Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1944. július (40. évfolyam, 146-171. szám)
1944-07-01 / 146. szám
kto«zŐ¥átárhel$, 1944 július ln szombat 1.) (fillér . XL évfolyam^ 145. szám. Előfizetési árak: Helyben negyedévre 12.40 pengő, egy hónapra 4.30 pengő. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő és laptulajdonos (1905 óta) KUN BÉLA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth-tér. — Telefonszám: 79. A Budapest ellen térő terrorbombázókat szétszórták a magyar és német repülők téz Jarass Andor belügyminiszter édióbeszéde Szent László királyról tóz Jarass Andor belügyminiszter, az Országos László Király Emlékiság elnöke, Szent László király etpolitikai jelentőségéről előadás# 1$ a rádióban.; • 11 1 . A magyarság évezredes története egyik legsúlyosabb harcát vivja a bolsevizmus ellen —, mondottak között. —• Most is keményen állja tát a keletről pusztulással fenyegető «•»ággal szemben. Ha seregszemlét,tartunk nagy hadeink között, sorukból messze kimai a legnagyobbhadvezér, a magyarok régi védőszentje, László magyar Y alakja. A magyar múlt legendás hadvezére katonai és politikai s egyaránt mintaképe volt a magyarok. Amikor Európa legelőször fogott a keleti veszedelem elhárítására, az európai földrész a magyar királyt ,ta alkalmasnak arra, hogy az egyekeresztes hadak fővezérévé válasszák. A magyar nemzeti önállóságnak és ittenségnek, a nagyhatalmi szerepet ő és betöltő Magyarországnak igazi lapitája tulajdonkénnen ő volt. Ö ,e be a Szent István által megkett egyházi, politikai és társadalmi szész, ő volt végleges kiépitője a istváni magyar állami berendeznek. Bár elsősorban katona volt, mint et politikus is maradandót alkotott, vak magyarsága nemcsak a hős ló, hanem a nagy államszervező kiis tiszteltei személyében. magyarság az török háború idején, a ent követő idegen megszállás korban hozzá fohászkodott segítségért. Nagy király kezét látja abban, hogy László születésének kilencszázadik kilójára szabadult fel Várad és Eregy része az idegen uralom alól. Izsó király legnagyobb történelmi fe, largy a magyarság katonai ereje biztosította elsőnek és ismertette el és nyugati szomszédaival egya magyarnemzet függetlenségét és ilágát. László király a nagy magyar irat és a nagy magyar birodalmi legelső képviselője.Az ő hadvezéri amférfiúi képessége tudta Erdélyt jesen a birodalom egységébe beszél és a székely nép, valamint, Erdély nas erőit a magyar birodalom szán legjobban gyümölcsöztetni. Mint ziusi egyház legelső lovagja, a műnyugat keleti védőbástyájává épiki országát. . E zen a magyarság európai küldetéséhez, már akkor is az európai közösséget szolgálta és fegyvertényei a bizánci császár, a német római császár kancellária és a pápai kúria részéről is elismerésben részesültek. Nagy politikai érdeme, hogy a faj rokon besenyőket, a fekete és fehér hunokat megbékítette és velük is erősítette a faj magyarságot. Uralkodását a — Honvédek! Magyar Bajtársak! — Junius 28-a a ti napotok, a honvédeké, a magyar történelmet és a magyar nemzetet fenntartó harcos katonáké. Szükségesnek tartom, hogy ezen a napon a magyar honvédség nyílt hitvallást tegyen hivatása és vezetőeszénye mellett az egész nemzet színe előtt. A mai napon ünnepeljük az ősi, örök magyar katonai szellemet, amely éltet és fenntart bennünket. Dicső elődeinktől vettük át ezt a szent örökséget és most rajtunk áll, hogy tovább éljen és betöltse fontos szerepét a magyarság történelmében. Ma különös jelentősége van ennek a napnak, mert honvédeink, derék harcosaink nagyrésze fegyverrel kezében áll őrt a Kárpátok előterében. — Honvéd Bajtársaim! A haza ,sorsa most a ti kezetekben van. A ti harcaitoktól, önzetlen hazafiai szeretetektől függ, hogy szent, örök hazáink történelmének újabb ezer esztendejét megalapozzátok. Ma a honvédség fogalma honvédelemmé bővült ki, amelynek rajtatok kívül minden derék, önzetlen, becsületes magyar ember egyformán tagja, bárhol is lát el honvédelmi feladatot. A honvédelem pedig maga a nemzet. Az a súlyos történelmi idő, amelyben ma élünk, tőletek, honvédektől várja a haza megmentését. Elsősorban azokról a Honvédekről kell megemlékeznem, akik életük feláldozása árán mutatták meg azt az utat, amelyiken haladnunk kell, hogy a súlyos világégésben el ne pusztuljunk, hanem abból győztesen kerüljünk ki. Ma az ő lelkük felettetek lebeg, hogy további erőt nyújtson és követendő példakép álljanak előttetek. — Első üdvözlő szavam hozzátok szól, a Kárpátokon túl harcoló honvédekhez, akik legfelsőbb Hadurunk parancsához híven az ellenséges túlerővel elszántan szembeszóltek és katonás szellem, a szociális igazságosság és az uralkodói kegyesség jellemezte. Szent László király nemzetpolitikai jelentősége főként abban rejlik, hogy uralkodása minden magyart egyesít. Ő a magyar egység, hatalom és erő tündöklő példaképe. Az ő országlása biztosította, a Duna-A Tisza völgyében, a Kárpátok medencéjében most is magyar a föld. A Kárpátok előterében, hazájukért küzdő honvédeket ma is a legnagyobb hadvezér Szent László szelleme hatja át, véretek hullásával is teljesítitek a haza iránti kötelességeteket. Az egész magyar nemzet, hozzátartozóitok és ismerőseitek szeretetét és ragaszkodását a rádió hullámain át tolmácsolom nektek. Harcaitokat az egész nemzet megbecsülése kiséri. Tőletek a haza ugyanazt az áldozatos kötelességteljesítést és önfeláldozó hazaszeretetet kívánja, amelyet eddig is tanúsítottatok. Gondoskodunk azokról, akiket itthon hagytatok, hogy ne érezzék a családfő hiányát és ne szenvedjenek szükséget semmiben. Akik vitézségükben különösen kitűnnek, azokat a nemzet megjutalmazza és olyan jövőt biztosít számukra, amelyet harcosaink legjobbjai méltán megérdemelnek. Akik itthon végzik kötelességüket, készüljenek fel arra, hogy a haza és a Legfelsőbb Hadúr parancsára bármikor a harcban álló bajtársaik közé állhassanak, addig pedig megfeszített munkával készüljenek fel fontos feladatukra. A kiképzést mindenekelőtt helyezzétek előtérbe, mert ezzel bár sok fáradság jár, de nehéz harcokban viszont igen sok magyar vért takarítunk meg. Számunkra minden csepp magyar vér drága, tehát a jó kiképzéssel és a jó vezetéssel azon kell lennünk, hogy a magyar vérrel minél jobban sáfárkodjunk. A rámenős magyar harcos szellem, a veszélyt nem ismerő magyar bátorság mindig kevesebb vérbe kerül és mindig nagyobb eredményt ígér, mint a túlzott óvatosság. — Gondoskodom arról, hogy honvédőim életét kiváló vezetők kezébe tegyem le, akik mindenkor arra törekszenek, hogy minél kevesebb vérrel érjék el a legnagyobb eredményt. A múltban a békés revízió és a kultúrfölény jelszavával a nemzet lelkéből ki akarták irtani a magyar harcos szellemet, katonáink kezéből pedig a fegyvert kívánták orozva kivenni. Ez — hála a gondviselésnek és a népünkben élő ősi harcos szellemnek! — nem sikerült. A mai honvéd ismét méltó utóda vitézül küzdő elődeinek. — Mi, katonák nem ismerünk politikai és pártérdekeket. A mi politikai terünk a harctér, a becsület mezeje, ahol sohasem az egyén, hanem a nemzet érvényesülését keressük abban a biztos tudatban, hogy az egyén jövője mindig a nemzet jövőjétől függ. A mi politikai területünkön csak az önzetlen hazaszeretet és a haza megvédésében való nemes verseny vezessen bennünket a mi Legfelsőbb Hadurunk parancsai szerint. Tehát, kedves bajtársaim, tartsunk távol magunktól minden politikai befolyást és csak egy lebegjen mindenkor szemünk előtt, ez pedig: a nemzet jövője. Ne hallgassatok a kishitűséget hirdető álprófétákra. Ha közel is áll az ellenség határainkhoz, ez nem ok a kétségbeesésre és a sötétenlátásra. Bízzatok vezetőinkben, bízzatok a magyar nemzet élnakadásában, bízzatok az isteni gondviselésben és bízzatok végül önmagatokban. Csak az a nemzet tűnik el a történelem lapjairól, amelyik a fennmaradásához szükséges akaraterejét elvesztette. — Hogy a jövőbe tekinthessünk, ismerni kell a magyar múltat. Ebben pedig mindenkor találunk jövő feladataink megoldásához példát, hitet és reményt. — Kedves honvéd bajtársaim! Ti vagytok a lelke annak a nagy nemzeti összefogásnak, amely a Legfelsőbb Hadurunk vezetésével minden körülmények között megvédi a haza szent földjét Szövetségeseinkkel válvetve harcoljatok és dolgozzatok önfeláldozó hazaszeretettel, erre az ezeréves magyar múlt kötelez benneteket. A magyar ut nem betonút. A magyar ut mindenkor tövises út volt és ezen a tövises uton járunk ma is, de meg vagyok róla győződve, ha ezen az utón kitartással és becsülettel haladunk, úgy történelmünk újabb ezer esztendejét megalapoztuk. — Ma, a magyar honvéd napján újból fogadalmat teszünk mi magyar katonák, hogy a magunk részéről mindent el fogunk követni,minden áldozatot meg fogunk hozni, amelyet tőlünk az Isten, a haza és a mi Legfelsőbb Hadúrunk megkövetel. —Július 2-ára, vasárnapra tervezett szakiskolai konferenciánkat július 30-ra halasztották, az KIE vezetősége. Vitéz Vöröss János vezérkari főnök rádióbeszéde a honvédekhez Eltundos maketta a honvédnapon KOKRON kötöttárus és harisnya szaküzlet Mendvészy titea