Vásárhelyi Ujság, 1928. október-december (8. évfolyam, 222-292. szám)

1928-11-14 / 257. szám

2. oldal Fáj az igazság! A Friss Újság keddi számában örömmel üdvözöltem a magyar ipar védelmében kibontott zászlót, de ugyanakkor rámutattam, hogy nem a fogyasztókban van a hiba, hanem a magyar gyáriparban s rámutattam, hogy a szent célt, mely minden magyarnak legfőbb óhaja, csak akkor érhetjük el, ha a magyar gyárosok önzés nélkül állanak ez általuk kibontott zászló alá és igyekeznek a jövőben jobbat és olcsóbbat termelni. Ez igazságra is voltak, kik fel­­zúdultak, voltak, kik a gyárosok vé­delmére keltek a szegény kiszipo­lyozott, nyomorban tengődő fo­gyasztókkal szemben, a gondoktól roskadozó kereskedőkkel szemben és kineveztek ünneprontónak, igaz­ságomat félszeg támadásnak, vas­kos tévedésnek declarálták. Kereskedő vette védelmébe a gyá­rosokat, azokat, kiknek szorító mar­kuk fojtogatja a gondokkal küzdő kiskereskedőinket, kiknek kényére vagyunk szorítva mi fogyasztók és kiknek árdiktálása, kartellje, kondíció egyezsége folytán a kisiparos áru és munka nélkül tengődik, mert sem a diktált árat nem tudja meg­fizetni, sem az elkészített termékeit nem tudja elhelyezni, mert mi fo­gyasztók nem vagyunk képesek azt megfizetni. E védekezés, e mosakodás hir­deti az én igazságomat, a magyar fogyasztók igazságát és cikkem so­rait teljes egészében fentartva tu­dom és érzem, hogy hátam mögött van ez ország egész fogyasztó és kiskereskedő lakása. Ez akciót a Gyosz indította útnak, mellé állt a kereskedelem, a kor­mány és az egész magyar fogyasztó közönség. Mindannyiónk imája, hogy a siker is bekövetkezzék. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy ne lehes­sen kritizálni, hogy ne szabadjon véleményt nyilvánítani. Tévednek támadóim, mikor engem úgy állítanak be, mint aki az egész országban egyedül vagyok, ki mer­tem kritikát gyakorolni. Úgy látszik, mintha a Kereskedők Hivatalos Lap­járól nem is tudnának, mert abban kritikát ugyancsak lehetett olvasni, így : „Vajjon elegendő e a rábeszélés­nek a felhozott mértéke, elegendő-e a reklámhadjárat és elegendő-e a fogyasztók belátására való apellálás ahhoz, hogy a magyar áru nem egy hét tartamára, hanem teljesen ki tudja szorítani a magyar piacról a pótolható külföldi árucikkeket.“ „Nem szabad az iparpártolást úgy felfogni, mintha a gyáraknak joguk volna a fogyasztó, adófizető és ke­reskedő lakosságtól és az állam­­hatalomtól ellenszolgáltatás nélkül követelni.“ Meg kell változni annak a helyzetnek, hogy a vámvédelem legmesszebbmenő kihasználásá­val olyan magas árak diktáltassanak, melyek a fogyasztás felvevő ké­pességét, a belterjes gazdálkodás berendezését, a tömeges építkezést és általában a kereskedelmi for­galmat megbénítják. Úgy látszik, én, ki a fogyasztók nevében és érdekében bátran meg­írtam, mit írtam és hátam mögött érzem és tudom az egész magyar gazda, földmivelő, munkás, tisztvi­selő fogyasztó társadalmat, de ma­gukat a kereskedőket is, én vagyok támadóim szemében a félszeg tá­madó, a vaskos tévedésekkel fel­ruházott ünneprontó. Tévednek, sem egyik, sem másik nem vagyok, leg­feljebb szegény csonka hazánk fo­gyasztó fiainak védelmezője, az őket kiszipolyozó gyárkartellel szem­ben. Téved támadóm, mert a fél­­szegség ott van, hol a magyar ke­reskedő félre teszi a kereskedők ér­dekeit és kereskedő társai ellen for­dul a gyárosok védelmében. Felesleges a műfelháborodás, nincs itt ünneprontás, csak jogos kritika, mely teljes egészében fedi a valót. Nem tetszik az embereknek, ha fe­jükhöz vágják a valók Mondj iga­zat, beverik a fejed. "Állok elébe, én csak igazat írtam és azt fentartom. Magyar fogyasztótársaim felfogását adtam vissza, kik mindig vannak oly jó magyar hazafiak, mint akár a gyárosok, akár a kereskedők és kik nekem adnak igazat. Nem lehet dobbal verebet fogni, nem lehet reklámmal vevő közön­séget állandosítani, ehhez ab ovo az kell, hogy a magyar áru jó és olcsó legyen. Ismétlem újból, álljanak e zászló alá a gyárosok önzetlenül, tegyék áruikat versenyképessé és meglát­ják, hogy a magyar fogyasztók mel­léjük állnak. Ne űzzenek olyan gaz­dálkodást, hogy a vámvédelem ki­használásával hazai eladásokat ma­gasabban számlázzanak, mint kül­földi eladásokat. Mert ha külföldre tudnak olcsóbban adni, akkor tehe­tik ezt még jobban itthon. Ne azt számítsák, hogy mennyibe kerül ke­reskedőinknek, ha külföldről rendel­nek árut és ne ehhez kalkulálják áraikat, hanem azt, mennyiért tud­ják méltányos haszonnal adni. Ha ezt megszívlelik, akkor nem jön ez országba egy méter kosmanos áru, nem egy méter cseh vászon, hanem tudnak majd kereskedőink 30—40 százalékkal olcsóbban adni árut és ez vezet a célhoz. * Ha gyárosaink ekként gondolkod­nának, nézzük mily perspektívák vannak? A mi kereskedőink lé­nyegesen olcsóbbak lennének, mint a megszállott terület kereskedői. Ez előidézi azt, hogy elszakított test­véreink szükségleteik beszerzése vé­gett haza­jönnének. Itt szereznék be ruháikat cipőiket, itt készíttetnék el a mi iparosainkkal. Üres koffe­rekkel, teli pénztárcákkal jönnének, üres pénztárcával, rakott kofferek­kel mennének vissza. Fellendül a kereskedő forgalma, megszaporodik a magyar kisiparos dolga, vevő közönsége lesz a magyar árunak. A megszállott területek, a keleti or­szágok pénzéből magyar gyáros, kereskedő fogja a hasznot élvezni, magyar iparos fog munkát kapni, a magyar gazda jobban fogja ter­ VÁSÁRHELYI (J)SAO 1928 november 14. mékeit értékesíteni és a magyar munkás fogja megtalálni a munka­­alkalmat. Nem lesz munkanélküliség, nem lesz összerogyott keresedelem, nem tengődő kisiparos és a jólét visz­­sza fogja hozni Nagymagyaror­­szágot. A cél szent ! Önzetlenül megyünk érte harcba mi magyar fogyasztók, de megkívánjuk és követeljük, hogy önzetlenül álljanak oda a magyar gyárosok, kereskedők. A célt ekkor elérjük! Rajta. Legyen a magyar áru jó, olcsó és versenyképes. Dr K. L. Gyöngül az Etna kitörése Milánó, november 13. A lávafolyam hömpölygése hétfőn délután szemlátomást lassabb lett és míg az az ág, amely Mascali alatt nyomult előre, már csak óránként egy méterrel terjed, a Nunziata felé áradó lávatömeg teljesen megálla­podott. A kráterből az eddiginél sok­kal nagyobb időközökben ömlik a láva, a kitörés hétfőn enyhült, azon­ban a vulkán ismerői óva intenek elhamarkodott reménységektől. Hagy áresés a zsír- és sertéspiacon Budapest, november 13. Néhány nap óta erős árhanyatlás észlelhető a sertés- és a zsírpiacon. Ez a hanyatló irányzat ma erős lendületet kapott és a sertéspiacon már nemcsak az élő állat, hanem a hús és a zsír ára is nagyon erősen csökkent. Az élőállatpiacon a prima sertésekért 16—18 fillérrel keveseb­bet adtak, a kevésbbé jó minőségek azonban még 20—25 fillér enged­ménnyel sem voltak elhelyezhetők. Még nagyobb arányú az áresés a hús- és a zsírpiacon. A hús ára különböző minőségek szerint 30—40 fillérrel, a zsír pedig teljes félpengővel esett. Közepes forgalommal folyt le a piac A mai piac közepes forgalom mel­lett zajlott le a következő árak mel­­­lett: Állatvásár: marha 045—072 P, borjú 051—160 P, juh 065-095 P, bárány­­, hizó l'OO—134 pengő, sovány 080—1­­05, választási malac párja 14—16 P-ig.Gyenge fejős tehén 400—600, igásló 120—200, kocsisló 200—330, remondaló 500—700 P. Gabona piac: búza 23­80—2410, árpa 25-26, zab 24—25, csöves ten­geri 2300—2400, morzsolt 30—31 P,­­ lucernamag 130-150, lóheremag 150-­­ 170, lucernaszéna 17-18, lóhereszéna 14-15, rétiszéna 10—12, gyepszéna 16—17, szalma mm. 2­80—3 P. Ku­korica szár kévéje 16—18 fillér, répa mm. 300—310 P. Káposzta 16—17 P. Tojás darabja 15 fillér. — A Vásárhelyi Újság képes melléklete közli Hódmezővá­sárhely város szép asszonyai­nak és leányainak fénykép­sorozatát. így tisztítja VIM padlóját és csempéit! Fa, csempe, hó, padló VIM-mel tisztítva ragyogó. Kistükör November Baromfitenyésztési előadás • d. e. 8 órakor a Mártélyi is­kolában, délután 2 órakor a Tege­­halmi iskolában. Baromfitenyésztési előadás • d. e. 8 órakor a Téglási is­kolában, d. u. 2 órakor a Belsőszer­­h­áti iskolában. Baromfitenyésztési előadás • este 6 órakor a Gazdasági Egyesület társalgó termében. A Belsőerzsébeti Erkölcsne­­­mesítő Egyesület nagyszabású őszi táncmulatsága este 7 órakor, a Sámsonoldali Olvasóegylet mű­­­kedvelő előadással egybeköti tánc­mulatsága 120 fillér belépődíj mellett. A Kátraszéli Olvasókör délután 6 órakor szabad oktatási előadást tart és utána este 8 órakor nagy disznó­toros vacsorát rendez. Részvételi díj személyenként 1­80 fillér. Baromfitenyésztési előadás • d. e. 9 órakor a Mátyáshalmi iskolában, délután 3 órakor a héjja­­halmi iskolában. Baromfitenyésztési előadás • délelőtt 9 órakor a Bodzás­­parti iskolában, délután 2 órakor a gróf Károlyi Melinda iskolában. Baromfitenyésztési előadás • délelőtt 9 órakor a Mártélyi iskolában, délután 2 órakor a Tege­­halmi iskolában. Rádió műsor — A rádiótechnika minden újdonsága raktáron van KEMÉNYNÉL ! -^Szerda. 9.20: Hirek. 12.00: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárás, hirek. 12.20: Toll Jancsi és cigányzenekarának hang­versenye. 15.00: Pontos időjelzés, időjárás­­jelentés. 14 50: Hirek. 15.50: A Magyar Rádió Újság „Morse“ tanfolyama. 16.00: Manchen Mariska előadása. 16.45 : Pontos időjelzés, időjárásjelentés és hírek. 17.10 : Szimfonikus zenekari hangverseny. 18.25 : Pálos István : „Apró történetek régi jó idők­ből“. 19.00: Olasz nyelvoktatás. 19.35 : Gra­mofonhangverseny. 20.00: Rádióamatőr­posta. 20.45 : Dán-est. 22.05 : Pontos időjel­zés, hírek, időjárásjelentés. 22.20: A Bri­­tannia-nagyszállóből Pertis Jenő és cigány­zenekarának hangversenye. »ni »n »T^TnnnPTnnnnnnGiBiiJiiii^ * n*n »iMnnmn Ma, szerdán 8 órakor a Városi Moziban Szenes Béla vígjátéka az amerikai Fox feldolgozásában: NEM NŐSÜLÖK Harry Piel Ufa bravúrfilmje Férfi-férfi ellen 7 [»N­» ,-----------------„ —, ne hevertesse otthon gyümölcsö­zetlenül, még egy napig sem, hanem Dón 7t akármilyen kis összeg is e­retlenül, még egy napta sem helyezze el hetibetétként, vagy­­ ha csak heti 1—2 pengő feleslegről van szó — ha pedig 4 nagyobb­­ összeget nélkülözhet, akár hosszú időn, akár pedig­­ a legrövidebb időn keresztül is, úgy tegye Uvlvbhvill­a a hódmezővásárhelyi­­ Központi Takarékpénztárba,­­ ahol mindennemű kölcsönt, köztük­­ hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönöket­­ is a legelőnyösebb feltételek mellett folyósítunk. Érdeklődőknek­­ szívesen szolgálunk felvilágosítással. A kamaralap mellett legelőnyösebben és leggyorsabban folyósít 7 és fél százalékos hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönöké­ a Magyar Olasz Bank Részvénytársaság, s«"«fGht.

Next