Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. május (18. évfolyam, 99-124. szám)
1922-05-14 / 110. szám
a törvényszék, hogy az ellenállást a pátriárka és az érsek szervezték és ma is ők a vezérei. A forradalmi törvényszék ennek a megállapítása után meghatalmazást kért a kormánytól, hogy a büntető eljárást a két egyházfő ellen is megindíthassa. Egyre-másra halálraitélnek Rigából jelentik . Az orosz szovjet bíróság a legutóbbi időben egyre-másra ítélhalálra papokat, mert ellenállást fejtenek ki a templomi vagyon kisajátításával szemben. A múlt napokban négy papon hajtották végre a halálos ítéletet, most pedig magát a moszkvai pátriárkát, Tihhont, az orosz egyház jelenlegi fejét állítják a forradalmi törvényszék elé. Tihhonnal együtt még ötvennégy papot adtak át a bíróságnak, közöttük 20 a magasabb papsághoz tartozik. A törvényszék elé került Nikender érsek is, papokat, SIMEK. MIKOR Alberti Irsán rabbiválasztás volt, a hitközség irtó örült, hogy egy országos hirű tudóst kap. Az elnök meghatottságtól remegő hangon jelentette a gyűlésben, hogysikerült a jeles férfiú szándékát megnyerni. Mindenki éljenezett, de egyszerre éles fütty hasította át a levegőt s az elképedésben felharsant egy rekedt hang : abcug, le vele, le vele nem kell ! Odanéztek, hát a kis púpos Liftnágel ordított torkaszakadtából. Gyere ide ! Intett neki az elnök és beszélj, mi kifogásod van a jelölt ellen, mit tudsz róla ? Én semmi roszat nem tudok ! Akkor miért kiabálsz ? Miért ! Hogy vegyetek észre. Ha én nem obcugolok, ti azt sem tudjátok, hogy a kis Liftnágel van-e a világon ! Tényleg a kis szürke ember ettől a naptól fogva számottevő, hires ember volt. Figyelembe vették s lassan odaért, hogy ki is kérték mindenben a véleményét. Ha valaki ellenvetéssel élt s hiába kapacitálták, rögtön elhallgatott, midőn a kis öregre hivatkoztak. Hja, Liftnágel mondta ? Akkor nem szóltam semmit. A hírnév azután annyira fejébe szállt a kis púposnak, hogy a legközelebbi választáson fel is lépett. Megbukott. Persze nagyon bántotta az eset, pedig tudnia kellett volna, hogy a hírnév nem mindig érték a világ szemében. Egy példát mondok el erre. Mikor még az istenek a görögök és rómaiak (nem a mostani kis vakarcsok) fantáziájában a földön jártak s csak egy-egy mámoros nap után jártak el valamelyik bolygó csillagra aludni, Merkur egyszer tudni akarta, hogy mennyire becsülik őt a népek. Álruhába öltözött s elment a szobrászhoz, hol társainak alakja mellett ott díszelgett az övé is. Hogy ez a szobor? Kérdé a Diánáéra mutatva. Ezer pénz ! Felelt a szobrász. Hét az ottan ? Nyolcszáz. Hát a Vénusé ? Az háromezer. Szép, szép ! Vélekedett az álruhás Merkur s akkor szerényen rámutatott a saját szobrára. S ennek az ára ? A szobrász csendesen válaszolt: ha veszel akármit .50—60 pénz értékben, ezt ráadásul, ajándékba adom ! Merkur elment és sohasem kérdezte többé a saját szobra értékét. Persze Merkur is úgy járt, mint az egyszeri szarvas, nem azt értékelte magában, ami becses. A szarvas ivott a tóból s a viz tükrében meglátta magát. Mily becses, milyen gyönyörű teremtménye vagyok én az istennek — mondotta — mily szép ez a nagyszerű agancs, melynél szebb koronát nem hordoz királyi fej ezen a földön. Csak ezek a sovány, csúnya pipaszárlábaim ne csúfítanák el fejedelmi termetemet. Jöttek a vadászok arról Farkirét felől s a szarvas menekült. Lábai a szélvész szárnyain vitték s mármár elmenekült, mikor agancsa beleakadt a Pallavicsi fájába. Felakadt, mint Absólon. S meglőtték. A lenézett lába megmentette, a felmagasztalt szarva veszte lett, de meghozta neki a hírnevet. Hírnév ! Emberi cselekvéseknek hatalmas rugója, akkor is, ha hírhedtség csupán. Például Rózsa Sándor sokat tartott az ő „rablóbecsületére“, de Szabó Palkó, meg Bogár Jakab is. A kis kaliberű emberekről csak úgy nyilatkoztak, hogy azok a kapcabetyárok ! Sokszor nem is akarja azt az ember, de ha megvan, büszke rá. Például Nővé Jancsi nem fogadta el azt a történelmi pofont, mégis kevély volt rá, mert abban az időben nem volt rászorulva. Ha Lédeciné túléli a csipeszt,melyet a hasában felejtettek az operációnál, bizonyosan büszkén meséli el az esetet. És ma Snájder Fáni az ablakába tenné ki a virágcsokor mellé a piros szoknyát három fodorral, ha azóta rá nem borul az örök éjszaka. Aki egyszer merített a hírnév mámorító italából, az nem felejti el azt soha többé. — Az ellátatlanok ügye. Az ellátatlanok száma a mezőgazdasági munkásokon kívül 7 ezerre emelkedett, ezzel szemben a közélelmezési miniszter a március óta felvettek részére nem utalt ki lisztet. Fejérváry Bertalan tanácsnok javaslatára a tanács sürgős fölterjesztést intéz a közélelmezési miniszterhez és kéri ezek részére lisztet kiutalni. — Közigazgatási hírek. A belügyminiszter Pierson Alfréd németalföldi konzullá történt kinevezéséről értesíti a várost. — A főjegyző a f. hó 28-án tartandó nemzetgyűlési választáson a választók személyazonosságának ellenőrzése végett azonossági tanukat kér kijelölni. — Dr. Bereck Pál h. tanácsnok a városi nyugdíjasok részére rendkívüli segély előlegezését kéri. — Turóczky Lajos váltókezelő magyar honosságának fentartását bejelentette. — Gyöngyös városi tanácsa a földbirtokreform mikénti állásáról érdeklődik. — A szegedi vegyetem a külföldi diákok nyaraltatása ügyében átirt városunknak és támogatást kér ez ügyben. — Miskolczon f. hó 22-én vásár lesz. — Kamatmentesen f. hó 15-ig lehet adót fizetni. — A közellátási hivatalnál megüresedett könyvelői állásra Varga Sándor kereskedelmi iskolát végzett urat alkalmazták. — Esküvő. Diószegi Péter tegnap, szombat délután tartotta esküvőjét a ref. us templomban Forrai Jusztikával, Forrai Imre és neje kedves leányával. — Eljegyzés. Zsoldos János fiatal iparos ma tartja eljegyzését Csáki Jusztikával. — A Bethlen-párt a külterületen. Az Egységes párt vezetősége, gróf Bethlen István képviselőjelölt érdekében folyó hó 17-én, szerdán reggel 8 órakor a Kátraszéli Olvasókörnél, délután 4 órakor a Csókási Olvasókörnél, este 6 órakor a Hatrongyosi Olvasókörnél. Május 20-án, szombaton délelőtt 9 órakor a Csicsatéri iskolánál, délelőtt 11 órakor (Öthalom) Rárósi Gazdakörnél, d. u. 3 órakor a Külsőszörbeti Olvasókörnél, délután 6 órakor a Kutasi Olvasókörnél. Május 22-én, hétfőn délelőtt 8 órakor a Belsőszerháti Olvasókörnél, délelőtt 10 órakor a Kenyereparti Olvasókörnél, délután 2 órakor a Téglási Olvasókörnél, délután 5 órakor a Tegehalmi iskolánál és délután 7 órakor a Mártély Feketehalmi Olvasókörnél pártgyűlést tart. — Esküvő. Janáky Irén és dr. Kerényi Aladár fővárosi orvos tegnap tartották esküvőjüket a Jezsuiták templomában Budapesten. — A róm. kath. ifjúsági egyesület ma, vasárnap délután 2 órakor válaszmányi ülést tart, melyre a választmány tagjait tisztelettel meghívom és feltétlen megjelenésüket kérem. Csaba László, ügyv. elnök. — Eljegyzés. Korsós Mihály fiatal iparos ma tartja eljegyzését Szilvési Imre és neje kedves leányával Mariskával. — Felhívás. A postatakarékpénztár kiutalásával fizetési utalvánnyal kézbesített rokkant ellátás alatt álló itteni címzetteket figyelmeztetem, hogy lakásváltozásaikat esetről-esetre az illetékes levélhordóknál okvetlen mondják be, mert helytelen címzés esetén fizetési utalvánnyaikat vissza kell küldeni. Hódy Imre ffl. — Az Egységes Párt 11. választókerületének külterületi gyűlései. Az Egységes Párt II. választókerületi pártvezetősége a képviselő választással kapcsolatban a külterületen az alábbi helyeken és időben tart gyűléseket: május 14-én vasárnap délelőtt 10 órakor Kardoskuton a kardoskuti olvasókörnél, délután 3 órakor a Pusztaközponton, a barackosi olvasókör helyiségében ; folyó hó 15-én Peczerczésen; folyó hó 16-én kedden délelőtt 10 órakor a Pusztafeketehalmi olvasókörnél; ugyanaznap délután 3 órakor a mágocsoldali olvasókörnél. A gyűléseken résztvesz és programmot mond Szádeczky Lajos dr. az Egységes Párt hivatalos jelöltje. — Az őstermelői bizonyítványok kiállítása még folyamatban van. Eddig mintegy 2000-et állítottak ki az adóhivatalban, nagyon sokan vannak azonban,, akik eddig nem jelentkeztek érte. Fejérváry tanácsnok ezek részére a bizonyítványt kikézbesítteti. — Az ujságiró-est elszámolása. A március 4-én tartott Ujságiró-est elszámolásával csak most tudtunk elkészülni, amennyiben a vidékről még az elmúlt napokban is érkeztek adományok. Az est alkalmával jegyekből befolyt 22 ezer korona, felülfizetésekből 50 ezer korona, összesen 72 ezer korona. A kiadás volt 30 ezer korona, így tisztán maradt 42 ezer korona. A tiszta jövedelemből 21000 koronát az elhalt írók és újságírók emlékének megörökítésére a Közgazdasági Bankban helyeztek el, 10 ezer koronát állandó segélyalapra tőkésítettünk, 11 ezer koronát pedig momentán segélyezésre osztottunk ki. Kedves kötelességünknek tartjuk, hogy mindazoknak, akik az est sikere érdekében közreműködtek, felülfizettek, az estélyen részt vettek s ezzel lehetővé tették célunk elérését, — köszönetet mondjunk. — A vásárhelyi vendéglősök a rokkantakért. A helybeli Vendéglős Szakosztály pünkösd másnapján majálist rendez a Népkertben s este a Vigadóban zártkörű táncmulatságot rendez. A majális alkalmával délután népies mulatságok lesznek, továbbá kerékpárverseny, szépségverseny, katonazene, tűzijáték és nagy halvacsora. A siker érdekében 100 tagú rendezőbizottság buzgólkodik, a bálra szóló díszes meghívókat a jövő héten fogják kibocsátani. — A K. T. M. közgyűlése május 16-án kedden délután 3 órakor lesz a város háza közgyűlési termében. — Az Olvasókörök és Egyesületek szabadoktatási megbízottai, továbbá a népfőiskolások és mindazok, akik előjegyeztették magukat, avagy érdeklődnek felkéreinek, hogy a titkári hivatalban a szabadoktatási Értesítő átvétele végett jelenjenek meg. — Az Ipari Hitelszövetkezet tagjaihoz. Az Ipari Hitelszövetkezet folyó hó 14-én, vasárnap délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését a szövetkezet helyiségében, kéretnek a tagok, hogy minél számosabban szíveskedjenek megjelenni. Igazgatóság. — Nagy bál Kutason. Dr Szádeczky Lajos volt nemzetgyűlési képviselő tiszteletére a Pusztakutasi Olvasóegylet (Szabó szélmalom) május 20-án, szombaton este vacsorával egybekötött bálát rendez. Kéri a polgárok nagyszámú megjelenését az Elnökség. — Iskolások majálisa. Ma délután 3 órakor lesz a Damjanics utcai áll. iskola tanulóinak majálissal egybekötött madarak és fák ünnepélye az iskola udvarán, melyen a változatos műsor kellemes szórakozást nyújt ifjaknak és felnőtteknek egyaránt. Úgy a szülőket, mint az érdeklődőket tisztelettel meghívja a tanítótestület. — Felhívás az iparosokhoz és kereskedőkhöz ! A Szociáldemokrata párt választási bizottsága május hó 16-án kedden este 7 órakor az Iparegyletben pártgyűlést tart, ahol a párt jelöltje, Szeder Ferencz programmbeszédet fog mondani. A választási bizottság felkéri az iparosokat és kereskedőket, hogy minél tömegesebben jelenjenek meg. — Vizsgálatok rendje a főgimnáziumban. Május 13-án volt a VIII. o. magánvizsgálata. Május 15-én lesz a Vili. o. rendes vizsgálata. Június 13-én d. u. 3 órakor ének- és zenevizsga a főgimnázium zenetermében. Június 14-én d. u. 3 órakor torna vizsga a sporttelepen. Junius 16-án d. e. a VII. és VI. osztályok, délután 3 órakor az V. és IV. osztályok vizsgálata. Junius 17-én d. e. a III., II. és I. osztályok vizsgálata. Junius 18-án d. u. 4 órakor évzáró ünnepély. Junius 19—24-ig az I—VII. osztályú magántanulók vizsgálata. Június 26—30-ig szóbeli érettségi vizsgálat. Az összes vizsgálatokon tanítványaink szüleit s az érdeklődőket szívesen látjuk. XV. Nagy Sándor, igazgató. — A szocialisták jelöltje a külterületen. Szeder Ferencz, a szociáldemokrata párti képviselőjelöltje a külterületen az alábbi helyeken tart programmbeszédet : Vásárhely-Kutason május hó 17-én, szerdán délelőtt 10 órakor ; a Feketehalmi iskolánál ugyanazon nap délután 3 órakor ; a Bodzásparti iskolánál május hó 18-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor; — a felsőkopáncsi iskolánál ugyanazon nap délután 2 órakor; — a Nagyszigeti iskolánál ugyanazon nap este 6 órakor; — a Kardoskuti olvasókörben május 19-én pénteken délelőtt 10 órakor; — a Cinkosi iskolánál ugyanazon nap délután 4 órakor. A választási bizottság felhívja a munkásságot és demokratikusan gondolkozó polgárságot, hogy minél tömegesebben jelenjenek meg. — Katholikus bál. A róm. kath. ifjúsági egyesület által rendezendő nagy katholikus bál május 21-én, vasárnap este lesz a Vigadóban. A bál sikere érdekében 60 tagú védnökség és 300 tagú rendezőség buzgólkodik. A bál iránt oly nagy az érdeklődés, hogy a nagy torlódás elkerülése végett ajánlatos a jegyeket előre megváltani. Jegyek előre válthatók s felülfizetések is előre elfogadtatnak . Csaba László ügyvezető elnöknél, a Vásárhelyi Reggeli Újság szerkesztőségében, Késey István gyógyszertárában és Csaba Alajos tanítónál. A bál rendezősége most küldi szét a meghívókat, de ha valaki tévedésből meghívót nem kapna, szíveskedjék ezt a rendezőségnél, vagy elnökségnél bejelenteni. A bál alkalmával a népkertbe való bejárat a kath. templom felöli bejáraton lesz s kedvezőben idő esetén is jó és száraz út van biztosítva. A KAOSz bálja e hó 25-én este 9 órai kezdettel lesz a Vigadóban. A kereskedelmi alkalmazottak helyi csoportja régen fáradozik a bál sikere érdekében és az est alkalmával újat és eddig még nem látott és hallott dolgokat fog tapasztalni az, aki, a mulatságon részt vesz. — Értesítem a cipész és szabó szabászati tanfolyamra jelentkezetteket, hogy a jelentkezők csekély száma miatt a tanfolyam nem lesz megtartva. A befizetett tandíjat folyó hó 20-ig a testületi irodán felvehetik. Aki ezen idő alatt a befizetett összeget át nem veszi, úgy a megmaradt összeget az elaggott iparosok tőkéjéhez fogjuk csatolni. Az Elnökség. — Elszámolás* A csókási kör 200 koronát adományozott szabadoktatási célokra. Köszönettel vette a szabadoktatási Bizottság. — Megnyílnak egy estre a színkör ajtai, e hó 14-én, vasárnap este, mikor is a VMTE tartja műsoros estélyét. Az előadás a színházban 8 órakor kezdődik, a tánimulatság pedig a Vigadóban 10 órakor. A minden tekintetben nívós estély műsora gyönyörködtető élvezetet fog nyújtani a közönségnek. Ajánlatos a jegyekről előre gondoskodni Weisz László könyvkereskedésében. — Főtárgyalás a túszviteli ügyben. A városunkból 1919-ik év tavaszán, a proletárdiktatúra alatt elvitt túszok ügyében, személyes szabadság megsértése miatt többen voltak vád alá helyezve, akik a Kormányzó úr rendelete alapján amnesztiát kaptak. Dávid Balázs amnesztiát nem kapván, rá vonatkozólag a főtárgyalás kitüzetett s az jun. 15-én és 16-án fog megtartatni városunkban a közgyűlési teremben. — Tisztviselői hírek. A zsir, cukor és só kiosztása folyó hó 15-én, hétfőn veszi kezdetét, 15-én 1—200-ig, 16-án 200-300-ig, 17-één 300—500-ig, 18-án 500-700-ig, 19-én 700—800-ig, 20-án 800-tól végig. Tekintettel központi igazgatóságunk rendelkezésére, kérjük az árut a kiíratás napján átvenni, mert a következő napon a pénztári szelvény érvényét veszti. A kelenföldi ruhagyár rt. ajánlata folytán fel-hívjuk azon t. férfi tagok figyelmét, akik a 6 méter kedvezményes pamutvászonnak megfelelően kész fehérneműt óhajtanak, a fentebb nevezett fehérneműgyár csinos ki- . vitelben 1 — 1 szelvény után járó 6 méter , pamutvászon helyett megfelelő kész fehérneműt készít mérték után 200 kor. készítési árban. Minták az üzletben megtekinthetők s ugyanott meg is rendelhetők. — Kutason nyomorog beteg feleségével és 2 apró gyermekével tehetetlenül Matók János hadirokkant. Kérjük a jó sziveket, hogy juttassanak felsegítésükre valamit. Az adományokat kiadóhivatalunk nyugtázza és közvetíti. — Két előadás a Sasi moziban. Ma, vasárnap két előadás lesz a Sasi moziban : egyik fél 7-kor, a másik fél 9-kor. Színre kerül a Fekete bohóc című hatásos és látványos cirkuszi dráma és egy vígjáték. Hétfőn este szünet lesz. — A Kutasi Olvasóegylet május 21-én házalapja javára jótékonycélú táncmulatságot rendez, melyre felhívja a tánckedvelő ifjúság figyelmét a Rendezőség. — Felhívom a somogymegyei répakapóláshoz leszerződött munkásokat és azokat is, akik még nem szerződtek le, hogy 14-én vasárnap délelőtt 9 órára a mázsaháznál jelenjenek meg. — Ma délután footballmérkőzés. Erős küzdelemnek ígérkezik a ma délutáni footballmérkőzés a Sz. A. T. E. és a H. T. V. E. 1. csapatai között. A SzATE. most erős formában van, míg a Vivő ma délután próbálja ki néhány új emberét. Helyárak : ülőhely 20 korona, tagsági ülőjegy 16 korona, állóhely 12 korona, tagsági állójegy 8 kor. A mérkőzés délután fél 5 órakor kezdődik. — Ma délután a következő gyógyszertárak vannak nyitva: Fekete Géza Andrássy út, Vasváry Elemér Klauzál-utca, Késey István Károlyi-utca, Müller Mór Újváros, Gallina Mór Damjanich-utca, — Elkelt földek. A Szűcs Tamás József hullámtéri birtokából megvett Gojdár Imre 14 ölet 154 koronáért. Suba Imre eladta palái 1 hold 221 öl és Kenyereháti 446 öl földjét Rideg Lajos és nejének 91000 kor.-ért. — Balog Ferencz eladta darvasszéli 2634 öl földjét Kiss Ernő és nejének 50 ezer koronáért. — Kész a permetező szer. Értesítem a tisztelt szöllőbirtokosokat, hogy a szöllő és a gyümölcsfák permetezéséhez a már kipróbált, kombinált védőszert elkészítve a mai naptól kezdve mindenki megkaphatja, Hódi Pál u. 2-a. szám alatt. (Sz.) — Csőszfogadás. Akiknek a tarjánvégi rakodó mellett, a Klapecz-féle földben vetemény földjük van, csőszfogadás végett jelenjenek meg ma délután 2 órára az ott levő tanyán. Csősznek valók is jelentkezzenek. A villamos-áram fogyasztókat tisztelettel kérjük, szíveskedjenek a náluk megjelenő pénzbeszedőnknek a felmutatott számlát kifizetni, mert arra nincs időnk, hogy bárkihez is többször küldjük a számlát. Ennélfogva kérjük mindazont fogyasztóinkat, akik a bemutatott számlát nem fizették ki, hogy a pénzbeszedő megjelenésétől számított nyolc napon belül a számlát városi irodánkban fizessék ki, mert ellen esetben minden további felszólítás nélkül kényteleníttetnénk követelésünket bírói után behajtani és szerződéses jogunknál fogva ki is kapcsolni vezetékhálózatunkból. Akik már tanyán laknak azok szíveskedjenek,valamelyik piaci napon, amikor egyébként is bejönnek a városba, városi irodánkba fáradni és számláikat kifizetni. Rá kell mutatnunk arra, hogy a szén stb. beszerzésére szükséges milliókat csak akkor tudjuk előteremteni, ha a fogyasztók számláikat fizetik, mert pénz nélkül az üzemet fenntartani nem lehet. Hunvásárhely, 1922 május 9 Hódmezővásárhelyi Villamostelep. — Elveszett egy munkakönyv Olasz Imre névre kiállítva. Kéretik a b. megtaláló, hogy illő jutalom ellenében szíveskedjen a rendőrségre felvinni. — Elveszett fénykép. Banga Sándor Pál utca 14 szám alatti lakos elhunyt leányának a sírkövére annak arcképét illesztette be. A kép időközben eltűnt. Felkéretik az, aki tud valamit a fénykép hollétéről, értesítse Banga Sándort, akitől jutalmat kap a nyomravezetésért. Nádor-u. 2 kő felszere 2 hold lucért. Damja Eladó a Rt nyomásszé utca 13 sz. Kopáncson lucerna els dényi-u. 74 hold föld ton, 71-es számra is. Józsefnél, 1 1 keményfi trágya első utca 20. s. 1 uj kocsi lem Mihál. Értesítés. E igen tisztel é. közönsi Borz u. 74 egyszerűbb tését elváll. lett. Kérem fogását. Tit magyar szt Eladó Zrin; latható lak Genersich értekezni 1. Eladók töb m. 2 lóravj 1 bolondka apró gazda utca 30 sz. Kopáncson lucerna ny páncson 41 Eladó 1 dr reblye, 1 s.csirkepiac, 1 hold lucadó, ért. II Lucernai Kiss Móze, iskola mell Kenyerepai használatra Száraz és kak vanna Lajosnál, épokon, vas Csomorkán Kiadó hé nyári hasziása, ért. a Gombos G. Jegenye-utc ugyanott. Egy farkas, használt fő utca 25 sz III. Botond fele malac, disznó van Kutvölgyön hengernek látható, ér 1tábla ház eladó VI . Eladó föld közelében Ián-u. 2 sz Fuvarostre Lajos kocs: 1 hold luce 3 szám alá Egy ház jó nali lakáss fogadható : Nyér-u. 38 A szentesi hold lucerr kantyu-u. 1 Tapasztokt Kállay-u. 3 10 hold sz. Értekezni b tanya 438. mellett. Ug. eladó. VALÓDI ANGOL GYÁSZKELMÉT .EGOLzsóBs.s HISS BERTALAN GYÁSZSEBKENDŐT, GYÁSZFEJKENDŐT DISZTEÍSIETÉSI INTÉZETÉBEN KAP. Szentesi-u. Fuvarosok a Fácán-u. 21 Kerestetik 1 hold beket Szentesi-u. Egy nagy s nyi és Kini Özv. Tóth 1 3 és félholt Szentesi-u. Gyapjufoná szecskavágt 8 hold gyes adó, ért. N. Elsőrendű számra a Kenéz Lajocsényi Miki ajtók, ablak Eladók Zso fürdőkád, s nyék, köny Május 21-én nagy Katholikus Bál a Vigadóban! A CIPŐKRE LE-FOGYASZTÁS ABSZOLÚT TÖBBSÉGÉT A PYRAY PERIZS VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1922 május 14.