Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1907. december (3. évfolyam, 285-309. szám)

1907-12-01 / 285. szám

| ‡ Ii) ‡ 1 3 o40 0 :· 1 •4a D3 x› ·3 ‡» rf tT c 1O 600‹ •*3 00Cfl a0 A3­­n43m0fi10««-4 OD •6 C8A3It10fieo o Vékony Lidia bábaasszony maga beismerte, hogy egy év alatt harmad­­ízben kezelte a szerencsétlen asszonyt, magzatától szabadította meg, legutóbb azonban, június 10-én oly rombolást végzett az asszonyon, hogy az a mani­­pulác­ió következtében súlyos beteg lett. Ő maga megrettent a következ­ményektől, azért hivatott orvost, a­ki azonban már nem tudta megmenteni a beteget. Az asszony június 15 én meg­halt. Mindenki tudta, hogy kriminális, hogy bűnügyről van szó, de senkinek nem jutott eszébe, hogy a halott fel­­bonczolását indítványozza. Most félév után nem mutathatott sikert az, de nyomban kétségtelenül megállapíthatták volna a halál közvetlen okát. A méregkeverők esete egészen más volt. Ott mérget kellett keresni, az ásványi méreg pedig esztendők múlva is kimutatható, mert nem rothad el, nem semmisül meg. A sebek azon­ban elenyésznek. A Vékony Lidi bűnét nem enyhíti ez a körülmény, de másoldalról vádat emel azok ellen, akiknek csak most jutott eszébe a bonczolás. Akkor kellett volna megejteni, most nem tapogatózna sötétben a vizsgálat.. . 0 1 A3 Ei S W 60 A3 A30 co c a 3­1 ülé. A negyvennyolcz magva." Hunvásárhely, dncz. 1. Azt mondta a 90 éves, ősz Szappanos István a Ház minapi ülésén a kormánynak s a független­ségi (?) kormánypártnak szemébe, hogy a mameluk pártkörből kilépett honatyák elvei képviselik a „negy­vennyolcz magvát“ s így csak a hitvány rosszakarat gyanúsíthatja meg a kilépetteket azzal, hogy a horvá­­tok malmára hajtják a vizet, vagy csak a zavart akarják felidézni. Az ősz kecskeméti követ mon­dása fején találta a szeget. Valóban leplezetlen igazsággal vágta a kor­mány mamelukjai­t­ zömébe, hogy nekik a 48 hoz semmi közük! Egyszerre két istent nem lehet szol­gálni. Nem lehet szolgálni­ Kossuth Lajost és vele együtt az osztrák császárt. Már­pedig a felemelt kvóta, közös vámterület és közös bank, no meg a közös hadsereg az osztrák császár szolgálatát jelenti. S mikor az udvari bárányává vedlett régi kuruczok ezt megszavazzák, ugyan­akkor nem kérkedhetnek azzal, hogy ők mégis negyvennyolczasok. A negyvennyolcz magvát­ az ön­álló bank és vámterület képezi, ezt pedig ma a kilépettek hirdetik, ha az önálló hadseregről a paktum értelmében nem beszélünk is. És a­mikor ezzel szemben a többség a legszolgaibb függést, közös ügyes szé­delgést szavazza meg, akkor volta­­képen a nemzet által már egyszer bukásra ítélt 67-et állítja talpra s annak a kedvéért dobja oda köz­prédává a régi elveket, melyeknek valósításáért pedig évtizedekig har­­czolt. Hitvány mentség, hogy mindez „az ország érdekében“ történik. Az ország érdeke nem lehet az, a­mi a zseb teljes kiürítésével, száz és száz milliók kisajtolásával jár. És ha még a régi szabadelvű párt hangsúlyozta, hogy az ország érde­kében közösködik, az csak hagyján. Annak programmja volt a 67. De a nemzet megelégelte azt a politi­kát s a választásokon másképen döntött. A nemzet maga ítélt arról, hogy milyen politikát tart az „or­szág érdekében" valónak, de eb­ben az ítéletben nem volt benne, mint mag, sem a felemelt kvóta, sem a közös bank, sem a közös vámterület s a többi rabszolga-láncz sem. S akik mégis belekeverték, azok meghamisították a tiszta bort , a nemzet ítéletét. Azok az ellenséghez állottak zsoldba, de a cserben hagyott régi zászlót hasz­nálják testük melegítő takarójául. A kilépettek ezt a zászlót nem en­gedik, ezt ragadják ismét kézbe, hogy harczra hívó lobogó, ne pedig elpuhult, korcsosult mamelukok ha­zug takarója váljék belőle. Az a kormány, mely azért lép a rendeleti kormányzás mezejére, hogy Ausztria tető alá hozza a kiegyezést s ugyanakkor csupaszon, védtelenül, dermesztő fagynak és viharnak odadobva hagyja a nemzet legszentebb jogait és érdekeit, az a többség, mely­­hez hozzájárul s ezt támogatja , mindkettő osztrák szol­gálatban és nem a magyar nem­zet szolgálatában áll. S az, hogy még ez a kormány s ez a mindenre kapható többség merészkedik leczkéztetni és becs­mérelni a magyar lelkiismeretük sza­vát követő kilépettek kicsiny, de erős seregét, egészen hasonlatos fe­­negyerekeskedés és orvtámadás ahoz, mint mikor a tetten kapott tolvaj kezd el kiabálni másra, hogy: „Tol­vaj, fogjátok meg­­“ Csakhogy ám a nemzet tisztán lát és tudja, hogy hol kell keresnie a negyvennyolc­ magvát és mert tudja, bizonyára nem fogja annak tartani a kormány és talpnyaló csat­lósai 67-es maszlagjait. Kun Béla, Hock János és Endrey Gyula. A kőbányaiak aranyszájú papja Hock János, ki a kecskeméti egyik kerületet képviseli, nagy beszédet mondott tegnap a képviselőházban. Endrey Gyula foly­ton közbeszólott, (természetesen nem a kvóta ellen) a­miből aztán a következő párbeszéd fejlődött ki . Hock a követ­kező fejmosást gyakorolta . Hock János: A függetlenségi párt hosszú idő óta szürcsöli a negyven­­nyolc­as feketekávét a hatvanhetes czu­­korral, olyannyira, hogy a czukor már­­már felolvadt benne. Endrey Gyula : Sokáig szürcsölte Hock is a hatvanhetes feketekávét.. . Hock János : De nemzeti csészé­ből ! (Taps.) Endrey Gyula: Nem is olyan régen negyvennyolc­as ! Hock János : Jobban teszi édes képviselő úr, ha nem,folytatja ezeket a polémiákat. Mert akkor kénytelen leszek megmondani, hogy én akkor erős ellenzék voltam és tizenkettedmagam­­mal kitartottam az obstrukczió mellett, amikor ön, Endrey Gyula képviselő úr, paktumokat kötött Khuen­ Héderváryval. (Taps.) Endrey Gyula elhallgat. (Derültség.) Mindezekhez azt kell tudnunk, hogy gr. Khuen Héderváry egyike volt a leggyűlöltebb miniszterelnököknek, kit „horvát granicsárnak“ is neveztek s kinek bársonyszékét egyszer tényleg a függetlenségi (?) politikusok paktálása mentette meg. nN NIfi­orH Hódmezővásárhely, 1907. deczember 1. Vasárnap. ARA 2 FELESS Harmadik évfolyam 285. szám ■OKM^KUI VÁSÁRHELYI előfizetési arak HELYBEN : negyedévre 1 k. 80 f. félévre 3 k. 60 f. egész évre 7 k. 20 l. VIDÉKRE : negyedévre 3 k. 601. Egyes szám ára 2 fillér (1 kr.) HIRDETÉSEK dijsza­bás szerint. NYÍLT­­TÉR petit sora 30 fül. Megjelenik a kora reggeli órákban. Telefon­szám 58. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy­ utcza 17. szám alatt. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő és laptulajd­onos : KUN BÉLA. * Lapzárta éjjel 12 órakor. 12 23 JS C tsj A3 a 0 .A o­­Tid a 60 feO'CC •«3 J C/5 3 N fi J? o f c l­ij A megzavart siri álom. A halott nem vallott. De vallott a bábaasszony. Hunvásárhely, nov. 30. Mint megírtuk, Pénteken délután fél 2 órakor exhumálták és felbonczol­­ták a Kincses temetőben néhai Kádár Sándorné, Balog Zsófia holttestét. Az igazság keresésében megbolygatták a fél éve pihenő 22 éves asszony sírját hogy ha még lehet, megvizsgálják rajta a bába manipulácziójának nyomait, a sérüléseket, melyek a fiatal asszonyt megölték. Tetemre hívták a bábát, vallomás­tételre a megfeketedett hulla-ajkakat, de ezek nem vallottak semmit. Az enyészet rátette romboló kezét a halottra s eltün­tette, megsemmisítette a sebeket. A bonczolás nem hozott semmi eredményt. Mikor a feloszló testron­csokba belevágott az orvos bonczkése, már akkor lehetett látni, hogy semmi siker nem koronázza a szenzácziós exhumálást. De megkísérelték mégis, azonban hiába. Az asszony testrészein nem lehetett megkülönböztetni semmit. Az orvosok a koporsóba rakatták a hulla részeket s eltemettették ismét. Ezzel a dolognak ez a része elintézést nyert. De ha valaki azt hiszi, hogy ezzel elesett a Vékony Lidia ellen emelt halál — kuruzslási vád, — téved. Ez csak egy újabb bizonyíték lett volna ellene, de nem minden. Paczban van a piócra. Följelentették uzsora miatt. Csekély százas perczent. Hunvásárhely nov. 30. Minden időnek megvannak a maga uzsorásai, a kik a szegény ember kényszerhelyzetét kihasználva, a jótéte­mény czime alatt segélyt nyújtanak a megszorultnak, de azután ráülve annak mellére, pióczakánt szívják, szi­­polyozzák annak vérét, míg csak egy csepp van benne. A fa, — a hús — és élelmiszer uzsorásokról nem szólunk most, csupán a pénzuzsorásokról. Vannak ezek is Vásárhelyen; üzletük jól jövedelmez és különösen jól ma, mikor oly nagy a pénzszűke. A királyi ügyészség indította meg a napokban az eljárást egy ilyen,­­ még szelídnek mondható piócza ellen. A rendőrség most folytatja a nyomozást az ügyben. Egy szegény zsellérember megszo­rult ezelőtt 6 évvel s kölcsönt kért, nem sokat, csupán 50 koronát. Az uzsorás — belvárosi asszony — adott neki, heti csekély 1 korona kamat m­ellett. A zsellér meg lévén szorulva, így is belement az üzletbe, azt remélte, hogy 2—3 hét alatt visszafizetheti a kölcsönt, egyszer volt is pénze, de akkor megnyugtatta az uzsorás : — Ráér még, nem sietős, jó lelkű vagyok én ! Ekkor elmaradt a fizetés, többé nem volt alkalma fizetni az embernek, de a kamatokat minden vasárnap pon­tosan bevasalta a piacra; folytogatta, szorongatta az adóst, hogy szinte a könnye csordult a szerencsétlennek. A 3 hétből 6 esztendő lett, 6 év alatt 300 korona kamatot fizetett a zsellér és a tőke, az 50 korona tarto­zás mégis fent van. Mivel valaki kita­­nította a zsellért, az a kamatfizetést beszüntette, erre az uzsorás bepörölte. Ennek a pernek lett szüleménye az uzsora­per. Páczba került a piacra, de nagyon helyesen, úgy kellene tenni mindegyik­kel. Mert van még ezenkívül is száz meg száz hiéna Vásárhelyen. Tudunk néhány esetet. Ennek a czikknek az írója egy alkalommal már írt az uzsorásokról, természetesen névtelenül, mert a bizo­­nyiítás nehéz és uzsorás keresi a becsü­leté. Mikor a czikk megjelent, 50—60 ember mondta a czikkirónak: — Én tudom ki volt, N. N. volt, az 200—300 perczentre ad­ pénzt! S az az érdekes, hogy mind az ötven ember más más uzsorást neve­zett meg . .. Van a megnevezettek közt egy, a­ki kofáknak 20 krajcrár kamat mellett ad egy piac­ra 1 forintot, egy évre tehát az 1 forint után kere­ken 20 forint kamatot fizet a kofa, a­mi kétezeres perczentnek felel meg... Az ilyen uzsorásokat, lelketlen hiénákat nem kell kímélni, följelenteni kell őket, hadd kerüljenek a dutyiba ... Kacsalódik Zsuzsika. . . , A rohanó biczikli előtt. Jelenet a vásártéren. Hódmezővásárhely, nov. 30. Tegnap déli 12 órakor könnyen végzetessé válható baleset történt a vá­sártéren a polgári fiúiskola előtt. Egy bicziklin rohanó fiatalember nekiszaladt gépével egy szép leánynak, azt elütötte A leány érzékeny sérüléseket szenvedett, a fiatalemer is leesett a biczikliről s ő is, gépje is megsérült. A sajnálatos balesetért senki sem vonható felelősségre, mert a balesetet maga a megsérült lányka okozta. Kerekes István, a Weisz szabó segédje, 12 órakor a vásártéren keresz­tül bicziklin igyekezett haza, Jókai­ ut­­czai lakására. Az özvegy Müllerné varróleányai szintén azon az úton ha­ladtak, közöttük Olasz Zsuzsika és Bán Erzsike is, a­kik a Rákóczi­ utczá­­ban laknak. A varrólányok ismerik a bicziklis fiatalembert; ez a polgári fiúiskola előtt érte utól őket, mire a leghátul menő rákiáltott : — Vegyen föl Kerekes úr ! — Nem lehet, sietek ! Szólt a fiatalember. Erősen csengetett az előtte hala­dóknak, azok ki is tértek, azonban Olasz Zsuzsika az utolsó pillanatban eléje ugrott a kerékpárnak, ezen sza­vakkal : — Én nem engedem tovább ! A következő pillanatban megtör­tént az összeütközés. A fiatalember nem tudott kitérni s teljes erővel nekisza­ladt a lánynak, a­ki elvágódott a köve­zeten, vállát érte a nagy ütés, fejét csak dús haja mentette meg a sérülés­től. A fiatalember is leesett, bicziklije eltört s ő horzsolásokat szenvedett. A baleset színhelyén nagy tömeg verődött össze. A sérült lányt barátnője Bán Erzsi vezette haza. „Meg akarnak ölni!... Üldözés élet-halálra. A pásztoróra miatt. Hunvásárhely, november 30. Tegnap délután 3 órakor egy elég rendes külsejű, közép idejű ember je­­entkezett a vásárhelyi rendőrségen, villogva, lihegve lépett be a Szilágyi Gyula kihágási biró hivatalába­n bemu­tatta magát : — Hangai Sándor bánhegyesi esernyőjavító vagyok ! — Mit kíván ? Kérdék tőle. — Karhatalmat, mert meg akarnak ölni, üldöztek Tótkomlóstól kezdve ! A jelenet előzményei igen érdekesek. Elmondta Hangai töviről-hegyire. Csü­törtökön Tótkomlóson járt, este a nagy­vendéglőbe tért be, hogy éjjeli szállást vegyen. Már akkor vagy nyolc­ gyol­­csos oláh táborzott ottan, másnap akar­tak szétszéledni, hogy háziszőttes por­tékáikat elliberálják a vidéken. Az esernyőcsináló is olyan kóbor életet élt, mint a gyolcsosok, hamar megértették hát egymást s összebarát­koztak. Együtt vacsoráztak s ittak is. A gyolcsosokkal három asszony is volt, csinosak és kevésbé csinosak.

Next