Vasárnapi Hírek, 1990. július-december (6. évfolyam, 26-52. szám)
1990-12-02 / 48. szám
A parlamenti menetrendből időt kímél a vezérszónok A parlamenti pártok közös óhaja, hogy év végén elfogadott költségvetése legyen az országnak. Ezért a Házbizottság több időkímélő intézkedést kezdeményezett. Így például a jövő évi költségvetés tervezetének és más sarkalatos törvényjavaslatoknak a megvitatásánál színre lép a vezérszónok, aki a vita elején ismerteti az adott pártcsoport álláspontját. Ez nem jelenti azt, hogy a frakció más tagjai ne mondhatnák el kiegészítő véleményüket, a plenáris tárgyalás azonban így feltehetőleg összefogottabb lesz. A módosító javaslatok benyújtását tekintve is „belső határidőket” szabnak meg, rövid időn belül ugyanis tizennégy gazdasági törvény megalkotása a feladat. Ami a jövő heti programot illeti még mindig a négy adótörvény tölti ki a tárgyalási napok javát. Hét régióra és Budapestre kiterjedő hatáskörrel köztársasági megbízottak tevékenykednek majd — szól egy másik törvényjavaslat, s hogy pontosan mi lesz a feladatuk, erről is a héten döntenek. A több tízezer főt számláló hivatalnoki réteg által várva várt köztisztviselői törvény vitájára is sort kerítenek. A magánállattartás és a baromfinevelés tarthatatlanná vált— teszi szóvá interpellációjában sokak panaszát dr. Szűrös Mátyás képviselő. Nincs béke a gépkocsi-rendszámtáblák körül — derül ki dr. Futaki Géza (SZDSZ) képviselő interpellációjából, állandósult a hiány, ugyanakkor a gyártó monopolhelyzetben van. Lehetővé kellene tenni a versenyt — így a javaslat —, hiszen vannak árban kedvezőbb ajánlatok is. Palkovics Imre képviselő pedig a munkások szabad szervezkedésének akadályait teszi szóvá. P. S. A megelőlegezett európaiság Világkonferencia — suttyomban Egy jövő heti rendezvény Magyarországot minden bizonynyal világszerte az újságok címoldalára emeli, de itthon — egyelőre — hallgatnak róla a lapok. A különös helyzet elképesztő voltát talán egy sporthasonlattal érzékeltethetem a legjobban, mintha bizony sívilágsztárokat várnánk a Normafa-lejtőre, s egy világbajnokságot próbálnánk meg ott suttyomban lebonyolítani. De vajon mi az oka annak, hogy az Európa Tanács első kelet-európai rendezvénye, a nemzetközi hírű személyiségek egész sorát a világ minden tájáról Budapestre vonzó Észak— Dél Konferencia (december 5—7., Hotel Agro) szervezése visszhangtalan maradt? A rejtvény megfejtésének kulcsa egyúttal arra is magyarázat, amiért ez ügyben hetek óta hiába unszoltam nyilatkozatra dr. Kollár Zoltán professzort, a magyarországi Észak—Dél Társaság alapítóját. — Ígéretem ellenére valóban azért nem jelentkeztem, mert a végsőkig bíztam egy hazai négypólusú bizottság felállításában is — mondta a professzor, amikor végre kötélnek állt. — Semmiképpen sem szeretném ugyanis azt a látszatot kelteni — folytatta —, mintha a mi társaságunk kisajátítani igyekezne ezt a Magyarország számára végtelenül fontos rendezvényt. Mert mi a létrehozandó négypólusú bizottságnak csupán az egyik, az úgynevezett nem kormányzati pólusához tartozunk. És valószínűnek tartom, hogy a másik három, tehát a parlament, a kormányzat és az önkormányzatok képviselői is hasonló okokból tartózkodnak a hírveréstől. Amiben persze annak is szerepe lehet, hogy a mai krízishelyzetben mindenkinek megvan a maga gondja. De úgy is fogalmazhatok, hogy az európaiságra jellemző egyetemes gondolkodásnak, s ami ezzel szorosan összefügg: az Észak—Dél problematikának a mai Magyarországon dekonjunktúrája van. Pedig hát amióta a világ belépett a kölcsönös függőség korszakába, tudomásul kellene vennünk, hogy nem elég hangoztatni az Európához való csatlakozásunk igényét, ehhez így is kell gondolkodnunk és cselekednünk. Tudnunk kell, hogy a Dél felzárkóztatása, a környezetrombolástól és a szegénységtől való elszakadása a világ stabilitásának nélkülözhetetlen eleme. A mi krízisünk ugyanis akut, ám jó néhány harmadik világbeli országban ez már állandósult jellegzetesség, s ha Európához akarunk tartozni, a közös kitörési pontok felkutatását, s egyúttal e harmadik világ mérhetetlenül gazdag kultúrájának közkincssé tételét a saját feladatunknak is kell tartanunk. Az Európa Tanács voltaképpen megelőlegezte számunkra ezt az európaiságot, amikor az idén tavasszal Magyarországnak adta a konferencia rendezési jogát... — Jól értettem, még a választások előtt? — Igen. Eredetileg az Észak —Dél Bizottság lisszaboni központjában Magyarország európatanácsi belépőjének szánták ezt a rendezvényt, ezert még ők sem gondoltak arra, hogy nálunk ennyire felgyorsulnak a folyamatok. Bennünket, a téma magyarországi szakértői közül néhányat akkor kérdeztek meg e rendezvény lebonyolításának realitásáról, s éppen a mi javaslatunkra bővítették a témakört, s lett a konferencia címe Az európai változások hatása az Észak—Dél együttműködésre. Ami egyúttal azt jelenti, hogy ez lesz az első olyan közös tanácskozás, amelyen a Délt segítő Északot Kelet és Nyugat együtt képviseli. Aczél Gábor —Vasárnapi (ferek ) C-L-A-L-A-D 20 ksantén Az év végi ünnepek idején a fél ország útra kel. Ez a jelenség évek óta megfigyelhető, hiszen ilyenkor közös a cél: találkozni kívánunk szeretteinkkel. Talán nincs ugyanis még egy országa Európának, ahol ennyire szétsodorta volna egymástól a családokat a sors. Nagyon sok családban évtizedek féltve őrzött hagyományának számít a közös karácsonyi vacsora, melyre még azok is összejönnek, akiket a hétköznapokon két-háromszáz kilométernyi távolság választ el. A minap arra gondoltam: lehetséges, hogy az idei karácsonyon utolsó alkalommal ülnek majd a megnagyobbított családi asztal mellett a távolra szakadt nagyszülők, szülők és az unokák. Meghallottam ugyanis a hírt: januártól emelik a vonatjegyek árát és a tömegközlekedési kiadások is jelentősen növekszenek. Ha ez olyan mértékű lesz, miként azt rebesgetik, akkor a családok nagyobb hányada még az eddiginél is ritkábban találkozhat. Ha a drágulás csupán a közlekedési költségek emelkedését jelentené, az már önmagában is mérsékelné az utazási kedvet. De jövőre más területen is várhatók áremelések. Kényszerűen egyre inkább leszokjunk hát a családi, rokoni látogatásokról? Pedig ezeknek a szeretetet éltető hatása — főleg az időseknél — semmi mással nem pótolható. (bányai) ÜMMÜMÜM Justitiát leintették A Budapesten akkreditált diplomaták találgatásokba bocsájtkoznak: mi az oka annak, hogy a Justitia tervről újabban kevesebbet hallani. A legkülönbözőbb feltételezésekkel találkozni, beleértve még azt is, hogy a kormányfő, műtétje után, toleránsabb, megértőbb lett. Értesüléseink szerint az egyik alapvető okot másutt kell keresni. Igen magas rangú nyugatnémet és amerikai személyiségek (ebben az összefüggésben megemlítjük, hogy a közelmúltban itt járt Webster, a CIA igazgatója) magyar partnereiknek megemlítették, hogy fő gondjuk a szovjet helyzet. Gorbacsov személyes hatalmában látják az egyetlen lehetséges garanciát arra, hogy bizonyos elengedhetetlen kompromisszumokat meg lehessen kötni és ezért támogatják hatalomösszpontosítási törekvéseit. Véleményük szerint a szovjet vezető réteg (a pártapparátus, a KGB stb.) igen nagy része valamilyen módon ellenáll Gorbacsov törekvéseinek, s ezt az apparátcsik réteget összekovácsolja, ha a volt szocialista országokban folyó felelősségrevonásokról érkezik hír. Következésképp — anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben beavatkoztak volna a magyar belügyekbe — olyan érzést hagytak némely tárgyalópartnerükben, hogy a nemzetközi összefüggések miatt is tanácsos tartózkodni a látványos felelősségrevonástól. Véph-játékperre várva? Végh Antal a magyar irodalmi életnek olyan alakja, aki saját erkölcsi mércéje szerint cselekszik, vállalva a jogi következményeket is. Emlékezetes, hogy Szolzsenyicinnek a Gulágról szóló nevezetes írását jóhiszeműen ugyan, de megfelelő szerzői engedély nélkül dobta piacra, s a bíróság ezért végül is elmarasztaló ítéletet hozott. A jogászok most attól tartanak, hogy ismét jogvitája lehet. Kádár Jánosról rövidesen bemutatásra kerülő darabjában megjelenik a színpadon Grósz Károly, Berecz János, Ribánszky Róbert, Gáspár Sándor és Marosán György alakja is. Mi lesz — kérdezik a jogászok —, ha e személyek közül valaki pert indít a szerző ellen, mivel sértőnek tartja személyének színpadi megjelenítését? Egy bizonyos: egy ilyen per is kitűnő reklám. Retúrnvei Magyar kormányzati körökben a legnagyobb figyelemmel kísérik a szovjet helyzet alakulását, elsősorban a nemzeti érdekeinkre összpontosítva a figyelmet. Mi lesz például — teszik fel a kérdést — ha a korábbi ígéreteknek megfelelően Gorbacsov úgy liberalizál, hogy mindenkinek világútlevelet ad? Nyugati egyetemi és titkosszolgálati szakértők becslése szerint milliók indulnának el retúrjegy nélkül Nyugatra. Noha minden liberalizálás az általános demokratikus folyamatok szempontjából kívánatos, egy ilyen fejlemény mégis aggodalmat kelt. A vízumkényszer újrabevezetését sem zárják ki, ám más „köztes lépések” (meghívólevél, minimális konvertibilis valutatartók igazolása stb.) valószínűbbnek látszanak egy ilyen esetben. Parlamenti via/minimus A képviselőház több tisztségviselőjét aggasztja, hogy a hideg napok beköszöntésével, úgy tűnik, nő azoknak a képviselőknek száma, akik szemmel láthatóan „nyomás alatt” érkeznek az ülésre. A jelenséggel szemben tanácstalanok, s ezt úgy magyarázzák, hogy sok honatya és némely honanya nem volt felkészülve a stresszhelyzetekre. „Olyan ez, mint a menedzserbetegség Nyugaton. Nem lehet szondás rendőrt állítani a bejárathoz.” Így igaz. Ezért csak autót vezetni szabálysértés két fröccs után. .. 1956. november 4-e hajnalán Vészterhes tolmácsolás Lusztig Károly a kárpátaljai magyar sajtó egyik veteránja. Szerkesztette a beregszászi járási lapot, a területi rádió magyar szerkesztőségének vezetője volt, nyugdíjba vonulás előtt pedig a területi magyar nyelvű hetilap, a Kárpáti Igaz Szó helyettes főszerkesztőjeként dolgozott több mint tíz évig. Munkájánál fogva közelről szemlélhette a Kárpátalja jelenkori történelmét, olykor az események közvetlen résztvevőjeként. Most közölt emlékezése igazán sorsfordító időkhöz kapcsolódik. Életem egyik legizgalmasabb élménye az 1956. november 3-ról 4-re virradó éjszakához fűződik. Az utolsó simításokat végeztem a vasárnapi lapon, amikor íróasztalomon felberregett a telefon. A járási pártbizottsgra hívattak. — Sürgősen Ungvárra kell utaznod — közölte velem a titkár. — De siess, mert mielőbb ott kell lenned. A gépkocsi már vár. Kérdésemre, hogy milyen ügyben hívnak, titokzatosan hallgatott. Szemben a katonaárral Az utazás nem volt egyszerű. A szinte szakadatlanul velünk szemben áramló katonai gépkocsioszlopok miatt gyakran a padkára szorultunk. Munkácson is elég sokáig vesztegeltünk a vasúti sorompó előtt. — Csakhogy itt vagy — mondta megkönnyebbülten Vas Iván a területi pártbizottság titkára, amikor benyitottam a dolgozószobájába. Bemutatott a szobában tartózkodó harmadik férfinak. — Podgornij elvtárs — mondta. A nevezett akkor Ukrajna Kommunista Pártja Központi Bizottságának másodtitkára volt, és a szomszédos országban zajló rendkívüli események miatt tartózkodott Kárpátalján. Podgornij hanyagul nyújtotta felém a kezét, vagy inkább csak az ujjait, és szótlanul, leereszkedően biccentett Vas Iván az íróasztalához ültetett. Rámutatott az egyik telefonkészülékre (ezen lehetett különvonalon hívni a pártbizottságot) és megmagyarázta a teendőimet. — Bármely pillanatban hívhatnak bennünket. Nagyon figyelmesen és pontosan jegyezd fel, amit bediktálnak. De hogy addig se unatkozz — fűzte tovább a szót —, lefordítod magyarra ezt a szöveget. Ezzel átnyújtott nekem néhány gépelt ívet. A szovjet hadsereg felhívása volt a magyar néphez. Már a szöveg első soraiból megértettem, hogy a hadsereg akcióba lép, „a szocialista vívmányok védelmében”. Ezért hát az a nagy katonai felvonulás a határ irányában! — kapcsoltam nyomban. A lábam remegni kezdett: „Ez vért jelent — villant át az agyamon. — Ismét, alig 11 évvel a háború után!” Alig tudtam uralkodni magamon. A toll nehezen engedelmeskedett a kezemben, amint róttam a sorokat. Titokzatos telefonáló Épphogy befejeztem a fordítást, megszólalt a K-vonal készüléke. Egy mély hang szabatosan, gondosan ejtve ki a szavakat, egyes szövegrészeket megismételve, diktálta a „Magyar Forradalmi Munkás Paraszt Kormány felhívását a magyar néphez”. Vas Iván felém hajolva próbálta kisilabizálni az írásomat. Csakhamar azonban abbahagyta a kísérletezést, reménytelenül intve a kezével. Miután befejeztem az írást, és letettem a kagylót, türelmetlenül hadarta: — Van még egy kis időnk, amíg a nyomdában felkészülnek. Fordítsd le a szöveget! Figyelmesen hallgatott, olykor a vállát vonogatta, máskor pedig helyeslően bólogatott. Látszott rajta, hogy nagyon érdekli, amiről szó van. Lopva Podgornijra tekintettem. Csodálkozva láttam, hogy sejtelmesen mosolyog. Vajon min? De amikor a szöveg fordítása közben ismét rátekintettem, ugyanaz a kifejezés ült az arcán. „Ez maszk! — villant át az agyamon —, ami semmit sem fejez ki, és semmit sem árul el.” Emlékezetemben így maradt meg, vigyorgó arccal. Akkor is így láttam, amikor évekkel később elfoglalta az ország legmagasabb állami funkcióját: a Szovjeunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének az elnöke lett.. . MAGYAR GAZDASÁG Előredátumozott dráma A többi már csak rutinmunka volt. Bediktálni a szedőknek a szöveget, korrigálni a levonatokat. Hajnalodott már, amikor elhagytam a nyomdát. Rövidesen a rádió beszámolt a november 4-i drámai eseményekről. Akkor döbbentem rá, hogy egy történelmi eseményről hamarább értesültem, mint ahogyan az megtörtént. Azt azonban, hogy honnan telefonáltak, és ki volt a vonal túlsó végén, a mai napig sem tudom... Lusztig Károly Települések válófélben Igen a nemre Nem éppen a lakosok óhajára egyesült hajdanán jó néhány település a szomszédos községgel, várossal. Az „egységben az erő” jelszava mögött voltak ugyan észérvek, gyakorta azonban inkább a statisztika szépült: így lett meg a szükséges lélekszám a városi, a nagyközségi címhez. Mostanában arról hallani, hogy több, korábban összeházasított település ismét önállósulna. Mi a módja az ilyen válásnak? Mint azt dr. Szabó Lajos, a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályának vezetője a Vasárnapi Híreknek elmondta: népszavazást köteles kiírni a képviselő-testület, ha azt tagjainak negyed része indítványozza, vagy például a lakosoknak legalább a 10 százaléka aláírásával kezdeményezi. A szétválni óhajtó településrészen kerítenek sort természetesen a voksolásra, előzetesen azonban a képviselőtestület határoz arról, milyen részvétel mellett érvényes a szavazás, s mekkora többség szükségeltetik az „igen”-hez. Eredménytelen népszavazás esetén csak egy esztendő elmúltával lehet azt megismételni. (Az ötszáznál kevesebb lakosú kisközségekben elegendő a falugyűlés összehívása.) Ám ha az igent kimondják, megegyezésre kell jutni a vagyon megosztásáról, a település területéről, elnevezéséről — sorolta a főosztályvezető. A végső szót a köztársasági elnök mondja ki. Eddig mintegy 20 település válási szándékánakkelt híre, így például Mázaszászvár ismét Máza és Szászvár kíván lenni, Mátraterenyéből kiválna az egykori Mátranovák, Varsánygyüre pedig Nagyvarsány és Gyüre néven folytatná tovább. Bátonyterenye városból már korábban jelezték: jobb lenne külön utakon, Nagybátonyként és Kisterenyeként (nyár elején már volt egy eredménytelen népszavazás). A napokban hírét vettük Boglárlelle város esetleges szétválásának is; december első felében tartják ez ügyben a népszavazást. A helyzetet bonyolítja, hogy itt a szétválás igenlése új, azaz időközi választásokat tenne szükségessé — mondotta dr. Fürcht Pál, a Belügyminisztérium főosztályvezető-helyettese. A képviselő-testületet ugyanis nem lehet egyszerűen kettéválasztani, mert — lévén szó tízezer lakost meghaladó városról — a mandátumoknak csak a fele kötődik egyéni választókerülethez, a másik fele a pártok listáin talált gazdára. S e listákra a településegyüttes egészéről voksoltak. Ráadásul a lakosszám külön-külön már jóval tízezer alá csökkenne, vagyis az úgynevezett kislistás választási rend érvényesülne, amelyben nincsenek egyéni választókerületek, sem pártlisták. A lakosok külön-külön és közvetlenül választanák meg polgármesterüket is. Válni tehát a településeknek sem egyszerű. Miként önállósulni sem, mert ilyen törekvések is vannak, ahol a településrész megerősödött. A tervek szerint egyebek között Ormosbánya kiválna Izsófalvából, Búshalom Tiszaeszlárból, Szántód Zamárdiból. Ami viszont már biztos: támogató javaslattal a köztársasági elnök asztalára kerül a napokban Aszód, Derecske és Mezőcsát kérelme a városi cím elnyerésére. (patkó) 1990. DECEMBER 2., VASÁRNAP