Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1908. november (4. évfolyam, 295-324. szám)

1908-11-01 / 295. szám

Hódmezővásárhely, 1908 November 1. Vasárnap. ARA 2FILLIR. Negyedik évfolyam 2­5 szám VÁSÁRHELYI ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEN: negyedévre 2 k. — f­­élévre 4 k. — I. egész évre 8 k. — I. VIDÉKRE : negyedévre 4 k — így hóra 1 k. 40 ! Egy szám Ara 2 fill) HIRDETÉSEK dijsza­bás szerint. NYÍLT TÉR petit sora 40 fiú Szerkesztőség és kiadóhivatal : Andrássy­ utcza 17. szám alatt. Megjelenik a kor reggeli órákban­ Telefon­szám 58 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Lapzárta éjjel 12 órakor. Főszerkesztő és laptulajdonos­­ KUN BÉLA.____ Halottak napja. Halottak napja van. A temető napja. A lenn nyugvó porhüvely ma A koszorút kapja! Sirja felett mécs gyűl, Fény, ragyogás támad, Jelezve, hogy velek van az Emlékező bánat! ... Kik most hatalomban A polczon ülnek fenn, Azoknak majd a sirgödrük úgy marad kietlen! Virágot se kapnak, Egy szál gyertya­fényt sem, Hazaáruló labanczhad Csak átkot kap, mig elrothad Örök sötétségben ! Lant. Emil van Nagy, deregirte aus Ungarn. Hunvásárhely 1908 nov. 1. A magyar delegáczió elnöke, Zichy Tivadar gróf a minap nagy estélyt rendezett, melyen ott voltak mind az osztrák delegátusok is, kik máskor szidni szokták a magyart. Nagy jóltevőink, Schönaich, Aerent­­hal, Beck, kuli kukoki Montekukoki és a többi kicsavart német nevű uraságok épen egy kanapéra csü­csültek Kossuth Lipóttal, Apponyival és a többi labancczá vedlett mű­ku­­ruccal. Udvaroltak, bókoltak egy­másnak, kedélyeskedtek, nevetgéltek; arra senki sem gondolt, hogy a delegácziós áldomást egy olyan szavazási művelet után isszák, mely sok száz újabb millió terhet jelent erre a szegény országra és a nélkül is nyomorgó népére. Ha erre gondoltak volna a nagyságos függetlenségi (?) kor­mánypárti urak, kik hajdan évtize­dekig a delegácziós intézmény szi­dásából élősködők, akkor bizonyára torkukon akadt volna a falat, vagy legalább is nem sürögtek-forogtak volna annyit hajdokálva az osztrá­kok előtt, mint megcselekedték. Jellemzésül itt közlöm e meg­történt esetet: Nagy Emil, a szol­noki 48-as (?) követ, a szájkosár indítvány ismeretes benyújtója, póz­ba vágta magát és mély meghajlás­sal bemutatta magát egy őszülő vöröses szakálú magas termetű ur­nak, kiről azt hitte, hogy valami osztrák nagykutya.A nóta azt mondja: — Szólalj meg hát rubintos virágom! Nagy Emil ur is megszólalt ilyen térképen: — Emil von Nagy, deíegirte aus Ungarn ! Erre az illető vöröses szakálu ur szelíden elmosolyitotta magát és igy mutatta be magát viszont, tisz­ta magyar kiejtéssel: — Szávay Gyula a debreczeni kereskedelmi és iparkamara titkára, a Vidéki Hírlapírók orszá­gos Szövetségének elnöke vagyok! Emil von Nagy úr erre sóbál­vány lett, a körülállók kaczagtak, hogy ime egy kaczagányos kurucz, ki még Szávay Gyulának, az egyébb hivatalain kívül országos hírű ma­gyar költőnek, a Petőfi Társaság tagjának is németül mutatkozik be. Nem nagy eset az eset, de jellem­ző ! Egész kis korkép ! Nem Nagy Emilről van szó csu­pán, ki politikai tévelygései daczára egyik legképzettebb tagja a parlament­nek, hanem szó van az egész mame­­luk hadról, melynek tagjai valóság­gal törik magukat azután, hogy az osztrákoknak udvaroljanak, egy eleven kuli, kukoli, Montekukolival és Schönaichhal kezet is szoríthas­sanak, minden kézszoritás után pár millió magyar pénzt a telhetetlen közös kendő számára megszavazhas­sanak, a népnek pedig itthon, mely­nek roskadó vállára még nagyobb keresztet raktak, azt mondhassák, hogy ők 48-as elveikből nem enged­tek semmit, ők most is Kossuth Lajos katonái! A minap a függetlenségi (?) pártkörben Kossuth Ferencz Lipót azokat engedte a látogató Aerenthal külügyér közelébe, kik németül tudtak, sőt ezeket telefonon és bér­kocsin összefogdostatta, hogy sies­senek az excellencziás halászvöl­gyi (Aehrenthal) udvarlására ; ez az eset és a Nagy Emil esete több mint az udvariasság formája, mert felemelt kvóta, tiszti fizetésemelés, közös bank és osztrák czopf jár utána és semmi vívmány a szegény árva magyar nemzet számára! És mért nem tanul Aerenthal úr, meg a többi osztrák nagyfejű úr magyarul ? Hiszen mi is adjuk a fizetését, kutyakötelessége volna te­hát nemcsak tanulni, de tudni ma­gyarul. Azonban buta lenne ha tanulna. Hiszen a „nemzeti kormány“ uralma alatt a Kossuth Lajos hitehagyott ka­tonái tanulnak meg az ő kedvéért németül, csakhogy mint jól fésült udvaronczok szót válthassanak vele. A sülyedés korát éljük . . . Kun Béla. Hulljon a férgese! A Vásárhelyi Reggeli Újság számára írta: Lengyel Zoltán orsz. kép.­„Tudtam előre“— mondja az egyik Latkóczy Imre ravatalánál. „Úgy kellett neki,“—gondolja a má­sik szívtelen. „Szegény szerencsét­len!“— sajnálja a jószivű. De azért a játék tovább folyik, mint a mon­­tekarlói kaszinóban, mikor az ön­gyilkos halálhörgése csak egy pilla­natra szakítja félbe a rouge et noi­­re-t. Vagy, a­hogyan a franczia el­nök mondja: „La seance continue,“ — az ülést folytatjuk. Azt kérdezem: szükséges volt-e az áldozat? Azt felelem : nem. El­lehettünk volna e nélkül is. De nem most, sokkal régebben kellett volna reá gondolni. Hát érdemes volt-e egy embert elpusztítani ? Azt fele­lem: nem. Ha minden úgy marad, a­hogy volt, ha csak egy hely ürült meg a tülekedők számára, ha csak ennyi következtetést vonunk le , nem volt érdemes.­­ A szabály azonban igaz marad: a közélet emberének tisztának, fedhetlennek, hozzáférhet­­lennek kell lennie. S aki nem az, nem jogosult a közérdek letétemé­nyeseként szerepet vinni. E szabály keretében szükséges is, érdemes is letaszítani azokat, kik nem méltók helyükre. De csakis a szabály keretében. Vagyis : min­denkivel szemben és mindenkor egyenlő mértékkel kell mérni. Általános és egyenlő igazságot kell szolgáltatni. Kérlelhetetlen szigorú­sággal kell végrehajtani. H így jó, hasznos, igazságos és becsületes az eljárás és ha áldoz­atokkal jár is, megbecsülhetetlen hasznot hoz a tisz­tító munka. Ámde erről most szó sincs. A baj nincs orvosolva. Nem is akarják. Vagy csak kevesen. És így harapó­­zik tovább. A megtévedten sajnál­koznak, de a játék tovább folyik. Rothadás van az egész vonalon. Hiszen ha nem így volna, nem kel­lene beszélnünk egy korszakról, mely alig nevel megfelelő embereket a közélet számára, ellenben pusztítja a jót is, nem védi meg az igazat, nem tudja kiküszöbölni a bűnöst. íme: az egész társadalom be­teg. Erőtlen. Eladósodott. Nagyzoló, költekező, tartalmatlan. — A ma­gyar középosztálynak nincs gaz­dasági élete. Csak úszik a vizen és kapaszkodik az utolsó deszkaszál­ba. A hatalom azonban kezében van. Nem egyébb miatt, de csak azért, mert nincs a­ki tőle átvegye. Ez azonban nehéz terhekkel jár. Nem bírja. Kénytelen tehát eszkö­zeit ott venni, ahol találja. A nemzetért gazdasági szerve­zése elmaradt. Hivatalnok és jogász­nemzet vagyunk, iparos és kereske­dő helyett. A középbirtokos csak teng- leng, pusztul kínlódik. A nagy­­birtokos megél, a tízezerholdas szór­ja is a pénzt, de mégis kívül áll a közgazdasági forgalmon. Teher az országnak, mert költekezés és pa­zarlás az élete, s alig egy néme­lyikét találjuk a szerzők között. A nyugati vállalkozó annakelőt­­te, ha könnyen akart meggazdagodni, ezresekkel megrakodva keletre in­dult. Törökországig meg se állt. Af­rikai, ázsiai gyarmatokban biztosan megszedte magát. Ma ezeknek is a legeslegsalakja csak hozzánk jön. Sápol itt, sápol ott és megszívja magát. Mi vagyunk a világ kö­zös gyarmata. Mindenki boldo­gul, a­ki élősdiként rátelepszik a magyar közgazdaságra, hogy elvonja életerejét, de megbukik, ki alkotni akar s a mi erőnket a­­karja nagggyá nevelni. A közigazga­tás s a kormányzás ezernyi dolga, vállalkozása mind alkalmat ad a könnyű pénzszerzésre annak, aki rá van szorulva, vagy a­ki elfogadja. Parlamentünkről ne is be­széljünk. Sajtónkról is jobb hall­gatni. A kormány egyik másik em­bere, ha akarja is, nem bír velük. Bíróságainak alig van hozzá érzé­kük. Ritka az az eset, hol a tisztító igazság a nagy harczot győzelmesen állja ki, ellenben gyakori a bűnös menekülése s a közélet megjavításá­ért küzdő becsületes harczos elité­lése. Ilyen szomorú tehetetlenség, gyöngeség, elnézés és nemtörődöm­ség szájából fonódik az a háló, mely polipkarjaival folytogat és elpusztulással fenyeget. Sokszor sokat föltártam, meg­­harczoltam eredménytelenül. Ma­gamnak csináltam bajt, másoknak kavarodást, mindnyájunknak alig valami haszont. Meggyőződtem arról, hogy egy néhány harczos kevés. Talán lesz azonban több is. Egy két áldozat is kevés. Részben szük­ségtelen, részben eredménytelen. Soknak kell lenni. De helyükbe sok és megfelelő embert kell ne­velni. A gazdasági élet számára élelmesebbeket, a közélet és a politika számára kevésb­é élel­meseket, de többet és jobban dolgozókat. Embereket kell nevel­nünk. És valami azt súgja nekem, hogy oly sok szégyen, oly sok meg­aláztatás, oly sok áldozat és szen­vedés után mégis mintha az erköl­csi világrend kezdene győzelmesked­­ni. Hullik a férgese és lassan lassan föltápászkodnak, megerősöd­nek és bátrak lesznek a becsületes harczosok, kik nemzetünket az er­kölcs és munka, a szorgalom, ta­karékosság és önfeláldozó egyetér­tés utján ki akarják vezetni a mo­csárból, melyben van s a melyben eddig lejebb és lejebb sülyedt. Bizzunk és reméljünk, mégha újból kellene is csalatkozunk. Egyebet úgy se tehe­tünk. __ fl főaimnáziumi nyilvánoskönyvtár. Egy közhasznú intézmény. Közönségünk figyelmébe. Hunvásárhely, október 31. Kevesen tudják városunk lakói közül, hogy főgimnáziumunknak 18,880 kötet könyvet számláló könyv­­ en* ggsa ___ ■ kedden nyílik meg Hódmezővásárhely legnagyobb és legolcsóbb kész férfi, női és gyermekruha áruháza, még itt nem is ott is létezett nagy választékkal, Klopfer Fülöp vezetése alatt, Andrássy­ utcza 4. szám alatt Szántó varrógép kereskedő volt helyi­em tomor­­r gégében. Aki szép és jó kabátot, olcsóért akar vásárolni próbálja meg a fenti üzletbe és meg fog győződni ennek valódisá­gáról. Tisztelettel: Klopfer Fülöp. Óriási választék női és leány­kabátokban is.

Next