Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1943. február (39. évfolyam, 26-48. szám)
1943-02-02 / 26. szám
Hódnesővásárhely, 1943. február 2. Kedd, 12 fillér XXXIX. évfő.yea» 29. szám. VÁSÁRHELYI iSwiisMit árak Hsijban negyedévre &20 P Egy hónapra SDP,I SwhaitMitA «s SnpchaidaiM (1906 ót») KUNIÉLA SzerkestSség és kiadóhivatal ~ Tuntingin Berlinből jelentik: Vagy Japán tengeri győzelem! A Kaukázusban visszaverték a németek a bolsevisták áttörési kísérletét . A sztálingrádi hősi eposz az utolsó felvonáshoz közeledik. Berlini katonai hely közlése szerint a szovjet kötelékek újabb támadást intéztek Spartakovka sztálingrádi előváros ellen, különösen az ottani traktorművekben elsáncolt német védők arcvonalszakasza ellen. Az ellenség túlnyomó számbeli fölényben hajtotta végre támadását, de a közelharcban a német lövészek elkeseredetten védekeztek és az ellenségnek több mint négyszáz katonáját megsemmisítették. Ezzel a védekezéssel sikerült a támadást megakadályozni. Német illetékes katonai helyen a sztálingrádi harcokkal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a várostól északra fekvő gyárnegyedben a német arcvonalszakaszt már csak egy 300 méter széles aknamező választja el az ellenségtől. A Vörös Október gyárépületeitől délnyugatra elterülő német kiserődállásokból a német csapatok megfigyelték, hogy a szovjet katonai parancsnokság a polgári lakosságot fegyverrel kényszerítette az aknazár eltávolítására. A szovjet katonák szuronyos fegyverrel kényszerítették a búvóhelyeikről előrángatott szovjet polgárokat és nőket, hogy rálépjenek az aknamezőkre és eközben legnagyobb részük levegőbe repült. A vezértábornaggyá kinevezett Paulus csapatainak helyzetét rendkívül kedvezőtlennek mondják. Ha most maga a főparancsnokság „utolsó ellenállásukról“ beszél, már ez egymaga eléggé sokat mond. Hogy már csak igen csekélyszámú erőkről van szó, mutatja, hogy egyetlen épülettömbbe vonultak vissza. Tovább még ehhez is hozzáfűzik kiegészítésképpen, hogy ezeknek az erőknek is egy részét a szovjet csapatok szétszórták és foglyul ejtették közelharcokban, ami a központosított erő a szovjet támadáson kívül még hadianyaghiánynak is volt a következménye. Bizonyos, hogy Paulus vezértábornagy még ellentálló megmaradt csapatai is súlyos hadianyaghiányban szenvednek és ebből egészen bizonyosra lehet következtetni, a Sztálingrád déli oldalán közvetlenül küszöbön álló fejleményekre. VESZTESÉGEINK ELÉGGÉ SÚLYOSAK, DE EGÉSZ SEREGRÉSZ MEGSEMMISÍTÉSÉRŐL SZÓ SINCS A magyar csapatoknak a keleti arcvonalon való részvételéről a következő részleteket közölték A Don mentén a múlt év ősze óta széles kiterjedésben védőállásban lévő magyar 2k hadsereg arcvonalának egyik keskeny szakaszát január 12-én eddig még egyetlen arcvonalon sem tapasztalt erővel megtámadták az oroszok. A támadás igen erős ködben történt, ami a magyar csapatok célzott elhárító tüzét szinte lehetetlenné tette. Csapataink a magyar vitézséghez méltóan hősiesen ellenálltak. A legtöbb helyen kemény kézitusába keveredtek és az ellenségnek igen nagy veszteségeket okoztak. Természetes, hogy a nagy túlerővel és sok harckocsival végrehajtott támadást ezen a betörési helyen feltartóztatni nem lehetett Az orosz erők támadása az arcvonal többi pontjára is kiterjedt. Ezeket a támadásokat a magyar arcvonal hét napig vitézül visszaverte. Amikor azonban az ellenségnek a magyar hadsereggel szomszédos szövetségesek arcvonalán is sikerült a Don-menti állásokba benyomulni, a magyar hadsereg egész arcvonalát hátrább kellett vonni. A Don menti arcvonal feladása tehát velejárója volt a túlerővel megindított nagy orosz offenzívának és nem a magyar csapatokon múlott. Az ilyen támadások kivédése és minden visszavonulás természetesen veszteséggel jár, amelyek annál nagyobbak, minél hősiesebb az ellenállás. A veszteségeket az orosz tél fokozta, mert —40 fok Celsius volt ezeken a napokon a hőmérséklet. A Don-menti harcot azonban a magyar hadsereg „nem vesztette el“, csak veszteségei voltak. E veszteségek mértéke még nem állapítható meg pontosan, mert az alakulatok a harcokban, az ellentámadások folyamán és a bármenynyire rendezett visszavonulás alatt összekeverednek, különböző helyeken gyülekeznek és ilyen esetekben sokszor hetek múlnak el, míg a vezetés megbízható képet kap a veszteségekről. Annyit ma is biztosan tudunk,hogyha veszteségeink súlyosabbak is voltak, mint az eddigi harcokban, korántsem akkorák, mintha a közvéleményben, főként ínséges propaganda hatása 50L. elterjedt. Ennek bizonyítására elég megemliteni, hogy a 2. hadsereg egyharmada most is harcban áll az ellenséggel, teljesen rendezetten és kevés veszteséggel. A hadsereg többi részéből az arcvonal mögött elhelyezve volt részek — ami igen tekintélyes létszám — csaknem teljesen megvannak és az arcvonalban küzdött részek is, még a vezetés számításán felül is előkerültek, rendeződnek és rövidesen új alkalmazásra készek. Propaganda hazugság és nagyítás tehát az, hogy a 2. hadsereg megsemmisült Erről — hála Istennek — nincsen szó. Vannak veszteségek, ezeket senki sem akarja letagadni, sem kisebbíteni, de mindenki tudja, hogy a háborúban nemcsak győzelem és előnyomulás van, hanem vannak áldozatok, veszteségek és van viszszavonulás is. Jelenlegi veszteségeink a hősi helytállás következményei. Az ország érintett lakossága várja a híreket személy szerinti hozzátartozója sorsáról. Ez is el fog jönni. A magyar társadalomnak éppen ezért fel kell készülnie, hogy az özvegyeket és az árvákat segítse, megnyugtassa, megértesse, hogy szeretteinek a Hazáért hozott legnagyobb áldozata nem volt hiábavaló, ezért hála és jutalom Magyarország további jóléte, virágzása, megmaradása. HITLER KIÁLTVÁNYA A NEMZETI SZOCIALIZMUS URALOMRA JUTÁSÁNAK 10-IK ÉVFORDULÓJÁN Hitler a nemzeti szocializmus uralomrajutásának 10-ik évfordulója alkalmából kiáltványt bocsájtott ki, melyben a versaillesi züllött állapotok vázolása után ezeket szögezi le: — A német nép belsőleg egyenetlenül és széthullva, eladósodva zilált pénzügyi viszonyok között, teljes csőd előtt állott. Ez volt az az örökség, amelyet 1933 január 30-án felelősség terhével átadtak nekem. A német néphez intézett első kiáltványomban, mint kancellár, az akkori birodalmi kormány nevében bejelentettem azt a az elhatározást, hogy a nemzetet egyesítem, mert ez előfeltétele minden felemelkedésnek. Megígértem, hogy kiküszöbölöm a munkanélküliséget és megvédem a német parasztot attól, hogy kiűzzék házából és földjéről. Akkor 4 évi időt kértem a német néptől, hogy jóvátehessem mindazt, ami 11 év bomlása elpusztított és szétrombolt. — Bajtársaim segítségével, fáradhatatlan munkával, évről évre dolgoztam a német birodalom belső és külső talpraállításán. Mielőtt az általam kért határidő letelt volna, az utolsó munkanélküli is munkához jutott. Visszavertük a német parasztság földje ellen intézett zsidó támadást, biztosítottuk a birtokok megmaradását és az ipar ismét felvirágzott, a pénzügyek rendbe jöttek, a gazdasági élet meggyógyításával egyidejűleg fejlődött a kulturális élet is. Ami 1933 óta a német birodalomban az új vezetés alatt gazdasági, kulturális és szociális haladás terén történt, példátlanul áll. A demokrata országok nem tudtak ehhez hasonlót felmutatni, csak a fasiszta Olaszország tudott Duceja révén belső felépítő man- •kájában hasonlókét véghez vinni, mindez azonban csak a nemzet valamennyi erejének összefogásával és a felismert cél felé való egységes irányításával volt lehetséges. — Ezek alatt a hosszú esztendők alatt ismételten praktikus javaslatokat tettem a fegyverkezés korlátozására és a lojális együttműködésre. Később történetkutatók fogják megállapítani, hogy soha meg senkinek békés ajánlatát nem fogadták oly gyűlölettel, mint az én ajánlataimat. A kapitalista és bolsevista népkizsákmányolás érdekei elkezdték a gyűlölködést Németor-szággal szemben olyan mértékben, amilyen mértékben ez az ország egyre inkább jövendő példájává fejlődött ki a fennálló ellentétek, szociális, vagy gazdasági nehézségek megoldását illetőleg. Különösen a nemzetközi zsidóság fokozta bujtogatását az új Németország ellen. Ennek az ellenségeskedésnek ellenére is évről-évre nagyobb eredményeket értünk el a versaillesi békeparancs békés revíziójának és a német létjogosultság elismerésének útján. Csak a kölcsönös fegyverkezési korlátozásra vonatkozó javaslataim elutasítása után rendeltem el és vittem keresztül az új német véderő felépítését. Csak most, a hatalom átvételének 10. évfordulóján ismerjük fel teljes egészében, hogy mi történt volna Németországgá és Európával, ha 1933 január 30-án a Gondviselés Hindenburg elnök útján nem bízta volna reá a hatalmat a nemzeti szocializmusra. Ugyanebben az időközben, de már 10 évvel előbb megkezdte a bolsevizmus tervszerű előkészületeit, valóban óriási méretekben abból a célból, hogy rajtaüthessen Európán. Mi lett volna a német népből és Európából, ha 1941 június 22-én a német véderő az utolsó pillanatban nem tartja védőpajzsát föléje. Ma is csak két lehetőség van. Vagy Németország és a vele szövetkezett népek győznek és ezzel Európa győz, vagy pedig Kelet felől betör a legősibb kultúrájú földrészre a belső ázsiai bolsevista világ éppen olyan pusztításra és rombolásra, amint az Oroszországban már megtörtént. Csak a világtól elfordult fantaszták vehetik komolyan azt a zsidó fecsegést, hogy bármilyen angol, vagy amerikai papinevezett nyiatkozat feltartóztathatnak egy ilyen világkatasztrófát . Amikor 1939 ben Franciaország és Anglia minden alap nélkül hadat üzent Németországnak és ezzel kirobbantotta a második világháborút, akaratlanul jót is tettek, nevezetesen a történelem legnagyobb mérkőzését abban a pillanatban indították meg, amikor a birodalom elérte erejének teljét Megindították ezt a harcot, amelyet — mint azt ma már tudjuk — a Kreml urai már rég elhatároztak s amely minden évvel még nehezebbé vált volna. Csak rajtunk múlik, hogy megértsük ennek a háborúnak értelmét és a reánk kényszerített harcot elszántan és addig folytatjuk, amíg földrészünk végérvényesen megmentettnek tekinthető. Mindaz, ami bennünket egyénenként elértet, semmi ahhoz képest, amit mindannyiunknak el kellene szenvedni, ha Kelet barbár hordái áthömpölyöghetnének földrészünkön !... — Ameddig csak lehetséges volt, újra és újra kezet nyújtottam annak a másik világnak a megbékülésre. 1940 júliusában, utolsó békeajánlatom visszautasítása után azonban vitágossá vált előttem, hogy minden újabb ajánlatomat csak gyengeségnek minősítik, mert az