Vásárhelyi Ujság, 1926. április-június (6. évfolyam, 74-144. szám)
1926-04-01 / 74. szám
Veszélyben a Smith-jelentések megszokott adófeleslege. A gazdák az adóterhek emelése ellen. Soha nem volt olyan éles a gazdák háborúsága az adópolitika ellen, mint most. ősz óta egyre tornyosulnak az adóhátralékok és a mezőgazdák, akik a legégetőbb tavaszi munkához szükséges pénzeszközöket sem tudják előteremteni, tiltakoznak a kíméletlen adóvégrehajtások ellen. Ezalatt a Várban, a pénzügyminisztériumban adóreformokon dolgoznak és ijedten veszik észre, hogy veszély fenyegeti a Smith jelentések megszokott adófeleslegét. A pénzügyminiszter bizalmasan puhatolódzott a vidéki pénzügyigazgatóságoknál, hogy volna-e számbavehető eredménye a behajtások energikusabb kezelésének? A legtöbb vidéki pénzügyigaz-s gatóság azt a jelentést küldte be, hogy az adóvégrehajtásoktól az eddiginél fokozottabb eredményt nem lehet várni, miután a tavaszi munkálatokhoz szükséges beruházási eszközök hiánya miatt is nagy az elkeseredés. A gazdák már nem elégszenek meg azzal, hogy általánosságban bírálják a bonyolult adórendszert és a terhes adókat, hanem adatokat gyűjtenek össze és országos statisztikát készítenek az öt vidéki mezőgazdasági kamarában, hogy konkrét adatok birtokában szorítsák a pénzügyminisztert az adóterhek arányos elosztására és főként a hihetetlenül költséges adóigazgatás gyökeres reformjára. Póruljárt cigányasszony. A lopás közben rázárták az ajtót. Kellemetlen látogatója akadt tegnap délelőtt Szilágyi Lajosné Róka utca 5. sz. alatti lakosnak. Jótig a szomszédban járt, egy cigányasszony, név szerint Kovács Mária betévedt a házba. „Tessék jövendőt mondatni“ köszöntött be a cigányasszony. De mikor a többször elhangzott ajánlatára senki sem jelentkezett, beljebb igyekezett s a bezárt konyhaajtót, az ajtófélre felakasztott kulccsal kinyitotta. A konyhából a szobába tévedt be s ott alaposan széjjelnézve csupa kíváncsiságból a sublót fiókjában kezdett kutatni. Szilágyiné közben hazajött és nagyon meglepődött a váratlan vendég látogatásán, aki a legártatlanabb arccal ismét csak a jövendőmondást ajánlgatva kifelé igyekezett. Szilágyiné azonban gyorsabb volt, kiszaladt a szobából s az ajtót rázárta a cigányasszonyra. A háziasszony rögtön rendőrért küldött, aki a bezárt enyveskezű hölgyet bevitte a kapitányságra. Kovács Mária a kihallgatás során a személyi adatainak felvételénél, túlságba ment a nőknél szokásos életévek leszállításában, az életkorára vonatkozólag ugyanis kijelentette, hogy ő még csak 17 éves, amit azonban a legjobb akarat mellett sem lehetett elhinni. Élénken tiltakozott az ellen, hogy ő valamit el akart volna lopni. De később csak bevallotta, hogy „egy kis pizecske“ után kutatott a sublótban. A rendőrség a póruljárt cigányasszony ellen lopás kísérlete miatt megindította az eljárást. Leventéink tornászünnepsége. Mint már jeleztük, a helybeli sportegyesületek leventéi húsvét másodnapján délután 4 órakor nézik össze erejüket a főgima tornacsarnokában. Minden sportegylet kiállítja legjobbjait, hogy a nintacsapat szabadgyakorlatotbóan magasugrásban, szertornázásban versenyre keljenek egymással. Erős küzdelemre van kilátás, mert a decemberi verseny óta a leventékbén sokat fejlődtek, erősödtek és ügyesedtek a lelkes, hazafias érméstől áthatott oktatók önzetlen vezetése mellett. Ez alkalommal ismét a közönség elé a Szegeden nagy sikert .Hungária- leánycsapat, mely új menés gyakorlatokkal fog kedve szedni a munkájukat figyelemmel elérő érdeklődőknek. Az ünnepély után a résztvevő sportegyesületek elnöksége és résztvevő ifjúság barátságos, csaádias jellegű összejövetelt rendez a Gazdasági Egyesület társalgó érmében, hol a tornászleányok fával és süteménnyel várják a meghivott vendégeket. Részletes műsort és a nevezéseket a legközelebbi számunkban közöljük. — A Belsőerzsébeti Olvasókör körzetébe tartozó gazdákat tisztelttel felkérem, hogy április hó 1-én, ünnep másnapján délután 5 órára fontos ügyek megbeszéése céljából összejönni szíveskedenek. Szombati István elnök. — A Téglásszéli Kisgazdakör április 2-án, nagypénteken kugliversenyt rendez. Nagypénteki istentiszteletek sorrendje a reform, egyházban. Az ó-templomban: délelőtt 9 órakor prédikál Somogyi József úr vallástanár, délután 3 órakor prédikál Pálur József hitokt. lelkész. Az új templomban: délelőtt 9 órakor prédikál Pálur József hitoktató lelkész, délután 5 órakor prédikál Somogyi József dr vallástanár. Az újvárosi templomban: délelőtt 9 órakor prédikál Győrffy József lelkész, délután 5 órakor prédikál a legátus. A tabáni templomban: délelőtt 9 órakor prédikál Losonczi Endre lelkész, délután 6 órakor prédikál a legátus. A susáni templomban: délelőtt 9 órakor prédikál Tereh Gyula lelkész, délután 5 órakor prédikál a legátus. Vásárhelykutason délelőtt 9 órakor prédikál, Gorzsán délután 3 órakor pedig prédikál és úrvacsorát oszt Bereczk Sándor hitoktató lelkész. Akar Ön ideálisan szép, egészséges és formás lenni!? A műveit világ egyik legelső úttörő és a testformálás terén ma is vezető intézete a pr Reich-féle Zander-intézet, Bpest, IV., Semmelwei utca 2. Telefon 1. 4-12 Egy nap alatt is csodálatos eredmények. — Ugyanitt Diathermia, Quart, vízkezelések, szénszavas fürdők, Ischiás, Rheuma gyógyítása, testegyenesítés, lúdtalpgyógyítás. Levelekre válaszolunk. Prospektus. — A nagypénteki passzió énekkar hölgy és férfi tagjait felkérem, hogy ma este fél 7 órakor szíveskedjenek próbára megjelenni. Tóth kántor. Vásárhelyi Újság ■ HÍREK Olvasóinkhoz. A városban az a téves hír terjedt el, hogy lapunk elsejével megszűnik. A hír bizonyára oly egyénektől eredhet, kik nem jó szemmel nézik, hogy a gazdatársadalomnak egyre erősbödő sajtóorgánuma kezd szépen kifejlődni, olvasótábora növekedni. Nem tetszik talán lapunk őszinte hangja, egyenes úton való haladása, azt gondolják, hogy így a kósza hírek által meg tudják ingatni olvasóközönségünk bizalmát. Tévednek, mert nap-nap után szaporodó előfizetőink és híveink száma bizonyítja, hogy igenis szükség van lapunkra. Erre a bizalomra támaszkodva nyitjuk meg előfizetésünket ez új negyedévre. Tisztelettel felkérjük azon régi előfizetőinket, akiknek előfizetése most lejárt , megújítani szíveskedjenek. Az előfizetési díjunk marad a régi, olcsó, egyes szám ára 1.000 . Előfizetni lehet a gyűjtőíveken, vagy a kiadóhivatalban (Erdei-nyomda Virág u. sz.) valamint a Gazdasági Egylet titkári hivatalában. — időjárás. Eső várható, esetleg zivatarral, majd megélénkülő északnyugati szelekkel jelentékenyebb hősülyedés. — Kettéosztják Jásznagykunszolnok vármegyét. Jásznagykunszolnok vármegye ez évben ünnepli 50 éves fennállását. Az a terv merült fel, hogy az amúgy is nagy vármegye két megyére osztassák az ünnepség alkalmából, mégpedig Jászvármegyére Szolnok és Nagykun vármegyére Karcag székhellyel. — Tisztelettel felkérjük azon tagjainkat, akik a szövetkezeti üzletrészjegyeiket még ki nem vitték, hogy azokat legkésőbb a jövő hó 15-ig a vonatkozó ideiglenes elismervényük beadása ellenében kivenni sziveskedjenek. Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Hitelszövetkezete. — Feltámadási körmenet rendje. A nagyszombati feltámadási körmenet rendje a következő lesz: 1. Elöl megy a keresztvivő négy lobogóssal. 2. Iskolásgyermekek: fiuk és leányok, elemi, polgári, gimnáziumi. 3. Ifjak. 4. Katolikus Társaskör zászlóval, utána az egyháztanács és társulatok férfitagjai és a katolikus férfiak. 5. Ipartestület, zászlaja alatt. 6. Énekkar a kántorok vezetése alatt. 7. Mária leányok lobogóval. 7. Kongreganista leányok. 8. Katolikus Nőegylet. 9. Fehérruhás leányok. 10. Oltári szentséget vivő pap, papság, segédkezők. 11. Hatóságok : város, rendőrség, csendőrség, egyháztanács képviselete 1—1 taggal. 12. A társulatok női tagjai és utánuk a többi résztvevők. Körmenet alkalmával csak a menetben lehet résztvenni, a járdán nem. A rend fentartására felkért rendezőség szigorúan fog ügyelni a rend fentartására, miért is kérem a híveket, hogy ahhoz alkalmazkodni sziveskedjenek. Róm. kát. plébánia. — Az Ipartestület kérése. Az Ipartestület beadványában arra kéri a városi tanácsot, hogy az iparostanonciskolánál megszüntetett második szolgai állást ismét rendszeresítse. Kérésüket azzal indokolják, hogy egy szolga a felhalmozott munkákat nem tudja ellátni. — Megrögzött tolvaj. Még a múlt hét folyamán történt, hogy Szabó Lajos 32 éves vásárhelyi lakos a Makói útfélen egy tanyából 2 oldal szalonnát ellopott. A csendőrség hosszas nyomozás után Szabót Szegeden elfogta és beszállították a vásárhelyi rendőrségre. A kihallgatás során Szabó Lajos beismerte a lopást. Az egyik oldal szalonnát a tó alatt levő nádkupok egyikében rejtette, egy nagyobb darabot a kopáncsi állomás melletti árokba, a többit pedig Szegeden értékesítette. Érdekes az, hogy Szabó úgyszólván megrögzött tolvaj, mert csak nem régen töltötte ki másféléves börtönbüntetését, melyet hasonló bűncselekményért kapott. A rendőrség a csendőrséggel karöltve folytatja a nyomozást, hogy nem-e terhelik Szabó Lajos lelkét más egyéb bűnök is. A nyomozás befejezése után átszállítják a szegedi ügyészségre. Aki a pofonokat kapja című Metrogoldvin világattrakciós filmet mutatja be húsvét első napján a Korzó Mozi. A film főszereplője Lon Chaney, akit Vásárhely közönsége a Notre Dames toronyőr c. filmből ismer. Női főszereplő Norma Shearer. Tekintettel arra, hogy a nagyszabású film csak egy napig kerül bemutatásra húsvét első napján három előadásban fél 5, fél 7 és 9 órakor. Műkedvelő előadás Újvároson. Az újvárosi olvasókör április hó 5-én, azaz húsvét másnapján műkedvelői előadással egybekötött táncmulatságot rendez. Bemutatásra kerül a „Véngazember“ című 3 felvonásos színmű. Belépődíj személyenként 20.000 korona. — Bukarestben a vagonokat az áruvalegyütt ellopják. Bukarestből jelentik : A pályaudvarról eltűnt egy zsineggel és egyébb vasúti alkatrészekkel megrakott vagyon. A vizsgálat során kitűnt, hogy a tettet alacsonyrangú vasutasok követték el, akik hosszabb idő óta folytatták lopásaikat és eddig ötmillió lej értékű vasúti anyagot loptak el, melyet potom áron adtak el két vaskereskedőnek. A tettesek elmenekültek, az orgazdákat letartózatták. Kötelező orvosi vizsgálat a házasság előtt. A porosz kormány elhatározta, hogy legközelebb törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé a jegyespárok orvosi vizsgálásáról. A tervezett intézkedés szerint a házasulandókat egybekelésük előtt hatósági orvosok fogják megvizsgálni s csak az esetben adják meg nekik a nősülési engedélyt, ha mindkettőjük egészségi állapota megengedi a házasságkötést. Aszerint, hogy valamelyik fél betegsége gyógyítható-e, vagy gyógyíthatatlan, az orvosok meghatározott időre elhalaszthatják az egybekelést, vagy véglegesen megtilthatják. A feleknek joguk lesz a hatósági orvosok határozatát egy több tagú egészségügyi tanácshoz megfelebbezni. Szerencsés nyerők névsora A Nemzeti Szálloda kávéházában március 28-án megtartott díjtalan tombolajátékon a következők nyertek : Olasz István, Katona Józsefné, Karácsonyi Bözsike 1 — 1 Pissinger torta, Mucsi Sándor, Vetró István, Kovács Elemér 1 — 1 csokoládé, Kalmár Kálmán, Aracsi Péterke, Karácsonyi Bözsike, Mezei Dezső, Silber Bözsike 1—1 üveg buteliás bor, Vetró István, Hügl Albert 1 — 1 üveg békebeli „Grand Vin Deni Sec“ pezsgő. A tombolajáték iránt az érdeklődés óriási „zsuffolt ház“ volt. Húsvéti parfüm 1.500 koronától. Tojásfesték minden színben IOOO korona. Húsvéti locsolók Ízléses kivitelben nagyon olcsók Fáry Béla drogériájában, IV. Andrássy u. 5. sz. — Ebmarás. Tegnap délelőtt az Andrássy-úton egy kóbor eb megmarta Marton Lidia napszámosnőt. A megmart nőt a kórházba vitték, hol sebeit bekötözték. Az eb felboncolása után, ha a veszettség kitűnik, beoltás végett felszállítják Marton Lídiát a Pasteur-intézetbe. — Róm. kat. iskolások a feltámadási körmeneten. Felhívom az összes róm. kat. vallásu növendékeket, az I. és II. elemi iskolásokat kivéve, hogy Nagyszombat délután 5 órára jelenjenek meg azon iskolában, honnan a templomba szoktak gyülekezni. Felkérem a növendékek vezetőit és felügyelőit, hogy háromnegyed hat órára a Szent Antal utcában a rendezők utasítása szerint a növendékeket állítsák fel a kereszt és lobogók után sorokba, hogy a menet megindulása után annak élén mehessenek. Körmenet végeztével a templomkertben tartózkodjanak a feltámadási szertartás végéig s azután sziveskedjenek őket haza bocsátani. Esős idő esetén a gyermekek felvezetése elmarad. Róm. kat. plébánia. — Miniszteri rendelet a hősi sírok fenntartásáról. A belügyminiszter elrendelte, hogy a világháborúban elesett hősök sírjainak jókarbantartására minden évben gyűjtési napot kell rendezni. E gyűjtési nap minden év május hó utolsó vasárnapja. A Református Ifjúsági Egyesület választmánya április hó 1-én csütörtökön este 8 órakor a Bocskay utcai helyiségében választmányi ülést tart, amelyre a választmányi tagok pontos megjelenésüket kérem. Gojdár Péter elnök. — Áprilisban is 14500 a vámkorona. Budapest. A pénzügyminiszter az aranypénz hivatalos árfolyamát április 1 — 15-ig a vám és mérlegpénzeknél fizetendő díjak alkalmával, amennyiben a fizetésnél nem aranypénz használtatik, hanem egyéb törvényes fizetési eszköz, egy aranykoronát továbbra is 14.500 papírkoronában rendel átszámítani. — A búza a Búzaértékesítő Rt.-től szerzett értesülésünk szerint 350—355 ezer korona. — A Futura kényszeregyezségi ügyében az igényköveteléseket április 10-ig be kell jelenteni. Mindazok, akik dr Vekerdy Géza ügyvédet bízzák meg ügyük képviseletével, jelentkezzenek a beraktározt jegygyel együtt Csáky Albin tér 14. sz. alatt. Az Első Olvasókör ifjúsága húsvét másnapján este nyolc órai kezdettel Elekes Gusztáv vendéglőjében nagy teaestélyt tart, melyre a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja a kör ifjúsága. egy hóra 25.000 K negyedévre 75.000 K vidékre egy hóra 30.000 K negyedévre 90 000 K 1926 április 1 SCHLICK-NICHOLSON gép-, waggon- és hajógyár rt. szegedi mintaraktára Szeged, Kölcsey-u. II. Feketesas-u. sarok. Telefon 11-37. Motoros és gőz magánjáró cséplőgarniturák. Vetőgépek. Daráló kőjáratok, olajmalmok, gazdasági kis gépek. Stabil szivógáz-, benzin- és Diesel-motorok. Gőzgépek, gőzkazánok, stb. Felvilágosítással és ajánlattal díjtalanul szolgálunk.