Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1912. augusztus (8. évfolyam, 189-214. szám)
1912-08-01 / 189. szám
Hódmezővásárhely, 1912. augusztus 1. csütörtök. Ara 2 fillér VTO. évfolyam 189. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR 1 HELYBEN 1 negyedivre 2 K. félévre 4 ketféez évre S .. VIDÉKRE l negyedévre 4 K. 3év hóra L40 Etty uem Arat ülétkSmnap 2 fillér. vasárnap ,. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. Lá z, Andrássy utca 17. sz. alatt. VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP FSszerkesztis 6 a lap tulajdonosi KUN BÉLA. TELEFONSZÁM : 58. hirdetések díjszabás szériák NYÍLT-TÉR ’ 1 petit sora SO MhJ MegJelenika hóra reMell arAhhim» ArésZtjAkii Vásárhelyi Kft«.« son, Orosházán« a Pusztán. Ogo* pároson, Békés* Sámsonban. Szegény szomorú ország, Hunvásárhely, julius 31. Az általában dijazott émelygések között a szenzáció erejével ihat az a kósza hir, hogy Tisza István eltakarodása után gr. Zseh János követné őt az uralkodásban. A Lukács cégtáblája alatt garázdálkodó Tiszát — ez előrelátható volt — elsöpri az ország hangulata és következnék utána gr. Zichy János, aki a saját firmáját akasztaná ki a miniszterelnöki székre. Hogy kicsoda a politikai közéletben gr. Zichy János, azt nem szükséges részletesen ismertetni. Elég annyi, hogy egyik legagilisabb lovagja a reakciónak, a sötétségnek ,s protektorai — ha valaki keresné őket, nem lent az ország szívében lakoznak, nem a nép bizalma viszi a bársonyszékbe, hanem magasabb helyről segítik bele, ahol szívesen támogatnak minden reakciós törekvést ha mindjárt az ország kárára is. Nem is kell visszamenni a gróf Zichy János múltjára beszél a közelmúltra is. — Tagja volt a Lukács-kormánynak, mely őrült tombolással asszisztált a Tisza garázdálkodásainak, — amelyneknem akadt egyetlen egy tagja, aki csak egy szóval is tiltakozott volna Tisza törvénytiprásai ellen. Most ebből a kabinetből akarnak kiválasztani egy embert, aki megteremtse a békét és megnyugvást Magyarországon. Ha semmi más visszariasztó nem lenne Zichy János egyéniségében, teljesen elegendő a népszerűtlenségéhez már az is, hogy az a párt, amely a »munka« nevet kompromittálta két éven át, vakon szó nélkül vállalja őt. Aki nekik kell,az nem kellhet az országnak. Nem hisszük, hogy Justhék és különösen a szociáldemokraták, akik ma urai a nép hangulatának, még csak szót is váltsanak Zichy Jánossal a kibontakozást illetőleg, de azért nem lehet megjegyzés nélkül keresztülsiklanunk a felvetődő terv fölött. Mert szomorúan, gyászosan jellemző dolog az, hogy most, mikor az ország azt várja, hogy a felháborító gazságok, lelketlen törvénytiprások után elégtételt kap, mikor a nép azt azt reméli, hogy ráköszönt egy liberális korszak, mikor a választói jog megvalósulását várja minden néposztály, — hogy akkor egy gróf Zichyt küldje- nek ránk,attól várjuk, hogy ez fogja nekünk fekete markában elhozni az állított javakat. Szegény, szomorú ország, ahol igy néz ki a megváltási ío műn rIII ■Hi ll ■■■■ ......... mi ■ Szenzációs fordulat: a Policin. WMb dettrben. Hunvásárhely, jul. 31. * Ugyanabból a forrásból, amelyből a közelmúlt napokban kaptuk a Justh Gyulára és a kabinetiroda válaszára vonatkozó értesülést, kapjuk most az alábbi rendkívül érdekes értesítést: Bécsben is belátták már, hogy ahiggadtság politikájának kell felülkerekedni. Igen nagy aratást tett Bécsben az ellenzék által előkészített akciónak az a része, amely arra vonatkozik, hogy őszszel a delegáció ülésszaka alatt is érvényesíti jogait. Tartanak attól, hogy a delegáció alatt is botrányok lesznek. El akarják kerülni azt, hogy a külföld előtt a delegációt bármiképpen is kompromittálják. Eddig az volt a terv, hogy Tisza István lesz a miniszterelnök és Beöthy László, a Ház eddigi alelnöke, lesz a Ház elnöke. Ezt a tervet azonban elejtették és mindinkább Wekerle Sándor nyomul előtérbe. Ezt a kombinációt támogatja Andrássy gróf akciója is, aki tudvalévően új pártot szándékozik alakítani, feltámasztani akarván az alkotmánypártot. Abban az esetben, ha Wekerle lesz a miniszterelnök, Berzeviczy lesz a Ház elnöke, mert hisz Berzeviczy az ő embereik közé tartozik. Akármiképpen alakul a közeljövőben a helyzet, megerősíti minapi adott tudósításunkat, hogy a békepárt kerekedett felül a kormánypártban s valamennyi tényező öszsze akar fogni, hogy őszszel a békét megteremtse. — A tankötelesek össeírása. A tanfelügyelő értesítette a tnácsot, hogy a tanköteleseket október 1-10 ike között kell összeírni. Az összeírást tanulók fogják tejesíteni. »Rendőrséget találtam!« Pekáry Ferenc Vásárhelyen. Hunvásárhely, júli. 31. Az egész városban általános érdeklődés kísérte Pékáry Ferenc miniszteri osztálytanácsos ittlétét, ki hétfőn előbb Juhász Mihály polgármesterrel, később pedig Szathmáry Tihamér főkapitánynyal tárgyalt rendőrségünk szervezete és munkaköre felől. Alkalma volt tudósítónknak ma Szathmáry Tihamér főkapitánynyal beszélni a Pekáry Ferenccel folytatott tárgyalásokra vonatkozólag. Pekáry Ferenc küldetésének valódi célját — azt lehet mondani — még senki sem tudja bizonyosan. ő maga nem nyilatkozott, legalább is nem tett olyan kijelentést, melyből világosan lehetne következtetni arra, hogy várjon odafent mit akarnak hát a vidéki rendőrséggel. Ily körülmények folytán tisztán egyéni impressziókat lehet megörökíteni, impressziókra lehet építeni. Pekáry Ferenc országos talulmányútjának célja nem az államosítás, hanem a rendőrség újjászervezése. Különösen az iránt érdeklődött Pekáry Ferenc, hogy az iparügyek, illetőségi ügyele, közegészségügy, tűzrendészet, járbatrás, kórházi ügyek, különféle megkeresések, melyek nem kifejezetten rendőri dolgok, nem-e volnának kivonhatok a rendőrség hatásköréből s illetékes helyére, a városi tanács ügykörébe utalandók. Nem nyilatkozott Pekáry Ferenc arra nézve se, hogy váljon a jelenlegi létszám elegendő e. szavaiból azonban ki lehetett venni, hogy bizony a rendőri létszám Vásárhelyen se áll azon a fokon, melyen állni kellene. Feltétlenül szükségesnek tartotta Pekáry a bejelentő hivatal felállítását, mint mondta azért, hogy a bűnügyi nyomozások egységessé tétele az egész országban keresztülvihető legyen. Kétségtelen dolog, hogy Pekáry Ferenc útja összefüggésben van a rendőrség újjászervezésére megszavazott 4 millió koronának mikénti felosztásával. A városokat terhelő rendészeti kiadások a négy milliós államsegély felosztása után se fognak csökkenni, annál kevésbé elesni, mert az állam csak az újonnan szervezendő állások és hivatalok személyzeti kiadását fogja viselni, ezeket a tisztviselőiket azután ő is nevezi ki, bár a törvényhatóság autonóm jogkörébe marad az egész rendőrségi A törvényhatósági közgyűlés fogja meghatározni a szükséghez mérten, hogy melyek azok a kifejezetten nem rendészeti ügyek, melyek a rendőrség hatásköréből kivonandók s a tanács jogkörébe utalandók. Ezen kérdések körül folyt a tanácskozás Pekáry Juhász polgármester és Szathmáry főkapitány között. Még valamit, amit nem hallgathatunk el már azért sem, mivel ez magáról a vásárhelyi rendőrségről szól. Pekáry Ferenc, ez az országos hírű, nagytudású, széles látkörű, zseniális készültséggel bírói ember a búcsúzáskor azt mondotta: — Vásárhelyen rendőrséget találtam! Mert ne gondolják az az urak, hogy mindenütt ilyen intelligens, ilyen készült a rendőrség, van olyan helye is Magyarországnak, ahol mészáros legényből lett a rendőr főkapitány. Beszéltem is vele. A vásárhelyi rendőrségnek ez a kiváló, szép minősítése szolgáljon buzdításul a jövőt ille-tő leg. Etemhiz Mámazugból. Hulla a szállók között. Hunvásárhely juli. 31. Ma délután 4 óra előtt a gyeptelepről telefonon jelentették a rendőrségnek, hogy a mámazugi szőlők között egy véres hullát találtak, valószínűleg gyilkosság történt. A jelentés folytán Szathmáry, Tihamér főkapitány, Darvassy fogalmazó és Fári Béla dr. mentek ki rögtön a helyszínre, a vizsgálat eredményéről azonban nem kaptunk lapunk zártáig bővebb részleteket. Annyit sikerült megtudni hogy nem gyilkosságról, hanemi öngyilkosságról van szó; a hullában Mészáros Imre Hattyasutca 3 szám alatti 17 éves fiút, boldogult Oláh Ferenc unokáját ismerték fel. A India mellett megtalálták a revolvert is. A közelebbi részleteket lapunk holnapi számában fogjuk hozni. Házasulok figyelmébe. A kivételes nősülési engedélyek. Hunvásárhely 1’ili. 31. Az uj véderőtörvény a szerelmesekről sem feledkezik meg. Eddig, ha valaki kivételes nősülési engedélyt akart szerezni a honvédelmi minisztertől, egész csomó közigazgatási hatóság véleményét volt kénytelen kérei-