Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1912. október (8. évfolyam, 239-265. szám)
1912-10-01 / 239. szám
t ! Ií ) jí 5 finiai 3-et ,a 18 a-t _ Fári Antal jubileuma. A 40 évi munka ünnepe. Hunvásárhely, szept. 30. 1872 szeptember 30-án kezdte meg működését a helybéli sövegtakarékpénztárnál Fári Antal, a mostani vezérigazgató és igy most 40 éve épen, hogy a vezetése alatt hatalmas virágzásban élő intézet kötelékében dolgozik. Fári Antal a munka embere, ki a zajos ünnepeltetést nem szereti és a 40 munkaesztendő betöltését sem tudatta a világgal, a nagy nyilvánossággal. Ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy mint a közvélemény krónikásai az ő érdemeiről megemlékezzünk. Az a takarékpénztár, melyet Fári Antal vezet, nemcsak városunknak első pénzintézete, hanem a messze környéknek is és hite, neve az egész országban ismeretes a pénzügyi körök előtt. Szolid a vezetése, nagy az alaptőkéje, imponálóan sok a betétállománya, kitűnő a tisztikara, méltányosan, sőt a mostani részpénzviszonyok mellett valósággal csudálatos jutányosan szolgálja ki a feleit, az adósait aránylag olyan kis kamatláb mellett, melylyel az országban alig pár takarékpénztár dicsekedhetik ; mindezért az érdem elsősorban a vezetőt illeti meg, Fári Antalt, kinek kezében futnak egybe az összes szálak és kinek 40 évi következetes céltudatos és előrelátó munkája eredményezte azt, hogy az öregtakarékpénztár ma ott van, ahol van és városunk közgazdasági életét évtizedeken keresztül ellátta és ellátja ma is tőkével, erővel, hitellel és mindennel, ami a továbbfejlődéshez szükséges.Fári Antal ma országosan tisztelt pénzügyi szaktekintély, de a másfelől is megnyilvánult bizalom dacára a vásárhelyi földhöz és ennek a földnek büszkeségét képező takarékpénztárához ragaszkodik elvárhatatlanul és mondhatni: szívvel-lélekkel nőtt ez intézményhez, mely mai dús helyzetét az ő eszének köszönheti. Fári Antalnak ezen érdemeit mindenki tudja e városban, társadalmi különbség nélkül, hiszen a nyitott könyvben könynyű olvasni. És mi magunk leg elfogulatlanabbul szólhatunk ez érdemekről, mert nem tartozunk! Fári Antalnak sem szűkebb, takarékpénztári környezetéhez, sem politikai elvbarátaihoz, sőt e téren bennünket áthidalhatatlan ellentétek választanak el. De épen azért vagyunk mi legigazságosabb ünneplői a Fári Antal 140 évi munkásságának, mert az érdekből való hódolás tömjénenzésének vádja nem érhet, de az elfogultság sötét szemüvege sem zavar meg abban, hogy tisztán lássuk azt, ami egy négy évitizedes férfimunkát nemesség nagggyá és áldóvá avat. Fári Antal a takarékpénztáron kívül a város közügyeiben is mindig önzetlenül dolgozott, a haladásnak harcosa volt és az ma is, társadalmi intézményeink vezetésében mindig szolgálatára állott a közérdeknek, a kulturának és városunk szépészeti fejlődését addig nem remélt lépésekkel vitte előbbre, midőn az ő általa indított erős akció folytán az öregtakarékpénztár felépíttette a Kossuth térnek dirszére váló gyönyörű székházat és bérpalotát. A római katholikus egyház azzal tüntette ki a Fári Antal személyét, hogy világi elnökének választotta és e tisztét öt évek óta a hivek lelki megelégerélésére, az egyház igaz javára viseli. Szép, nagy családdal, tehát szivbeli sok gyönyörűséggel is megáldotta az Isten Fári Antalt, a ki 40 éves kitartó munkájának küzdelmei után elmondhatja, hogy életeegét a nyugodt öntudat, békesség és boldogság napsugarai aranyozzák. Kívánjuk, hogy ezt mondhasa el, még sok évtizeden keresztül. — Tankötelesek összeírása. Az iskolából kimaradt tanköteleseket kedden kezdik összeírni a tanítók. A szülők annak igazolására, hogy gyermekeiket beíratták, tartoznak előmutatni a beiratkozáskor kapott nyugtát. A 15 éven aluli iskolába nem járó fiú, leány gyermekeket minden szülő köteles bediktálni az összeírást teljesítő tanítónak. l s lit 1, 7 4 li 5 ii tt I ni .6 ik ik ti ni itt 50 ik 32 ,zi a*P 53 ra Pavlihéit híüníBíBio lulaiiHzfk a prlisí £t Hunvásárhely, szept. 30. Senki se merje ezután azt állítani, hogy a Lukács-kormány nem honorálja az ország közvéleményének kívánságait. Íme, több sürgetés és felszólás után mégis csak kitüntették Pavlikot és társait, kik az ország kormányzásában ma vezető szerepet játszanak. Igaz, hogy kissé későn történt a jutalmazás, mert az érdemeket tekintetbe véve, Pavlik Ferenccel kellett volna kezdeni. De hát a hatalom mindig hálátlan volt. Míg Tisza és Lukács mellén a nagy Szent István-rendjjel csillog, addig Pavlik csak egyszerű Ferenc József-rendet kapott, csak egyszerű lovag lett a hőstettek végrehajtójából. Hanem azért a mvaltalos lapszámában közölt rendőrségi kitüntetések mégis csak túlmennek a jóizlés határain. Igaz, hogy a kormány rendszerének princípiuma a nemzetnek minél teljesebb megalázása, de mégis megdöbbentő cselekedett egy háborgó országnak szakadatlan provokálása, s a törvénytelenségek hosszú sorozatának a király lényeivel való fedezése. Van azonban ezeknek a rendőrségi kitüntetéseknek másik hibája is. Belekerült a politika szolgálatok jutalmazottai közé egy-két olyan rendőrtisztviselő is egész ártatlanul, akiknek abban a rémes munkában, amit Pavlik lovag elkövetett, semmi semmi részük sem volt. Ezek igazán nem érdemlik meg, hogy hosszú szolgálataikért a nagyközönség előtt így megaláztassanak. A kitüntetésekről a hivatalos lap vasárnapi száma közli a következőket: »Kiváló szolgálataik elismeretéséül: dr. Boda Dezsőnek, a Budapest székesfővárosi államrendőrség főkapitányának a Szent István-rend kiskeresztjét díjmentesen, Szirmai Andor és Jeszenszky Gellért rendőrsgi tanácsosoknak, valamint Szeszler Hugó kerületi kapitánynak, Köpf Ferenc és Páváik Ferenc rendőrfőfelügyelőnek a Ferenc Józsefrend lovagkeresztjét, végül Beniczky Tamás és Gersich Lajos rendőrfelügyelőknek a koronás arany érdem keresztet adományozta.A honnép! társulat gyűlése Hunvásárhely, szept. 30. A pusztai vadvíz szabályzó tári sívat évi rendies, egyúttal tiszti fitó közgyűlése vasárnap délelőtt igen nagy érdeklődéshellett folyt le a közgyűlési terem- ben Tóth Kovács István elnök-lete alatt, Katona Béla mtínisz- téri kiküldött jelenlétében. A gyűlést Tóth Kovács István 11 órakor nyitotta meg. A határozatképesség megállapítása után a pénztár állapotáról szóló jelentést tárgyalták le, melyet tudomásul vettek s a fel mentvényeket megadták. A költségvetés tárgyalása is simán ment keresztül ; 1913-ra is katasztrális holdunknól 30 fil-lér adót róttak ki. Kiss József , hűséges, a társulat és a polgár-ság érdekeit mindig szem előtt tartó gátőr fizetését 240 koronnában állapították meg. Ezután következett a tisztitjí-tás, mely Bulla Sándor mérnök korelnöksége alatt történt meg. Elnök lett: Tóth Kovács István, alelnök K. Kenéz Ernő, választmányi tagok: Kun Béla képviselő, Török Ernő, Tóth István Puszta 45, Rostás Pál Sóstópart, Makó József Puszta, 4003/a, Hézső Lajos Puszta 251, Herceg István Garai utca 2, ifj. Héjja József, Kerekes József, Deák Imre. A számbirálói bizottságba elnök lett: Kokovay Mátyás, tagok: Karasz József Bárdi utca 1 és Kolomán Lajos Újvilág utca 6. A gyűlésnek fél 1 órakor lett vége, amikor szétoszlottak.2 Tt rrió !1 ,m 71 Rócmezővásárhhely, 1812. október 1 kedd Ara 2 fillér. Vm. évfolyam 239. szám. ifl. ELŐFIZETÉSI ÁR HELYBEN 1 negyedévre 2 H. félévre 4 ., egész évre 8 „ VIDÉKRE! ” negyedévre 4 K. így hóra 1.40 Egy szám Arat hétköznap 2 .Litér. Masfirnap „ Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV. -zr., Andrássy utca 17. sz. alatt. VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő As laptulajdonosi HIRDETÉSEG díjszabás szerint NYILT-TÉH petit sora 80 UU Megjelenik a Koré’ reggeli órákban ÁRUSÍTJÁKiv Vásárhely - Káb° son, Orosházán a Pusztán, Ogor Ároson, Békéé» Sámsonban. KUN BÉLA. TELEFONSZÁM: 58. T-~ - r -.jSTT«rWBT»u^^rsns. isn ^jz^SMeass»»—Wi OKTÓBER HATODIKÁN, vasárnap d. e. fél 11 órakor a Fekete Sas nagytermében kegyeletes Ünnepélyt rendez a függetlenségi és 48-as Kossuth Lajos pártkör az aradi tizenhárom vértanú emlékezetére. Az ünnepi beszédet városunk képviselője tartja. Felhívjuk és felkérjük városunk minden rendű és rangú lakosát a részvételre. Hazafias bizalommal POLCIRETÁRSAK! a rendezőbizottság. ____________* Il - - 1 férfi kalap 1 kortól kezdve, 1 pár téli női harisnya 38 fillér (színes és fekete) 1 pár téli férfifill harisnya 34 fill, egy nyakkendő 20 fültől kezdve, téli alsók, köttött kabátok és mellények M1®! (prusztik) minden árban, téli sapkák 7.. filltel feljebb, 1 fűző 1kortól feljebb, czipők nagyválasztékban, boák és muffok divatos kivitelben, női és férfi fehérneműek a legjobb minőségben, 1 gombolya, selyemfényű pamut 30 fill, ruhadiszek és rövidárukban is állandó nagyraktár. Tisztelettel ItferSZ Imre U1KU4U Szilágyi ház.) . ... ■ ■ ■—