Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1908. augusztus (4. évfolyam, 132-162. szám)
1908-08-01 / 132. szám
•2 VÁSftftHElLr líí£iJ*1»ELl yjsaa 1908. Augusztus 1 Heteken keresztül házalt a városban, de nem jól ment a sejt, megrendelő kevés volt, a fiatalnak pedig úri allűrjei lévén, sok pénzre volt szüksége. Elhatározta, hogy ha más után nem tud pénzhez jutni, akkor Cahp fog. Az elhatározást hamarosan tett követte, egy szép napon nagy csomó megrendeléssel állított ba főnökéhez, ki még gondolni sem mert arra, hogy a fiatal csal készséggel fizette ki a megrendelések után járó províziót. A fiatal úr felvette a hamis után szerzett pénzt s bizonyára tovább folytatta volna üzérkedéseit, ha le nem leplezik. A főnöke ugyanis a megrendelőknek elszállította a portékát, de azok azt mind visszaküldték azzal, hogy ők nem tettek megrendelést, nekik ne szállítson. Az üzlettulajdonos mindjárt tisztába volt a dologgal, hogy ügynöke csalt, hogy a megrendelő lapot ő irta alá s mikor az ügynök ur bement az üzletbe, rögtön elővette. — Hamisak a megrendelések. — Az nem lehet — mondta az ügynök. — Na majd kideríti a rendőrség. Ettől azonban már borsozott a házi a vigécznek s rövid gondolkozás után bevallotta, hogy bizony ő csalt, de hét ezer bocsánat. A pardon nem lett megadva, a feljelents megtörtént s igy a vigécz urnak ismét a törvénynyel gyűlik meg a baja, amihez különben már hozzá van szokva. népet s már több összeütközés is történt a két párt hívei között. Tisza és Bánffy. Tisza István és Bánffy Dezső kibékültek és napok óta politikai dolgokról tárgyalnak. Hírlik, hogy ha a koalíció fúziója nem sikerül, ők fognak a porondra lépni. Justh aggódik. Justh Gyula képviselőházi elnök meglátogatta Kossuth Ferenczet, hír szerint azért, hogy tőle a létszámemelés dolgában megnyugta a felvilágosítást kapjon. Tárgyaltak az új választói törvényről is. Ha a kormány belemegy a létszámemelés dolgába, úgy Justh lemond. Dühöng a tífusz. Topronba és vidékén óriási tífusz járvány dühöng. Tegnap 10 ember meghalt és ötven megbetegedés történt. A lakosok el akarják hagyni a várost. Leégett község. Az Ungvár melletti Alotornya község ma porráégett. Több ember a lángok között lelte halálát. Sztrájk készül. Az Operaház személyzete kijelentette, hogy ha Apponyi nem rendezi a fizetésüket záros határidőn belül, akkor sztrájkba lépnek. Mindenki tudja, hogy színház után mily jó lehet mulatni és szórakozni Solti Sándor sétatéri vendéglőjében. Tehát oda menjünk. Kitűnő és tisztán kezelt ételek és italok. 176 0 ( Batiszt és vászon női férfi és gyermek ruhákat) legkényesebb kézimunkákat, napernyőket, függönyöket szépen tisztit, fest és remekül vasal Boros József kelme festő vegytisztító Szentesi-utcza 4. szám. 67 Varrógép, Kerékpár és mindennemű alkatrészek a legjobb minőségben kaphatók ORACSEK és TÓTH műszerészeknél Andrássy u. és Szent Antalu. sarok. Villamos csengő berendezést, varrógép és kerékpár javítást személyesen végezünk. TÁVIRATOK Budapest, július 31. Minisztertanács. Augusztus 4-én minisztertanács lesz, melyen tárgyalni fogják a katolikus autonómiáról szóló törvényjavaslat tervezetét. Ugyanezen minisztertanácsra terjeszti be Wekerle az új adózási rendszerről szóló javaslatát. A tárgyalások után Wekerle a királyhoz megy, hogy vele a politikai helyzetről tárgyaljon. A minisztertanács több napig fog tartani. Zavargás készül. Holnap lesz Nagyatádon a képviselőválasztás. Két jelölt áll egymással szembe és pedig: dr Csiszár Antal és dr. Kemén Elek. A választásra kirendelték a katonaságot, mivel óriási zavargásoktól tartanak. Napok óta izgatják a Értesítés! Tisztelettel értesítem a nép gazda közönséget, hogy régi jó hírnevű kölcsönzsák üzletem új zsákokkal kibővítve a cséplési idényre Új kölcsönzsákokkal állok a t. gazda közönség rendelkezésére. Tisztelettel: DEUTSCH ZOLTÁN János-tér Káuitzerház a fekete kutyához. Van szerencsém a t. közönség tudomására hozni, hogy a Grünfeld czégtől kiléptem, hol öt évig mint munkás és munkavezető voltam és egy újonnan berendezett bádogos műhelyt nyitottam az özvegy Surhoffné Szentesi és Deák Ferencz utczán lévő házában, hol rendelkezésére állok építő és építtető valamint a t. közönségnek és elvállalok épületcsatornázási fürdőszobák vízvezetékek berendezését, klozettek stb. Megrendeléseket és javítást olcsón és pontosan készítek. Tisztelettel BERTA KÁROLY épület és diszmi bádogos. Tanuló felvétetik. 845 HÍREK — Személyi hir. Spilka Antal főispán hosszabb tartózkodásra birtokára utazott. — Szabadságok. Juhász Mihály polgármester ma kezdi meg hat heti szabadság idejét. — Dr. Csáky Lajos főügyész 3 án egy hónapi szabadságra megy. — Elkészült már. Köztudomású dolog, hogy új vágóhíd tervezetét és a költségvetést sok és kínos vajúdás után a miniszter jóváhagyva leküldte városunknak. A tanács tárgyalás alá vévén a miniszteri leiratot, az egész ügyet kiadta a mérnökségnek, hogy az árlejtési feltételeket készítse el. Mint most értesülünk, ez a munka hamarosan kész lesz s igy a pályázatot már a jövő hónapban meg lehet hirdetni, az építésre azonban csak a jövő tavasszal kerül a sor. — Az uj ipartörvény revíziójának második részét tegnap megküldte városunknak a kereskedelmi miniszter. Az uj törvényt tanulmányozni fogják s azután a rá vonatkozó észrevételeket fel fogják terjeszteni a kegyelmes úrhoz. Kár, úgyse fogja ő azt figyelembe venni. — A tegnapi piacz. A tegnapi piaczra felhajtottak 498 sertést, 67 szarvas marhát, 70 lovat, 106 juhot és bárányt, 3 kecskét és két szamarat. A hízott sertés kilója 59 —60, a vágó marháé 22 —23, a szopós borjúé 20—22, a juhé 21—22 és a gyenge bárányé 28 —29 krajczárért kelt. Az árakban csak anynyiban van változás, hogy a bárány ára esett pár krajczárral. — A katonák bevonulása. A hadügyminisztérium az általános helyőrségváltozás alkalmából a következőket rendelte el: Az 1906-ban sorozott magyar honosságú legénység, ha a rekruták bevonulása folytán a létszám betelik, csak az esetben szabadságolhatók, ha a szolgálati idejüket 1906 október 1-je előtt kezdték meg. Az 1905-ben sorozott katonák, akik igényt tarthatnak szabadságolásra, de akiknek tovább szolgálása kívánatos lenne, ha önkényt tovább szolgálnának egy évig, ezéért három fegyvergyakorlatot számítanak be nekik. A° rekrutákat az összes csapatokhoz 1908 október 6-ikán kell behívni a tényleges szolgálatra. Az egyéves önkénteseket, valamint a haditengerészet rekrutáit október 1-én hívják be. — Dísztözgyűlés. A magyarországi rokkant munkások egyletének helybeli fiókja fenállásának 10 éves évfordulója alkalmából augusztus 20-án díszközgyűlést tart a városháza közgyűlési termében , este pedig válogatott műsorral hangverseny lesz az Iparegylet nagytermében s utána láttéz. A hangverseny sikere érdekében nagy számú rendezőség buzgókodik. — Behívók jöttek. A katonaügyosztályhoz több mint 100 behívó érkezett az 1898-ik évtől egész mostanáig besorozott tartalékosok és póttartalékosok részére. A gyakorlati idő 13 nap. A behívókért idézések bevárása nélkül lehet jelentkezni a hivatalos órák alatt. — Néprajzi múzeum már két hét óta zárva volt, amennyiben a múzeum vezetője, Kiss Lajos tanulmányi uton van. Mim értesülünk, a múzeum vasárnap már nyitva lesz, bárki megtekintheti díjtalanul. — Revolver a rendőrségen. Hegedűs István vásárhelyi czukrász segéd Esztergomba felcsapott urasági inasnak. Egyszer azután valami leány miatt titokzatos körülmények között eltűnt a gazdájától s eltűnt égének napján a háznál 200 korona elveszett. Az inasra gyanakodtak, kit Pesten épen akkor fogtak el, midőn agyon akarta magát tenni Bizonyítékok hiányában szabadon engedték, de a revolvert elkobozták. Most a budapesti rendőrség elküldte a revolvert Vásárhelyre, hogy adják át az elkeseredett embernek, kit azonban nem találnak. — Értesítés: A tisztviselők fogyasztási társaságának tagjait értesitva, hogy Kovács János mészáros mesterrel szerződés megköttetett, minek folytán a hús kiszolgálás a mai napon IV. ker. Szentesi utcza 2. sz. a. megkezdetik. Jelentkezéseket és igazolási jegyeket Zombory Gyula fogalmazónál lehet a hivatalos órák alatt eszközölni. Kmetykó József elnök. —■ A közkönyvtár még holnap zárva lesz, valószínű azonban, hogy már a jövő vasárnap lesz könyvosztás, de erre nézve még nem határozott a vezetőség. — TŰZ a pusztán. Dénes Sándor pusztai gazdálkodó tanyáján nagy tűz pusztított tegnapelőtt. Egy hatalmas buzaosztag lett a lángok maralékává s a kár 2000 korona. A gabona biztosítva volt. A csendőrség a nyomozást megindította, mert nem lehetetlen, hogy a tüzet gyújtogatók idézték elő. — „Neszebüdös.“ Tegnapelőtt délután egy úriember bicziklin ment végig az utczán. Szemközt jött vele egy kocsi, a melybe fogott lovak, a bicziklitől megijedtek. Ezen annyira feldühödött a kocsin levő magyar, hogy „nesze büdös“ megjegyzéssel rettenetesen végig húzott a biczikliző úr hátán. Az esetnek a bíróság előtt lesz folytatása, amennyiben az úriember feljelentést tett a dühös magyar ellen. — Lopjunk gyümölcsöt. Kapocsi Istvánná és Fán Istvánná tarjáni asszonyok elhatározták, hogy lopnak. Nem pénzt, hanem gyümölcsöt, mert arra éheztek. Reggel azután lementek Czeglédi István tójába s ott vígan szedték a fáról a sok szép almát, mintha csak az övék lett volna. Egyszer csak jött a csősz, a két asszony menekülni akart, de nem tudott, mert a csősz elfogta őket és felhozta a kapitányságra a bűnjelekkel együtt. Tegnap volt a tárgyalás a kibagaai biró előtt. A két asszony beismerte tettét, amiért azután fejenként 20—20 koronára ítélték őket. — Gyermekvédelem csendőrökkel. A belügyminiszter rendeletet intézett a csendőrkerületi parancsnoksághoz a gyermekvédelem ügyében. A rendelet meghagyja, hogy a parancsnokság gondoskodjék arról, hogy a járőrök portyázásaik alkalmával éber figyelemmel legyenek oly 15 éven aluli gyermekekre, akik ha büntetőt, vétséget, vagy kihágást nem is követtek el, egyébként züllésnek indultak, továbbá oly gyermekekre, akik bűntettet, vétséget vagy kihágást követtek el, de az elkövetéskor meg nem haladták még 12-ik életévüket s így bűnvád alá nem vonhatók. Ha a csendőrség ily gyermekekről akár közvetve, akár közvetlenül értesül, kötelessége ezt azonnal az illetékes közigazgatási hatóságnak a további intézkedések megtétele végett bejelenteni. — Hlinka ugatásai. Hlinka András rózsahegyi fölfüggesztett plébános tudvalevőleg most tölti azt a két évi államfogház büntetést, amelyet államellenes izgatásai miatt reá rótt a bíróság. A kúria szerdán is egy ilyen esettel fogalkozott s helybenhagyta a pozsonyi esküdtbíróság ítéletét, amely Hlinkát újabb másfél évi fogházzal és kétszáz korona pénzbüntetéssel sújtja. — Leányaikkal kereskedő szülők. Sajnos, nálunk is nagyon el van terjdve a leánykereskedés, de az a botrányos eset, ami Spanyolországban történt, ahol szülők adták el leányaikat, nálunk mégsem történik meg. Egyik lapban olvassuk ugyanis, hogy egy spanyol kikötővárosban néhány perccel az indulás előtt igen sok leány és fiatal aszszony szállt az óczeánjáró hajóra. A pénzügyi hatóságoknak feltűnt ez a jelenség, rögtön kérdőre vonták a hajó kapitányát, aki azzal a meglepő felvilágosítással szolgált, hogy a leányokat saját szüleik adták el egy kubai nagyobb nyilvános házba. Természetesen a lányokat rögtön ismét partra szállították és a hajó személyzete ellen a vizsgálatot megindították. — Arad a boszniai foglyokért. Arad város törvényhatósága rendkívüli közgyűlésének napirendje előtt Nemess Zsigmond, volt képviselő bizottsági tag tiltakozott az ellen, hogy a boszniai hírlapírókat az aradi kazamatákba szállították. Felszólalásában tiltakozott az ellen, hogy politikai foglyokat, népük szabadságáért küzdő újságírókat egy Mária Terézia-korabeli törvény alapján katonai tömlöcbe vessenek és indítványozza, hogy Arad városa ez élen a kormányhoz írjon föl. Az indítványt a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel elfogadta és a jövő rendes közgyűlésen föliratot szerkesztenek a szerencsétlen boszniai újságírók érdekében. — Magyar liturgia. A Tribuna állítólag biztos forrásból közli,hogy a kormány azért támogatja minden erejével Bogdánovics Luczián jelöltségét a páriárkai székre, mert Bogdanovics formálisan kezelte magát, hogy a pátriárkai székbe kerülve, Magyarország több ortodox egyházközségében, mint Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Miskolczon stb., a magyar nyelvű liturgiát fogja életbe léptetni. A Tribuna e hir közlésével kapcsolatban erős támadást intéz BogdánoTéve czél felé. k a V léte az az Rt 5 ala tt és tői mi 50 bájász kö v — ~—“——— Minden külföldit felülmúl . M mtm n — . MIT IGYUNK? ^savaTM és“lek a 11101131 pEHES -Farrát M,"enTi2 Léremme' , hogy egészségünket megóvjuk, muri királya ■ — ------------ gyógyvizű a*'gyomorégést csakis a természetes szénsavás rögtön megszüntet), páratlan étvágygerjesztő, használata valódi áldás a Promorhaiosnknak ~ "" ‘ " 6:_ — ■