Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1927. február (23. évfolyam, 25-47. szám)

1927-02-01 / 25. szám

ásbirósig, ság._____ 1vonat. ínak Kopor­­só ellen in­telekkönyvi it 27,000.000 lékai behaj­­yt kir járáa­­zővásárhelyi bor. 29952— 29957. hrsz. b. 531 n-öl lyik Mária e 12,375.000 elte­­ruár hó 18. telekkönyvi Jen (földsz.­jatlan a kí­­alacsonyabb ötelesek bá- 10 százalékát LX te. 42. amal százai­­isban a ki­­lánatpénznek ■ről kiállított ttnek átadni állni. (1881 . 08 . XL. te.­iáltási árnál jbbet ígérni unban a ki­­megállapitott ugyanannyi XLI. 25 §.). in november k. kir. jbiró. gy irodatiszt.­ ­ s­ól 6 km-re, szép épüle­­ten 26 hold tén 25 hold snál 25 hold ayás, szintén őben 21 hold 1 príma föld, hold szőlő­­iihalmi dűlő- Darvason 4, a csicsatéri réttel. Saj­­nás. A Szi­­­déken: 87 ssel. 110 m. millióval át- Id. 6 vagon, átvehető. 29 hold, azon- 7 kát. hold, tő. Házak s­i. A Fáncsy­kay, Kállay, badeág téren, engedélye­­kai irodája, m­ mellett) ;a betegség on azonnal üzletében m­acot, Ing­áz alanti :1 ó tokaji­­0 korona), 1'60 pengő tdarka asz- 10 korona), 1’28 pengő ( liter­ ko­ma), 1 liter szilva, vagy 10 korona). genfürdő m­el­­szabadkézból Könyves u. 6. »P házban vérek ra ál­er vezetésével teavaj na) Deutsch 354 eresen föld, a ten­­isdden d. a h­elyhelyiség, 1 kiadó, ért. 5093 sz. ház, mely áll négy villany, vizvé­­g istállók, szí­­jadó. Az összes nőtt. 367 Van rá eset, hogy mikor már nem tud szaba­dulni a tolvaj s látja, hogy irháját nem mentheti, maga csap lármát s maga kezdi el rikoltozni, hogy fog­ják meg ! így cselekszik most a kisántánt, ez a mindenféle hájjal megkent idétlenje a 20-ik évszá­zadnak. Nyolc esztendő óta egye­bet se csinál a cselák, az oláh, meg a Balkán „ura,“ a szerb, minthogy bekerít. Hogy az ő nyel­vükön szóljunk, évekig főzte a len­gyelt, hogy lépjen be az is a kis­­ántántba és azt a kaput, ami még a csonka magyarság bekerítésével nyitva maradt, a kalicka ajtaját zárja be. És a Ponyatovszky népe, a mely oly sokáig sírta bele a világba szomorú rabságát s mely­nek dupla szívvel kellett volna megértenie egy másik nemzetnek fájó keserűségét, a hivatalos Len­gyelország saját múltjának, dicsősé­ges tradicióinak örök szégyenére belement a frivol játékba s becsukta előttünk az északi kaput. Azonban mi csak dolgoztunk tovább. Gyúr­tuk egymást, meg a földet. Szo­rongattuk a kapát, a kaszát. Nyom­tuk az ekevasat a föld hátába. Hin­tettük a magot, a tiszta búzát. Ne­veltük a táltos paripákat, meg a gyönyörű kláris szemű kenderma­gos tyúkokat. Fütöttük a kohót s hasadt kezünk alatt az acél, meg a deszka szála. És a jó Isten, aki tizennyolcban átkot eresztett ránk, most megáldott­­ valami duzzogó munkakedvvel. És amíg a szomszéd aprószentek, a szőrös tenyerű kis nációk a tükör előtt ülve festeget­­ték orcáikat s próbálgatták fejükre a testhez álló cserkoszorut, hogy melyik illenék legjobban, az alatt mi valami kicsit produkáltunk. Mig szomszédaink a korcsmákban bor­gőzzel mosták le öblös torkuk „győ­zelmi“ porát, addig mi a fogunkhoz vertük a garast s megszánt bennün­ket a jó Isten is, aki maga is be­látta, hogy embervakarcsoknak nem lehet szolgája a leggyönyörűbb em­berekből álló becsületes, vitéz nem­zet, amelyik fél évezreden át vé­rével tartotta tiszta ragyogásban a Krisztus keresztjét. Szép csendesen úgy jártunk, mint Anteusz, kit a földhöz vertek, de akinek föld­édesanyja adott új erőt. Mi is az ősforrásból merítettünk s csak azon vesszük észre magunkat, hogy is­mét süt a nap a fejünk felett. Egyelőre kissé rongyosak vagyunk még és túlságosan ver az adóteher jégesője, de már néznek reánk és észreveszik, hogy mi is vagyunk a világon. Az volt a múltkor a terv, hogy Bethlen István gróf Rómába megy Mussolinihoz megbeszélni bi­zonyos dolgokat. Hogy felröffent a kísántánt. Itthon még cáfolták a menési szándékot, de szomszédok sajtója úgy sikongott, mintha a tyúkszemére léptek volna. Aztán elhallgatott a fáma a dologgal. Mi, a mi vidéki eszünkkel úgy gon­doltuk, hogy csupa elővigyázatból történik mindez. De nem. A dolog felett kellett gondolkozni lent is, fent is. És hogy az ügy sokkal ko­molyabb, mint hittük, azt elárulja maga a balkáni sajtó. Azt írja, hogy Magyarországnak az olaszszal kötendő szerződése nem egyéb, mint Jugoszláviának a bekerítése. Lehet. Mi nem ezt akartuk, de ha úgy van, ebbe is belemegyünk. És belemegyünk annyival inkább, mert ezt a tört maga a kisantant vetette elénk. Ha már most a saját ver­mébe esik bele, egye meg ott a penész. Ennyi rá a szavunk. Az VIGYÁZAT! egészből azonban az a tanúság, hogy csak jó dolog az, ha becsü­letes munkából és tisztességesen él az ember. Ha ez a nép léha, hit­vány lett volna s nem élt volna szenvedésében is büszke lelki nagy­ságban, most nem jönne feléje ba­ráti kézzel az olasz, mint ahogy Mussolini felénk jön. Hogy milyen nagy dolog ez, maga az a felhör­dülés mutatja, ami Belgrádból Pá­­rison át jön felénk ,. 1­ iJanni Mladi felé tart! Kódmező­vásárhely, 1927. február 1. Kedd. Előfizetési ár helyben s negyedévre 100.000 5£ Félévre -----K Vidékre: negyedévre 140.000 E Telefonszáma 87. Ára 16 fillér. (2000 K) VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP ÜBBSBIWIWM^a XXIII. évfolyam. 25. szám . Főszerkesztő a kiadó laptulajdonon KUN BÉLA Felelős szerkesztő FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség. •AB kiadóhivatal Hossuth-tár. Mayer János megtartja a vásárhelyi mandátumot. Lapunk vasárnapi számában megírtuk, hogy Mayer János földmívelésügyi minisz­tert hétfőn nagy küldöttség keresi fel Bu­dapesten a célból, hogy a vásárhelyi man­dátumot illetőleg nyilatkozatra kérje fel. A küldöttség, mely 94 tagot számlált, hétfő reggel a hajnali vonattal utazott fel Budapestre. A küldöttség a város társadal­mának minden rétegét magában foglalta: gazdák, kereskedők, iparosok, internetek, nők vegyesen. Ott voltak többek között Soós István dr polgármester, Genersich Antal dr pártelnök, Csáky Lajos dr b. polgármester, Földes Béla dr közjegyző, Steiner Ferenc igazgató, Kovács S. Aladár mérnök, Molnár István Weisz Miklós, Molnár Imre, Csáky Sándor, Kovács Jenő Molnár Sándor, Hódi József gazdálkodók, Nagy Ernő Balassa József, Udvarhelyi Sándor, Miskolczy József kereskedők, Kruzslicz Károly, Nóvé Sándor iparosok stb. A küldöttséget Mayer János a földmive­­lésügyi minisztériumban negyed 11 órakor fogadta. A küldöttség nevében Soós István dr­sz polgármester szólott elsőnek. — Nem a vásárhelyi egységes párt nevé­ben jöttünk — mondotta, — hanem kép­viseljük Vásárhely minden társadalmi réte­gét. Itt vannak azok közül is, akik a vá­lasztások alatt ellenzéki álláspontot vallot­tak, — s vallanak ma is, — Így joggal mondhatom, hogy Vásárhely összlakossága nevében kérem Nagyméltóságodat, hogy Vásárhely mandátumát fogadja el.­­ A választás nemcsak a földmívelés­ügyi miniszternek, hanem Nagyméltóságod egyéniségének is szólott. Mi úgy gondoltuk, hogy agrárvárosunkat csak a földmívelés­ügyi miniszter képviselheti mindnyájunk javára. — Nagyméltóságodban önmagát találta meg Vásárhely közönsége s azt kéri rajtam keresztül, hogy a megnyilatkozott szerete­­tet és ragaszkodást honorálni mélóztassék. —■ Súrlódás következnék és bom­lásának azok a kötelékek, melyek a harmonikus együttműködést ered­ményezték, ha Nagyméltóságod tisz­teletteljes kérésünket nem teljesítené. — ígérjük, — fejezte be, — hogy Vásár­hely második hazája lesz, olyan meleg, olyan meghitt, mint Kálkápolna ! Lelkes éljenzés követte a polgármester szavait, melynek csillapultával Mayer Já­nos földmivelésügyi miniszter meghatva mondott köszönetet a megtisztelő szeretet­ért, majd kifejezésre juttatta, hogy ő a mi­niszterelnök határozott kívánságára vállalta a vásárhelyi jelöltséget. — Bethlen István gróf ugyanis — mon­dotta, — abból indult ki, hogy Hódmező­vásárhelyet, a nagy agrár­várost a földmi­velésügyi miniszter képviselje. — Őszintén szólva, mikor Vásárhelyen a tanyák világát jártam, rezerváltságot, tar­tózkodást tapasztaltam személyem iránt, de ez imponált nekem s kedvet kaptam, hogy vállaljam a képviselőséget. (Él­jenzés.) — De nem lehet figyelmen kívül hagyni az érzelmi momentumokat sem. Engem Kálkápolnáról indítottak utamra s ha tisz­tán érzelem szerint kellene dönteni, akkor a kálkápolnai mandátumot fogadnám el. — Ma még nincs döntés, mert ez nem tőlem függ, hanem Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnöktől, aki en­gem Vásárhelyre küldött. — Ma ismét közelebb jutottam Vásár­hely szivéhez, de ha netalán az tör­ténnék, hogy mégis csak Kálkápol­­nát kellene képviselnem, a válasz­táson utánam következő gazdatár­samat támogassák. — Ígérem, hogy bármiként történjék a döntés, Vásárhelyért, mely személyem iránt bizalmának és ragaszkodásának adott kife­jezést, — dolgozni fogok, mert az olyan népért érdemes dolgozni ! A miniszter után Kovács Jenő szólott, azt fejtegetvén, hogy nemcsak gazdasági, de társadalmi érdekek is azt kívánják ,hogy Mayer János a vásárhelyi mandátumot fo­gadja el. — Ha nem ez történnék, — mondotta, — a társadalom békéje zavartatnék meg, mely pedig a választások lezajlása után helyre állott s ennek élénk tanúbizonysága az, hogy olyanok is vannak a küldöttségben, akik ellenzéki politikát hirdetnek. Mayer János válaszolván Kovács Jenőnek kije­lentette, hogy a döntésnél az általa elő­adottakat is mérlegelni fogják. Ezután a küldöttség tagjai a minisztert éltetve távoztak s felvonultak a parlamenti ülésterem karzatára. Soós István dr polgármester, Csáky La­jos dr főügyész és Genersich Antal dr pártelnök a parlamentben kihallgatáson je­lentek meg Bethlen István gróf miniszter­­elnöknél. Ennek a kihallgatásnak s a folytatott tárgyalásnak eredményeként este fél 7 óra­kor a szegedi pályaudvarra megérkezett a telefonjelentés, hogy Vásárhely mandátumát Mayer János földmivelésügyi minisz­ter vállalja. Ezt a hírt a szegedi állomáson Lázár Rezső gazdasági főtanácsos kapta s azon­nal közölte a küldöttség hazautazó tag­jaival, akik nagy örömmel fogadták azt. A miniszterelnöknél történt deputáció­­z­ással kapcsolatban a Magyar Távirati Iroda jelentést adott ki, mely szerint Bethlen István gróf kijelentette a küldöttségnek, hogy az ő óhaja is az, hogy Mayer János földmivelésügyi miniszter hódmezővásár­helyi mandátumát tartsa meg. Ezt a kívánságát levélbe is foglalta s átadta Soós István dr polgármesternek, aki még a dél­után folyamán kézbesítette Bethlen István gróf levelét Mayer János földmivelésügyi miniszternek. A kopáncsi és mártélyi orvosi állások betöltése. Küldöttségek jártak Kun Béla képviselőnél. A törvényhatósági közgyűlés tudvalevő­leg elhatározta, hogy Mártélyon és Ko­­páncson egy-egy külterületi orvosi állást szervez. Évekkel ezelőtt történt ez. Közbe jött a létszámapasztás , ezzel kapcsolatban egyesek úgy vélekedtek, hogy az új or­vosi állások beszüntetendők , szóval már születéskor kimondták rájuk az elmúlást is. Mint vasárnapi lapunkban jeleztük, a népjóléti kormány nem járult hozzá a megszervezett orvosi állások megszünteté­séhez, így a kérdés ismét aktuálissá vált. Vasárnap délelőtt két küldöttség kereste fel: Kun Béla országgyűlési képviselőt. Az egyiket Kopáncsról P­ó­c­s­y Jenő, a másikat Mártélyról Antal Zoltán tanító vezették. Mindkét­­ küldöttség azt kérte képviselőnktől, hogy a megszervezett or­vosi állások betöltését illetőleg a törvény­­hatósági közgyűlés a szükséges lépéseket tegye meg. Rámutattak a jelenlegi állapo­tokra, melyek közegészségileg tarthatatla­nok. Kun Béla képviselő válaszában kijelen­tette a küldöttségek előtt, hogy mindkét határrész fontos közegészségügyi érdeke az orvosi állások betöltése s illetékes helyen a pályázat kiírása céljából közbe is fog járni. A küldöttségek megnyugodva távoztak. Az új külterületi orvosokat minden való­színűség szerint a márciusi közgyűlés vá­lasztja meg. Megválasztották a katolikus egyház új egyháztanácsosait és az új közgyűlési képviselőket. A római katolikus egyháztanácsi tagok­nak és közgyűlési képviselőknek mandá­tuma lejárt. A választás vasárnap történt meg titkos szavazással s az egész aktust Bálint Endre mindszenti kerületi esperes vezette. Az érdeklődés nem volt nagy. A negyven presbiter választásánál 93—163 szavazatot nyertek az egyes új presbiterek, a közgyűlési képviselőségnél pedig 110— 163 szavazat jutott a győzteseknek. Az eredmény a következő : Egyháztanácsosok : Bockmüller Miklós Szt. István-utca 5, Csada Mihály telekkönyvvezető, Csernai Mátyás áll. népiskolai igazgató, Czuczi Jó­zsef Jókai-utca 35, dr Deák Ferenc ügy­véd, Draskovics Ernő főszámvevő, Drasko­vics Sándor kereskedő, vitéz dr Endrey Antal ügyvéd, Endrey Béla városi tanács­nok, Fejes József Szabadság-tér 43, Fejes Sándor Rárósi utca 8, Fekete László vá­rosi adótiszt, Gyöngyösi Mihály Dáni-utca 55, Héjjá Pál Dáni-utca 54, Juhász Nagy István Szt. István-utca 33, Kátai István Mária Valéria-utca 3, Ifj. Kokovay Imre Kinizsi-utca 22, Kokovay Márton Szabad­ság-tér 31, Kokovay Andor bankigazgató, Ifj. dr Kokovay János, Koncz Pál építész, Kruzslicz Flórián Szt. István-utca 35, Ma­­czelka Gábor Puszta, Moese Károly bank­­igazgató, id. Nagy Demjén Dáni-utca 38, Orovecz János Károlyi-utca 51, Oskovics József Klauzál-utca 9, Pál János Klauzál­­utca 20, Pál Mihály Szabadság-tér 35, Pancza István Andrássy-utca 7, dr Patócs István számvevő, Rostás István Daru- utca 7, Rostás József Vásárhelykutas, Rostás Fló­rián, dr Simon József I. aljegyző, Szabó György Szt. István-utca 20, Szántó Nagy Mihály Oldalkosár-utca, L. Tóth Mátyás Rákóczi-utca 44, Tóth József Rónai-utca 1, Tóth Kovács Ferenc építész Deák Ferenc­­utca 14. Közgyűlési képviselők: Bartók József, Badalik Lajos, Balogh Antal, Bálint János, N. Benkő János, Be­­rényi Mihály, Borbás Sándor vezérigazgató, Engelthaller János cukrász, Farkas Ferenc, Farkas Mihály, Fejes István, Fejes Mihály ács, Fejős József, ifj. Gál István, Halla Já­nos, id. Hegedűs János, Hegyi János, Héjja József, Hódy László, Hős Nagy Mihály, Juhász Lajos, Kátai Tamás, Kerekes Gá­bor, Knapecz János, vitéz Koncz Péter építész, Koczka Pál, Köblös Károly, Kun Balázs, Kocsis István, B. Kovács Pál, dr Kőrössy Sándor ügyvéd, Kruzslicz Mihály, Kokovai Imre, Labozár Balázs, Maczelka József, Molnár István kereskedő, Muzsik János, Marton Sándor, Makrgráf Károly, Moldvay Gyula, Moldvay Sándor, Makó Jó­zsef polg. isk. tanár, Nagy István, ifj. Os­kovics Ferencz, Orovecz János, Orovecz Antal, dr­acsovszky Vilmos orvos, Pál Antal, Pál János, Pál Pál, dr Prehoffer István ügyvéd, Rakonczai József, Rostás János, Rostás M. Gyula, Rostás Pál, Skou­­mál Jenő Schmiedbauer Tibor, Szeghő István iparostanonciskolai igazgató, Tóth Ernő, vitéz Vida Ferenc bankigazgató. Wlassics Gyula lett a felsőház elnöke. A felsőház hétfői ülésén, amelyen Ber­­czelly Jenő kerelnök elnökölt, külön-külön szavazással elnökké százhatvanhárom szó­val Wlassics Gyula bárót, a közigazgatási bíróság elnökét, gr. Széchenyi Bertalant és Thaly Ferencet pedig alelnökké választot­ták. Berczelly Jenő korelnök üdvözölte a fe­kete díszmagyarba öltözött Wlassics Gyula bárót és rövid beszéd kíséretében átadta neki az elnöki széket. Wlassics­.Gyula báró megköszönve a kor­elnök fáradozását, valamint a felsőház tag­jainak megtisztelő bizalmát, nagyobb be­szédet mondott, amelyben hangoztatta ab­szolút pártatlanságát és objektivitását. Is­mertette, hogy az összeomlás után jo­g­­folytonosság elvi alapján állt, azonban 1920-ban az antant követelése volt, hogy a legszélesebb választójog alapján nemzet­gyűlés hivassák össze. A második nemzet­gyűlés alkotta meg az ősi történelmi szel­lemben a mai kéttáblás országgyűlést. A felsőház hivatását abban látja, hogy mérséklőleg hasson radikális és elhamar­kodott törekvésekkel szemben, hangsú­lyozva azonban, hogy a törvényalkotás kezdeményezésének joga nem a képviselő­­ház privilégiuma, valamint, hogy a felső­háznak sem egyedüli hivatása a konzerva­­tizmus. Magyarok között sem­ vallás, sem nemzetiség szerinti párt­különbség nem lehet, hanem egyesülnünk kell azokban az ősi hagyományokban, amelyek mindannyian hát a szentkoronához fűznek. — A felsőház hivatása a különböző po­litikai irányok közötti mérséklés és ki­egyenlítés, a tanácskozás rendjében pedig a komoly méltóság példaadása A beszél­­nivaló nem egyenlő a mondanivalóval, a nemzet higgadt megfontolást és nem szó­­szaporítást vár tólunk. — A felsőház nem válhat a harag, a gyűlölet és gyanúsítás színhelyévé ; itt nem szabad, hogy az ellenfelek ellenségekké váljanak s igy a parlament tekintélyét alá­ássák. — Ne feledjük, hogy a nemzet csak a maga erejé­ből emelkedhetik fel s ehhez a nemzet összességének, minden magyar ember összefogó, cselekvő és ál­dozatos munkájára van szükség. A felsőházi érdekképviseletekről szólva kijelentette, miszerint veszedelmesnek tar­taná, ha az érdekképviseltek jelszava alatt nem a nemzeti egyetemesség magasabb ér­dekeit tartanák szem előtt. Nem félti a fel­

Next