Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1922. június (18. évfolyam, 125-150. szám)

1922-06-24 / 145. szám

Hódmezővásárhely, 1922 junius 24 Szombat. Előfizetési ár helyben: egész évre .... 800 K­él évre............... 400 K Vidékre: egész évre . . . . 900 K fél évre............... 450 K Telefonszám: 87.­­ Ara 3 korona. VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP XVIII. évfolyam 145. szám. Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. Abban 16 a feje kormánynak, közélelmezési ta­nácsnak, adózseniknek s az egész adót izzadó nemzetnek, hogy miként oszlassa el kenyérgondjait a szegénységnek, a munkásnak, az ellátatlannak. Az irtózatos nagy teher elosztásában vannak ellenvélemények, vannak vitáik, felsziszszenések, de abban ennek az országnak minden becsületes polgára egyetért, hogy itt ezen a földön kenyér­gond ne emészszen a télen s majdan a jövő tavasz­­szal senkit, hogy minden ember­nek biztosítania kell a betévő fa­latját. Ebben mindenki egyetért. Ezért kész az új áldozatokra, aki bele tud gondolni az élet követe­lésébe. Ezért vállal a polgár újabb terheket, ezért hosszabbítja meg napját ha kell 2 órával , ezért hullatja verejtékének többletét és szabja szűkebbre a maga karéját, ha a sors és a viszonyok úgy kívánják, csakhogy azt a hala­dáshoz szükséges lelki nagy kon­szolidációt szolgálja. Mert azt a 15 ezer vagon búzát, mely az el­látatlanok kenyeréhez kell, a föld­­táró gazda, a kézműves, a keres­kedő és az adózó lazám­er izzadja ki, még akkor is, ha nincs na­gyobb földje egy koporsónak való sírhelynél. És ez nagyon súlyos teher, sokakra úgy hat, mint a roskadás, de meg kell tenni, mert ezen a földön nem szabad éhez­nie senkinek. Azonban ha a pol­gári társadalom sokszor talán könynyes szemekkel nélkülözve, robotját megduplázva vállalja ezt az áldozatot, akkor méltán elvár­hatja, hogy azt a szegény népet ne ugrassák, ne hecceljék s lel­kének elégületlenségét ne tüzeljék oktalanul, vagy gonosz szándék­kal politikai indokokból azok, kik szereplésre vágynak. Magyarán mondva ne állítsák szembe velem ellenségként azt, akinek a kenye­rét én adom. Mert hiszen ellenér­téket kíván az élet minden falat­ért, de senki nem várhatja azt, hogy én vállaljam a koplalást azért, hogy az enyémből más lak­jék jól. Nyomorúság szakadt most mireánk, mely közös mindnyá­junkkal s mely mindenkire azt diktálja kérlelhetlenül, hogy*szabja a legszűkebbre igényeit, kétszer­­annyit dolgozzék, mint máskor és ne akarjon még munkája után sem úgy élni, mint ahogy élt. Hogy valaki ma emberi életet él­jen, az ritka lukszus, melyet nem tűr meg a nyomorúság ! Ezt kell megfontolni és nem vörös indu­lókkal bolondítani a népet s ka­csintgatni kelet, meg Bécs felé. Erre mi is azt mondjuk, mint amit a szocialisták pesti értekezletén a józanul gondolkozó munkások mondottak : Nekünk nem telik a piros szekfüre, nekünk munka és kenyér kell ! Amikor tehát a ma­gyar polgárság úgyszólván az utolsó erőfeszítéssel rakja össze az ország kenyerét, árulás bécsi emigránsok hazahozataláról be­szélni s kelet felé kacsintgatni. Mert ezt nem hallottuk a prog­­rammbeszédekben. De tanulhat belőle a polgárság. 44 ezer koronába kerül az új laktanya. Mint ismeretes, a csendőrszárnyparancsnokság új őrsöket tervez a vásárhelyi határban. Egy csendőrőrs a Tisza vonalat szolgálná s Mártélyra szánták, de ott helyet nem tudtak neki biztosítani, így az­után a körtvélyesi csárdát szemelték ki laktanyául. Kies hely ez is, akárcsak Mártély és innen gyorsan elérhető ez a határrész, a szárny­parancsnokság tehát elvileg elfogadta az ajánlatot, csak némi átalakí­tásokat kell­ett végezni. A kérdésben a jövő hét szerdáján dönt a közgyűlés. A mérnökség kiszámította az átalakítás költségeit. Ez 44 ezer koronájába kerül a városnak. Tekintve azt, hogy ma egy rőzse­­rabb­ fal is többet igényel, nem is sok, pláne a közbiztonság szolgá­latában. A Szegfű csárdánál építik az utat. Mikor a mártélyi Makadám út kiépült, tervbe vették az egész országút megcsinálását Mindszent—Szegvár—Szentes között is. Hogy miért, miért nem, azonban a Szegfű csárdánál elfogyott a kő, a négy kilométeres útszakasz elmaradt Mindszentig. Mindszent és Szentes közt ott parádéztak a kocsik a finom uton, azonban a Szegfű csárdá­nál mintha egy mély árok tátongott volna. Az­az hogy volt ott olyan út, amelyikre azt mondja az ember, hogy miért nem sülyed el a föld s ide még visszajövünk! Hát most végre eltűnik a lélekveszejtő út­szakasz, mert kiépítik. Már építik is. Gaál Gaszton a Ház elnöke elparentálta IV. Károly királyt. Lapunk távirati rovatában vá­zoltuk tegnap azt a székfoglalóul tartott nagy koncepciójú beszédet, melyet a nemzetgyűlés elnöke, Gaál Gaszton, a kipróbált hű­ségű régi függetlenségi érzelmű nagy magyar politikus a megnyitó ülésen mondott el s melyben le­szögezte, hogy a tanácskozásokat a múlt nemzetgyűlésben módo­sított 1908. évi házszabályok ér­telmezésével fogja vezetni. Gaál Gaszton beszédének azt a részét, melyben IV. Károly király tragikus haláláról emlékezik meg, pótlólag, teljes egészében itt adjuk. Gaál Gaszton a IV. Károly ki­rály haláláról a következőként emlékezett meg: Tisztelt Nemzetgyűlés! Azalatt, amíg a törvényhozás szüneteit, megrázó gyászesemény sújtotta nemzetünket. A mindenható kifür­készhetetlen akaratából, folyó évi április hó 1-én, fiatal korában, idegen földön ragadta ki a halál az élők sorából Szent István ko­ronájának egykori viselőjét, IV. Károly király őfelségét. A váratlan elmúlás, az őszinte megilletődés­­nek és a mélységes gyásznak igaz érzését váltotta ki mindnyájunk szívéből. Az ország kormányzatára és ügyeinek intézésére hivatott té­nyezők a nemzetgyűlés együtt nem létében kifejezésre juttatták ugyan már a nemzet részvétét, mégis most, amidőn mint a nemzet aka­ratának törvényesen megválasztott képviselői munkához látunk, han­got kell adni azoknak az érzések­nek, amelyeket gyászos elhunyta az ősi intézményekhez ragasz­kodó ország minden polgára szivéből kiváltott. Mint királynak tragikus és emberien mélyen meg­indító sorsát történeti távlatból tár­gyilagosan méltatni egy későbbi kor feladata leend. Ma, midőn a nemzet törvényesen megválasztott képviselői itt egybegyültünk, köte­lességünk ezen alkalmat megra­gadni arra, hogy a gyászba borult család előtt a nemzetgyűlés őszinte, mély részvétének adjunk kifejezést és tolmácsoljuk előtte a fájdalom­nak és megilletődésnek azokat a­­ meleg érzéseit, amelyek nemzetünk minden tagját áthatják. Javaslom tehát a tisztelt Nem­zetgyűlésnek, méltóztassanak el­határozni, hogy a nemzetgyűlés Szent István koronájának egykori viselője, IV. Károly király őfelsége elhunyta felett érzett mély gyászá­nak jegyzőkönyvileg adjon kifeje­zést és bizassék meg a nemzet­­gyűlés elnöke, hogy erről őszinte mély részvétünknek nyilvánítása mellett a hátramaradt gyászba­borult családost a megfelelő módon értesíthesse. (Élénk helyeslés.) — Méltóztatnak javaslatomat el­fogadni? (Úgy van! Úgy van!) Ha igen, úgy ezt határozatképen ki­mondom. Élelmezési pótadót vetnek ki az ellátatlanok gabonájának beszerzésére, melyhez 15 ezer vagon kell. Temesváry Imre nemzetgyűlési képvi­selő az őrlési, adóról és az ellátatlanok kategóriájáról a következőket mondotta: — A lehető legantiszociálisabb törvénye volt a magyar nemzetgyűlésnek a múlt évben megszavazott őrlési adó, amennyi­ben a 15—18 százalékos őrlési adót a legtöbb kenyeret fogyasztó, tehát a szegény néposztály fizette a legnagyobb mértékben. Különösen sújtotta ezen törvény a részes aratómunkásokat és a napszámosokat, mert minden métermázsa búzából majd­nem 20 kg.-ot be kellett adniok az őrlés alkalmával. Az egységes pártban nagyon sokan ezen őrlési adó meghozatala alkal­mával rámutattak arra a súlyos helyzetre, amelybe ennek következtében a legszegé­nyebb emberek jutnak. És hogy ezeknek igazuk volt, az tapasztalható a szegény emberek mai általános feljajdulásából.­­ Miután az államnak feltétlenül szük­­s­­ége van az ellátatlanok részére szükséges mennyiséget beszerezni, erre vonatkozólag a legcélszerűbb az lenne, ha közellátási pótadót rendszeresítenének, amely pótadó az ország minden adófizető polgárát egy­formán terhelné. Ha ezt igazságosan szét­osztják az ország összes adófizető polgá­rai között, ebben az esetben egy-egy polgárra alig számbavehető teher jutna és így a törvény eddigi antiszociális intéz­kedése teljesen megszűnne.­­ Szükséges lenne az ellátatlanok ka­taszterének újabb összeállítása is, amire nézve a kormány már bizonyos fokú in­tézkedéseket megtétetett. A közalkalma­zottak közül azokat, akik legalább két holdnyi földbirtokkal rendelkeznek, kizárja a közellétésből. Szükséges lesz azonban ezt tovább is fejleszteni, mert­­ lassanként át kell térni arra, hogy az állam ne gya­koroljon állandóan gyámkodást polgárai­­ felett. Minden­esetre meg kell találni a­­ módját annak, hogy a valóban rászorul­­­­tak részesül­essenek a legfontosabb élelmi-­­ cikkek tekintetében állami segélyben, még­pedig legalább is addig az ideig amíg a munkaalkalom és a munkabérek a mai rendkívüli magas árakkal egy szin- s vonalba jutnak. A múlt évi adatokat figyelembe véve körülbelül 15 ezer vagon búzára lenne szükség az ellátatlanok számára. Ha az ellátatlanok kategóriája a tényleges hely­zetnek megfelelően lenne összeállítva, akkor ez a mennyiség kevesebb lenne. A 10 százalékos őrlési adóból az állam egy bizonyos mennyiségű gabonát bizto­síthat magának azáltal, hogy kötelezővé teszi a vámőrléssel foglalkozó molnárok­nak bizonyos méltányos ér mellett a vám­­gabonának beszolgáltatását, ami körülbe­lül négyezer vagon gabonát jelent. Az ezen kívül szükséges mennyiség a köz­­élelmezési pótadóból a szükséglethez mérten volna bevásárlandó szabadforga­­lom útján.____________________________ Báró Hazay Samu Vásárhelyen járt. Tegnap délután előkelő vendé­gei voltak a városnak. Báró H­a- S­zay Samu vezérezredes, volt honvédelmi miniszter, lovag Kro­­b­a­­­­­n Sándor gyalogsági tábor­nok, báró Szur­may Sándor volt miniszter, Uzsok hőse, a báró Weiszmanfré­d, volt csepeli töl­ténygyár tulajdonos és derekegy­­házi földbirtokosnál tettek látoga­tást, mely alkalmat megragadta báró Hazay Samu, mint Vásárhely díszpolgára, hogy városunkban láto­gatást tegyen, előkelő társaságával s a hölgyek­kel együtt, kik mint családtagok szintén résztvettek a kirándulás­ban. Dr S­o­ó­s István polgármes­ter, dr C­s­á­k­y Lajos és dr Medveczky Imre kalauzolták őket; látogatást tettek dr Temes­váry Géza főispánnál, megnéz­ték a városháza nagytermét, a Sas dísztermét, a színházat, a Népkertet s a város szép objek­tumairól tetszéssel nyilatkoztak. Ki lesz ellátatlan a jövő évben? A szerdai minisztertanács behatóan fog­lalkozott a drágaság kérdésével és a köz­­élelmezési miniszternek több olyan javas­latát fogadta el, melyekkel a drágaság el­leni küzdelem megindításét akarják beve­zetni. A minisztertanács határozatairól il­letékes helyen az alábbi információt kaptuk: — A minisztertanács elfogadta a gabo­­narendeleteket olyan formában, amint azt Térfi Béla miniszter előterjesztette, vagyis, hogy az új termelési évben is mindeki ellátatlan, aki mostanig benne volt az el­látatlanok listájában. Az ipari munkások kedvezményes gabonaellátásának költsé­geit azonban az állam elhárítja a munka­adókra.­­ Az őrlési adó leszállítása folytán előálló differencia fedezéséről részben a földadó aránylagos felemelésével fog gon­doskodni a kormány. A minisztertanács intézkedéseinek legnevezetesebb része az, mely kimondja, hogy gabonát nyers álla­potban ezután nem szabad kivinni az or­szágból. A nullásliszt kivitele azonban meg van engedve. A nullásliszt után fize­tendő kiviteli illetéket ezentúl búzában kell levónni, ami a gyakorlatban azt je­lenti, hogy ezentúl a kiviteli illetékkel mindenkor kellő módon szabályozni lehet a gabona belföldi árát. Mert ha a gabona belföldi ára túlságosan emelkednék, akkor természetszerűen a kiviteli illetékek pénz­értéke is emelkedik és ezáltal mintegy visszatartani igyekszik a lisztet az ország belső fogyasztása számára.­­ A minisztertanács hozzájárult a ga­bonában fizetendő kiviteli illeték összegé­nek megállapításához is.

Next