Vasárnapi Hírek, 1993. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1993-01-24 / 4. szám

-------6 . Törvénytervezet a biztosítókról / Ódzkodnak a felügyelettől A biztosítási szakma jövője dől el azzal a tör­vénnyel, amelynek előké­szítő munkája most érke­zett a finiséhez. Ugyan a közvélemény arra számít, hogy ez a — várhatóan az első negyedévben a parla­ment elé kerülő — terve­zet egyszeriben megoldást hoz a biztosítótársaságok körüli feszültségekre, a törvény azonban az ügyfe­leket csak közvetetten érintheti — mondta a Va­sárnapi Híreknek dr. Trunkó Barnabás, a Ma­gyar Biztosítók Szövetsé­gének főtitkára. E lényeges jogszabály — amelyről még napjainkban is komoly vita folyik a pénzügyi kormányzat és a biztosítási szakma között — elsősorban a társaságok működésével foglal­kozik. Egyértelműen meghatá­rozza, hogy további magyar és külföldi tőke bevonását serkent­ve bővítik-e a piacot, s az ügyfe­lek továbbra is kiszolgálatottak maradnak-e a mamutbiztosítók kénye-kedvének. A tervezetet olvasva ezért is adnak hangot a szakemberek aggályaiknak. Mint mondják, túlságosan szigo­rúak azok a szabályok, amelyek­kel az államnak lehetőséget ad­nak a beleszólásra a tulajdonosi és társasági jogokba. A kemény állami felügyelet ugyanis — vé­leményük szerint—nemhogy se­gítené, inkább visszavetné a biz­tosítási piac bővülését. Kivitelezhetetlennek tartják például, hogy a biztosítótársasá­­gok vezetőjét — a jól ismert ká­derszabályok szerint — csupán előzetes állami hozzájárulással nevezhessék ki, s nem értenek egyet a felügyeleti megbízott intézményének létrehozásával, ami azt jelentené, hogy az állam embere komisszárként venne részt az igazgatótanács vagy a felügyelőbizottság munkájában. Ezeket a direkt hatalmi eszközö­ket még az sem ellensúlyozhatja, hogy — leszállítva a biztosító­­társaságok alapításához szüksé­ges alaptőkét — végre lehetővé teszik a magyar befektetők rész­vételét a biztosítási piacon. p. t. cs. ^ | XTrff___________ Ha előkapja, talál Lőttek a nyugalomnak Már vagy egy éve lőttek a nyugalomnak , panaszkodnak a Hungária körúti lakótelepen, ugyanis kézifegyverek ropogása veri fel a környék csendjét. A lakók a szomszédos BM-lakta­­nyában gyakorlatozó kommandósokra gyanakodnak. Ám — mint megtudtuk — ez csak az egyik oka a zajnak, amellyel sajnos hosszabb távon is együtt kell élniük. Reggeltől estig ropognak a fegyverek — panaszolták a Hun­gária körút 5—7. lakói. Általá­ban 5-6 lövést adnak le egy soro­zatban, majd 4-5 perc szünet kö­vetkezik. A Kerepesi úti BM- laktanyából kiszűrődő zajra a la­kótelep északi részén, a felső emeleti lakásokban még csukott ablak mellett is felriadnak a gye­rekek. Azt megértik, hogy a Bel­ügyminisztérium nyilván fontos feladatra készíti fel állományát, de azt már nem, hogy miért kell ezt a lakosság állandó zavarásá­val megtenni. Miért nem hasz­nálják például a Budapest kör­nyéki lőtereket? A Kerepesi úti laktanya sza­badtéri lőterének kihasználtsá­ga körülbelül egy-másfél éve va­lóban százszázalékos — tudtuk meg Kiss Mihály ezredestől, a rendőri ezred és a laktanya pa­rancsnokától. Ennek csak az egyik oka az, hogy ott gyakorla­tozik a rendőrség különleges szolgálata, amely a Komondor kommandó átszervezésével jött létre. A lőteret ugyanis a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, vala­mint a rendőri ezred, alkalman­ként pedig más rendőri szerve­zetek is használják. Nem is szól­va a rendőrtiszt-helyettesi isko­la hallgatóiról, akik a korábbi­aknál jóval többen vannak, ami­óta elkezdődött a rendőrségnél a létszámfejlesztés. A legfőbb ok azonban az, hogy másfél éve fokozott lőkiképzést vezettek be — mondta nyoma­tékkal a parancsnok. — Egy 1991-es felmérés szerint ugyanis az elvárhatónál alacsonyabb volt a rendőrök lőkészsége. Megesett, hogy fölöslegesen kaptak a fegy­verükhöz, s többször lőttek, de nem mindig találtak. Az új rend­szerű kiképzés eredménye, hogy a rendőri ezred tagjai — persze a gyakorlást leszámítva — két éve nem használták fegyverüket. A rendőrök magabiztosabbak, ak­kor rántanak fegyvert, ha szük­séges, és — ha arra kerül a sor — eltalálják a célt. Megtudtuk azt is, hogy a kör­nyékbelieknek sajnos jó ideig együtt kell élniük a zajjal. A Bu­dapest környéki lőtereket ugyan­is egyórás autókázás árán lehet elérni, és sokba kerülne naponta átutaztatni a városon az embere­ket. A laktanya lőterét hangszi­getelő és golyófogó berendezé­sekkel látták el, esténként nem lövöldöznek, a hétvégeken — ak­kor is csak szombat délelőtt — kizárólag rendkívüli esetben gyakorolnak. Sorozatlövő fegy­vert nem használnak, még ha ilyen érzetet is kelt, ha egy időben többen húzzák meg a ra­vaszt. Ennél többet egyelőre nemigen tudnak tenni. Érezhető változást csak a belső, fedett lő­tér bővítése hozna, de erre most nincs pénz. Mindezt a panaszo­soknak is elmondták volna, ha közvetlenül hozzájuk fordulnak. K. L. Elbocsátások Havonta háromszázan Az átalakuló Ikarusban megszűnik a korábban szocia­lista országokba szállított 200- as autóbuszok gyártása, s ezen­túl a 300-as és a 400-as típuso­kat készítik majd az igényes nyugat-európai piacokra. A nagyvállalaton belül egyedi gyártórészlegeket alakítanak ki, ahol elsősorban a termékek minőségét tartják szem előtt. Az Ikarus külföldi megren­delései visszaestek, a gyár ve­zetői által remélt nagyobb orosz megrendelés is elmaradt, ezért kényszerűségből lét­számleépítést hajtanak végre. Március végéig havonta 300 embert bocsátanak el, s így fo­kozatosan a felére csökkentik a mátyásföldi gyár dolgozóinak létszámát. Az orosz megrendelésre ké­szülő utolsó 200-as autóbuszok egyikét szerelik az üzemcsar­nokban (MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor) Iigatla­n­b­iroda­lom Anyagi függetlenségre tör a társadalombiztosítás A hévízi Carbona Gyógyszálló, az ország szénbányavállala­tainak közös gyógyüdülője hamarosan az OTF, vagyis az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság tulajdonába kerül — közölte lapunkkal Weglárcz Péter, az OTF vagyonke­zelői főcsoportjának vezetője. A főcsoportvezető elmondot­ta, tudatában van annak: sok bá­nyász fájlalja, hogy elvesztik a mintegy 350 ágyas, jó állapotban lévő gyógyüdülőjüket. Ez ért­hető, hiszen a reumatikus, moz­gásszervi betegségek foglalkozá­si ártalomnak számítanak a bá­nyászok körében. Csakhogy a kéthetes gyógykezelés az idén már önköltségi áron számítva is 24 ezer forintba kerül. Ez az összeg megfizethetetlen a bá­nyászok számára, a csőd szélén tántorgó bányavállalatok vi­szont mindössze néhány ezer forinttal tudnak ehhez hozzájá­rulni. Ezért az OTF megegyezett a Tatabányai Szénbányákkal, hogy Tatabánya átadja a maga 15 százalékos hévízi részesedését a társadalombiztosításnak. Az OTF előrehaladott tárgyaláso­kat folytat a többi bányaválla­lattal is. Ily módon néhány hónap múlva már a társadalombiztosí­tás tulajdonában lesz a Carbona nagyobb része. Weglárcz Péter hozzáfűzte, hogy a bányavállalatok már ma is a nyugati turistáknak adják ki a négycsillagos, szállodaértékű gyógyfürdő szobáit. Ezért úgy­szólván csak annyi változás vár­ható, hogy a bányászcégek pénz­tára helyett az OTF-hez folyik be a Carbona nyeresége. A bevételt az egészségügy finanszírozásá­ra, a nyugdíjalapok feltöltésére fordítják. Égetően nagy szükség van erre, hiszen a különböző vál­lalatok, cégek napjainkban már 95 milliárddal tartoznak az OTF-nek. Hogy ez milyen óriási összeg, annak értékeléséhez nem árt tudni: tavaly 528 milli­árd forint volt az OTF egész évi költségvetése. A Carbona átvétele sok szem­pontból modellértékű lesz, hi­szen az OTF arra törekszik, hogy sokéves távlatban valóságos in­gatlanbirodalmat építsen ki ma­gának. Nem ok nélkül, hiszen az ifjabb nemzedék már nem is tud­ja, hogy az OTF elődje — az idősebbek által sokat emlegetett OTI — óriási vagyonnal rendel­kezett 1945 előtt. Övé volt a többi között a Péterffy Sándor és Vá­rosmajor utcai kórház, az egyik balatonlellei, balatonboglári, balatonmáriai, parádi nagy üdülő, számos többemeletes pes­ti bérház, köztük a rózsadombi Bimbó utcában. Jellemző, hogy az OTI 1945 előtt még erőmű­építéshez is nyújtott államilag garantált kölcsönt, hogy a pénzét jól forgassa. Sokatmondó, hogy ebből az óriási vagyonból csak két józsefvárosi bérház maradt az OTF tulajdonában, a többit kártalanítás nélkül, mind kisa­játították az államosítások so­rán. A főcsoportvezető szerint a társadalombiztosítás ma is csak akkor tudja függetleníteni ma­gát a költségvetés napi gondjai­tól, ha ismét megalapozza anyagi önállóságát. Ez az ország több mint kétmillió nyugdíjasának, egészségügyi ellátásra szoruló lakosságának elemi érdeke. Az ingatlangyarapítás újabb jele, hogy az OTF reményei sze­rint hamarosan a társadalom­­biztosítás tulajdonába kerül a bükkszéki gyógyfürdő is — kö­zölte befejezésül Weglárcz Pé­ter. Ezt is három szénbányavál­lalat adja át, így törekedve arra, hogy csökkentse nyomasztó adósságterheit. Wéber K. Telefonálóit! A jól öltözött fiatalember, akinek csöngetésére ajtót nyitot­tam, az egyik fővárosi telefontársaság munkatársaként mu­tatkozott be, s miután elnézést kért a zaklatásért, rögtön a tárgyra tért. „Nem óhajt-e telefont fölszereltetni?” — kérdez­te, s meg sem várva a választ ismertette a feltételeket: egy-két napon belül bekapcsolják a készülékemet, amit azonnal kiválaszthatok a tucatnyi típust ismertető prospektusból. „De hiszen én nem is nyújtottam be igénylést...” — hebegtem. „Ez már szükségtelen!” — mosolygott váratlan látogatóm... — Nos, ez ma még álom, de már a közeljövőben valóság lehet! — jegyezte meg Kozma Béla, a Magyar Távközlési Rész­vénytársaság hálózati osztályá­nak vezetője, akit a Vasárna­pi Hírek a hazai telefonhelyzet­ről, a három esztendeje megkez­dődött nagyszabású fejlesztési tervek megvalósulásáról fagga­tott. — Budapest egyes városne­gyedeiben már 1993 végén kíná­lati piac alakulhat ki az Első Pes­ti Telefontársaság jóvoltából — folytatta az osztályvezető. — A tavalyi, mintegy 170 ezer új álomással szemben az idén akár 200 ezerrel is növekedhet az előfizetők száma az országban. Európában jelenleg csak egyet­len régióban — az egykori NDK területén — folyik lendületesebb telefonhálózat-fejlesztés, mint nálunk. Minden esélyünk meg­van arra, hogy az év végéig az úgynevezett telefonsűrűség Ma­gyarországon elérje a 100 lako­­sonkénti 15 telefont. — Még így is olyan messze le­szünk a fejlett országoktól, mint Makó Jeruzsálemtől... — A lemaradásunk valóban kétségbeejtő volt. Ma már azon­ban jól látszik az alagút vége. A 2000-re tervezett 30 telefonké­­szülék/100 lakos arányt jóval ko­rábban elérjük. Az idén optikai­­kábel-hálózatunk hossza 2100 kilométerre nő. A tavaly üzembe helyezett négy nagy és számtalan kisebb digitális telefonközpon­ ____________________________­ tot újabbak felavatása, rend­szerbe állítása követi. A várako­zásunknak megfelelően halad a rádiótelefon-rendszer kiépítése a Matáv, a Westel és más világcé­gek közreműködésével. A jelen­leg üzemelő mintegy 20 ezer, s az év végére feltételezhetően két­szer ennyi rádiótelefonnal már az ország bármelyik részéről kapcsolatot létesíthetünk a kö­zeli-távoli előfizetőkkel. Az idei év fordulópont lesz a rádiótele­fon hazai térhódításának törté­netében: hamarosan lezárul egy a KHVM által kibocsátott fej­lesztési pályázat. A leg­jobb tervezetek kivá­lasztását, reméljük, a megvalósításuk követi majd.­­ Önök számára, meglehet, unalmas már hallani a panaszt: a vi­tathatatlan sikerek elle­nére sem képes a Matáv lépést tartani a megnö­vekedett igényekkel. Ha jók az értesüléseink, csupán a fővárosban évente 50 ezer új tele­fonigénylést adnak be, s így a sorban állók száma ténylegesen nem csökken, hanem növekszik.­­ A telefonigénylők száma valóban gyorsabban növekszik, mint a hálózat fejlesztésének mostani üteme. Kiút azonban itt is van, és nemcsak Budapesten. Az önkormányzatoknak lehető­ségük van bekapcsolódni fej­lesztési programunkba. Csupán Pest megyében például több tíz­ezer készüléket az önkormány­zatok közreműködésével szere­lünk fel még az idén. (márkus) Az igénylők száma gyorsabban nő, mint a készülékeké 1993. JANUÁR 24., VASÁRNAP Használják az éjszakákat Torlasz az utcákon Megszokott a főváros­ban, hogy az áruszállító teherautók a parkoló gép­kocsikkal párhuzamosan állnak, s félig eltorlaszol­va az utcát rakodnak ró­luk. Ha jól működne az ellenőrzés, azok a sze­mélygépkocsik nem áll­hatnának ott a vállalatok rakodóhelyén. Budapesten 3­7­7 közös rakodó­helyet jelöltek ki az áruszállí­tóknak, a Belvárosban ebből 126-at. E helyek mindegyikén naponta legalább 25 teherautó rakja le rakományát. De gyakran nem férnek oda a személygépko­csiktól. Veszekedés, káromkodás, jóval ritkábban rendőri beavat­kozás és büntetés következik. Nappal is rendet kellene tartani. Mégis, valamelyest tehermen­tesíteni lehetne a zsúfolt fővá­rost, ha a szállítók éjszaka ra­kodnának. Mérések szerint amíg nappal egy teherautó másfél for­dulót tesz meg, addig éjszaka négy és felet. Közvetlenül a rendszerváltás előtt Budapesten 180 üzlethez és áruházhoz már éjszaka szállítottak. Azóta megváltoztak a körül­mények. Egyre több a kiskeres­kedő. Egyre több a kis­teherautó. Azelőtt például a Budapesti Tej­ipari Vállalat látta el tejjel a fő­várost. Most a húsz százalékka kevesebb tejet legalább húsz cég szállítja ki. Kinek érdeke az éjszakai szál­lítás? A kritikus pontokon,­­ nagy forgalmú helyeken lévő na­gyobb üzleteknek és a fuvarozó cégeknek megéri. A kiskereske­dőknek egyelőre nem fűződik hozzá érdekük. Ők vagy anyag előnyökért vállalkoznának rá vagy azért, mert a hatóság rá­kényszeríti őket. Falk György, a Fővárosi Szállítási Tanácsadó Rt. vezetője szerint az is hátrál­tatja az éjszakai rakodás elterje­dését, hogy a szállításhoz hasz­nált 120 ezer kis konténernek és kocsinak jó, ha az egyharmada megmaradt mára. Az viszont igaz, hogy most már van ember, aki éjszaka fogadja az árut. Saj­nos, akad elég munkanélküli. A lakosság sem nagyon lelke­sedik az éjszakai szállításért, mert eddigi rossz tapasztalatai alapján tart tőle, hogy zajjal-lár­­mával jár. Holott lehet csendben is rakodni. Gumikerekű jármű­vekkel. Nem szükségszerű a te­herautó-platóról ledobni a jár­dára a szállítókocsit. Üvöltözni és káromkodni sem muszáj! Talán ki kellene próbálni. Hátha kiderül, hogy enélkül is lehet kulturáltan kereskedni. -tamás- Nem a gyártás, a tárolás A világ vezető vegyipari cégei tanácskoznak január 26-a és 28-a között Budapesten. Az Eastchem elnevezésű konferencián a Buda­pest Kongresszusi Központban a külföldi cégek vezetőin kívül előadást tart dr. Csurgay Lajos, a Magyar Vegyipari Szövetség fő­titkára is, aki a hazai vegyipar helyzetét ismerteti. Amint a főtitkár a Vasárnapi Hí­reknek kifejtette: a vegyipart ke­vésbé érintette a válság, mint az ipar más ágazatait. Vegyiparunk termelése 1960-ban az ipari terme­lés 6,8 százalékát adta, napjaink­ban viszont már meghaladja a 30 százalékot. Igazán nagy megráz­kódtatás csak a műtrágyagyártást érte, amelynek termelése az igények csökkenése következtében erősen visszaesett. Az iparág környezetszennyezé­séről a főtitkárnak az a véleménye, hogy az összességében elfogadha­tó, rossznak nem nevezhető. A lev­egőszennyezéshez a vegyipar­­1-2 százalékkal járul hozzá; az igazi gondot náluk a vegyi hulladékok tárolásának megoldatlansága je­lenti.­ ­.

Next