Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1908. május (4. évfolyam, 121-151. szám)
1908-05-01 / 121. szám
•Vi © a S 2 •© O ^'fli bfl · 0) O s* l|!» 1C. o 4‹U S ‹0 e SS o]3 rf”3 S a 5 f. Hódmezővásárhely, 1908. Május 1. Péntek. ÁRA 2 FILLÉR Negyedik évfolyam 121. szám. VÁSÁRHELYI ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: egyedévre 2 k. — f. félévre 4 k. — f. egész évre 8 k. — f. VIDÉKRE : negyedévre 4 k — f. Egy hóra 1 k. 40 f. Egy szám ára 2 fill. FÜGGETLEN POLITIAI NAPILAP HIRDETÉSEK díjszabás szerint. NYILTTÉR petit sora 40 fill. Megjelenik a kora reggeli órákban. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Andrássy utcza 17. szám alatt. Felelős szerkesztő ésaptulajdonos ■ Telefonszám 58 KM Bt._A. Lapzárta éjjel 12 órakor. 1 M - fl •ál |J3 ~9 •© M © ©aI ; 35 3" ad 4 a * *6 . « *— u »■ G ,5 U* ·D · © iysi"ai ;.^T ·• ‘ t» hA › o © ■d 0)0 0) tnw ^ ^ ti M ^ _ «$ · G g4§ San s 2 § N ·—H C W *© © . ·**-• « 4d — H.S c 0 ^ N 3 v ® ■ — jí saí *|-S © .£? .Q ^ -Q -O . ’^3 cd » GD 1 £ ^ ) p t— * 43^ ·& jaO © ,G©· G 0ui . n cC ©N Jd tu ei A s'0- tr ^ 0 8 5? I_ bn ‘O C cd «3 X! CB N M 1 *© ›o I w H «3N © -? « •3 ==* 23 ® |a « N /} ›d __ © . fl b N ^ ca© lJ S-6 a=3 a s So‹ M 0 »Tp33 J“* l S 3 g • ® 4 5 3 1 ’£ . bited A bécsi ut. Hunvásárhely, április 30. Wekerle haragszik. Az újságokra haragszik, amiért azok bécsi utazásának alkalmából megint felhánytorgatták, hogy nyilván a tiszti fizetések dolgában ment Bécsbe. — Mindig a tiszti fizetések ! — kiáltja fel egy újságíró előtt — hát nincsenek más dolgok is a világon ! Például föl jó ügyek, ügy van. Ne háborgassuk Epaminondast a maga cirkulásaiban. — tisztesség ne essék szólván — a magyar nemzeti kormány feje. Ha Bécsbe utazik, tudja, hogy miért teszi ezt. Az ügyek folynak , tehát vannak folyó ügyek. És folyó ügyekben egy magyar miniszterelnök mindig utazhatik Bécsbe. Kinek mi köze hozzá ? Folyó ügyek alatt nem bánja, akármit értenek is, csak egy ellen tiltakozik : hogy ne hozzák kapcsolatba nevét a tiszti fizetések kérdésével, mely kérdés ebben a pillanatban Achilles sarka a kormánynak, melynek minden egyes tagja felfortyan, haragszik és prüszköl, ha valaki fölemlíti, felhánytorgatja, vagy akárhol a nyilvánosság előtt szóvá teszi. De mert Wekerle olyan nagyon elutasítja a föltevést, hogy a tiszti fizetések miatt megy, nem lehet mást következtetni, mint azt, hogy éppen az ellenkezője igaz annak, amit mond. Vagyis pont úgy van, hogy semmi más nem vitte Epaminondasz urat Bécsbe, mint az, hogy rendet csináljon ebben a dologban és váltsa be az ő ígéretét is a magyar kormány ígéretét is. Jól értsük meg a dolgot. A függetlenségi kormánypárt most még berzenkedik kissé. Műberzenkedés az egész. Csak valamiképpen ki akarja mutatni a foga fehérét, vagy az oroszlánkörmeit, ha úgy tetszik De csak néhány bécsi utazásra van még szükség és meg fog juhászodni ez a jó, ez a derék függetlenségi párt. Máris küldték előre fullajtár gyanánt a hírt, hogy Epaminondas bécsi utazása esetleges összefüggésben van a magyar kormány válságával. Bécsi újságok hirdetik is ezt. Igaz, hogy a magyar kormány félhivatalos szócsövei büszkén azt válaszolják erre, hogy a magyar kormány maga fogja meghatározni, hogy mikor fogja befejezni misszióját. Azonban a függetlenségi oroszlánok már tudják, mit jelent ez. Azt jelenti, hogy vigyázzon magára a magyar kormány, mert ha nem enged, útilaput kötnek a talpa alá. Ettől pedig a függetlenségiek úgy megijednek, hogy hamarosan behúzzák majd körmeiket. Bizonyosra lehet venni, hogy Wekerle befejezett ténynyel tért vissza Bécsből. Be fogja bizonyítani, hogy másképpen szép hazánkat nem lehet megmenteni, csak úgy, ha most — ez egyszer még — engedünk. Ez lesz legékesebb bizonyítéka kormányképességünknek. Ha a függetlenségi párt most engedni fog, akkor kiállítja magának Bécs és a korona előtt a kormányképesség érettségi bizonyítványát. És mi más óhaja lehet most a függetlenségi kormánypártnak, mint ennek a bizonyítványnak a megszerzése. Rossz kiegyezéssel, kvótaemeléssel, házszabályrevízióval már szolgáltatott érettségi bizonyítékokat. Éppen ebben az egyben tagadná meg magától az érettséget. ? Ezt ugyan ne várja senki a kormánypárttól most, amikor többségben van. ! C ■ | ■ idényre finom divatos felöltő és öltönyszövetek nagy válA7CQf A ^ O T? 1 l^ztékban megérkeztek Fönn Testvérek Nagyszebeni és a Gáczi OidlilU 1 ti ■ l&O»»I rem megrendelések és mértékvételek végett üzletemet fölkeresni, hogy _ Szabó Ullett a kellő időre elkészíthessük a megrendeléseket. Lovagló bricsesz nadrá- A CSÍnOS magyar legényhez sokat csinos magyar öltönyöket szép kivitelben készítek. A régi gimnázium épületében. N 1 n M rS i I vnaiyar — valamint Aug-Pick és Cop londoni gyárakból. Ké- fi vásárhelyi népeiéiről. Irta s az országos tanáregyesület gyűlése alkalmából felolvasta: Dr. Szappanos Mihály. Gyászban van a nemzetiség. A sarju gazda a nagy házba ravatalon fekszik. Fejénél az édesanyja foglal helyet, merőn néz maga elé, nagy fájdalmában már inni sem tud. Mellette öreg asszonyok üldögélnek, szagolják a kezükbe összegyűrt keszkenőt, amelybe fodormenta, istenfa, bazanlgikom és más efféle szagosítók vannak begöngyölve. Halotti csend uralkodik a házba. Néha kisebb suttogás, olykor egy-egy mélyebb sóhaj zavarja a csendességet. Az öreg gazda a pitarajtófélen üldögél, osztogatja a temetésre vonatkozó rendelkezéseket. Ott fogadja a látogatókat, akik csapatostul gyónnek, hogy kifejezzék részvétüket. Egyik a másiknak adja a kilincset. Most érkeznek a fiatalok, jó barátai az elhunytnak. Meghatottan állnak meg az öreg gazda előtt. Oda köszönnek illedelmesen. —Agygyon az Isten jó napot kigyelmetöknek, meg az egésznek! — Jobbat mint nekünk öcsém! — Kigyelmetökre rész virradt. — Besötétedött. — Bevégezte szegény Mihály! — Ide ért. — Pedig még élhetett véna ! — Idesitül. — Csak túl élte kigyelmed! — Isten röndölése. — A hetekbe még láttam. — Ki-ki ült a kis kapuba. — Az orvosok biztatták ? — Ügyebet se tudnak. — Mikor esett le a lábáról? — Egy hete formán. Addig csak meg vött minden módon. Kelt, feküdt. Még tegnap is aszalt megygyet áhított. Annyuk ! hozzál le a pallásrul. Hozott is egy bögrével. Megevött hét szemet. Aztán ledült, falnak fordult, elcsöndesedött.................... . . ................................Éjfél tájon fölőrzött. Ütötte éppen tizenkettőt, megolvastam pontomosan.......................................... A fejit fölemelte, a nagy házba széjjel nézett ...............................................hármat nagyot húzott, aztán lerakodott. — Vége Mihálynak ! mondja az annyuk kivafakodva. — Evvel többet nem gyereközünk, vetem vissza .................................................. — .... Hát a vágó meze van ? — A szín alatt. — Deputáljuk föl! — Nézzétek meg. Gyerünk ! — ....................Nevelés ? — Meg akartuk hagyni. — Jól kitött a bűze alja. ! — Egy hónapja abrakoljuk. — Faj állat ! ! — Selyemtáli. — De szép jószág, de kár érte ! — Vázig mentam édes apám uramnak, hogy azt’ a rosszabbikat, úgy is mindégy. Égy helyre mén. égy lesz belőle. Nem ért semmit. — Egy szavad se lehet, lakodalom, kállátó együtt mén................................................. —• . . . Mihály evvel kitussolt ! (Folyt, köv.) Szerencsétlenül járt béres, összetörte az arczát. Hunvásárhely, április 30. Majdnem végzetessé válható szerencsétlenség történt tegnapelőtt délután a Hajdúban levő fedeztetési állomáson, melynek lehet, hogy nyomorékja fog maradni Dudás Imre béres. A szerencsétlenségről alábbi tudósításunk szól. Dudás Imre 18 éves béreslegény Juhász János gazdálkodónál van alkalmazásban. Kedden délután a gazdája elküldte egy kanczával a Hajdában levő fedeztetési állomásra. A ló egész után rugkapálódzott, de azért minden baj nélkül érkeztek meg a Hajdúba, melynek udvarán elhelyezkedtek. Dudás Imre a ló kantárját fogta s előtte állt, nem sejtve azt, hogy pár percz múlva milyen szerencsétlenség fogja érni. A tüzes ló egyszerre csak két lábra ágaskodott. A béres rángatta a kantárt, a ló engedett is, de midőn leereszkedett, két lábával a béres arczába lépett s azt a földre tiporta. A legény összeesett, úgy kellett fellocsolni, de nagyobb baj nem történt, mert a megvadult lovat megfogták. A sérült legényt rögtön kocsira tették és beszállították dr. Ániszfeld Endréhez, ki azután sebeit bekötözte. A szerencsétlenül járt legény sérülései súlyosak ugyan, de komolyabb bajtól nem lehet tartani. Kántor Gyula, kiknek elmondta, hogy amerikai párbaja következtében meg kell halnia. Együttlétük alkalmával sokszor mondta, hogy 26 vagy 27-ike ránézve végzetes nap s egyik barátját, Tóth Ferenczet, ki szombaton el akart utazni Szegedre, arra kérte, hogy ne menjen el hétfőig. — Miért — kérdezte Tóth. — Azt csak én tudom — felelt az ifjú, ki már akkor elhatározta, hogy elpusztítja magát. Az bizonyos dolog, hogy Zsebők Mihály ezelőtt három évvel egyik osztálytársával amerikai párbajt vivőit, erről a családnak is volt tudomása, ennek az volt a feltétele, hogy Zsebőknek addig nem lehetett visszatérni Keszthelyre, míg barátja ott volt. Ez úgy is történt, de lehet, hogy ugyanennek a párbajnak még az volt a föltétele, hogy Zsebők Mihálynak öngyilkossá kell lennie, ami most be is következett. A szerencsétlen ifjú családja sem tudja elhinni, hogy afiatalembert egyedül ez késztette öngyilkosságra, miszerint nem volt állása. A rendőrség hivatása ezután, hogy e titokzatos ügyben a nyomozást megindítsa , világosságot derítsen annak homályaira. A Kritizál-utcrai tragédia. Amerikai párbajt vívott. Elmondta barátainak: Hunvásárhely, április 30. Még csak egy napja, hogy Zsebők Mihály kihűlt teteme felett a sirkant domborul, de máris megindultak a találgatások a felett, hogy váljon a szerencsétlen ifjút mi vitte rá végzetes tettére, minek tudható be, hogy fegyvert emelt önmaga ellen, melylyel kioltotta fiatal életét. Senki sem tudta elképzelni azt, hogy Zsebők Mihályt egyedül az késztette volna végzetes tettére, miszerint nem volt állása , mindenki valami más titokzatos hátteret kereset, a mi most, a temetés után egy napra ki is derült. Zsebek Mihály amerikai párbajnak lett áldozata s hogy ez így van, azt bizonyítja két barátja, Tóth Ferencz és A kismamák csatája. Jelenet a kúton. Hunvásárhely, 1908. ápr. 30. Két összetöpörödött ránczos képű anyóka tartott kedden a Dáni-utczai kút felé. Mind akettőnél két kanta volt, egyik a Róka, másik a Dáni-utcza felöl jött. Majdnem egy időben érkeztek a kúthoz, az egyiknek azonban hamarabb sikerült a kantáját a kifolyó alá tenni, amin azután a másik felfortyant s nagyokat lökve a tunikán, elkezdett tricscselni a kifolyó alatt álló kantával. — Ne okoskodjon mán nénémaszszony, várhasson a sorára. — Hát kigyelmed még jobban siessen — szólt a kis öregasszony, miközben balkezében levő kantáját úgy oda lökte a kifolyó alatt álló kantához, hogy az övé eltört. — Na lássa, ugye mondtam, hogy ne okoskodjon, mert megjárja , lássa eltört a kantája — ezzel fogta a kantát és ment hazafelé. A károsult kismama azonban nem hagyta annyiban a dolgot, elkezdet sipítani, toporzékolt, egy darabig utána ment a másik kismamának. — Ha az enyém eltört, törjön a magáé is. A nép már ekkora gyülekezett, megszólalt egy ember. — Vágja utána ! A biztatást tett követte, a kanta darab elröpült, de a kismama hasra esett. A nép röhögött, a kismama felkelt, a másik kismama pedig bessurrant egy kapu alá s kidugva ránczosarczát igy szólt: — Na gyere ide vén bűnös ! — Megyek, csak várj — mondta és ezzel elindult, mikor azonban odaért, az ép kantáta becsapta orra előtt a kaput, mikor pedig bement, megint kinyitotta és hívta vissza. Így tartott ez egy félóráig, az egész utcza népe ezen gyönyörködött, végre a károsult nő visszament a kúthoz. — Megvárom, megvárom, kigyünt még, oszt akkor jaj neki — morfondírozott magába és tényleg ott várt egész