Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1908. december (4. évfolyam, 326-353. szám)

1908-12-02 / 326. szám

Hódmezővásárhely, 1908 Deczember 2 Szerda ARA2FILLER. Negyedik évfolyam 326 szám HIRDETBSEK dijsia­bás szerint. NYÍLT TÉR petit gora 40 MŰ Megjelenik a kot reggeli órákban­ BLOK­ZKTfiSI ÁRAK HELYBSN: negyedévre sík. — I. félévre ék. — I. egész évre 8 k. — I. VIDÉKRE : negyedévre * * — Egy hóm 1 k. 40 ( Egy szám ára 3 fill) FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Telefon­szám 58 Szerkesztőség és kiadóhivatal : Andrássy­ utcza 17. szám alatt. Főszerkesztő és laptulajdonosi KUN BÉLA. Lapzárta éjjel 12 órakor. 1848-1908. Ma van tehát hatvan éve, Hogy trónján­ál az ősz császár­a elérte a nagy eredményt: Hogy a Burgban immár önként Kossuth Ferencz csúszva mászkál. Hatvan éve . . . 48-ban Kossuth Lajos lelke lángolt, Zengett, zúgott harczi kürtje S a hány honvéd gyűlt körülte, Mind egy-egy hős oroszlán volt! . . . Ma, 1908-ban Kossuth Ferencz a: *Kormányzó* Apja elvét szél széthordta, Betemette emelt kvóta S paktum : a csúf, megalázó ! . . . Hite sincs már, nyoma sincs már Vitéz nemzet­őr csapatnak; Csak ahoz tudnak érteni, Ma a nemzet vezérei, Hogy hajlongnak és— kushadnak! És a jubiláló császárt Megilleti a hódolat, »Néptörzsek* közt kemény rendet, Lakájserget­es teremtett S meg nem tört az évek alatt. Ez a császár, ez ősz császár A szavából nem engedett, Meg nem hajlott ő egyszer sem, Akármilyen elszánt perben Látta forrni a nemzetet! Volt idő, hogy harag, harczszomj, Düh, gyűlölet Bécsre rontott, Lángba jött az egész ország, De erszényhez nyúlt az osztrák S ránk hozta a­­ darabontot. Csendőrkarddal installáltak . . . S átkot zúgtak kurucznyelvek, De a császár csak úgy békült, Hogy a hősök „vívmány* nélkül Markuk tartva — leszereltek. Beültek a hatalomba S a kormányt úgy igazgatják, Hogy hosszú 60 év óta Senki nem valósította Úgy mint ők: Bécs akaratját! Ez a császár, ez ősz császár Veséjükbe belelátott, Tudta, hogy mind miért nyelvel S bársonyszékkel, Lipótrenddel Legyőzte a Kossuth pártot! . .. Ez a császár elmondhatja: „Élek teljes hatalmamban! Vérpiros volt trónraléptem, De ma fehér bárány, népem S Kossuth Lajos a sírban van ! . . .‘ Ez a császár elmondhatja: „Ura vagyok hadsergemnek, S nem zeng már a Kossuth nóta, Ha Lipótom betiltotta, Hogy ne sértse fülemet meg! ...“ (decz. 2) Kun Béla: Ferencz József trónralépte. V. Ferdinand 1848. decz. 1-én nagykorúvá nyilvánította unokaöcscsét, a 18 éves Ferencz Józsefet, másnap pedig az ő javára lemondott koronáiról, tanácsosainak, Bachnak és Schwarczenbergnek javaslatára, kik az összbirodalmat akarták valósítani. A magyar országgyűlés óvást emelt a trónváltozás miatt, de az udvar is törvénytelenné nyil­vánította az országgyűlést. Fe­rencz József magyar királynak nem koronáztatta meg magát és kitört a háború. Windischgrätz az országba rontott 1848 végén. Elfoglalta Pestet és 1849 márcz. 4-én Olmützben kihirdették,hogy önálló Magyarország nincs, csak egységes Ausztria van. Csakhamar azonban a sza­­badságharcz a magyarokra néz­ve kedvező fordulatot vett. Kos­suth Lajos lángszavára a föld­ből nőttek ki a hős honvédek és az országgyűlés 1849 ápr. 14-én a debreczeni nagytem­­plomban­ kimondta az ország füg­getlenségét és a Habsburg Lothringeni ház trónvesztését, a honvédek pedig tönkreverték az egész osztrák sereget. Ekkor hívta be Ferencz József segítségül a muszkát s a több száz ezer főnyi túlerő legyőzte a magyart. A bosszú sem késett, jött Haynau és Bach uralma, Ma­gyarország legjobbjai börtönben, vagy puskagolyótól vesztek el, az aradi akasztófákon a sza­­badságharcz tábornokai függtek és Pesten agyonlövette a zsar­nokság az első magyar felelős miniszterelnököt gr. Batthyány Lajost . . . hogy mindent elfelejtsünk, de elég arra, hogy a komédiára ráunjunk. Hát hogy is mondjam ? Ezért hi­ányzott minap az erő a tiltakozás­ból, s ezért nem volt egy csipetnyi őszinteség az üdvözlésben és a hódolatban. A helyzeten ez nem változtat. A megtörténtet meg nem történtté nem tehetjük. Dec­ember másodika nem lett nemzeti ünnep. Nem is lehet azzá soha. A tény pedig marad: a függetlenségi párt két tuczat kivételével rászavazott a csá­szári napra, végleg és örökre leve­tette magáról múltjának régi, de tisztes gúnyáját s beállott udva­roncznak. Volt ebben sok szomorú, de egyben mulatságos is. A vedlett kuruczok, a hajdan ordító oroszlá­nok és párduczok sanda szemekkel figyeltek: látják-e őket, látja-e a karzat, látja-e a kormány? Belül szégyenkezve, kívül megalázkodva fölállottak és szavaztak. A minapi szavazás tényleg zá­róköve a magyar politika leszánt korszakának. Minden megsemmisült, ami volt. A dicső honvédekből, a vértanukból, Kossuth Lajosból, a nagy idők visszhangjából fakadó tettekre, alkotásokra, szava beváltá­sára képtelen álhazafi is, a loja­litás kegyelemkenyéren soká tengő­dött érdekszövetség is. És helyette nem jött semmi. Üresség a szívek­ben, léhaság az arczokon, össze­visszaság, kapkodás, vergődés, czél­­talanság mindenütt. Hatvan év alatt az aktuális politika mozgató ténye­zői közül a történelem hátterébe menekült a múltnak visszafutó képe. Ami visszamaradt belőle : elhervadt már, túlélte önmagát. Meghalni még nem tudott, de lelkesíteni már kép­telen. Ezzel a zavaros érzéssel osz­lott-foszlott szét a társaság a vakí­tóan fényes, tündériesen kivilágított országházi teremből. Mintha mon­daná : sohse jövök vissza. Térjünk más utakra. Temessük el a múltat. Nincs mit keresnie. Nem hisz benne senki. Minden jubileum, egy-egy temetés. Minél magasabb a száma, annál közelebb visz a kiásott sírgö­­dörhöz. Gyerünk vissza az életbe. Kezdjük élülről! Ország-világ, népek és uralko­dók búcsúznak az ősz királytól. Ő is búcsúzkodik tőlünk. Megható. Bu­­csuzkodtunk mi is. Amilyen volt a korszak s amoyenekké lettünk alatta , olyan volt a bucsuzkodás is. Hiú­­ságos, üres, tartalmatlan, az M5 utolsó parlamentjének utolsó­­előtti emlékezetes dolga. Aztán jön az uj. A „Valami”, aminek jönni kell s ami mégis isme­retlen. Künn háborús hírek. Vér­bíborban született a trón, úgy lát­­szik véres lesz a láthatár akkor is, mikor uj ember lép föl reája. Győ­zünk vagy vesztünk : uj világ szü­letik. Uj uralkodó, uj alkotmány, uj emberek. Fölbomlottak a pártke­retek is. Ferencz Józsefnek közel negyvenéves többsége elmerült a semmiségbe három év előtt. Az uj meg sem született. Öreg a fa, hogy újból beoltsák s uj gyümölcsöt adjon, így vergődünk a múlt és jövő mesgyéjén. De mit képzelődöm ? Mit jövendőig e­ssünk ? Este van. Sötét, hideg, ködös őszi este. Az emlékezés és a jubileum olajmécsei hiába gyűlnak ki. A napot nem pó­tolják. Este van. S ez ennyit jelent: gyerünk pihenni. Aludjunk egyet. Gond, tépelődés, bánat és remény­ség meg ne zavarja nyugalmunkat. Majd jön a reggel. S akkor kezdjük élülről. Uj életerővel, uj harczi elszántsággal, teremtő akarattal csi­náljunk uj korszakot, ha élni aka­runk. Most pedig alásszolgája / Jó éjszakát! mfl 1908. DECZEIRBER 2-IKfín v­an 60 esztendeje annak, hogy FERERCZ JÓZSEF a császári trónra lépett, fl «REIRZETI KORIRORY» tagjai Bécsbe mentek és ott tisztel­­gő kihallgatáson fejezték ki hódolatokat, a SZEIRZET pedig itthon a vérbe fojtott szabadságharczra és az aradi akasztófákra emlékezik. Illásszolgája! Irta: Lengyel Zoltán orsz. képv. 1848 decz. 2. — 1849 okt. 6. nehéz, szomorú időkre emlékeztet­nek, de már vagy 60 év óta. Eny­­nyiszer czikázott át a nemzet szivén, agyvelején a kegyeletes gyász, a néma boszu érzése, ennyiszer tette kétrét görnyedtté tagjait a spekuláló hódolat. Ennyi idő kevés ahhoz, Köszörül a handzsárt. Tagadja a kormány. De mozgósítás lesz. Hunvásárhely, deczember 1. Szerbiában, Montenegróban, meg az egész Balkánon köszörülik a görbe kést a magyar bakák számára. Fegyverkezik a nép s bandák alakulnak, melyek már ott ólálkodnak a határon, lesve az al­kalmat a betörésre. Mér nemcsak mozgolódik, de örjöng a szerb. Egyes falvakban az asszonyokat is tanítják fegyvert fogni s lőni. Az egész Balkán csupa lázas forrongás, minden náczió feni a fogát az osztrák­ra. De azért a handzsár nem osztrák testbe vág, hanem jó magyar bakák bu­sába, mert az osztrák félti a fiait, a magyar meg jó bolond s megy a tűzbe, hogy újabb gesztenyét kaparjon ki Bécs­­nek. A kormány tagadja, mintha baj volna. Letagadta azt is, hogy már egy csapatot megtámadtak a határon s való­ságos harcz folyt. Tagadja azt is, hogy titokban készül a háborúra, mert a ha­tárra nap-nap után újabb csapatokat küld. Tagad mindent. Különösen most, a császár jubileu­mán. Nem akarván megzavarni a vér szagával a bécsi parádét . . . De hogy bűzlik erősen a dolog, az kétségtelen. Boszniából a tisztek csa­ládtagjai haza vándorolnak, a bútorokat szállítják. Ujabb orvosokat hívnak be s küldik a határon levő csapatokhoz.­­ Behívták Vásárhely egyik fiatal orvosát is, a­ki az ősszel jött haza 35 napos gyakorlatról. Belgrádban már az a hír járja be a lapokat, hogy egy 22 ezer főből álló magyar-osztrák csapat minden muníczió hátrahagyásával megfutamodott. A tisz-

Next