Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1908. május (4. évfolyam, 121-151. szám)

1908-05-01 / 121. szám

•Vi © a S 2 •© O ^'fli bfl · 0) O s* l|!» 1C­­. o 4‹U S ‹0 e SS o]3 rf”3 S­ a 5 f. Hódmezővásárhely, 1908. Május 1. Péntek. ÁRA 2 FILLÉR Negyedik évfolyam 121. szám. VÁSÁRHE­LYI ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: egyedévre 2 k. — f. félévre 4 k. — f. egész évre 8 k. — f. VIDÉKRE : negyedévre 4 k — f. Egy hóra 1 k. 40 f. Egy szám ára 2 fill­. FÜGGETLEN POLITI­AI NAPILAP HIRDETÉSEK díjsza­bás szerint. NYILT­­TÉR petit sora 40 fill. Megjelenik a kora reggeli órákban. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Andrássy­ utcza 17. szám alatt. Felelős szerkesztő és­aptulajdonos ■ Telefon­szám 58 KM­ Bt._A. Lapzárta éjjel 12 órakor. 1 M - fl •ál |J3 ~9 •© M © ©aI ; 35 3" ad 4 a * *6 . « *— u »■ G ,5 U* ·D · © iys­i"a­i ;.^T ·• ‘ t» hA › o © ■d 0)0 0) tnw ^ ^ ti M ^ _ «$ · G g4§ S­a­n s 2 § N ·—H C W *© © . ·**-• « 4d — H.S c 0 ^ N 3 v ® ■ — jí saí *|-S © .£? .Q ^ -Q -O . ’^3 cd » G­­D 1 £ ^ ) p t— * 43^ ·& jaO © ,G©· G 0ui . n cC ©N Jd tu ei A s'0- tr ^ 0 8 5? I_ bn ‘O C cd «3 X! CB N M 1 *© ›o I w H «3N © -? « •3 ==* 23 ® |a « N /} ›d __ © . fl b N ^ ca© lJ S-6 a=3 a s So‹ M 0 »Tp33 J“* l­ S 3 g • ® 4 5 3 1 ’£ . bi­t­ed A bécsi ut. Hunvásárhely, április 30. Wekerle haragszik. Az újsá­gokra haragszik, amiért azok bécsi utazásának alkalmából megint fel­­hánytorgatták, hogy nyilván a tiszti fizetések dolgában ment Bécsbe. — Mindig a tiszti fizetések ! — kiáltja fel egy újságíró előtt — hát nincsenek más dolgok is a vi­lágon ! Például föl jó ügyek, ügy van. Ne háborgassuk Epa­­minondast a maga cirkulásaiban.­­ — tisztesség ne essék szólván — a magyar nemzeti kormány feje. Ha Bécsbe utazik, tudja, hogy miért teszi ezt. Az ügyek folynak , tehát vannak folyó ügyek. És folyó ügyek­ben egy magyar miniszterelnök min­dig utazhatik Bécsbe. Kinek mi köze hozzá ? Folyó ügyek alatt nem bánja, akármit értenek is, csak egy ellen tiltakozik : hogy ne hozzák kapcso­latba nevét a tiszti fizetések kér­désével, mely kérdés ebben a pilla­natban Achilles sarka a kormánynak, melynek minden egyes tagja felfor­­tyan, haragszik és prüszköl, ha va­laki fölemlíti, felhánytorgatja, vagy akárhol a nyilvánosság előtt szóvá teszi. De mert Wekerle olyan nagyon elutasítja a föltevést, hogy a tiszti fizetések miatt megy, nem lehet mást következtetni, mint azt, hogy éppen az ellenkezője igaz annak, amit mond. Vagyis pont úgy van, hogy semmi más nem­ vitte Epami­­nondasz urat Bécsbe, mint az, hogy rendet csináljon ebben a dologban és váltsa be az ő ígéretét is a ma­gyar kormány ígéretét is. Jól értsük meg a dolgot. A függetlenségi kormánypárt most még berzenkedik kissé. Műberzenkedés az egész. Csak valamiképpen ki akarja mutatni a foga fehérét, vagy az oroszlánkörmeit, ha úgy tetszik De csak néhány bécsi utazásra van még szükség és meg fog juhászodni ez a jó, ez a derék függetlenségi párt. Már­is küldték előre fullajtár gyanánt a hírt, hogy Epaminondas bécsi utazása esetleges összefüggés­ben van a magyar kormány válsá­gával. Bécsi újságok hirdetik is ezt. Igaz, hogy a magyar kormány fél­­hivatalos szócsövei büszkén azt vá­laszolják erre, hogy a magyar kor­mány maga fogja meghatározni, hogy mikor fogja befejezni misszi­óját. Azonban a függetlenségi orosz­lánok már tudják, mit jelent ez. Azt jelenti, hogy vigyázzon magára a magyar kormány, mert ha nem en­ged, útilaput kötnek a talpa alá. Ettől pedig a függetlenségiek úgy megijednek, hogy hamarosan be­húzzák majd körmeiket. Bizonyosra lehet venni, hogy Wekerle befejezett ténynyel tért vissza Bécsből. Be fogja bizonyítani, hogy másképpen szép hazánkat nem lehet megmenteni, csak úgy, ha most — ez egyszer még — engedünk. Ez lesz legékesebb bi­zonyítéka kormány­képe­sségünknek. Ha a függetlenségi párt most en­gedni fog, akkor kiállítja magának Bécs és a korona előtt a kormány­képesség érettségi bizonyítványát. És mi más óhaja lehet most a függetlenségi kormánypártnak, mint ennek a bizonyítványnak a megszerzése. Rossz kiegyezéssel, kvótaeme­léssel, házszabályrevízióval már szolgáltatott érettségi bizonyítékokat. Éppen ebben az egyben tagadná meg magától az érettséget. ? Ezt ugyan ne várja senki a kormánypárttól most, amikor több­ségben van. ! C ■ | ■ idényre finom divatos felöltő és öltönyszövetek nagy vá­­lA7CQf A ^ O T? 1 l^ztékban megérkeztek Fönn Testvérek Nagyszebeni és a Gáczi Oi­dlilU 1 ti ■ l&O»»I rem megrendelések és mértékvételek végett üzletemet fölkeresni, hogy _ Szabó Ullett a kellő időre elkészíthessük a megrendeléseket. Lovagló bricsesz nadrá- A CSÍnOS magyar legényhez sokat csinos magyar öltönyöket szép kivitelben készítek. A régi gimnázium épületében. N­ 1 n M rS­­ i I vna­iyar — valamint Aug-Pick és Cop londoni gyárakból. Ké-­ fi vásárhelyi népeiéiről. Irta s az országos tanáregyesület gyűlése alkalmából felolvasta: Dr. Szappanos Mihály. Gyászban van a nemzetiség. A sarju gazda a nagy házba ravatalon fekszik. Fejé­nél az édes­anyja foglal helyet, merőn néz maga elé, nagy fájdalmában már inni sem tud. Mellette öreg asszonyok üldögélnek, szagolják a kezükbe összegyűrt keszkenőt, a­melybe fodormenta, istenfa, bazanlgi­­kom és más efféle szagosítók vannak begöngyölve. Halotti csend uralkodik a házba. Néha kisebb suttogás, olykor egy-egy mélyebb sóhaj zavarja a csendességet. Az öreg gazda a pitarajtófélen üldö­gél, osztogatja a temetésre vonatkozó ren­delkezéseket. Ott fogadja a látogatókat, a­kik csapatostul gyónnek, hogy kifejezzék részvétüket. Egyik a másiknak adja a kilincset. Most érkeznek a fiatalok, jó barátai az elhunytnak. Meghatottan állnak meg az öreg gazda előtt. Oda köszönnek illedel­mesen. —Agygyon az Isten jó napot kigyelme­­töknek, meg az egésznek! — Jobbat mint nekünk öcsém! — Kigyelmetökre rész virradt. — B­esötétedött. — Bevégezte szegény Mihály! — Ide ért. — Pedig még élhetett véna ! — Idesitül. — Csak túl élte kigyelmed! — Isten röndölése. — A hetekbe még láttam. — Ki-ki ült a kis kapuba. — Az orvosok biztatták ? — Ügyebet se tudnak. — Mikor esett le a lábáról? — Egy hete formán. Addig csak meg vöt­t minden módon. Kelt, feküdt. Még tegnap is aszalt megygyet áhított. Annyuk ! hozzál le a pallásrul. Hozott is egy bögré­vel. Megevött hét szemet. Aztán ledült, falnak fordult, elcsöndesedött.................... . . ................................Éjfél tájon föl­őrzött. Ütötte éppen tizenkettőt, megolvas­tam pontomosan.......................................... A fejit fölemelte, a nagy házba széjjel né­zett ...............................................hármat nagyot húzott, aztán lerakodott. — Vége Mihálynak ! mondja az annyuk kivafakodva. — Evvel többet nem gyereközünk, ve­tem vissza .................................................. — .... Hát a vágó meze van ? — A szín alatt. — Deputáljuk föl! — Nézzétek meg. Gyerünk ! — ....................Nevelés ? — Meg akartuk hagyni. — Jól kitött a bűze alja. ! — Egy hónapja abrakoljuk. — Faj állat ! ! — Selyemtáli. — De szép jószág, de kár érte ! — Vázig mentam édes apám uramnak, hogy azt’ a rosszabbikat, úgy is mindégy. Égy helyre mén. égy lesz belőle. Nem ért semmit. — Egy szavad se lehet, lakodalom, kállátó együtt mén................................................. —• . . . Mihály evvel kitussolt ! (Folyt, köv.) Szerencsétlenül járt béres, összetörte az arczát. Hunvásárhely, április 30. Majdnem végzetessé válható szeren­csétlenség történt tegnapelőtt délután a Hajdúban levő fedeztetési állomáson, melynek lehet, hogy nyomorékja fog maradni Dudás Imre béres. A szerencsétlenségről alábbi tudó­sításunk szól. Dudás Imre 18 éves béres­legény Juhász János gazdálkodónál van alkal­mazásban. Kedden délután a gazdája elküldte egy kanczával a Hajdában levő fedez­­tetési állomásra. A ló egész után rugkapálódzott, de azért minden baj nélkül érkeztek meg a Hajdúba, melynek udvarán elhelyez­kedtek. Dudás Imre a ló kantárját fogta s előtte állt, nem sejtve azt, hogy pár percz múlva milyen szerencsétlenség fogja érni. A tüzes ló egyszerre csak két lábra ágaskodott. A béres rángatta a kantárt, a ló engedett is, de midőn leereszkedett, két lábával a béres arczába lépett s azt a földre tiporta. A legény összeesett, úgy kellett fellocsolni, de nagyobb baj nem történt, mert a megvadult lovat megfogták. A sérült legényt rögtön kocsira tették és beszállították dr. Ániszfeld Endréhez, ki azután sebeit bekötözte. A szerencsétlenül járt legény sérü­lései súlyosak ugyan, de komolyabb bajtól nem lehet tartani. Kántor Gyula, kiknek elmondta, hogy amerikai párbaja következtében meg kell halnia. Együttlétük alkalmával sokszor mondta, hogy 26 vagy 27-ike ránézve végzetes nap s egyik barátját, Tóth Fe­­renczet, ki szombaton el akart utazni Szegedre, arra kérte, hogy ne menjen el hétfőig. — Miért — kérdezte Tóth. — Azt csak én tudom — felelt az ifjú, ki már akkor elhatározta, hogy el­pusztítja magát. Az bizonyos dolog, hogy Zsebők Mihály ezelőtt három évvel egyik osz­tálytársával amerikai párbajt vivőit, er­ről a családnak is volt tudomása, en­nek az volt a feltétele, hogy Zsebőknek addig nem lehetett visszatérni Keszt­helyre, míg barátja ott volt. Ez úgy is történt, de lehet, hogy ugyanennek a párbajnak még az volt a föltétele, hogy Zsebők Mihálynak öngyilkossá kell len­nie, a­mi most be is következett. A szerencsétlen ifjú családja sem tudja elhinni, hogy a­­fiatalembert egye­dül ez késztette öngyilkosságra, misze­rint nem volt állása. A rendőrség hivatása ezután, hogy e titokzatos ügyben a nyomozást meg­indítsa , világosságot derítsen annak homályaira. A Kritizál-utcrai tragédia. Amerikai párbajt vívott. Elmondta barátainak: Hunvásárhely, április 30. Még csak egy napja, hogy Zsebők Mihály kihűlt teteme felett a sirkant dom­borul, de már­is megindultak a találga­tások a felett, hogy váljon a szeren­csétlen ifjút mi vitte rá végzetes tettére, minek tudható be, hogy fegyvert emelt önmaga ellen, melylyel kioltotta fiatal életét. Senki sem tudta elképzelni azt, hogy Zsebők Mihályt egyedül az kész­tette volna végzetes tettére, miszerint nem volt állása , mindenki valami más titokzatos hátteret kereset, a mi most, a temetés után egy napra ki is derült. Zsebek Mihály amerikai párbajnak lett áldozata s hogy ez így van, azt bi­zonyítja két barátja, Tóth Ferencz és A kismamák csatája. Jelenet a kúton. Hunvásárhely, 1908. ápr. 30. Két összetöpörödött ránczos képű anyóka tartott kedden a Dáni-utczai kút felé. Mind akettőnél két kanta volt, egyik a Róka, másik a Dáni-utcza felöl jött. Majdnem egy időben érkeztek a kúthoz, az egyiknek azonban hamarabb sikerült a kantáját a kifolyó alá tenni, amin azután a másik felfortyant s na­gyokat lökve a tunikán, elkezdett trics­­cselni a kifolyó alatt álló kantával. — Ne okoskodjon mán nénémasz­­szony, várhasson a sorára. — Hát kigyelmed még jobban si­­essen — szólt a kis öregasszony, mi­közben balkezében levő kantáját úgy oda lökte a kifolyó alatt álló kantához, hogy az övé eltört. — Na lássa, ugye mondtam, hogy ne okoskodjon, mert megjárja , lássa eltört a kantája — ezzel fogta a kan­tát és ment hazafelé. A károsult kismama azonban nem hagyta annyiban a dolgot, elkezdet sipí­tani, toporzékolt, egy darabig utána ment a másik kismamának. — Ha az enyém eltört, törjön a magáé is. A nép már ekkora gyülekezett, megszólalt egy ember. — Vágja utána ! A biztatást tett követte, a kanta darab elröpült, de a kismama hasra esett. A nép röhögött, a kismama felkelt, a másik kismama pedig bessurrant egy kapu alá s kidugva ránczos­­arczát igy szólt: — Na gyere ide vén bűnös ! — Megyek, csak várj — mondta és ezzel elindult, mikor azonban oda­ért, az ép kantáta becsapta orra előtt a kaput, mikor pedig bement, megint ki­nyitotta és hívta vissza. Így tartott ez egy félóráig, az egész utcza népe ezen gyönyörködött, végre a károsult nő visszament a kúthoz. — Megvárom, megvárom, kigyün­­t még, oszt akkor jaj neki — morfondí­rozott magába és tényleg ott várt egész

Next