Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1907. november (3. évfolyam, 260-284. szám)

1907-11-02 / 260. szám

ÁRA­K FIA.LÉH Hódmezővásárhely, 1907. november 2. Szombat Harmadik évfolyam 260. szám előfizetési Arak HELYBEN : negyedévre 1 k. 80 f. félévre 3 k. 60 f. egész évre 7 k. 20 f. VIDÉKRE: negyedévre 3 k. 60 f. Egyes szám ára 2 fillér (I kr.) Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy­ utcza 17. szám alatt. Főszerkesztő és laptulajdonosi KUN BÉLA. HIRDETÉSEK dijsza­bás szerint. NYELT­­TÉR petit sora 30 fiú. Megjelenik a kora reggeli órákban. Telefon­szám 58. Lapzárta éjjel 12 órakor. Fabriczius, Hunvásárhely, november 1 Pechje van ennek a szerencsét­len kormánynak. Tegnap jelenti ki Andrássy, hogy az alkotmánybizto­­sítékokkal meg lehetünk elégedve, mert abba minden benne van, amit ígértek és amit a nemzet várhatott. Mert ők, a hősök és nagyok, soha, de soha egy pillanatra se vették eszükbe, hogy a felség jogkörét kel­lene vagy szabadna öszébeszorítani. Ők erre nem gondoltak, ők ezt nem ígérték, de erre, mondja kedélyesen Andrássy, szükség sincs. Csuhaj! Mulassunk ! Keserűsé­günkbe igyuk a sárga földig magun­kat, hogy ne lássunk, ne halljunk ne gondolkozzunk, mert néha jobb az embernek bolondnak lenni, mint gondolkozó okos, érző lénynek. Mulassunk, mert olyan jó vicc­et mondott Andrássy, hogy ilyet még miniszter, mióta kézágyak az embe­rek, még kínjába se mondott. Mulassunk, mert ha komolyan a lelkünkre vesszük Andrássy úr gondatlan kijelentését, megkábulunk szégyenünkbe. Mulassunk, mert olyan mázsás ha­zugságot vágott a fejünkhöz a belügy­miniszter úr, amitől felfordulunk, ha ellen nem súlyozunk egy kis kac­a­­gással Mulassunk, mert komolyan nem szabad, nem lehet venni a miniszter úr szavait, mulatni kell azon. Mulatni kérem, mulatni és köz­ben sajnálni azokat a szegény ártat­lan bárányokat, akik oroszlán bőr­ben indultak el s most meg már a gyapjút is leszedték róluk s a ku­­rucz-riadók helyett csak egy szót tudnak a császár­ felé bégetni: Meg­adjuk! Mindent uram, amit kivánsz! Mulassunk, hiszen amikor And­rássy az alkotmánybiztosíték ellen beszél, persze ő azt hiszi vagy leg­alább is mással azt akarja elhitetni, hogy mellette beszél, akkor jön a császári ukáz, mely fölségesen gú­nyolja ezt a szerencsétlen kor­mányt, gúnyol­ja Andrássy urat, mi­kor a nemzetgyűlést feltűzött szu­ronyokkal szétkergető Fabriczius­­nak újabb előléptetésével sértik a nemzeti önérzetet. Sírnunk kellene, de mulassunk, könnyünk ne hulljon a megalázta­tásra, inkább kaczajra fakadjunk. Fabriczius, a dicső katona, nem a háború tüzében, nem a Hazáért folytatott küzdelemben érdemelte ki rohamos előléptetést, hanem a csá­szárnak tett szolgálataiért s azért, mert segített letörni nemzete jogos küzdelmét. Ő volt az, ki a múlt év februárjában letolta az elnököt a képviselőház emelvényéről és ka­tona köpenybe bújva, feltűzött szu­ronyok közt olvasta el a király lei­ratát. És ma, egy év és hét hó­nap múlva az ezredesből dandár és állomás parancsnok lett, Andrássy úr, a fejedelmi jog­kör gyümölcse ez. Keserű, mérges gyümölcs a nemzetnek. Az alkot­­mánybiztosítékoknak ki kellett volna venni ennek a gyümölcsnek a mag­­vát, hogy tovább ne szaporodhasson, mert egy Fabriczius úr ma is meg­­csúfolhatja, szétszórhatja a magyar­képviselőházat. Hisz jól megfizetik e­gy szolgálatot. Andrássy úr, mulatni kell a sza­vain, hiszen a tények, Fabriczius előléptetése, keserves is bizonyítja, hogy a szerencsétlen kormány egy körömfeketényi alkotmány­­biztosítékot nem hozott, mert a friss tintával beirott lapokat ép úgy szuronyhegyre tűzheti Fabriczius, mint a megfakultakat, ha a Burg büszke márványai közül Ferencz József megint azt üzeni . . . Orosháza a 48. mellett, milyen legyen egy függetlenségi párt? Le a kvótával s a kiegyezéssel. Hunvásárhely, november 1. Tudomásunk volt róla, hogy az orosházi függetlenségi és 48-as párt még a múlt vasárnap gyűlést tartott a rossz kiegyezés és a felemelt kvóta ellen, de a részletes tudósítást a határozatról csak most kaptuk kézhez, így most hozhatjuk csak egész részletességet közönségünk tudomására az alábbiakat: A gyűlésen a választópolgárok igen nagy tömege vett részt a kerülethez tar­tozó községekből és Orosházáról. A nagygyűlés tárgya : A politikai helyzet megbeszélése és a kormány politikája feletti határozathozatal volt. A megjelen­tek nagy érdeklődése mellett, dr. Bikádi Antal pártelnök ismertette a jelenlegi politikai helyzetet és erős szavakkal ítélte el a kormány politikáját, me­lyet különösen a kiegyezés kérdésében, a kvóta fölemelésében és az önálló nem­zeti bank ügyében kétszínű és egész politikai múltjával ellenkező eljárásával tanúsít. Végül a következő határozati javaslatot terjesztette elő dr. Bikádi Antal, a­mit a közgyűlés egyhangúlag el is fogadott, hatalmas éljenzés mel­lett : „Kimondja a közgyűlés, hogy : 1, már akkor aggodalommal néz­tük az országos függetlenségi párt sor­sát, amidőn vezérei kormányt vállal­tak, s a párt olyan kormánypolitika tá­mogatására vállalkozott, amely eddig vallott elveivel nyílt, egyenes ellentétben áll. Féltettük vezéreinket, hogy el­vesztjük őket; féltettük a pártot, hogy lesiklik elveink talajáról. 2. Aggodalmunk valóra vált: el­vesztettük vezéreinket, pártbeli kép­viselőink a vezérekkel együtt lesiklottak elvi alapunkról s most politikai maga­tartásuk alapjául a G7-alap szolgál. É Épen ezért nem viseltetünk bizalommal a kormány és minisz­tereink iránt, akik Ausztriával az eddigieknél is rosszabb gazdasági kiegyezést készítettek elő ;­­ nem viseltetünk bizalommal az országos függetlenségi pártkör tagjai iránt, akik azt a kiegyezést támogatni, ke­resztül vinni készek. 4. Helytelenítjük az orosházi választókerület országgyűlési képviselő­jének, Fejes Jószefnek a magatar­tását, aki az országos függetlenségi pártkörnek továbbra is tagja marad és ezáltal igazolja azoknak a nézetét, akik öt igazi függetlenségi embernek eddig sem tartották. 5. Üdvözöljük azokat a függet­lenségi képviselőket, akik az orszá­gos függetlenségi 48 as pártkör kö­telékéből kiléptek és a független­ségi elvekért és törekvésekért nyíl­tan, őszintén továbbra is harczolni készek ; különösen üdvözöljük Szász József képviselőt, akit Orosháza szült s akinek férfias, igaz függetlenségi szel­lemű magatartása őszinte örömünkre szolgál. 6. A függetlenségi párt minden kép­viselője azzal a programmal lett meg­választva, hogy az általános, titkos választói jogot követeli s ezért azt a kormányt támogatja, mely az erre vo­natkozó javaslatot törvénybe iktatás vé­gett a parlamentben benyújtja, mint­hogy a kérdés megoldásának halogatása a társadalom különböző rétegei között az ellentéteket napról-napra élesíti, mér­gesíti s az e miatti folytonos tüntetések az ország polgárságára töméntelen baj­jal, hátránynyal, kellemetlenséggel jár­nak , azért felkérjük a kormányt, és országgyűlést, hogy az általános, titkos, községenkénti választói jog törvénybe iktatását, megvalósítását ne halogassák. 7. Ezen határozat megküldendő a képviselőháznak, a kormánynak, az or­szágos függetlenségi 48-as pártkörnek Szász József és Veres József képvise­lőknek és a hírlapoknak közlés végett.“ A határozati javaslat egyhangú el­fogadása után Brósz János beszélt nagy hatással és indítványára Szász József képviselőnek a következő táviratot kül­dötte a nagygyűlés : „Szász József or­szággyűlési képviselő úrnak, Budapest. Függetlenségi pártunk mai közgyűléséből üdvözöljük az országos pártkörből való kilépése által tanúsított nyílt, hazafias magatartásáért. Dr. Bikádi, elnök.“ Olvassa el az orosháziak kiáltó­szózatát minden 48-as elvű polgár­társunk s bizonynyal be fogja látni, hogy másként ma csak azok gon­dolkodnak, kik a a 67-es kormány­­hatalom előtt meghunyászkodtak. Az orosháziak példát mutattak, hogy milyen legyen egy függet­lenségi párt ? Határozatukból lát­szik, hogy fájó lélekkel törtek pál­­czát a kormány felett, mert a kor­mány tagjaiban régi vezéreiket saj­nálják, de pálczát törtek, mert előbb való nekik a Kossuth Lajos hagyo­mánya, mint a hatalom fényé­ben hiú sütkérezés és a minisz­terek császári kegyelmességű terített asztaláról hulló pár mor­zsadarab. Üdvözöljük a bátor hangú oros­házi szomszédokat! A ref. tanítók fizetésrendezése. A halogatásnak helye nincs. A tanító : az iskola. Hunvásárhely, november 1. Az idők kézzelfoghatóvá tették, hogy a tanítók fizetését rendezni kell. Ren­dezni kell azért, mert a régi összefogdo­­sott tanítóság helyett, kik a hezük veté­sén kívül alig tudtak valamit, ma már képzett tanítóság van ; rendezni kell azért, mert minden megdrágult és a régi fiksz fizetésekből csak kínlódni lehet. Az állam, kivéve a maga tanítóit a tanítóságból, úgy ahogy rendezte a fi­zetésöket, de a nagyobb részt, a fele­kezeti tanítókat, a régi nyomorúságos ál­lapotban hagyta. Mikor ezért Apponyinak panaszkodtak a felekezeti tanítók, azt mondta : Mi rendeztük az állami tanítók fizetését, nem véglegesen, csak egye­lőre, mert tudjuk, hogy a tanítók na­gyobb fizetést érdemelnek, mint ameny­­nyit nekik adni tudtunk, a felekezeti tanítók a felekezetekét, tartsák tehát kötelességüknek az egyházak rendezni a maguk tanítóinak a fizetését legalább is úgy, mint az állam. Hódmezővásárhelyt Debreczen­­után a legnagyobb református eklézsiának is­merik. A hódmezővásárhelyi református egyház eddig soha hátul nem volt ab­ban, hogy tanítóinak kisebb fizetést adott volna, mint az állam. És ezért a legjobb tanerők tére­­dtek mindenkor ide. A hódmezővásárhelyi református egyház elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy iskoláit továbbra is fentartsa, mert az államosításról egyáltalában nem be­szél. Az egyház minden értelmes tagjá­nak el kell ismerni azt, hogy az egy­házi élet fejlesztésében a reformá­tus tanítóknak nagy részük van; minden egyes értelmes tagjának el kell ismerni azt, hogy megélhetési gon­dokkal csak fél munkát lehet vé­gezni. Ez a tudat érlelte annyira a magot, hogy a református egyház már elő­vette tanítóinak fizetésrendezését. Most a meg­oldás következik. A hétfői egyháztanácsi gyűlésen szőnyegre kerül a fizetésren­­dezés. Szentül hisszük, hogy az egyház és annak érdekei mellett beszélünk, mikor a tanítók fizetésrendezésének főtételéül ezt állítjuk fel. Az egyház rendezze a maga taní­tóinak fizetését legalább is úgy, mint­ a­hogy az állam rendezte az állami taní­tókét. A felekezeti tanítónak, mint azt minden presbiter tudja, ugyanaz a képzettsége, mint az államiaknak, de az egyház érdekében, az egyházért, az egy­háznak dolgozik egész életén át. Két­ségtelen tehát, hogy legalább annyi fi­zetést kell adni a felekezeteknek a ma­guk tanítóinak, mint a­mennyit az állam ad az államiaknak. Mert hol van az az ember, az a presbiter, a­ki bűnös érzéssel azt merné a száján kibocsátani, hogy a felekezeti tanító nem érdemel annyi fi­zetést, mint az állami. Már­pedig a tanítói fizetésrendezés előkészítésére kiküldött bizottság olyan javaslatot fogadott el, a­mely szerint a hódmezővásárhelyi ref. tanítók so­hase érik el azt a fizetést, a­mi a hódmezővásárhelyi állami tanítóknak már megvan. Hát ez égbe kiáltó igazságtalanság volna és ennek így keresztül menni nem szabad, nem lehet, hanem annak kell törvénynyé válni, amit a tanító­testület kért. Oktalan lenne itt a fukarkodás és nagy lehet a kamatja. Soha nem tudja egy fillérjét sem jobban kamatoz­tatni az egyház, mintha veteményes kertje munkásainak, a tanítóknak munkáját fizeti tisztességesen. Micsoda visszatetszést szülne az, ha a vásárhelyi, meg a vásárhelyi taní­tók nem egyforma fizetést kapnának, de azért a felekezeti tanítóktól nagyobb munkát követelnek. A fizetésrendezési javaslatba van egy fölösleges, egy szégyenletes pont, mely osztályoztatni akarja a tanítókat és az emberi gyarlóságnak kihasználásá­val egyesek kezében egyesekkel szem­ben gyilkos, mérgezett tőr lehet. Az egyháznak érdeke, hogy e záradékot törölje. A halogatásnak helye nincs. A szükség már nem kopogtat, mert belül van­ az ajtón. Hódmezővásárhely hátul nem maradhat, a nagy református egyház nem lehet méltatlan draga.

Next