Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1923. március (19. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-01 / 48. szám

2 tervrajzot, majd árajánlatot kértek be s azokból szakemberekkel is felülvizsgálva, a legjobbat kiválasztotta, egyesületünk választmánya elé terjesztette, melynek felhatalmazása alapján, miután az előter­jesztés értelmében a költségfedezet is biztosítva volt, az átalakítási munkálato­­kat november hó folyamán nagy körülte­kintéssel megkezdette. Kávéház helyiségét december hó folyamán 3 évi időtartamra szóló szerződés mellett bérbe adta. A v. tanács megkeresésére a lakásügy rendelkezéséről szóló hivatkozott min. rendeletek értelmében az ott említett he­lyiségek bérének megállapításánál a já­­rásbírósági tárgyalások ülnökök közremű­ködésével tartatnak meg, miért is ezen a v. tanács által kijelölendő ülnöki kineve­zéshez vezetőségünk egyesületünk tagjai sorából felerészben a háztulajdonosok, felerészben a ház­bérlők közül a kért névjegyzéket augusztus hó 18-én beter­jesztette. (Folyt. köv.) 70 ezer már a kizárt munkások száma. A kizárt munkások száma tegnap mint­egy 76.000-re emelkedett és mindezideig semmilyen tárgyalás nem indult meg a munkások és munkaadóik között. A kor­mány közbelépett a viszály elsimítására, ezek a kezdeményező lépések azonban mostanáig még nem vezettek eredményre. A tárgyalások még nem indultak meg és egyelőre, úgy látszik, egyik fél sem kö­zeledik a másikhoz és semmiféle kezde­ményezés nem történt a tárgyalások meg­indítására. A vas- és fémmunkásokon kívül a fai­pari munkásokat is sújtja a kizárást elren­delő intézkedés. Itt körülbelül 2000 mun­kás áll munka nélkül, ezeknek jórésze azonban még a kizárás előtt lépett szrojába. Ebben a szakmában különben sem általános a munkáskizárás. A közép- és kisvállalkozók csak később döntenek a továbbiakról. A munkaadók legna­gyobb része teljesítette a munkások köve­telését. A téglagyárak közül a Bohn-gyár­­kivé­telével az összes gyárakból kizárták a munkásokat. Békéltető tárgyalások sem itt, sem a többi iparágakban a délutáni órá­kig nem indultak meg. Vásárhely sportbarátai biztosítják a JET. M. T. E. népkerti tribünjének fel­építését. A Hódmezővásárhelyi Munkás Testedző Egyesület, miután meggyőződött arról, hogy a város hazafias, sport iránt érdeklődő kö­zönsége nemes törekvéseiben mindenben támogatja, elhatározta, hogy városa közön­ségének módot nyújt arra, hogy a test­gyakorlás minden ágában működő atlétái és footballcsapatai sporttevékenységében és nemes versenyében gyönyörködhessék. Ez óhaja megvalósítása végett kimondotta, hogy a törvényhatóságtól átengedett nép­­kerti sporttelepén egy kettőszáz üléses tri­bünt építtet. A tribün építés költségeit az Egyesület önerejéből fedezni nem képes, ezért kérő szóval fordul minden nemesen érző és a testnevelés ügyéért lelkesedő emberbaráthoz, és kéri, hogy a tribün épí­téséhez az Egyesületnek módot adni mél­­tóztasson. Elhatározta, hogy a tribün min­den egyes ülése fémlapján egy-egy 30—50 cm. nagyságú táblát helyez el, s e táblá­kat örök időkre bérbe adja oly módon, hogy az örökbérlők által adott feliratot az Egyesület e táblán elhelyezteti és fentartá­­sáról gondoskodik. E táblák örökbérletét 3000 korona összegben állapították meg. Vásárhely nemesen érző közönsége pél­dás megértéssel siet a Testedző segítsé­gére s az Endrey Béla tanácsnok, elnök, a S­t­r­i­c­z János ügyvezető elnök és a H­é­z­s­ő Sándor főtitkár által kibocsájtoti felhívásra már­is szépen megnyilvánította rokonszenvét és pártolását.­­ Újabban a 3 ezer koronákkal megváltották ülésüket. •Polgár Sámuel, Első cipő-, csizma- és papacsipari vállalat Molnár János és társai: C­s­a­t­a Sándor, Z­s­a­r­k­ó Lajos, W­e­i­s­z József, M­u­c­s­i István, Pesti Gyula, dr Dániel Jenő, P­o­z­s­g­a­i Já­nos, Molnár János, Beregi Lajos, K­o­k­r­o­n cég, Kemény Zoltán és R­e­i­s­z Dezső. Adományokat elfogad az aláíró vezetők bármelyike hálás köszönettel. Friedrich Rómában. Rómából jelentik, hogy Friedrich István volt magyar miniszterelnök Rómába meg­érkezett, hol előkelő fascista urak várták és fogadták. Friedrich pár hetet az olasz fővárosban tölt s azután megy hején Konstantinápoly felé, hogy Kemál népét tanulmányozza. Még nem tudja, hogy az oláhok 10 évi börtönre ítélték. (Majd na­gyot néz, ha megtudja. Csak el ne bú­sulja nagyon magát.) VÁSÁRHELYI REGGELI ÚJSÁG 1923 március 1 Holnaphoz egy hétre lesz a tetemrehivás a szegedi törvényszéken a Kutast pusztán meggyilkolt Kovács Gazsi gazdaember tragikus haláláért. A múlt ősz elején tragédia tör­tént a kutasi pusztán , azon a tanyán, mely a szélmalom tém­­áján van. Egy reggel fűkaszáló napszámosok mentek a tanyába s mivel senkit nem találtak, ke­resésére indultak valami terem­tett léleknek. A kutatás során borzalmas felfedezésre jutottak. A gazdát, Kovács Gáspár kupér­­­ces embert a lovak lábai alatt halva találták. Azt hitték először, hogy szívszélütés érte, vagy roszul lett, miközben a lovakat gondozta és elesve agyonrugdal­ták. A két mokány pára azonban óvatosan, gondosan kikerülte az embert és az orvosi szemle megálla­pította, hogy az embert megfojtották s úgy dobták a lovak lábai alá. A nyomozás kiderítette, hogy Kopornyik Mária pusztai asszony a felbujtó és napszá­mossá, Nagy Sándor a gyilkos. Az asszony sok ideig vadházas­ságban élt az emberrel , ő is ku­­peckodik, így édesedtek össze Orosházán, de a nagy gusztusú emberrel nem tudott kijönni. Végre is agyonverette. Mind aketten fog­lyok s ügyükben március 9-én lesz a főtárgyalás. 18-án, felhívjuk városunk minden rendű és rangú polgárát, hogy ezen intézmé­nyünket, melyben már nem gyermekek, hanem érett eszű nők és férfiak igyekez­nek ismereteiket gyarapítani, öleljük keb­lünkre, szeressük, támogassuk és a nép­főiskola ünnepét a magunk és városunk ünnepévé avassuk ! B. I. Valami arról a Népfőiskoláról. Van a mi városunkban egy szerény in­tézmény, amely nem dolgozik nagy dob­bal, fénylő görögtűzzel, de azért hatékony és nagy, mondhatjuk óriási fontosságú munkát végez. Ez a népfőiskola Aligha emlékszik valaki reá, hogy ez 1920. évi december hó 10-én nyílt meg ennek a nagyfontosságú iskolának a második év­folyama. Akkor fáradhatatlan vezetője, Csőkén Pál titkár hírlapilag hitta meg a közönséget a megnyitó ünnepre, de alig jelent meg annyi ember, hogy a közgyű­lési terem padjainak felét beülje. Hát bi­zony ez szomorúan jellemzi, hogy mikép pártoljuk mi egyik legjelentősebb intéz­ményünket. Mert hát mi is az a népfőis­kola ? Az a hely, ahova napi munkánk elvégzése után elmehetünk a végből, hogy magunkat tovább képezzük, tanuljunk, okuljunk. Igen ám, de azt mondja az egyik em­ber : én kijártam a középiskola négy osz­tályát, nekem már van annyi ismeretem, amennyi egy művelt embernek szükséges. A másik e képen szól: Én ugyan csak 4 elemi osztályt végeztem, de tudok írni, olvasni, számolni, ha tehát tanulni aka­rok, tanulhatok magam is. A harmadik még ennyit sem mond, hanem legyint egyet és azt gondolja, inkább alszom, minthogy esti 7 órától fél 10-ig benn üljek az iskola padjaiban és hallgatva tanuljak és jegyezzek. Hát szerencsére nem így gondolkodik az a 173 nő és férfi, akik a tanfolyamra beiratkozva a hét hat napján esténként, amint idejük engedi, megjelennek az elő­adásokon. Sőt a 65 nő olyan szorgalmas, hogy a szerdai különórájuk után a polga leányiskolából átmennek a Mária Valéria­­utcában levő közös iskolába, hogy ott is tovább hallgassanak és­ jegyezzenek. Van a 65 nő hallgatón kívül 12 gazdálkodó, — sajnos, csak 12, — a többi iparos, ke­reskedő, sőt joghallgató és tisztviselő is van közöttük. A nők között pedig 17 olyan, aki a négy polg leányiskola osztá­lyát elvégezte, vagy tisztviselő. De hát kik és mit tanítanak a népfőis­kolában ? Érdemese oda eljárni? Úgy tudjuk, hogy egészségtant tanul két orvos: Nagy Dezső dr és Csolsch Gyula dr. egyik a férfiaknak, másik a nőknek. A fásításról Ormos Zsigmond kir. erdőtaná­csos beszél, az állattenyésztést Várady Sándor állategészségügyi főfelügyelő adja elő, a kertgazdaságot Kamocsay Gábor oki­ gazdász, a varrást, szőnyegszövést Janiczky Adél és Holicsek Miklósné, a számtant, mértant Hajdú Sándor, a terve­zést Borcsiczky Miklós, a fogalmazást, ügyiratokat és az irodalmat Pel­e József, a magyar történelmet Holly István, a honszeretet vallását Somogyi József, a földrajzot Bodnár Bertalan, a művelődés­történelmet Tölcséry István tanárok, ez utóbbi a népfőiskola igazgatója tanítják. Az egésznek szervezője Csókán Pál titkár, a néprajzot és az időszerű kérdéseket tárgyalja. Azt hisszük, hogy a felsorolt tantárgyak hallgatása még azokat is ér­dekelheti, akik mér tanultak róluk. A hallgatók közül, akik a 16 évtől az 53 évig terjedő életkorukban vannak, éppen a legszorgalmasabbak azok, akik több osztályt végeztek. Ezek meg tudják érteni, milyen fontos, sőt szükséges a tanulás a művelt embernek. A hallgatók a maguk mulattatására időnként szórakozó délutánt rendeznek. Ilyenkor szavaina­, zongora mellett ma­gánénekekkel lépnek föl, társasjátékot játszanak, sőt táncolnak, szóval megta­nulják a nyilvános életben való­­fellépést. Egy ilyen mulatság után alig várják, hogy újabbat rendezhessenek. — A népfőiskola egész munkáját pedig Széchenyi szelleme vezeti : tanulni, dolgozni, művelődni a magyar hazáért; ezért a legfőbb jóért, mely éltet, fölemel és erősít bennünket, hogy a régi hazát visszanyerve, megin­duljon a békés munka, mely megneme­­siti a magyart. Most, hogy közeledik a főiskolai tanfolyam befejezése március A nemzetgyű­léshez. Ott álltok a teremnek küszöbén, Melyből a nemzet sorsa jön ki majd, Megálljatok, ne lépjetek be még, Hallgassátok ki intő szózatom . . . Egy ember szól, de milliók nevében ! Az a hon, melyet őseink szereztek Veritékekkel s szívok vérivel, Az a hon többé nincs meg, csak neve Bolyong közöttünk, mint a temetőbül Éjféli órán visszajött kisértet . . . Az a hon többé nincs meg, falait Elmorzsolták a múlt kor férgei, S az uj vihar szétfújta födelét, S lakói most az ég alatt tanyáznak, Mint a vadállat és mint a madár. Mit őseink egy ezredév előtt Tevének, azt kell tenni most ti nektek Bármily erővel, bármily áldozattal, Bér mind egy szélig elvesztek belé, Hazát kell nektek is teremteni ! Egy uj hazát, mely szebb a réginél És tartósabb is, kell alkotnotok. Egy uj hazát, ahol ne legyenek Kiváltságok kevély nagy tornyai, Sötét barlangok, denevértanyék. Egy uj hazát, hol minden szögletig Eljusson a nap s tiszta levegő. Hogy minden ember lásson s ép legyen. Nem mondom én : a régi épületnek Dobjátok félre mindenik kövét, De nézzetek meg minden darabot, mit Alapnak vesztek, s amely porhatag már, Vessétek azt el kérlelhetlenül, Bármily szent emlék van csatolva hozzá. Mert jaj a háznak, mely alapba’ gyönge, Mert fáradástok akkor hasztalan lesz, Egy perc jöhet, s az épület ledől, S rész gazda, aki mindig újra épít, S ma vagy holnap, de végre tönkre jut. Számot vetett e mindenik magával, Mirtő dologra szánja el magét ? Nagy a dicsőség, melyet mindegyik Szere­zhet itten, de tudjátok-e. Csak nagy munkáért jár ez a dicsőség ! Akit nem égő honfiérzelem És tiszta szándék vezetett ide. Kit a hiúság vagy silány önérdek Csábit e helyre, az szentségtelen Lábbal ne lépjen e szentelt küszöbre, Mert hogyha egyszer átlép és kijő majd. Átok s gyalázat lesz kísérete, Mellyel haza s később a sírba megy. — Ti, kik szivébül bálványistenek Ki nem szok­ták az igaz nagy istent, Kiknek szivében a honszeretet Mint szentegyházi oltárlámpa ég, Eredjetek be és munkáljatok, Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés, Hogy bámultában, majd ha látni fogják, Megálljon rajta a világ szeme, A bennlakókat vallja boldogoknak És istenítse, akik építették ! (Pasi, 1848.) Petőfi Sándor: Közgazdasági értesítő. 1923. február 28 Zürichi zárlat: Berlin 2­37, Newy« IL 53250, London 2508, Pari» 3240 Milánó 2565, Prága 15­80 Budapest 18­00, Zi­.s­­táb—'—, Bécs 74 Varsó 105, osztr. lé­nyegz. 75. Belgrád 512. Terménytőzsde : Búza tiszavidéki 76 kgremmos 13400 — 13500, egyébb búza 13300—13400, '*­ kg-os 13600— 1­3700 egyébb 13500—136' rozs 8500—8700, takarmányárpa 85—1­8­­őrárpa 88—92, zab 87—9000, köles 85- 90, korpa 5200—53­0, repce 140—145, tengeri 8100—8300-Sertés jelentés, irak : zsírsertés fiatal nehéz 630—645 m­m mm. AZ ELMÚLT éjszaka éppen olyan volt, mint a többi. A felhők éppúgy eltakarták az eget, mint máskor s ha nem, a csillagok most se gyűltek fényesebbre, mint egyébként. A held éppúgy kergetőzött a felhőrongyok közt, mint szokott. Tálén látott, figyelt va­lamit s hogy eltakarta szemit a köd, azért lett ábrázata oly komor. Igen. A felhő­rongy. Mintha mégis más lett volna ez az éjszaka, mint az az előtti, vagy az el­múlt másik. S mintha bodros necckendő­­jével bucsuzót intett volna a tél, mely ha nem m­últ is el egészen, de már mérge aligha lesz többé novemberig. Igen, a fel­hőrongy. Lehet, hogy száll még alá belőle pár ezer hópehely, de ez már meg nem rémít, sőt kedvre hangol, mikor orcánkra lopja halványan a tavasz pirosságát, az életét, mert a tavasz maga az élet. Olyan ez az éjszaka, akár a többi. Éjféltájban éppoly élénk kopogással lépnek haza a kései vendégek s a házőrző eb épp oly diszkréten vakkantja el magát a neszre. Úgy hejlik át tavaszra a tél, mint mikor tojásbörtönének fala pattan le a piczi sár­­gatollú madárról, mint mikor szárnyat bont csendesen a fehér tollú galamb, vagy amint kifeslik rózsává szirma a pi­ros bimbónak. Halkan. Diszkréten. Szellő finomságával. S mégis úgy volna jó, ha ezen az éjszakán nagyon szép álom ál­­modáséval ébredne minden ember, agg, férfi, gyermek, nő és leányzó. Ha minden szív megtelnék édes sejtelemmel, hitteli bizalommal, új reménykedéssel. Ha azt álmodná az agy, hogy szabad hazában szabad polgárként száll a sír ölébe ko­porsója. Ha azt álmodná a család feje, hogy nem lesz többé üres kamara, üres szív, könnyező hitves és síró gyerek, nem lesz lyuk többé a rongyos ruhán s nem lesz a kicsi cipőn, mely harm­adévi már. Ha azt álmodná az anya, hogy élet ró­zsáit fakasztja a tavasz az ő kicsinyeinek orcáin, uj ruha, uj pántlika kerül a hajba és minden reggel puha fehér kelácsot szel kávéjába az ajnározó kéz. Ha azt álmodná minden szelíd lelkű leány, min­den hajadon, hogy letűnt kornak röpke napsugara száll vissza egy napra lovagi erények szép szent szokásával az ifjú tel­kekbe s újra oltárképre kerül hófehéren, szűzi tisztaságban magyar lány pártája. Hogy ha azt álmodná minden magyar fiú, kit hevít a fénye múlt dicsőségének, hogy telkébe szálland Petőfinek lelke s viszi nagy csatára, örök dicsösségre . . . Úgy volna szép mégis, ha a múlt éjsza­kán minden magyar ember álmot látott volna. Álmot ! Felemelőt, fehéret, nagy­szerűt és válót valóra ! . . . Hogy teje tü­dővel szívná m­a keblébe tavasz lehelle­­tét s kitáguló lelke telna meg hitével a régen sóvárgott és mostan eljövő uj ma­gyar tavasznak . . . . Majdnem kerek száz . • • Tegnap nagyon egyszerű halottas kocsi indult el a közkórház halottas kápolnája elől, emelvén nagyon egyszerű koporsót, mely­re ennyi volt felírva: Vince Mihály, élt 97 évet ! . . . Csizmadia mesterséget ta­nult az öreg ember, de reszkető feje biz rég elfeledte azt az időt, melyben a két kéz még ifjún és erőtől duzzadva a re­meket megcsinálta . . . Az anyakönyvbe házastársa neve mellé azt írták, hogy né­hai. Néhai az apja is, az anyját pedig nem is ismerték, nevét se tudják. Az is­merősöket ha megkérded, úgy kalandozik el a gondolatuk kint a messzi múltba, mint a te bizonytalan lépteid a temető­ben, mikor avult régi fakeresztek közt, behorpadt sírokon egy nevet keresel, egy nevet, melyet elmosott fél évszázadnak esője, lesirt az árva madár, mely ott a temető istenfáján rak fészket. Ujjaddal nézed nézed a fa rovátkáit, mint a múlt­nak nem látó világtalanja s csak érzé­keled. Öreg Vince Mihálynak gyerekarcét ugyan melyik anyai kéz ajnározza majd egy évszázad előtt ? — Hálás köszönettel nyugtázom a róm. kath. k­őegylet 10.000 koronás és dr. Mikosevich Viktor kir. járásbiró ur által közvetített 15 000 koronás adományt. Eze­ken kivül ujabb cs­­atlakoztak : Kónya Jánosné 250 kor.. Ezek Pál Julia nap em­lékére 500 koron , Kontrás Ferencné 200, H. Kovács Sándor Bálint nap emlékére 1000 kor., N. N. édesanyja emlékére 2000, Daru Margit 100, Szántó József szabó 2000, Szivei Lajos 500 és Orovecz Fe­­rencné a vasárnapi ielestély jövedelme­ként 1550 koronát és egy gyermek fej­­kötőt. További adományokat kér Dr. Nagy Dezső vezető orvos. — A parkoló tanfolyam megnyílt és kérem a beiratkozott hallgatókat pénteken este 7 órára elméleti oktatásra pontosan jelenjenek meg. Nővé.

Next