Vásárhelyi Ujság, 1934. április-június (14. évfolyam, 72-144. szám)
1934-06-09 / 127. szám
1934 júnus 9. HÍREK Érik a vetés Ezúttal nem arra a kalászra gondolok, aminek éredését szerető gonddal és aggodalommal lesi a gazda, hanem egy másik vetésre, aminek magját ezelőtt 10 esztendővel kezdtem elhinteni egy kis zalai faluban. Meghatódással olvastam az Új Nemzedék csütörtöki számában ezt a kis hírt: „Nagy napja lesz a zalamegyei Kiskomárom községnek, ahol az Országos Magyar Dalosszövetség zalai kerülete rendezi meg a magyar falvak első magyarországi dalosversnyét. Fővédnök József Ferenc főherceg és Gömbös Gyula miniszterelnök. A falvaknak ez a dalosversenye a magyar dalkultúra kivételes eseménye lesz.“ Kiskomáromban a vezetésem allatt álló Tinódi Énekkar tíz évvel ezelőtt, Magyarországon talán először énekelt Bartókot, Kodályt, de Beethovent, Mozartot is. Egy kicsi énekkar, falusi emberek. Itt indult meg a népdalgyűjtésem, 1925-ben itt jártuk Kodálylyal az embereket, mentve-gyűjtve dalkincsüket. Lám, a 10 éve elvetett magból mégis kalász lesz 7 Jaj, de nem hintenek-e konkolyt is a tiszta búza közé ? (AzOrszágos Dalosszövetségtől nem tudok jót remélni.) Pedig a népnek és a gyermeknek csak a legjobbat szabad adni. Itt, Vásárhelyen ötödik éve fáradtságot nem ismerve hintem, szórom nemzeti dalkultúránk magjait. Talán itt is megérik majd a vetés. Talán itt is, ha nem most, majd később. A mi vetőmagunk csiraképes marad időtlen időkig. Dr Péczely Attila — Időjóslás : Változó felhőzet, élénk északnyugati légáramlás, egyes helyeken futó záporok. A hőmérséklet nem változik lényegesen. — A Gazdasági Egyesület június 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor választmányi ülést tart a szokott helyen. Felkérem választmányi tagjainkat a gyűlésen teljes számban való megjelenésre. Lázár Dezső m. kir. gazd. főtanácsos, G. E. elnök. — Felhívás a vitézekhez. Vasárnap, június 10-én délelőtt 10 órakor a városháza kistanácstermében vitézi értekezlet lesz, amelyen a megjelenés kötelező. Járási vitézi hadnagy. — A G. E közgazdasági bizottságának tagjaihoz. Fekérem a közgazdasági bizottság tagjait, hogy vasárnap délelőtt 11 órakor a Gazdasági Egyesület tanácstermében tartandó értekezletre megjelenni szíveskedjenek. A bizottság elnöke. — Osváth tanácsnok gyásza. Osváth Gábor székelykereszturi unitárius főesperes, Osváth Gábor dr tb. tanácsnok édesapja hosszas szenvedés után 74 éves korában elhunyt. Végtisztességtétele szerdán történt meg nagy részvét mellett. Felülvizsgálták az aszfaltburkolatokat. Tegnap délelőtt egy bizottság, melynek tagjai a gazdasági ügyosztály, a mérnöki hivatal és a számvevőség képviselői voltak, továbbá Koncz Pál és Takács Ferenc mint szakértők, felülvizsgálta a Horthy Miklós és a Rothermere utcai topeka és seetrendszerű aszfaltburkolatokat, hogy a vállalkozó kijavította-e a múlt év decemberében talált apróbb hibákat. Értesülésünk szerint a bizottság az út átvételére tesz javaslatot a polgármesternek. — Az Iparos Daloskor minden tagját kérem, hogy f. hó 10 -én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a Fekete Sas nagytermében tartandó tiltakozó revíziós nagygyűlésen feltétlen megjelenni szíveskedjenek. Ügyvezető elnök. — Frontharcos bajtársak. Június 10-én az orosházi bajtársak nagyszabású frontharcos ünnepséget rendeznek, melyre a mi főcsoportunkat is meghívták. Még élénken az emlékezetünkben van, hogy pünkösd vasárnapján milyen impozáns nagy számban, saját zenekarral vonultak fel s ezzel igen szép áldozatot hoztak a frontharcos gondolatért. Ezt a látogatást kell viszonoznunk most vasárnap, ha nem fog esni az eső. Külön autókkal indulunk délután háromnegyed 2 órakor a Nemzeti Hitelintézet elől, útiköltség oda-vissza 50 fillér. Jelentkezni 9-én, szombat délig még lehet a Nemzeti Hitelintézetnél. Bajtársaim nemcsak jogaink, de kötelességeink is vannak! Aki csak teheti, okvetlenül jöjjön el. Aki már jelentkezett, de eljönni valami oknál fogva nem tud, szintén jelentse be szombatonélig. A békéscsabai zászlószentelési ünnepélyre, amely ugyancsak június 10-én lesz megtartva, kérjük bajtársainkat, hogy a jelentkezés fenti helyen történik szombaton déli 12 óráig. Elnökség. — Országos vásár Dorozsmán. 24-én vasárnap tartják meg a dorozsmai országos vásárt, melyen évről-évre igen sok vásározó szokott megjelenni. A vásárra vészmentes helyről minden állat felhajtható. A vásárra menő iparosok iparigazolványaikat vigyék magukkal. VÁSÁRHELYI ÚJSÁG Megkezdték a Dréhr-ügy tárgyalását Budapestről jelentik . A budapesti törvényszék Töreky tanácsa előtt ma kezdődött meg annak a bűnpernek tárgyalása, melynek Dréhr Imre országgyűlési képviselő, néhai Vass József népjólét miniszter politikai államtitkára a vádlottja. Az egykor nagy szerepet játszó politikust tudvalévőleg azzal vádolják, hogy hivatali működésében súlyos összegekkel károsította meg az államkincstárt. A tárgyalás iránt, melynek során Bethlen István grófot és több miniszter társát is tanúként fogják kihallgatni, óriási az érdeklődés. Ma délelőtt a törvényszék előbb Dréhr személi adatait vette fel, majd Töreky Géza elnök közöle, hogy a vádakat egymástól elkülönítve tárgyalják. Elsőnek azt a vádpontot vették elő, mely szerint Dréhr Imre dr. a tönkrement Krausz Simon bankvezér bicskei kastélyát a valódi értéknél 75 ezer pengővel nagyobb összegért vásároltatta meg az állam részére. Mielőtt Dréhl Imre erre vonatkozó kihallgatását megkezdték volna, Gál Jenő védő különböző okokból a tárgyalás elnapolását kérte, ehez azonban a törvényszék nem járult hozzá. A tárgyalás lapzártakor folyik. -----«o»---- Lázár Dezső átadta a vásárhelyi gazdák memorandumát a földmivelésügyi minisztériumnak Említettük, hogy a Gazdasági Egyesület múlt vasárnapi rendkívüli közgyűlésén hozott határozatokat emlékiratba foglalva Lázár Dezső gazdasági főtanácsos, elnök személyesen vitte fel Budapestre, miután úgy volt, hogy Kálray Miklós földművelésügyi miniszter maga veszi át a memorandumot. A miniszter azonban váratlanul megbetegedett és így nem fogadhatta Lázár Dezsőt, de a vásárhelyi memorandumot a pénzügyminiszterhez intézett felirattal együtt bekérette magához és a betegágyában tanulmányozta azokat. Lázár Dezső értesülése szerint, a miniszter felgyógyulása után személyesen is meg akar győződni a tiszántúli aszálykárról és valószínűnek látszik, hogy Vásárhelyre is el fog látogatni. Egyébként Lázár Dezső felhasználta az alkalmat arra is, hogy az illetékes tényezőket a korpa árának indokolatlan emelkedéséről tájékoztassa s e tekintetben szintén sürgős intézkedést kérjen, amire nézve ígéretet is kapott. 54 milliméter eső áztatta júniusban a vásárhelyi földeket A májusi egész hónapi csapadékmennyiség mindössze 20 és fél milliméter volt ma későn is, de azért mégis bőven kárpótolt bennünket a természet a kasztrofális májusi szárazságért. Egy teljesen pontos statisztikai adat szerint ugyanis a hónap első hét napján 5£,8 milliméter esőt mértek le Vásárhelyen, amely mennyiség az utóbbi 30 esztendő 699 milliméteres június havi csapadékátlagának figyelembevételével igen tekintélyes, hiszen máris megközelíti az egész havi átlagot. A hivatalos esőmérés másik oldala már szomorú. Ebből ugyanis azt tudjuk meg, hogy májusban mindössze 20 és fél milliméter csapadék áztatta a szomjas vásárhelyi földeket. A májusi eső átlag a 80 év adatainak egybevetése szerint szintén 699 milliméter, amelynek tehát az idei májusi csapadék alig a negyedét érte el. -------------- — Czakó tisztifőorvos az orvoskongreszszuson. Czakó Lajos dr tisztifőorvos résztvesz a június 9—12-i orvoskongresszuson. Ezen idő alatt Mucsi Pál dr tisztiorvos helyettesíti. — A Csókási Olvasóegylet június hó 10-én táncmulatságot rendez a kör helyiségében este 7 órai kezdettel. Megelőzőleg délután 2 órai kezdettel kugliverseny lesz. Az első díj egy bárány, a többi díjak is értékes ajándékokkal lesznek díjazva. Mindenkit baráti szeretettel vár a Rendezőség. — A gimnázium „Attila“ sportköre által június 2-án rendezett tornabemutató ünnepélyen felülfizetni szívesek voltak: Szathmáry Lajos gimnáziumi tanár 1 pengőt, Mátyás Sándor dr gimnáziumi tanár 1 pengőt, Bernáth Béla gimnáziumi tanár 1 pengőt, Tornyai László gimnáziumi tanár 1 pengőt, dr Futó Jenő gimnáziumi tanár 50 fillért, Falábú Dezső leányliceumi igazgató 50 fillért, Futó András gimnáziumi tanár 50 fillért, Kamocsay István I. o. gimnáziumi tanuló 80 fillért. A nemesszivü adományokért hálás köszönetét nyilvánítja a Sportkör vezetősége. BICZÓK KLÁRA étkezdéje Hódmezővásárhely Szegfű utca 10-ÉTLAP Szombat, 1934. VI. 9. Kff- 8 Szombat, 1934. VI. 9. Nagy menü 3 tál étel 1 pengő. Kis menü 3 tál étel 70 fillér Friss zónák a nap minden szakába 40 fillér. Nagy Kis Az étel megnevezése Nagy Kis Az étel megnevezése a dag adag Leves Kész ételek Burgonya — 20 — 10 Vesepecsenye Főzelék angol módra — 70 — 50 —'20 — 10 Sertés sült —•70 —•50 Tészta Tejfeles kocka Töltött karaláb —•70 —'50 — 20 — 10 Marha pörkölt - 70 —•50 Köretek Frissen sültek Natur szelet — 80 — 60 Burgonya — 10 Sertés borda — 80 — 60 Rizs Saláta Fejes saláta Ugorka saláta 1.1. ü 1-d e e —10 Gyümölcs Cseresnyescompot — 20 —20 0 e 1 I I Minden hétfő, csütörtök és szombat este kalács sütés Előfizetőknek (abonensek) és utazóknak 10 százalékos árkedvezmény. ÜT—fW 111 HM Mill Ilii I III — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél reggeli lábgyomorra egy pohár természetes ,,Ferenc József"* keserűviz a biéhozgásit csakhamar megélénkíti, az emésztőcsatornában összegyűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szabaddá teszi és a gondolkodóigmunkaképességet emeli. Az óvodákban a következő sorrendben tartják a vezető óvónők a szülői értekezlettel egyébközött nyári ünnepségüket, melyre a szülőket és gyermekbarátokat tisztelettel és szeretettel meghívják június 10-én délután 3 órai kezdettel a Ferenc József sugárúti óvodába, vezető Kovács Lajosné, június 10-én délután 5 órai kezdettel az újvárosi óvodába, vezető Vekerdy Jolit június 17-én délután 3 órai kezdettel a Kalauzár utcai óvodába, vezető özv. Kiss Gyuláné, június 17-én délután 4 órakezdettel a Malom-utcai óvodába, vezető Krémer Mátyásné, június 17-én délután 5 órai kezdettel a Szent István utcai óvodába, vezető Varga Lajosné, június 17-én délután 5 órai kezdettel a Pál utcai óvodába, vezető Sebestyén Margit, június 24- én délután 3 órai kezdettel a Dr Soós István utcai óvodába, vezető Faragó Erzsébet, június 24-én délután 5 órai kezdettel a Sugár utcai óvodába, vezető Vidonyi Istvánná, június 24-én délután 5 órai kezdettel Mária Valéria utcai óvodába, vezető Janáky Gyuláné, július 1-én délután 3 órai kezdettel Pálffy utcai óvodába, vezető Schmidtbauer Berta, július 1-én délután 3 órai kezdettel a Nádor utcai óvodába, vezető Nyikos Margit óvónők. — A baromfipiacon ma a csirke 80 — 125, a tyúk 75, a liba 80—90, kacsa 70 fillér volt kilónként. A tojás darabját 3 és fél fillérért vették a szedők. — Felhívás az épitőmunkásokhoz. Az építőmunkások országos szövetségének helyi csoportja vasárnap a Munkás Otthonban taggyűlést tart. A taggyűlésen beszámolnak a küldöttek a budapesti küldött közgyűlés tanácskozásairól és a hozott határozatokat ismertetik A taggyűlés engedélyezve van. Felkérjük az építőmunkásokat, hogy saját érdekükben jelenjenek meg. Elnökség. — Szociáldemokrata népgyűlés. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt helyi szervezete 10.-én a „Fekete Sas" nagytermében délután 2 órakor nyilvános népgyűlést tart. A gyűlés előadója Politikai és gazdasági helyzet napirendet - Kéthly Anna Szeged város országos képviselője. A gyűlés engedélyezés végett be van jelentve a rendőrségnek. — Hamarosan megnyílik a serház-téri napközi otthon. Soós István dr polgármester rendelkezésére a serház-téri kaszárnyában megkezdték az óvodai felügyelőbizottság által javasolt napközi otthon berendezését. Hamarosan megnyílik az otthon, melynek vezetésével Simon József dr tanácsnok egy tanítói vagy óvónői oklevéllel bíró szellemi inségmunkásnőt biz meg. — Irredenta műsoros est Susánban. Vasárnap este a Papp-féle vendéglőben irredenta műsoros estélyt rendez az „Árpád” Bajtárs Egyesület susáni „Botond" törzse. Az est műsora a következő: 1. Nyitány, játsza a zenekar. 2. Megnyitó. Tartja: Sinka Antal törzsfő, utána következik három egyfelvonásos színdarab. Szereplők: Almássy, Nagy I. Cserti Viktória és Koczka I. Konferálnak: Hacsek és Sajó (Légrádi és Magyar J.) A záróbeszédet dr Gidófalvy Pál mondja. Műsor után tánc. Belépődíj 20 és 30 fillér. Mindenkit szeretettel várnak. — Közremért az Aspirin tabletták fájdalomcsillapító hatása minden meghűléses megbetegedésnél. De nem mindenki tudja, hogy hamisítványok is vannak forgalomban és gyakran pótszereket is kínálnak megvételre. Hogy magunkat káros utóhatásoktól megóvjuk ügyeljünk Aspirin-tabletták vásárlásánál mindig az eredeti „Bayer" csomagolásra (a zöld szalaggal) mert csak ebben kerülnek forgalomba az eredeti tabletták. — Június 8-án és 9-én nem lehet közlekedni a tiszai úti vasúti átjárón. Június 8- án és 9-én a Körtvélyesbe vezető tiszai úti vasúti átjárón nagyobb alapozási és víztelenítési munkát végeznek. Ezen a két napon az átjárón sem lehet keresztülhajtani s a járműveknek vagy a régi szegedi úti vagy a pamuki átjárón kell közlekedniük. — Magyar film! Csortos, Verebes Ernő, Bálla Lkci, Gombaszögi és Gőzön szereplésével Egy éj Velencében a legkiválóbb vígjátékkal Viktor vagy Viktória Renata Jauier, Hermann Thimig szereplésével pénteken először a Korzó Moziban. — Elveszett 5-én délután a szegedi úttól a vasút mentén a Kiserdősor, Temesvár utcán és a Délibáb utcán haladva egy Négy Sámuel névre kiállított igazolvány és hivatalos okmányok. Kéretem a becsületes megtalálót, mivel szegény fiatal emberé volt, legyen szíves elvini Dráva utca 3. szám alá vagy a rendőrségre leadni. 3.