Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1914. szeptember (10. évfolyam, 275-323. szám)
1914-09-16 / 302. szám
Hódmezővásárhely, 1914. szeptember 16 szerda Ara 2 filér. X* évfolyam 332. szám* VÁSÁRHELYI Független politikai napilap. Stokentfisce és kiadóhivatal Kossuth-tér. egyes szám ára 2 fillér, vasárnap és piaci napokon 4 fillér. || K^WIl Bqe3i ______ | Vidékre negyedévre 5 30* — Nyílttér petit sora 80 fillér Hadak útja. Frank Jr. egy német szocialista vezér, mikor kiütött a háború, elment a hadsereghez katonának és hazája védelmében a hősök halálát halta. Millerand úr, egy francia szocialista, mikor kiütött a háború elment a kormányba hadügyminiszternek. Az újdonsült hadügyminiszter úr bátorítja a franciákat, azt mondja nekik, hogy nincsen baj semmi, hiszen ők nem hátrálnak, hanem ellenkezőleg, „sikeres bekerítő mozdulatokat” végeznek. Közben röpül a dum-dum golyójuk és Vilmos német császár az amerikai köztársasági elnökhöz intézett levelében tárja a világ elé, hogy micsoda lelketlen és aljas eszközökkel védekeznek a franciák és az angolok. Minden megállapodás ellenére használják, hivatalosan, államilag gyártják a dum-dum lövegeket, amiket pedig a mérkőzés tereiről a genfi egyezmény kitiltott. Az angol a japánokat akarja segítségül hívni, amire azok azt mondják, hogy no, ennyire még nem ettünk ám kefét. A francia Afrikából hozatja föl a szengáli gyarmati szerecsen csapatokat és ezeket akarja oda állítani a németek ellen. E mezítlábas csapatokkal már gyakran büszkélkedtek július 14-én, a nemzeti ünnepen és hihetetlenül nagyra voltak velük. Ott vonultak el parádés menetben Páris könnyen hevülő népe előtt. Ma, e csapatok egy részét már megsemmisítették a németek. A másik része pedig, amelyet most hoztak át Afrikából az elvesztettek pótlására, föllázadt a délfranciaországi kaszárnyákban. Egy kissé benőtt már a fejük lágya s nem akarnak magukból a Millerand úr és érdektársai kedvéért mészárszéket csinálni. Azt a pusztítást és vandalizmust, amelyet győzelmes csaták esetén a szerecsen had elkövetett volna, szívesen ráeresztették volna Európára. Amint az angol is elhozta volna. Idegen világrészek katonáit hozták volna magukhoz segítségül azok, akik ma kétségbeesve azt kiáltozzák, — hogy: „Jönnek a hunok.11 Hát igen. Bár hunok már nem jönnek — mert hunok már nincsenek, hanem itt vannak helyettük a magyarok. Akik nem használnak dum-dum lövegeket, mint ama két „nagy kulturnemzet“, hanem a haza szent védelmében helyt állanak, mint az érő fal és nem vett unak gyáván afrikai szerecsének fegyverei mögé. És itt van a német és ha Attila az istenostora volt, akkor Vilmos is az. Az egyik fiának, Eitel hercegnek, aki az ezrede élén maga viszi a zászlót a rohamba, Attila volna a magyarra fordított neve — mondta annak idején a szóbeszéd. Hát most jól van: legyen Attila és legyen a német hadsereg a mienkkel együtt az istenostora, mint egykor a hun királyé volt. A szerecsenek, meg a dumdum golyók maradjanak a nyugati szövetségnek, mely a muszka tirannizmusnak alázatos és gyáva szolgájává szegődött. Legyünk csak mi hunok s legyünk istenostora. Az igazság nevében, a jog nevében, a haza és nemzet becsületes és szent védelme nevében. Rágalmakkal akarják takargatni szégyenüket ? Tehetik. De hiszen tulajdonképük sem ad már szavaiknak hitelt. A kábítás mámora eloszlott, a köd fejükből elszállt, az angol és francia nép megdöbbenve látja azt a katasztrófát, amibe őket részlelkű és lelkiismeretlen kormányzatok vitték. Vesztett csaták, csúfos bukások, készületlenség, anarchia, százezernyi katonák fegyverlerakása és a nép kiábrándulása vezetőiből, ez rájuk nézve a helyzet képe. Csakhogy ez a kiábrándulás későn jött. A békejegyében tiszteségi hivatásában élt ez a két ország, a németek és a mienk. Semmit sem akartak, csak a népek fejlődését és boldogulását, a béke istenének áldása alatt. Ránk törtek orvul és a ránk törőkhöz segédül állt a francia és az angol, alighanem évszázadra eljátszván ez által azt a tiszteletet, mely Európa részéről övezte őket. A franciáknál a féktelen, frázisokból született boszúvágy tette ezt, az angoloknál pedig az üzlet, így álltak a szerb komitocsik és a muszka kozákok mellé. Ami pedig szép kis társaság. felmondta tegnap Románia főpapja, hogy két olyan nép kezdte meg ezt a véres világfordulást, melyeknél nemzeti sajátság, hogy maguk gyilkolják meg az uralkodóikat. És ezek mellé álltak a franciák és angolok. Most megkapják az erkölcstelenségükért azt, amit kerestek s amit megérdemeltek. Most csakugyan áll az a mondás, hogy nem ver az Isten bottal, mert fegyverrel ver az igazságos Isten. A grodeki csata múlt pénteki napját óriási füstfelhő, tűz és pokoli ágyúdörgés kísérte. Az ellenséggel magyar csapatok szálltak szembe, amelyek szüntelen támadásaikkal Lemberg előtt húsz kilométerre szorították viszsza az ellenséget. Különösen Dörnfeld körül, Grodektől 25 kilométerre délkeleti irányban tombolt a harc tisztán magyar csapatok és oroszok között. A magyar fegyverek ismét hervadhatatlan dicsőséget arattak a nál- Suknál számban sokkal erősebb ellenséges csapatok fölött, amelyek fedett állásban a harc minden furfangjával igyekeztek térelőnyhöz jutni. Délután két órakor, amikor följutottunk arra a terephullámra, amelyen tüzérségünk állást foglalt, oldalvást balra álltunk föl, körülbelül másfél kilométernyire a grodeki lövöldétől. A rajvonal az ellenség lőtávolában úgyszólván hason csúszva ment előre és a csukaszürke egyenruha színe annyira összeolvadt a terep színével, hogy alig lehetett látni a mozgóvonalakat. Amikor rajvonalunk előretört, az orosz tüzérség a grodeki lövöldével szemben levő magaslatról ismét tüzelni kezdett. Meg kell adni, hogy nem takarékoskodtak a lőszerrel. Tüzérségünk rögtön felelt és nemsokára remegni kezdett a föld a dörgések erejétől. Az oroszok célja kezdetben az volt, hogy elnémítsák a grodeki lövölde előtt felállított tüzérségünket. Amikor ez nem sikerült, dühösen lövöldözni kezdtek a lövölde előtt felálló lőszerosztályra. Egy pillanatra úgy látszott, mintha a srapnellek egy része pontosan ott robbanna fel a lőszertartalék felett, de szerencsére nem sok kárt tettek a lövedékek : katonáink nyugodtan pipáztak a lőszerkocsik mellett. Három órakor ismét mozgást láttunk abban az irányban, ahol a rajvonalak végighúzódtak. Távcsöveink oda irányultak, közben valamennyien fölálltunk, amikor egyszerre mi fejünk felett is zúgni kezdtek a srapnellek : az oroszok nyilván észrevettek minket és abban a hitben, hogy valamelyik Stábnak a tagjai vagyunk, ránk köszöntöttek néhány szüvéssel. Kárt nem tettek bennünk, bár alig kétszáz méternyire robbantak fel. A robbanást kísérlő füstoszlopból még fényképfelvételeket is csináltunk. A Grodeknál harcoló orosz vonal jobbszárnyát erősen visszavetettük, tüzérségünk egyre előrehaladt s az állandó tüzelés úgy hatott mint a folyton távolodó menydörgés döreje. Az orosz balszárny még erősen tartotta magát. Mind a két tüzérség azon dolgozott, hogy elnémítsa egymást és támogassa a gyalogság előrenyomulását. Közben néhány száz lépést előre mentünk a terepen. Ásóval készített árok előtt álltunk meg. It láttunk először halottakat. Az aznapi sebesülteket takarították el. Előző nap még az orosz gyalogság állott benne. Eldobott bajonettek, konzervek és patronhüvelyek hevertek szétszórva. Teljes tölténytárakat is találtunk, a jellegzetes kihegyezett orosz lövegekkel, amelyek inkább fúrják, mint törik a csontot. A közelben járőrök kutatták fel a csatatér halottait. — Bizony, sok halottat temettünk ma el, — mondja az egyik — de még többet az oroszok. Ha odébb mennek az urak, ott fekszik hatvannégy halott, egy főhadnagy és egy zászlós, meg néhány közlegény közülünk, a többiek muszkák. Az árok mellett valóban ott pihentek békésen egymás mellett magyarok, oroszok, mintha aludtak volna ... A főhadnagy görcsösen tartotta a kezében a kardot, mintha rohamot akarna vezényelni. ... Valamivel tovább egy kis erdő van. Az oroszok jobbszárnyának gyalogsága ebbe az erdőbe vetette magát, amikor gyalogságunk kiverte Grodek előtti pozíciójából. Egész nap tombolt itt a gyalogsági tűzharc, rajvonalaink naplementéig majdnem rohamtávolságnyira közeledtek az erdő széléhez és gyorsan beásták magukat, nehogy az orosz golyózápor nagyobb kárt tegyen bennük. Este a mikein már sötétség borult a tájra és az ágyudörgés kezdett elnémulni, a mieink az egész vonalon rohamra indultak. Elől osztrák Diadalmas csaták Lembergnél s Grodeknél. Magyarok, székelyek hőstettei. A Pesti Hírlap haditudósítójától. Sajtóhadiszállás szept 13 este.