Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1925. június (21. évfolyam, 123-144. szám)

1925-06-03 / 123. szám

ab! 20 000 26 000 28000 20.000 26 000 28 000 30000 30.000 34 060 önként­i pártfogását tisztelettel: ános ntes ! 2 szám emberi (418 )1! Kész­egek, gek b­legjavildat munket vállal­atos Telefon 171. hét. 864 értesítem a t tárhely és vi­­demü közön* nálam nyagból ké­­t megvasalt i és deszkás b napi áron íját meggyőző­bb tisztelettel: János r. Zrínyi u. 41. dék be­­gezdalözönsé­­tén ismét a IS toll igy, mint agasabb napi táro­ok. Illés 18. 1■ 1 forma tokkal­­k, csinos forma, oronitól. Hegedű rtalan tartósságu, , nedvességet álló t beszerezhetők, minden hsng­­■ gból o­eeón I­kkk­al 180.000 koro­­hálók sportcipők temben. lükészitő mbazór. (487 itterem gen­­im alatt, m mellett. készülnek sze­rk. kosztümök, is) a legújabb évi budapesti n. é. hölgy- Pártfogásukat Róza. Hat tér­­­számú ház eladó, föld­ében másik ház­­it délutánonként. zen eladó étke tétre és befőzni k a hozott viasz egkisebb kerettől­­ig, 20 százalék a 4 szám alatt. I. Püunkösd a hősök napja volt Vásárhelyen. Vasárnap bent a városban a Kos­­suth­ téren, hétfőn kint a külterüle­ten , Belsőszerháton összedobbantak a magyar szívek a négy és féléves világégés hőseinek hódolatteljes tisz­teletében és becsülésében. Az ün­nepségeket, a kegyeletes megemlé­kezést nem a törvény írott betűi tették kereteiben fényessé, hanem a lélek diktálta bensőségteljes magasz­tos érzés, mely a véres harcok ideje alatt féltő aggódással ott virrasztón a galíciai lövészárkok, az albániai mocsarak, a doberdói kavernák fe­lett, ma pedig rendíthetlen meggyő­ződéssel hirdeti és vallja, hogy a könnyek árjából, a kiontott vér ten­geréből jönni kell a porba tiport magyar igazság feltámadásának. De hogy ez az utóbbi elkövetkezzék, szükség van a magyar szívek, a magyar lelkek teljes megtisztulására, szükség van arra, hogy az önzés és a gyűlölet ördögét száműzzük magunkból s f­ embertársaink és a Haza iránti kötelességteljesítést ille­tőleg igyekezzünk olyanok lenni, mint azok voltak, akik a becsület mezején életüket áldozták fel s akik­nek emléke előtt szent tüzeket gyújtva áldozatot mutattunk be a magyarok Istenének, kérvén tőle segítséget, vigasztalást, kitartást s erőt ahoz a nagy munkához, me­lyet ma még a jövő titkos fátyola fed. Az ünnepségek lefolyásáról tudó­sítónk az alábbiakat jelenti: Gyülekezés a Kossuth­ téren. A Kossuth téren felállított és zöld sel­lyekkel ékesített emelvény környékét már tíz óra után kordonnal zárták el. Az emelvényen ott állott Pásztor János nagyszerű alkotása : a főhonvéd, a ma­gyar katonai erények eme némaságban is beszélő és élő szimbóluma. Fél tizenegy óra után érkezett elsőnek a Kossuth­ térre Lázár Dezső gazdasági főtanácsos­­vezetése alatt a Gazdasági Egyesület küldöttsége. Nemsokára ezután zászló alatt jöttek K­r­u­z­s­­­i­c­z Károly vezetésével az iparosok, ugyancsak zászló alatt az Iparos Dalárda és a Városi Da­lárda tagja. Egymásután érkeztek a Mansz, a Gazdasszonyok Egyesülete, a Re­form­á­tus, Katholikus, Evangélikus és a Zsidó Nőegyletek kiküldöttei, a különböző ál­lami hivatalok képviselői, a Kisbirtokosok Szövetkezetének küldöttei, a főg­mnázium tanár­i testülete, az óvóképezde, a polgáti leány és fiúiskolák tanárai, vitéz E­n­d­re­y Antal dr vitézi járási hednegygyel élén a Vitézek, díszben és a háborús ki­tüntetésekkel melükön, a rendőrök és csendőrök. Pár perccel 11 óra előtt disz­­hajdú kezében a város zászlajával jöttek Sóti István dr polgármester, Cséky Lajos dr főügyész, Medveczky Imre dr főjegyző a a városi tisztikar tagjai. Az ünneplők sorában ott láttuk Kun Béla nemzetgyűlési képviselőt, P­o­k­orn­ándy Béla ezredest, Baranyai Béla alez­redest, Z­e­h­e­r­y Lajos téblabírót, Pap Imre ref. elnöklelkészt, Barabás István unitárius lelkészt,­­ Nagy Sándor fő­­gimnáziumi­­ igazgatót, Kalmár Zsig­­mond gyárost és többeket társadalmi éle­tünk kiválóságai és vezetői közül. Kezdődik az ünnepség. Pontosan 11 óra után kezdődött az ün­nepség Az egyesített Dalárdák a Hiszek­egyet énekelték, ennek utána pedig Soós István dr polgármester lépett a szószékre s többek közö­t a következőket mondotta : — Jövel Szentlélek Úristen, szenteld meg a mi ünnepünket ! Szenteld meg Magyar­­országnak legdicsőbb, de egyúttal legfá­jóbb emlékünnepét. Nem azért ünnep ez nekünk, mert a törvénybe fekete betűvel iktatták, nem azért ünnep, mert a naptá­rakba piros betűkkel fogják jelezni, de ünnepünk azért, mert száz meg száz­ezer magyar hős katona piros vérével és a legnagyobb nemzeti gyász feketeségével van beírva a magyar történelembe, a magyar szívekbe mindörökre. Azt mondják, a hősök százezreinek vére hiába hullott, mert a haza megcsonkult, a haza elveszett, a nemzet lezüllött, leszegénye­­dett, visszaestünk a történelmi idők kezde­téhez, vagy még azon is alól. Én azt mondom, hogy ez csak a csüg­­gedőknek és rövidlátásinak hite és állás­pontja ! Mert sohase feledjük el, hogy — bér óriási a gyász és veszteség, mely száz- meg százezer hős magyar katoná nek elestével sujtja e nemzetet — az ő nemes, hazafias szivükből kiömlött vérnek s a szülők, feleségek, mátkák és árvése szemeiből k­omlott könnyek árjából fo­lyóvá dagadt hullámokon evezett ki meg rozzant sarkánkon a magyar vitézség, a be­­ceületes magyar dicsőség, a magyar kultu­ráltság és a magyar önállóság jövőnket biz­to­íló hire és érzése a nagy, művelt nem­zetek köztudatának óceánjára . Azt mondják : Magyarországot legyőz­ték a háborúban. Nem igaz. A magyarsá­got senki sem győzte le. A magyar ka­tona­ a világháborúnak legelső, legvité­zebb katonája volt és ezt nem csak én , a magyar ember mondom, hanem elis­meri ez egész világnak minden igazén érző embere. Magyarországot nem győzték le, de az történt, ami történik az emberiség kezdő korszaka óta. Az evolúció még nem fe­jeződött be. Ez a világ, ez az élet nem más, mint a jónak és az igaznak, a rossz­nak és a gyonosznak állandó harca. Har­col az Isten ez ördöggel, az ördög az Istennel, amint azt gyönyörűen megírta Madách az Ember Tragédiájában. De hisszük, valljuk, hogy amint az Istennek, a Mindenhatónak, ez Örökkévalónak lábai alá került ez ördög feje, épp úgy kerül a gonoszság az igazságnak a lábai alá és ha ezt elérjük, ekkor igenis fel fog tá­madni újra a megyei nemzet, a magyar haza, az a szegény magyar haza, amely olyan sorsra jutott, mint ezelőtt kétezer évvel Jézus Krisztus. Latrok, hitványok, bitangok megkötöz­ték, meggyalázták, keresztfára feszítették, homlokát tövis koszorúval övezték, letet­ték egy sírba, amelyikre rátolták a gyű­­löltségnek és hazugságnak hatalmas szik­latömbjeit. Csak az a különbség, hogy a Megváltó mellé még két latrot is feszí­­tettek fel. A mi latraink nincsenek ke­resztre feszítve, hanem kejonul lesik a további prédát. De ahogy az Úr Jézus Krisztus ema bizonyos harmadik napon feltámadott, úgy fog feltámadni a magyar nemzet, a megyei igazság. Fel fog tá­madni, mert ez igazság ereje nagyobb, mint bármi más erő ezen a világon. Az igazság ereje ideig-óréig el lehet nyomve, de végképp tönkre tenni, megsemmisíteni nem lehet. Am igaeadg maga at latén ia aa laten maga am Igaeadg. El fog jönni, el kell jönni a nagy ma­gyar feltámadásnak, de ennek az a fel­tétele és az a kezdőpontja, hogy azok a hősök, akik önfeláldozóan életüket, bol­dogságukat, létüket áldozták ezért a ha­záért, feltámadjanak. Mikor, hogyan fognak feltámadni ezek a hősök ? Nem testben. Örök fájdalom, hogy így nem lehet őket feltámasztani, de feltá­­madhatnak másként és ez a feltámadás esek rajtunk éll és tölünk függ. Feltámad­hatnak úgy, ha a becaületenaéget, as áldozatként véget, amellyel fiatal éle­tüket adták a hátáért, hogy maj­dan német lelkükkel a világűrben reppenjenek át el, deplantáljuk a köztudatba. Legyünk becsületesek, legyünk olyan hazafiasak, legyünk olyan igaz magyarok, mint ők voltak és ha az ő feltámadásuk így meglesz, akkor fel fog támadni nagy Magyarország is, fel fog támadni, naggyá, vitézzé és a világ által elismertté fog lenni ez egész megyei nemzet. A hősök kezéből kiesett a fegyver. Bo­tor, gonosz, hazug kezek kiütötték a fegy­vert a bőrök kezéből, amikor már alig egy pár lopás alig egy hét, alig néhány nap választott el attól, hogy becsületes magyar igazságunkat diadalra vigyük. Ezt a kiütött fegyvert nekünk, akik itt marad­tunk, akik nem adtuk oda ez életünket a hazáért, nekünk kell kezünkbe vennünk. Nem csak a harci fegyvert, de a munká­nak és a tudásnak a fegyverét is és ez­zel a hármas fegyverrel kell visszavo­nunk az elrablott hazát. Az újraéledésnek reménysége még nem veszett el. Ezt a mi hőseinknek és ez ő hazafiasságuknak köszönhetjük. A hősök emlékének igazi ünnepe az lesz, ha azo­kat a dicső nagy erényeket, magasztos tényeket, amelyeket életük árán szereztek meg, mi is átérezzük, beültetjük a lel­künkbe és kitépjük onnan ez egymás­­iránt való gyűlölködésnek szomorú mag­­veit, amely a lelkeknek olyan nagy soka­ságát teszi terméketlenné és értéktelenné. Mi kötelesek vagyunk erre, hogy ha ők meg tudtak a hazáért halni, mi tudjunk érte élni. Nem hiszem, hogy az a Magyarország ez a megyei nemzet, amelynek ezer esz­tendős tisztességes, az egész világ éllel megcsodált nagy múltja, vagy ez erköl­csök terén annyira züllött volna, hogy ne tudná e dicső nagy példét követni. Tudjuk, látjuk, érezzük, hogy milyen nehézzé vált az élet mindenkinek. A ha­zafiasság nagy szent kötelessége minden embernek, önmaga és családja iránti kö­tetessége. Minden magyar szív legyen egy egy oltára a hazafiságnek, minden oltáron gyulladjon ki egy mécs, egy örök­ké égő, a hősök tiszteletére, a hősök szent emlékére. Ennek a mécsnek a lángjainál az egymástól eltávolodott, a té­velygő, egymást meg nem találó, meg nem értő magyarok, hiszem meg fogják egymásban találni a magyar embert én ennek a mécsesnek a lángjánál, melegé­nél ezt hiszem helyet fog engedni újra az összetartozás által elérendő felmelegedés­nek az érzete. Minden magyar ember örök hálóra, a legnagyobb tisztességadásra, kegyeletes hódolatra van kötelezve a hősök érdemei iránt, ennek a kegyeletnek csak külső ünnepléssel nem teszünk eleget. Ennek a kötelességnek, ennek a hálának az a kö­vetelménye, hogy átvegyük ezt a munkát, amelyet az ő lehanyatló kezük ránk bízott, hogy teljesítsük olyan becsületességgel és olyan áldozatkészséggel, hogy a kezükből kihullt fegyvert felvegyük én bétramsza­­dok­ainknak, kiknek kezéből akkor hullott ki a kenyér, amikor a családfő kezéből kihullt a fegyver,­­ kenyeret edjünk. Er­ről a kötelességről a magyar társadalom meg nem feledkezhetik. Ti örök vitézek ! Halhatatlan hősök, világ csodái, a magyar nemzet let­nagyobb büszkesége és legnagyobb fájdalma ! A ti vitézségeteket, a magyar katona vitéz­ségét jelképező szobor lábaihoz a hódo­­latos kegyelet érzésével s a magyarok Istenéhez intézett azzal e hő imával te­szem le e négy magyar város koszorúját, hogy áldja meg ezt a szegény országot, tegye újra naggyá, dicsővé, hogy e nem­zetben éljen mindörökké a Ti dicső nagy emlékezetek és éljen mindörökké a ma­gyar. Amen ! A polgármester tapssal és lelkes éljen­zéssel fogadott szavai után ez Iparos Da­loskor­a .Nem! Nem ! Sohá“-t ! énekelte, ezt követőleg pe­dig Katona Ferenc fogalmazó szavalt nagy hatást keltve. Végül a­­Mansz, a Gazdaasszonyok Egye­sülete, a Református, a Ketholikus és az Evangélikus Nőegyletek nevében dr S­o­ó­s Istvánná­l az alábbi szavak kíséretében koszorúzta meg a fahonvédet: Magyar anyák adták a világháború leg­­dicsőségesebb katonáit, hazánk­ét nemze­tünk védelmére, magyar feleségek férjei­ket, gyermekeik apjukat adták oda. Megyei leányok vőlegényeiktől váltak meg, vérző szívvel, könny hullató szemmel, de nemes, tiszta, lángoló, hazafias érzéssel. Ma, dicsőség koszorúzta hőseink em­lék­ünnepén ezeknek a magyar asszo­nyoknak, magyar leányoknak s magyar árva gyermekeknek szivét tölti el a leg­­magesztosabb diadal érzése, akik a leg­­nagyobb áldozatot hozták a haza oltárá­ra, de éppen úgy ezek lelkében él a fáj­dalom , a gyász mély sötétsége pótolha­tatlan veszteségünk fölött. A diadalnak és gyásznak ezen a kettős ünnepén eljöttünk mi is a Magyar Asszo­nyok Nemzeti Szövetségének vásárhelyi csoportja, társulva a Gezdasszonyok, a Reforme­us és a Ketholikus nőegyletek tagjaival ; összehordtuk virágainkat s ko­szorúba fűztük kegyeletünk jeléül megdi­­csőült hőseik emléke iránt.« Hódolattal s az örök hála eszméjével tesszük le koszorúnkat a magyar katonák világra szóló dicsőséget jelképező szobor lábaihoz, azzal az ígérettel, azzal a foga­dással, hogy az emberi szív egyik leg­szebb virága a hála nem fog e­hervedni a koszorú múló virágaival, de élni fog a mi érző asszonyi szivünkben mig magyar föld lesz a azon magyar aszonyi szív dobog. A polgármesterné gondolatokban gaz­dag,szép szavait lelkesen megéljenezték. Az ováció ceil­ipultéval a Dalárdák a Hymnuszt elénekelték s ezzel az ünnep­ség, mely mindvégig emelkedett tónusa volt,­­ befejeződött. Hódmezővásárhely, 1925 junius 3. Szerda. Ára 1500 korona. XXI. évfolyam 123. szám. Előfizetési ár helyben: VÁSÁRHELYI Felelős szerkesztő és kiadó laptulajdonos KUN BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Negyedévre Félévre 80 000 K­K Vidékre: Negyedévre 120 000 K Telefonszám 87. A bel­­őször háti hősiemlék leleplezése. A másik szép és lélekemelő ünnepség, mely a háború hőseinek emléke körül ba­bért font, pünkösd másnapján a belső szerháti iskolánál folyt le, melynek árnyas kerthelyiségében, szemben az útra monu­mentális emlékművet emelt a belsőszer­­hátiak hazafias érzéstől diktált áldozat­készsége. Az ünnepségre a városból Kun Béla nemzetgyűlési képviselő, a honvédelmi miniszter és a szegedi körletparancsnok­­ség részéről D­i­a­s­z­t­a Gyula őrnagy, a Vitézi Székből Vedres László al­ezredes, a miniszterelnök, a főispán és a tanács képviseletében dr S­i­m­o­n Jó­zsef, a­­­songrád megyei Vitézi Szék és a Vásárhelyi Vitézi Járás részéről Imre János, e Gazdasági Egyesület képviseleté­ben Kovács S. Zoltán, a ref. egyház részéről Márton Árpád, a kathllikus egyház részéről B­a­n­y­i János lelkészek, a Külsőszerházi Kör részéről H­o­c­s­i István és Kardos Bálint, a Kardoskuti Kör részéről ifj. G­r­e­g­u­­­s Máté, a Kar­doskuli Fogyasztási Szövetkezet részéről Németh Bálint, a Külsőerzsébeti Kör és Ifjúsági Egyesület részéről A­c­z­é­l László, a Katholikus Társaskör részéről R­o­s­t­á­r István, a Héjradelmi Gazda­kör részéről Varga Sándor elnök, Szűcs Sándor, Tóth Pál és még többen, a Téglásszéli Kisgazdakör részé­ről T­á­r­sa­á­n­y Sz. Ferenc, a Kutvölgy­­parti Olvasókör és a Kutastanyai Ifjúsági Egyesület részéről Gy. Molnár István, Kenyerepartról Debreczeni Károly lennte jelentek meg s képviseltették ma­gukat a csomorkányi és mátyáshalmi kö­rök is. A vendégeket az iskolánál K­m­e­t­y­k­ó Károly tanító üdvözölte s a vendégek ne­vében Kun Béla képviselő mondott kö­szönetet a lelkes fogadtatásért. Az ünnepség kilenc óra után kezdődött. Az énekkar a Hiszekegy­et énekelte el, majd K­m­e­t­y­k­ó Károly tanító olvasta fel J­ó­z­s­e­f fő­herceg táviratát, azután pedig beszédet mondott, azt fejtegetvén, hogy a megjelen­tek hatalmas tömege bizonyíték amellett, hogy Vásárhely népe szív szerint áldoz a hősök emlékének. Kmelykó Károly után Kun Béla képviselő mondott ünnepi beszédet, többek között a következőket: — Lepel alatt van a hősi emlék, lepel s alatt van az egész magyar jövő. Hogy mit­­ hoz, mit rejt méhében, nem tudjuk, csak s azt tudjuk, amit szeretnénk hogy hozzon s ez nem más, mint Nagy-Magyarország feltámadása ! Ha azt akarjuk, hogy a nemzeti jövőn levő lepel fellebbenjen s ha azt akarjuk, hogy mienk legyen újra, ami elveszett: a Kárpátok bércei, Erdély kincsei, a Bánát búzatermő rónái, akkor keresni kell a ki­vezető utat, az eszmét és az eszményt, ami után megyünk, amit vallunk s amit szolgálni akarunk. Mi az út, mi az eszme és mi az esz­mény, melyek által mienk lehet a meg­álmodott magyar jövő? Az úl, az ösvény egymás testvéri meg­értése. Lehetünk különböző felfogáson po­litikailag, de egyeknek kell lennünk a Haza szeretetében. Lehetnek közöttünk válaszfalak, ezek azonban nem okozhatják ezt, hogy megtagadjuk azokat, akik vért és életet áldoztak azért, hogy a magyar nemzet éljen, virágozzék s a föld, az ősi ugar örökre a mienk maradjon. — Mi az eszme, melynek ott kell lenni mindannyiónk szivében ? Az eszme a hazaszeretet. Mi múló emberek vegyünk, ma élünk, versengünk, holnap hant takar­hatja földi részeinket, a hazaszeretet azonban örök, mert ez az Isten csókja lelkünkön, így lesz eszménynyé, mely a föld felett való. Az eszmény a hazasze­retet érzésének átplántálója azokba, akik utánunk jönnek, akik hirdetői lesznek a magyar nemzet soha el nem múló örök­kévalóságának. Ez a dicső cél: az esz­mény ! Ha így gondolkozunk, ha mindezeket megértjük, akkor lehull nemzeti jövőnkre­ a lepel s a megújhodás napjának éltető sugarai aranyozzák be munkánkat. S mi­kor azt kívánom, hogy az a föld, melyen­­ most aranykalászerdőt ringat a szél, le­­­­gyen örökké magyar, akkor egyúttal azt­­ kérem, hogy jövő munkájukat és törekvé­seiket a fent elmondottak irányítsák. Eb­ben a tudatban, ebben a hitben hulljon le a lepel ! Kun Béla ezen szavainál a lepel le­hullott az emlékműről, az alföldi nap sugarai először csókolgatták a hősök em­léke előtt zászlót hajtó honvédet. Pár pillanat múlva így folytatta Kun Bála : I — Itt a hős, kezében a zászló, Hódo­­­­lattal áll az aranybetűkkel felírt nevek Hh­tSÉiporszivógépet mim MWm 3.700.000K-Ért­­!,mimSiep!*

Next