Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1907. november (3. évfolyam, 260-284. szám)
1907-11-02 / 260. szám
ÁRAK FIA.LÉH Hódmezővásárhely, 1907. november 2. Szombat Harmadik évfolyam 260. szám előfizetési Arak HELYBEN : negyedévre 1 k. 80 f. félévre 3 k. 60 f. egész évre 7 k. 20 f. VIDÉKRE: negyedévre 3 k. 60 f. Egyes szám ára 2 fillér (I kr.) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy utcza 17. szám alatt. Főszerkesztő és laptulajdonosi KUN BÉLA. HIRDETÉSEK dijszabás szerint. NYELTTÉR petit sora 30 fiú. Megjelenik a kora reggeli órákban. Telefonszám 58. Lapzárta éjjel 12 órakor. Fabriczius, Hunvásárhely, november 1 Pechje van ennek a szerencsétlen kormánynak. Tegnap jelenti ki Andrássy, hogy az alkotmánybiztosítékokkal meg lehetünk elégedve, mert abba minden benne van, amit ígértek és amit a nemzet várhatott. Mert ők, a hősök és nagyok, soha, de soha egy pillanatra se vették eszükbe, hogy a felség jogkörét kellene vagy szabadna öszébeszorítani. Ők erre nem gondoltak, ők ezt nem ígérték, de erre, mondja kedélyesen Andrássy, szükség sincs. Csuhaj! Mulassunk ! Keserűségünkbe igyuk a sárga földig magunkat, hogy ne lássunk, ne halljunk ne gondolkozzunk, mert néha jobb az embernek bolondnak lenni, mint gondolkozó okos, érző lénynek. Mulassunk, mert olyan jó viccet mondott Andrássy, hogy ilyet még miniszter, mióta kézágyak az emberek, még kínjába se mondott. Mulassunk, mert ha komolyan a lelkünkre vesszük Andrássy úr gondatlan kijelentését, megkábulunk szégyenünkbe. Mulassunk, mert olyan mázsás hazugságot vágott a fejünkhöz a belügyminiszter úr, amitől felfordulunk, ha ellen nem súlyozunk egy kis kacagással Mulassunk, mert komolyan nem szabad, nem lehet venni a miniszter úr szavait, mulatni kell azon. Mulatni kérem, mulatni és közben sajnálni azokat a szegény ártatlan bárányokat, akik oroszlán bőrben indultak el s most meg már a gyapjút is leszedték róluk s a kurucz-riadók helyett csak egy szót tudnak a császár felé bégetni: Megadjuk! Mindent uram, amit kivánsz! Mulassunk, hiszen amikor Andrássy az alkotmánybiztosíték ellen beszél, persze ő azt hiszi vagy legalább is mással azt akarja elhitetni, hogy mellette beszél, akkor jön a császári ukáz, mely fölségesen gúnyolja ezt a szerencsétlen kormányt, gúnyolja Andrássy urat, mikor a nemzetgyűlést feltűzött szuronyokkal szétkergető Fabricziusnak újabb előléptetésével sértik a nemzeti önérzetet. Sírnunk kellene, de mulassunk, könnyünk ne hulljon a megaláztatásra, inkább kaczajra fakadjunk. Fabriczius, a dicső katona, nem a háború tüzében, nem a Hazáért folytatott küzdelemben érdemelte ki rohamos előléptetést, hanem a császárnak tett szolgálataiért s azért, mert segített letörni nemzete jogos küzdelmét. Ő volt az, ki a múlt év februárjában letolta az elnököt a képviselőház emelvényéről és katona köpenybe bújva, feltűzött szuronyok közt olvasta el a király leiratát. És ma, egy év és hét hónap múlva az ezredesből dandár és állomás parancsnok lett, Andrássy úr, a fejedelmi jogkör gyümölcse ez. Keserű, mérges gyümölcs a nemzetnek. Az alkotmánybiztosítékoknak ki kellett volna venni ennek a gyümölcsnek a magvát, hogy tovább ne szaporodhasson, mert egy Fabriczius úr ma is megcsúfolhatja, szétszórhatja a magyarképviselőházat. Hisz jól megfizetik egy szolgálatot. Andrássy úr, mulatni kell a szavain, hiszen a tények, Fabriczius előléptetése, keserves is bizonyítja, hogy a szerencsétlen kormány egy körömfeketényi alkotmánybiztosítékot nem hozott, mert a friss tintával beirott lapokat ép úgy szuronyhegyre tűzheti Fabriczius, mint a megfakultakat, ha a Burg büszke márványai közül Ferencz József megint azt üzeni . . . Orosháza a 48. mellett, milyen legyen egy függetlenségi párt? Le a kvótával s a kiegyezéssel. Hunvásárhely, november 1. Tudomásunk volt róla, hogy az orosházi függetlenségi és 48-as párt még a múlt vasárnap gyűlést tartott a rossz kiegyezés és a felemelt kvóta ellen, de a részletes tudósítást a határozatról csak most kaptuk kézhez, így most hozhatjuk csak egész részletességet közönségünk tudomására az alábbiakat: A gyűlésen a választópolgárok igen nagy tömege vett részt a kerülethez tartozó községekből és Orosházáról. A nagygyűlés tárgya : A politikai helyzet megbeszélése és a kormány politikája feletti határozathozatal volt. A megjelentek nagy érdeklődése mellett, dr. Bikádi Antal pártelnök ismertette a jelenlegi politikai helyzetet és erős szavakkal ítélte el a kormány politikáját, melyet különösen a kiegyezés kérdésében, a kvóta fölemelésében és az önálló nemzeti bank ügyében kétszínű és egész politikai múltjával ellenkező eljárásával tanúsít. Végül a következő határozati javaslatot terjesztette elő dr. Bikádi Antal, amit a közgyűlés egyhangúlag el is fogadott, hatalmas éljenzés mellett : „Kimondja a közgyűlés, hogy : 1, már akkor aggodalommal néztük az országos függetlenségi párt sorsát, amidőn vezérei kormányt vállaltak, s a párt olyan kormánypolitika támogatására vállalkozott, amely eddig vallott elveivel nyílt, egyenes ellentétben áll. Féltettük vezéreinket, hogy elvesztjük őket; féltettük a pártot, hogy lesiklik elveink talajáról. 2. Aggodalmunk valóra vált: elvesztettük vezéreinket, pártbeli képviselőink a vezérekkel együtt lesiklottak elvi alapunkról s most politikai magatartásuk alapjául a G7-alap szolgál. É Épen ezért nem viseltetünk bizalommal a kormány és minisztereink iránt, akik Ausztriával az eddigieknél is rosszabb gazdasági kiegyezést készítettek elő ; nem viseltetünk bizalommal az országos függetlenségi pártkör tagjai iránt, akik azt a kiegyezést támogatni, keresztül vinni készek. 4. Helytelenítjük az orosházi választókerület országgyűlési képviselőjének, Fejes Jószefnek a magatartását, aki az országos függetlenségi pártkörnek továbbra is tagja marad és ezáltal igazolja azoknak a nézetét, akik öt igazi függetlenségi embernek eddig sem tartották. 5. Üdvözöljük azokat a függetlenségi képviselőket, akik az országos függetlenségi 48 as pártkör kötelékéből kiléptek és a függetlenségi elvekért és törekvésekért nyíltan, őszintén továbbra is harczolni készek ; különösen üdvözöljük Szász József képviselőt, akit Orosháza szült s akinek férfias, igaz függetlenségi szellemű magatartása őszinte örömünkre szolgál. 6. A függetlenségi párt minden képviselője azzal a programmal lett megválasztva, hogy az általános, titkos választói jogot követeli s ezért azt a kormányt támogatja, mely az erre vonatkozó javaslatot törvénybe iktatás végett a parlamentben benyújtja, minthogy a kérdés megoldásának halogatása a társadalom különböző rétegei között az ellentéteket napról-napra élesíti, mérgesíti s az e miatti folytonos tüntetések az ország polgárságára töméntelen bajjal, hátránynyal, kellemetlenséggel járnak , azért felkérjük a kormányt, és országgyűlést, hogy az általános, titkos, községenkénti választói jog törvénybe iktatását, megvalósítását ne halogassák. 7. Ezen határozat megküldendő a képviselőháznak, a kormánynak, az országos függetlenségi 48-as pártkörnek Szász József és Veres József képviselőknek és a hírlapoknak közlés végett.“ A határozati javaslat egyhangú elfogadása után Brósz János beszélt nagy hatással és indítványára Szász József képviselőnek a következő táviratot küldötte a nagygyűlés : „Szász József országgyűlési képviselő úrnak, Budapest. Függetlenségi pártunk mai közgyűléséből üdvözöljük az országos pártkörből való kilépése által tanúsított nyílt, hazafias magatartásáért. Dr. Bikádi, elnök.“ Olvassa el az orosháziak kiáltószózatát minden 48-as elvű polgártársunk s bizonynyal be fogja látni, hogy másként ma csak azok gondolkodnak, kik a a 67-es kormányhatalom előtt meghunyászkodtak. Az orosháziak példát mutattak, hogy milyen legyen egy függetlenségi párt ? Határozatukból látszik, hogy fájó lélekkel törtek pálczát a kormány felett, mert a kormány tagjaiban régi vezéreiket sajnálják, de pálczát törtek, mert előbb való nekik a Kossuth Lajos hagyománya, mint a hatalom fényében hiú sütkérezés és a miniszterek császári kegyelmességű terített asztaláról hulló pár morzsadarab. Üdvözöljük a bátor hangú orosházi szomszédokat! A ref. tanítók fizetésrendezése. A halogatásnak helye nincs. A tanító : az iskola. Hunvásárhely, november 1. Az idők kézzelfoghatóvá tették, hogy a tanítók fizetését rendezni kell. Rendezni kell azért, mert a régi összefogdosott tanítóság helyett, kik a hezük vetésén kívül alig tudtak valamit, ma már képzett tanítóság van ; rendezni kell azért, mert minden megdrágult és a régi fiksz fizetésekből csak kínlódni lehet. Az állam, kivéve a maga tanítóit a tanítóságból, úgy ahogy rendezte a fizetésöket, de a nagyobb részt, a felekezeti tanítókat, a régi nyomorúságos állapotban hagyta. Mikor ezért Apponyinak panaszkodtak a felekezeti tanítók, azt mondta : Mi rendeztük az állami tanítók fizetését, nem véglegesen, csak egyelőre, mert tudjuk, hogy a tanítók nagyobb fizetést érdemelnek, mint amenynyit nekik adni tudtunk, a felekezeti tanítók a felekezetekét, tartsák tehát kötelességüknek az egyházak rendezni a maguk tanítóinak a fizetését legalább is úgy, mint az állam. Hódmezővásárhelyt Debreczenután a legnagyobb református eklézsiának ismerik. A hódmezővásárhelyi református egyház eddig soha hátul nem volt abban, hogy tanítóinak kisebb fizetést adott volna, mint az állam. És ezért a legjobb tanerők téredtek mindenkor ide. A hódmezővásárhelyi református egyház elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy iskoláit továbbra is fentartsa, mert az államosításról egyáltalában nem beszél. Az egyház minden értelmes tagjának el kell ismerni azt, hogy az egyházi élet fejlesztésében a református tanítóknak nagy részük van; minden egyes értelmes tagjának el kell ismerni azt, hogy megélhetési gondokkal csak fél munkát lehet végezni. Ez a tudat érlelte annyira a magot, hogy a református egyház már elővette tanítóinak fizetésrendezését. Most a megoldás következik. A hétfői egyháztanácsi gyűlésen szőnyegre kerül a fizetésrendezés. Szentül hisszük, hogy az egyház és annak érdekei mellett beszélünk, mikor a tanítók fizetésrendezésének főtételéül ezt állítjuk fel. Az egyház rendezze a maga tanítóinak fizetését legalább is úgy, mint ahogy az állam rendezte az állami tanítókét. A felekezeti tanítónak, mint azt minden presbiter tudja, ugyanaz a képzettsége, mint az államiaknak, de az egyház érdekében, az egyházért, az egyháznak dolgozik egész életén át. Kétségtelen tehát, hogy legalább annyi fizetést kell adni a felekezeteknek a maguk tanítóinak, mint amennyit az állam ad az államiaknak. Mert hol van az az ember, az a presbiter, aki bűnös érzéssel azt merné a száján kibocsátani, hogy a felekezeti tanító nem érdemel annyi fizetést, mint az állami. Márpedig a tanítói fizetésrendezés előkészítésére kiküldött bizottság olyan javaslatot fogadott el, amely szerint a hódmezővásárhelyi ref. tanítók sohase érik el azt a fizetést, ami a hódmezővásárhelyi állami tanítóknak már megvan. Hát ez égbe kiáltó igazságtalanság volna és ennek így keresztül menni nem szabad, nem lehet, hanem annak kell törvénynyé válni, amit a tanítótestület kért. Oktalan lenne itt a fukarkodás és nagy lehet a kamatja. Soha nem tudja egy fillérjét sem jobban kamatoztatni az egyház, mintha veteményes kertje munkásainak, a tanítóknak munkáját fizeti tisztességesen. Micsoda visszatetszést szülne az, ha a vásárhelyi, meg a vásárhelyi tanítók nem egyforma fizetést kapnának, de azért a felekezeti tanítóktól nagyobb munkát követelnek. A fizetésrendezési javaslatba van egy fölösleges, egy szégyenletes pont, mely osztályoztatni akarja a tanítókat és az emberi gyarlóságnak kihasználásával egyesek kezében egyesekkel szemben gyilkos, mérgezett tőr lehet. Az egyháznak érdeke, hogy e záradékot törölje. A halogatásnak helye nincs. A szükség már nem kopogtat, mert belül van az ajtón. Hódmezővásárhely hátul nem maradhat, a nagy református egyház nem lehet méltatlan draga.