Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1913. november (9. évfolyam, 261-286. szám)

1913-11-01 / 261. szám

Hódmezővásárhely, 1913 november - szombat. Ára 2 fillér. IX. évfolyam 261. szám. VÁSÁRHELYI Független politikai napilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. Telefon : 87, 1 Főszerkesztő és laptulajdonos: Előfizetési ár helyben egész évre 10 K., félévre 5 K., Egyes szám ára 2 fillér, vasárnap és piaci napokon 4 fillér. KUN BÉLA: Vidékre negyedévre 5 K. — Nyilttér petit sora 80 fillér Mint a kaméleon bőre, úgyváltozott percről-percre a csütörtöki Házülésen Tisza István gróf arcszine. A krétafehértől a pergamen sárgaságáig, az ijedtség halványságától a kétségbeesés sötétségéig végigjátszott arca az egész színváltozaton, de ólomlárvájának közepén mindig ott csillogott a düh pirossága, a tehetetlen harag, az összetöréstől való félelem keserves pirja. Egyszer már láttuk Tisza arcán ezt az ólomlárvát s rajta a kétségbeejtő pirt: 1903-ban, a nagy viharok idején. Tisza akkor már érezte lába alatt a hatalom talajának veszedelmes ingását, tudta, érezte, hogy a vég kezdete megindult, sejtette, hogy olyan helyzetbe jutott, amelyből nincs menekvés. A bukás szele halványította el az arcát s az lopta kiálló arccsontjaira a szökkenő pirosságot. Sok keserű napot látott már Tisza István gróf, de a csütörtökihez hasonlítán borzalmasat még nem. Sok forró parlamenti csatában állott már a küzdőtér élén, viaskodott, mint egy elszánt ember, szellemének fegyverei soha sem mondták fel a szolgálatot, de most letört, meggörbedt, dacosan repülő szellemének szárnyaira ólomsúlyokat rakott az a tudat, hogy rossz ügyért, a panama védelméért harcol. Nem tüzelte a háta mögött ülő mamelukhad milelkesedése, olyan volt, mint a levert hadvezér, akit zsoldoshadának tüntetése nem tud új akcióra lelkesíteni. Tudta, hogy a szolgahad bűneiért veszélyezteti a saját becsületét, közéleti múltját, egész eddigi szereplését, tudta, hogy fel kell áldoznia mindent, amire eddig büszke volt s olyan embereket kénytelen barátjainak nevezni, akikkel magában, befelé minden közösséget megtagadott, mert kétségtelenül rájuk bizonyították a panamista vádját. Nem tudott mást mondani a maga védelmére, mint csak azt, hogy minden embernek jogában áll megválasztani a maga barátait. Amikor ezt mondotta, hangjában a keserűség érzése rezgett s bizonyára jobban szeretett volna elsülyedni, mint Lukácsot barátjának nevezni. Négyszer szólalt fel s mind a négyszer kudarcot vallott, önmagával jutott szembeötlő ellentétbe s végül annyira összezavarodott, hogy kénytelen volt mindenben az — igazságot mondani. Megvallotta Tisza, hogy a mungó-pártkasszában van ma is a másfélmillió korona ; megvallotta, hogy az aradi választásokra nem a saját pénzét költötte; megvallotta, hogy ő is elítéli a panamát, de azért a panamistákat most sem merte elrúgni magától, mert akkor felborulna az egész munkapárt. Főleg Vázsonyi beszéde hozta ki sodrából Tiszát. A nagy demokrata vezér elemében volt. Szelleme vágott, mint az éles borotva, a gunyja matt, mint a méreg, a humora kiapadhatatlan volt s hasonlatai oly hatalmasan találóak voltak, hogy a munkapárti tábor néma szégyenkezéssel volt kénytelen meghunyászkodni. Ez a beszéd fájt legjobban a munkapártnak. De Tiszának is, mert keserű dühében egyszer önfeledten elkiáltotta magát, hogy Vázsonyi hazudik. Ez volt a kétségbeesés legnagyobb foka. Tisza már akkor félig önkívületben volt. A feje szédülten ingott, a kezei reszkettek s mikor látta, hogy Vázsonyi gúnyos megjegyzései még a munkapárt tisztább elemeit is megragadják, kínosan harapdálta fehérre váló ajkait. Vázsonyi jogos haraggal a padra ütve, visszavágott Tiszának, hogy sohasem hazudott életében s Tisza ne gorombáskodjék, hanem intézze el az egymásnak ellenmondó Lukácscsal, Jeszenszkyvel és Zimonyi Schwarczczal a hazugság ügyét. Tisza elhalványult s még elnöki rendreutasítást is kapott, aztán pedig szólásra állott és kifejezte sajnálatát az eset fölött. Az elnöki rendreutasítás pikáns háttere az, hogy Tisza felüzent egy fiatal mangótól az elnökhöz az emelvényre, hogy beleegyezik, ha rendreutasítják, így vergődött Tisza. Fickándozott, mint hal a hálóban. De nincs szabadulás. Nem segít már itt sem Pavlik, sem Gerő, mert az erkölcsi rothadás csak a véget jelentheti. Sajtó ésesküdtszék. Vasárnap a Szociáldemokrata párt kezdeményezésére Budapesten a Vigadóban a sajtó és esküdtszék reformja ellen tiltakozó gyűlés lesz, amelyre a fővárosi kerületi függetlenségi és más ellenzéki pártokat mind meghívták. Hír szerint Székely Ferenc volt igazságügyminisztert kérték fel a gyűlésen való elnöklésre és Székely ezt a tisztséget el is fogadta. A szociáldemokrata párt országos agitációt indít. A pártvezetőség minden pártszervezetet, szakszervezetet felhívott, hogy gyűléseket rendezzen, TISZA. I tt a létszámemelés. Beterjesztették a javaslatot, mit mondott Tisza ? A képviselőház tegnapi ülése alkalmával Hazai Samu honvédelmi miniszter törvényjavaslatot terjesztett elő az újonclétszám utóbbi felemeléséről. Ez a javaslat kimondja, hogy a legutóbbi népszámlálás eredménye szerint a fölemelt ujonclétszámból a magyar szent korona országaira az 1914. évre 2388, az 1915. évre 4819, az 1916. évre 7250, az 1917. évre 7463, az 1918. évre és a rákövetkező öt évre 7676 újonc esik. A honvédség ujoncjutaléka az 1914. évre változatlan marad, az 1915. évre ellenben 2500, az 1916. évre 4000, az 1917. évre 5000, az 1918. évre és az utána következő öt évre pedig 6000 főre emeltetik. Amikor a fenti javaslatot olvassuk, eszünkbe jut gróf Tisza Istvánnak, a mungók bálványának és szemefényének az a mondása, melyet a véderőreform erőszakos keresztülhajszolása után hallatott. Azt mondotta akkor Tisza István: — Szó se lehet arról, hogy a hadvezetésig tíz éven belül újabb vér- és pénzbeli áldozatokkal álljon elő. A tíz esztendő még nem telt el, alig egy éve hallottuk ezt a Tisza-féle kijelentést sem, Házai Samu éppen Tisza István gróf oltalma és védnöksége alatt újabb vér- és pénzbeli áldozatokat követel ettől a kiuzsorázott nemzettől, melynek polgárai közül nap-nap után ezrek és ezrek jutnak koldusbotra, válnak hajléktalanokká, vesztik el a mindennapi kenyeret. Megálljt kell kiáltanunk, a barrikádokra kell állnunk, ökölbe szorított kézzel s eltelve keserűséggel kell odaharsognunk: pusztuljanak a nép ellenségei! Rém szállítják le a kamatlábat. Elég baj az. Bécsből jelentik. Az Osztrák-Magyar Bank főtanácsa tegnap Popovics Sándor dr. bankkormányzó elkölésével ülést tartott, melyen Pranger udvari tanácsos, vezértitkár, jelentést tett az üzleti eredményről és a pénzpiac helyzetéről. A jelentés azzal a megjegyzéssel végződik, hogy a kamatláb" megváltoztatása ez idő szerint nem volna helyénvaló. A jelentés kifejti, hogy a leszámítolási üzletben a befektetések a legutóbbi négy hét folyamán tetemesen csökkentek és hogy a lombardkölcsönök összege aránytalanul magas. Ebből a kis hírecskéből szomorúan állapíthatjuk meg, hogy a kamatlábat még mindig nem szállítják le, tovább nyöghetjük a tíz-tizenkét percentes pénzeket, tovább jajgathatunk, kesereghetünk, míg csak bele nem pusztulunk. És ez az irtózatos gazdasági pangás azokban a közállapotokban leli magyarázatát, amit Tisza és a mungók teremtettek. Dicsőség nekik, Szerencsétlen kalapálás. Kiütötte a szemét. Borzalmas szerencsétlenségről értesülünk most a kórház vezetőségétől. Asztalos Imre földmíves véletlenségből elvesztette az egyik szeme világát. A szerencsétlenség akként történt, hogy Asztalos Imre egy lécet kalapált. Egyszerre csak egy erősebb ütésnél a léc szilánkokra pattant szét s az egyik lécdarab az Asztalos Imre jobb szemébe repült, még pedig oly erővel, hogy a szerencsétlen embernek azonnal kiütötte a szemét. Asztalos Imrét beszállították a helybeli közkórház szemészeti osztályára,ahol sebét kimosták, bekötözték A közkórház vezetősége a szerencsétlen esetről, mely a maga nemében már harmadik ezen a héten, jelentést tett a rendőrségnek is. Nincs meg I Rulter. Tolónak a kihallgatások. H bdrzei bakások, megmozdultak katonáék is. Innen-onnan egy hónapja lesz már annak, hogy Müller István vásárhelyi gabonakereskedő hamis váltókra egy nap alatt tizenötezer koronát vett fel három helybeli pénzintézettől s azóta nyoma veszett, eltűnt, mint a kámfor, hollétét illetőleg csak találgatások vannak forgalomban, bár az a legvalószínűbb, hogy a kereskedő régen Amerika földjén röhög a markába s mosolyog azok fölött, akiket sikerült befonnia. A szökés után természetesen megindult a rendőrségi eljárás is, azonban ez ideig nem tudtak pozitív eredményt elérni. A rendőrség táviratilag értesítette a kikötővárosok hatóságait, de még egyetlenegy helyről se érkezett válasz. A legteljesebb bizonytalanság dacára folyik tovább a vizsgálat. Darvassy Gyula alkapitány egymásután hallgatja ki mindazokat, sük Müllerrel összeköttetésben állottak, akiket a jeles hu megkárosított. Tegnap délután Miskolczi Józsefet, Müller István egyik bevásárlóját hallgatták ki, azonban tőle se tudtak meg sokat. A bevásárló csak arra nyilatkozott, hogy Müller a börzén nagyobb összegű pénzeket veszített több alkalommal, egy ideig fedezte is tartozásait, később azonban mintegy két hónappal ezelőtt, válságos körülmények közé jutott, állandóan szorongatták mindenfelől, de csak ígéretet lehetett tőle kapni. Hogy tényleg Amerikába ment-e a lejtőre jutott fiatalember, arra nézve Miskolczi nem tudott felvilágosítást adni. Elmondotta azt is, hogy őt nem károsította meg, pénzét nem vitte el, csak a fizetésével maradt adósa. A szökési esetből kifolyólag megmozdult a temesvári hadtestparancsnokság is. Müller István ugyanis a 46-ik gyalogezred tartalékos hadnagya volt. Ezt a rangot tovább nem viselheti s mit folyik is az eljárás lefokozása céljából.