Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1933. június (29. évfolyam, 128-153. szám)
1933-06-01 / 128. szám
Aradó Hódmezővásárhely, 1933 junius 1. Csütörtök. XXIX. évfolyam. 128.,ntf Előfizetési ár helyben sg Negyedévre 6.— Pétévre 12.— P Vidékre» Negyedévre 10.— f telefonszánt 78. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP VÁSÁRHELYI Felelős szerkesztő és laptulajdonos KUN ELLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér, Telefonszám 79. Azok az árdrágító tényezők írta: Friedrich István Már ezerszer hallottuk, hogy azari és mezőgazdasági árak között meg kell teremteni az összhangot, hogy azzal a bizonyos agrárollóvalalamit tenni kellene, mert annak a tisztításait a dolgozó társadalom már em bírja. Azt is magyarázták legutóbb neünk, amit különben már régen tudunk úgy az árak alakulásába nem lehet rutálisan beavatkozni. Azért leghevesebb volna, ha a kartelek maguk is belátnák a helyzet tarthatatlanigát és lassanként saját iniciatíváikból hozzáfognának az árak leépíéséhez. De azt is megvilágították már minen oldalról, hogy a karteltörvénnyel fért nem mennék sokra, hogy az átemző bizottság miért nem dicsekedetik eredményekkel és miért tágul még mindig az agrárolló, ahelyett, így már egyszer összehúzódna. Szóval mindent tudunk már. Alapom informáltak. Tudjuk, hogy mit ,m lehet megcsinálni. Azzal is tisztán vagyunk, hogy mire volna sükségünk. Csak az van még épen arra, hogy hogyan fogjuk azt megúnálni, ami a szükségest produilná. A kereskedelmi miniszter most legóbb az Ipartestület közgyűlésén is izgette az ipar árainak a revízióját, Itt azt is mondotta, hogy azokból a nyitó tényezőket is sürgősen ki kell locsolni. Természetes, hogy a hallítóság ezeket a fejtegetéseket élénen megtapsolta, ahogy az már szereti hazánkban szokásban van, ha egy even miniszter valamit mond. Szóval, a kereskedelmi miniszter revíziót és a drágító faktorok elcinálását sürgeti. Sürgeti, hirdeti és rngoztatja. De, hogy mi lesz mindből a gyakorlatban, az már másérdés. Mert például itt van mindjárt egy drágító tényező a forgalmiadó alakban, amely egyfázisos kulcsával az ott jelentkezik a gyártási helyen,—15 százalékkal felsrófolva az ellási árat. Vagyis az állam megjeleli a produkció helyén és bevasalja maga tizedét, sőt annál még többet . Többet keres így a gyártott árun,int maga a gyáros és többet, mint kereskedő, aki annak a kihitelezésévl és árusításával bajlódik. Igen, az államkincstár az a csendes is, amely a gyártás és az értékelés között megjelenik és minden tősbefektetés és rizikó nélkül osztok az eredményben. Tehát olyan dráyító tényező, amelyet legelsősoron ki kellene kapcsolnunk, ha csakgyan olcsóbbá akarjuk tenni az ipatermelést. Ezért legegyszerűbb véna, ha a kereskedelmi miniszter ennek a betolakodott árfelhajtó faktornak az ügyét minél előbb megbeszélné a fináncminiszterrel. Mert az Iparegyesület meghallgathatja ezeket a fejtegetéseket, meg is tapsolhatja őket, de úgy az árrevízió, mint a drágítási faktorok kikapcsolása terén bizony édeskeveset tehet. Azután azt is hallom most minden oldalról, hogy az új baletta költségeit is nagyrészben a „kiváltságos helyzetben lévő“ karteliparokkal fogják megfizettetni. De az ennek folyományaként majd jelentkező árfelemelésnek a magas kormány nem kíván gátat vetni, így bizony! Szóról-szóra. Azaz, aki a „kiváltságos“ iparnál például ruhát fog vásárolni, az a forgalmi adóban jelentkező állami részesedésen kívül még a búzatermelőt is honorálja majd egynéhány pengő prémiummal. Olyannal, amelyre még az agráriusok is azt mondják, hogy egy fabatkát se ér. Csakhogy ezzel még nem teljes az ipar, illetőleg az ipari árak körül kialakultkép. Hogy az teljes legyen, még figyelembe kell vennünk azt is, hogy az ipar forgótőkéinek tekintélyes részét kincstári váltókba helyezte el, vagy mint az államkincstárral szemben fennálló követeléseket tartja nyilván. Ezek a körülmények is árdrágító hatásúak. Részben kamatterhekkel emelik a termelési költségeket, részben immobillá teszik a vállalatokat. Meg lehet tehát állapítani, hogy a legfontosabb drágító faktorokkal éppen a magas kormány áll közeli vonatkozásban. Nem is beszélve még az állami, közületi és szociális terhekről, amelyek súlya alatt nemcsak az ipar, hanem az összes termelési és foglalkozási ágak roskadoznak. Ez a tényállás! Minek méltóztatnak tehát annyira viharágyazni az árdrágító fellegek ellen, amikor azok éppen az államkincstár vidékeiről gomolyognak az ipari termelés felé. Mit érnek a szóvirágok itt, a retorika mesterkedései, amikor az első teendők éppen a kormányzat berkeiben vannak. Hiába csapkodják egyenként hosszú bőrcsapóval a legyeket. Azok csak egyre szaporodnak abban a zűrzavarban, amely a szónoklatok és a valóság közötti óriási különbségekből keletkezik. Kikapcsolni az árdrágító tényezőket? Hát csak gyorsan. De akkor kezdje el a kormányzat a maga kompetenciájában. Ne tegyen úgy, mintha minden árdrágító faktor csak a londoni gazdasági világkongresszuson volna kivégezhető. Hát árrevízió? Hát mondják me jó uraim, kik drágították az utóbbi években a gyufától, a trafikárutól, a postai cikkektől, az izzólámpától egészen a gyarmati árukig és a lisztig a legfontosabb szükségleti cikkeket? Kik drágították így, ezer és ezer tiltakozásunk ellenére, a termelést és az életet? Hát árrevízió? Hát mondják meg jótikai egyveleggel állunk itt szemben, amelyet két momentum jellemez legjobban. Nálunk terem a legolcsóbb búza, de mi esszük Európa legdrágább kenyerét. Ez az egyik unikum. A másik meg az, hogy sehol se oly nagy az agrárolló, mint agyonkonszolidált hazánkban. No, de mindezeken millió szónoklat sem segít. Csak átfogó, koncepciózus és céltudatos gazdaságpolitikai „vonalvezetés“, asszony térdre borult a tüntetők előtt, úgy könyörgött: ne bántsák. Nem volt irgalom. Husángokkal verték fejbe a szerencsétlen asszonyt és gyermekét. Barla Dénes 70 éves gazda betegen feküdt ágyában. Hozzátartozói nem hagyták magára a tehetetlen öregembert. A betegágya körül gyülekeztek és ott várták a támadókat. A kőzápor után, mely az összes ablakokat betörte, betódult a lakásba a tömeg. A beteg ember kérlelni kezdte a rombolókat, hogy távozzanak. Botütésekkel és rúgásokkal válaszoltak. Az öreg Barla Dénes vérbeborultan hanyatlott vissza az ágyra. Hozzátartozói, gyermeke és asszonyok rohantak mellé, hogy a további inzultusoktól megvédelmezzék. A tömeg azonban nem ismert kíméletet velük szemben sem. Véresre verték az egész háznépet és kirabolták a lakást. Két óra hosszat tartott a szörnyűség. A rombolásokat és veréseket a sinfalvi oláh pap fia, Alexandra Bálint irányította. Miközben a felizgatott tömeg a házakban garázdálkodott és tehetetlen embereket vert ronccsá, a pap fia kint ordítva uszította: — Ne hagyjátok abba, addig üssétek őket, amíg élet van bennük! A pap fia egyébként már napok óta fenyegetőzött, hogy vigyázzanak a magyarok, mert most jön a leszámolás, neki az ítéletre és végrehajtásra három hónapig érvényes miniszteri engedélye van. A pusztítási szándék annyira nyilvánvaló volt, hogy a szomszédos Szentmihályfalva magyar lakossága a tüntetés napjára háromszáztagú védelmi csoportot szervezett, amely kapával-kaszával várta a támadást. Itt azonban az attak elmaradt és ehelyett Sinfalván történt meg a „miniszterileg engedélyezett a leszámolás. Este hét óra tájban indultak tovább a rombolók Borévre, ahol, mint ismeretes, megismétlődtek a véres, hátborzongató jelenetek. A rombolás után egy nappal a hatóságok vezetői belátták, hogy itt valamit mégis csak illene tenni. Megjelent tehát Sinfalván és Boréven a prefektus és a vezető ügyész és mindkét községbe egy-egy csendőrkapitányt küldtek a nyomozás lefolytatására.Megkérdezték a Sinfalvára kiküldött rendőrkapitányt, hogy mi a véleménye a szomorú esetről. — Egyáltalán nem tragikus dolog — válaszolta vállát vonogatva. A kapitány szerint az egész tüntetés nem nevezhető különösebb eseménynek. Csupán néhány darab bútort és ablakot zúztak össze. A véres vasárnap halottjáról, sebesültjeiről és a milliós károkról mélyen hallgatott a nyomozás vezetője, aki eddig még senkit sem tartóztatott le. Gyulafehérvárról jelentik: Magyarigen községben hétfőn a sinfalvi és borévi rombolásokhoz hasonlói események játszódtak le. A gyulafehérvári antirevizionista gyűlésen résztvett románok, amikor a községen vonultak keresztül, kőzáport zúdítottak több magyar házra. A tömeg behatolt Eőry István úr házába és ott mindent összetört. Ezután tizennégy magyar ház ablakait törték be, miközben a kövek több embert megsebesítettek. A sinfalvai véres hétfő egész sereg magyar családot juttatott koldusbotra Sinfalváról jelentik. Mintha háború lett volna, olyan most a falu: elkeseredés kétségbeesett tehetetlenségül az itt élő magyar gazdák arcán. Egyik napról a másikra egész sereg magyar család jutott koldusbotra, örökre feldúlta ennek a falunak békéjét ez a barbár tüntetés, mert nyílt titok, hogy a tordai revízióellenes gyűlésről hazautazó felizgatott móctömeget Kolozsváron tanuló sinfalvi román fiatalemberek biztatták fel a rombolásra és a rablásokra. A falut két órán keresztül ötszáz főből álló támadócsapat tartotta terror alatt. Hogy mit műveltek, a maga valóságában sohasem lehet talán pontosan megtudni. Napról napra újabb vérfagyasztó részletek kerülnek nyilvánosság elé, sok tekintetben módosítva és csaknem mindig súlyosbítva az előző tudósítások adatait. A falubeli magyarok elbeszélései szerint, amikor a mócokat hozó vonat a Sinfalvára ért, a kocsikból a következők hallatszottak: — Fel kell tartóztatni a vonatot és emlékezetessé kell tenni a revizióellenes gyűlés napját a sínfalvi magyaroknak. A vonat megállt s a tömeg a faluba özönlött. Vastag fadorongok, hatalmas kövek voltak a támadók kezében, akiknek közeledését messziről jelezte már a vérfagyasztó kiáltás:— Le a magyarokkal! Pusztítsuk el a magyarok házait! — Először az unitárius paphoz megyünk, — adták ki a jelszót az izgatók. Egyszerre többszáz ember rohamozta meg a templomot. Egymás hegyén-hátán tódultak be a kapun, óriási kődarabokkal zúzták be az ablakokat. A kőzápor után a lakásba rohantak. Fejszékkel zúzták össze a bútorokat, feltörték a szekrényeket és megkezdték a rablást. Mindent elvittek, amit csak elmozdíthattak. Közel háromszázezer lej a kár, amit okoztak. Sinfalvi fiatalemberek vezették a fékevesztett tömeget, amely úgy támadt a magyarokra, mint a derült égből a villámcsapás. Ezután egyik megrendítő jelenet a másik után következett. Szolga Andrásné leányával a ház előtt állott, amikor a tüntetők rombolni kezdtek. Az özvegy Gandhi 36 kilóra fogyott le a háromhetes böjt alatt Londonból jelentik: Gandhi megmérette súlyát a három hetes böjt befejezése után. A mahatma mindössze 36 kilót nyom. memtm Pünkösdi ünnepekre______■ I “EAF | I ’'ÜST”1 | I ^'’ES.Kg*1' I U ^ a KQKRON-gyár lerakatÁbai I