Vasárnapi Hírek, 2007. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)
2007-12-23 / 51. szám
6 Brüsszel ma az egységesülő Európa szinonimája, félezer ével ezelőtt Európa viszont az indiai és amerikai hódításokkal bővülő óriási német-római birodalom és a pápa közti huzakodás, a délkeletről fenyegető török elleni harc és a dinasztikus játszmák terepe. Benne természetesen a törökkel folytatott küzdelem hadszíntereként - Magyarországgal. Ma az unió központjában képviselők és lobbisták működnek (utóbbiak nyíltan avagy „rangrejtve”), segítve egyes - nemzeti és azokon átnyúló - ügyek megoldását, ötszáz éve nem kevésbé volt így, még ha nem is ekként nevezték őket. E diplomaták közt már akkor is volt egy hazánkfia, Maximilianus Transylvanus (1490 körül-1560 körül), azaz Erdélyi Miksa. Bod Péter írja később róla a Magyar Athenasban: „Élt a XVI. századnak elején, lakott Spanyolországban az V. Károly császár szolgálatában, oda is házasodott s maradott. Szász volt-é vagy Magyar? Nem elég világos, írt egy hosszú levelet 1522-dik észt. A Kastallanusoknak a’ Molukkai Szigetek felé való hajókázásokról, a’ mellyben sok újságok foglaltatnak bé. Az Uj Világról írott más könyvekkel is szokott nyomtattam.” A szakirodalom brüsszeli humanistaként említi, mert itt tanult, sokáig itt élt. Nevét alapvetően egy korabeli tudósításának elsősége őrizte meg: ebben 1522 októberében Matthäus, Lang bíborosnak arról számol be, hogy a Magellán-expedíció egy része sikeresen visszaérkezett Spanyolországba. Részlet a később a müncheni levéltárban fellelt, mindössze négy ívnyi levélből: „E napokban tért vissza az egyik hajó abból az ötből, melyet a császár, mikor a múlt években (1519) Augsburgban tartózkodott, az idegen s annyi századokon át ismeretlen világba küldött, hogy kikutassa azokat a szigeteket, ahonnan a fűszerek származnak. Mert ha azokat is hoznak hozzánk a portugálok az arany Chersonneusból, mely alatt Malakkát értjük, azokon az Indiákon azonban csakis bors terem.” A veretes nyelvezetbe öltöztetett tények: a portugál Magellán (spanyolosan: Fernando de Magallanes, 1480 körül—1521), aki később felajánlja szolgálatait a spanyol uralkodónak, s így nemzetet vált, 1519-21 közötti útja során hajóival nyugat felé elindulva elérte Dél-Amerikát, 1520. október 21-én megtalálta az addig csak sejtett átjárót, amelyet aztán róla neveztek el. A megkerült földrész után átkelt a Csendes-óceánon, s bár őt egy csetepaté során a bennszülöttek megölték a Fülöp-szigeteken, a spanyolok ellenőrzés alá vonták a Malaka-szorost, meghódították a fűszerben gazdag Malukuszigeteket (ma Indonézia), majd egyetlen megmaradt hajójuk, a Victoria 1522. szeptember 8-án Elcano vezetésével befutott spanyol kikötőbe. Elsőként hajózták tehát körbe a földet. A birodalom kiterjesztésének szándékán kívül, pontosabban azzal együtt az expedíció fő mozgatója a korban az egyik legfontosabb áru, a kincset érő fűszerek új beszerzési útvonalának felderítése volt. A híradás frissességére jellemző, hogy az expedíció egyik életben maradt tagja, az olasz Antonio Pigafetta útleírása Transylvanus levele után csak jóval később jelent meg, míg a magyaré 1523 januárjában Kölnben, novemberében Rómában már könyv alakban is. Ennek köszönhetően Honterus János 1534-ben megjelent művében - Transylvanus nyomán - már ismerteti Amerikát, majd Székely István 1559-ben megjelent világkrónikájában megírja Magellán útját, mert „egy földijének könyvéből értesült róla”. Transylvanusról tudnunk kell, hogy a már említett Matthäus Lang segítségével, aki I. Miksa császár tanácsadója volt, külföldön tanult, s 1519-től V. Károly titkára lett, akit a királyi székhelyekről minden külföldi útjára elkísért, s ezekről leírást készített. Erdélyi Miksa sorsa később közvetve újra összefonódott szülőhazájáéval. Tudvalevő, hogy a Mohácsnál szerencsétlen sorsú I. Lajos király felesége, Mária királyné V. Károly húga volt, s Brüsszelben született. Habsburg Máriáról feljegyezték, hogy meglehetősen férfias alkatú volt, 1523-tól kezdődően férjénél határozottabban próbálta erősíteni a főurakkal szemben a királyi hatalmat. A tragikus kimenetelű mohácsi csatavesztés után Pozsonyba menekült, kényszerűségből otthagyva Budán azt a hatalmas mennyiségű ezüstöt, amelyet éppen pénzveréshez gyűjtetett össze. A birodalmat Spanyolországból irányító V. Károly a magyar ügyeket a birodalom hatalmi küzdelmei szempontjából figyelte. Fontosabb volt számára, hogy miként áll a hadi helyzet ellenlábasával, az Észak-Itáliában hadat viselő I. Ferenc francia királlyal, avagy huzakodása a pápával, így csak arra próbált ügyelni, hogy a szétesett magyar királyság trónján öccse, Habsburg Ferdinánd miként próbálja „pacifikálni a helyzetet”, s a török kérdés esetleg magától megoldódik. Az európai uralkodói központokból tehát Magyarország amolyan „kamaraszínháznak” számított. Egyébként a már említett Matthäus Lang, Erdélyi Miksa pártfogója hozta létre azt a megállapodást 1515-ben, amelynek értelmében később Csehország és Magyarország trónja a Habsburgokat illeti meg. Ezért megkapta a salzburgi hercegérseki rangot, ám ezután már nem ténykedett a Habsburgok szolgálatában. Mária tehát másik testvérbátyja, Ferdinánd magyar királlyá választásán ügyködik. V. Károly a magyar nemességhez intézett levelében, egyértelmű engedelmességet elvárva, így fogalmaz: „Ferdinánd ausztriai főherceg urat, a mi kedves öcsénket az ország békés birtokába behelyezzük...” Nyugatról nézvést így fest a három részre szakadó ország. V. Károly a húgát, Habsburg Máriát később németalföldi régenssé nevezi ki (1531-55). Mária - ahogy ma mondanánk - európai műveltségű asszony, korábban hosszú ideig levelezett Erasmusszal, férje temetésének hírére Luther Márton négy zsoltárfordítását dedikálja neki. Brüsszelben tehát nyolc évre a szolgálatába szegődik Erdélyi Miksa. Mielőtt Mária környezetébe került volna, már nagy diplomáciai tapasztalatra tett szert: 1522 júniusában például, amikor V. Károly meglátogatja Londonban VIII. Henriket, kíséretében ott van „Maitre Maximilian de Transylvane”, a „Council of Flanders” tagja. A hűséges Oláh Miklós esztergomi érsek, aki Mohács után Mária kíséretében tartózkodott Brüsszelben, 1534. február 8-án innen keltezett levelében nyilvánvalóan a titkárt említi „Maximilianus noster Transylvanus’’-ként. Ferdinánd spanyolországi követe egy másik levélben szintén utal egy titkárra, akit V. Károly Bécsbe kíván küldeni. A titkár apja a mohácsi csatában elesett, s ezért most Ferdinánd szolgálatában kíván a török elleni harcban segíteni. Még egy adat tehát, mely tehát a magyarországi gyökerekről vall. Maximilianus Transylvanus hosszas brüsszeli tartózkodása közben a város közelében feleségével együtt kastélyt, birtokot vásárol. Aztán a kulisszák mögötti egyezkedések művészetéből lassan kikopva, öregedő emberként már inkább csak a lírának hódolt. Marafkó László Brüsszeli emberünk - ötszáz évvel ezelőtt Fűszer és politika Zabola szörnyen meszsze van. Budapestről Kézdivásárhelyig eljutni 12-13 órányi - megállás nélküli - autózásba kerül, és akkor még mindig hátra van néhány kilométer a Kovászna felé vezető úton. „Erdély legjobban őrzött titka” - talán így fordítható a „Transylvania’s best kept secret”, amit a Mikes-kastély szórólapján, s szintén angol nyelvű honlapjukon jeligeként olvasni lehet. Nem véletlenül hirdetik: ez a titok hozzáférhető. Van hat kiadó szállodai szobájuk, reggelit, s kívánságra más étkezési lehetőséget is kínálnak a gépház (The Machine House) néven népszerűsített épületben. Ez a Mikeseknél eredetileg a birtok áramfejlesztőjének és vízpumpájának elhelyezésére épült meg egyszintesre, később favázas (fachwerkes) emelettel bővült, ahol szövődét rendezett be Mikes Armin felesége, Klementina, Bethlen István miniszterelnök húga. Az államosítás után műhelyek, mosoda, s irodák kerültek a házba. Most vendégház, miután a Mikes leszármazottak sikerrel visszaperelték az 1946-ban államosított birtokot, a közel 40 hektárnyi, ősfás (angol)parkot és az épületeket (még ha az egészet nem is kapták vissza a háború végéig 125 ezerből - négyezer hektár erdő ismét a Mikes-birtokhoz tartozik). Megvan a „kerti ház”, melyben Klementina asszony lakott a lányával és az unokájával, a kiköltöztetés előtt. Közvetlenül a kétszárnyú - távnyitóval működtetett - kovácsoltvas főkapu közelében áll a „nyeregház”, melynek az emeletén azelőtt a kocsisok szállása volt, földszintjén pedig a hátaslovak szerszámát tárolták. A „luxus istálló”, melyben a legjobb hátaslovak kaptak egykor szállást, éppen átalakítás tárgya. Az új-régi tulajdonosok a konferencia turizmus befogadását is tervbe vették már. Megvan a millennium idején épített jégverem, s számos egyéb gazdasági épület segíti a kastély körüli gazdálkodást. A nagy kastély múltját már Orbán Balázs is kutatta, s az alapfalait a 16. századra datálta. Tudható, hogy Apor Lázár és Imecs Judit 1629-ben e házban tartott fényes lakodalmán a fejedelem, Bethlen Gábor is megjelent. 1634-ben Mikes János - testvérének közreműködésével - idehozta titokban szentléleki házukból elszöktetett Tarnóczi Sárát. Itt fogadták be zágoni Mikes Kelement, s itt született 1805-ben „Erdély Széchenyije”, Mikó Imre gróf. A főépület leégett a Rákóczi szabadságharc idején, s az 1800-as évek közepén Mikes Benedek (akinek ajánlja nagy munkáját Orbán Balázs) építtette újjá, s egyben át. Ekkor lett tulajdonképpen kastély az udvarházból. Manapság folyik a falkutatás az épületben, s a Magyarországról érkezett restaurátor-építész páros, Szentkirályi Miklós és Lőrincze Zsuzsanna megtalálták a vakolat alatt a korábbi, még 1867-ben felhordott vakolatot, s rajta az egész első emeleten gazdagon burjánzó falfestést. Aztán ez alatt néhol még 17. századi vakolat is előkerült. Az állami tulajdon közel 60 éve, mely alatt szanatórium, gyógyintézet működött a falak között, nem múlt el nyomtalanul. Volt mit elbontani, s van mit helyreállítani ezután. A legnagyobb fejlesztések Mikes Armin nevéhez köthetők, aki 1920 után a zabolai birtokot Erdély egyik legjövedelmezőbb „vállalkozásává” fejlesztette. Az „Új kastély” épületébe 1997-ben még értelmi fogyatékosokat költöztetett az állam, mielőtt az jogerős ítélettel ismét a Mikesek kezébe került volna. Ezt a házat a millennium idején emeltette Mikes Ármin. Itt volt a család vendégeinek szálláshelye, s a széleskörű gazdasági tevékenységet folytató gróf irodáit is ebben a házban rendezték be. Jellemző látvány ma még a - szanatóriumi évtizedekre emlékeztető - a főhomlokzat elé telepített két műkőszobor, Ion Slavici és Mihai Eminescu portréja. Az új kastélyt a régivel össze-kötötték anno. Az utóbbi pinceszintjéről indul a föld alatti út, amely a lejtős terepen alább megépített új kastélyba már a kétszintes híd fedett folyosóján érkezik meg. Ez talán az épületegyüttesnek a legérdekesebb, s ugyanakkor legelhanyagoltabb része. A parkban áll a „Svájci ház”, ami a párizsi világkiállításra készült 1900-ban, majd onnan a bécsi Práterbe került. Ott vette meg Klementina, s hozatta el zabolai birtokára. A parkban két tó van, egy kisebb dísztó és a nagyobb, amely kéthektáros felületű, több ágon csordogál a patak, amely táplálja, melyen fahidak vezetnek át. Van már szabadtéri sütőház, mely kiszolgálja a fizetővendégeket, s egy kis játszótér azok gyerekeinek. Egyébként a parkot egy francia tervezte meg a 19. század végén, bizonyos Achille Duchenne, s mostanában a budapesti Corvinus Egyetem diákjainak közreműködésével folyik a helyreállítás. Az egyik legérdekesebb növény a parkban az a mesterségesen sokfelé ágaztatott törzsű fenyő, amit a helybeliek „szerelemfának” neveznek. Az utolsó Zabolán élt grófi pár, Armin és Klementina unokája Mikes Katalin, s az ő fiai, (teljes nevükön) Gregor és Alexander Roy Chowdhury de Ulpur irányításával folyik a terület és az épületek helyreállítása, hasznosítása. Érdekes, hogy az egyik, ami már jól beindult, az az „event hall” funkció. Vagyis a régi kastélyt bérbe adják nagyobb rendezvények céljára. Úgy látszik, senkit sem zavar a hibás, hiányos parketta, a kutatóárkok tömege a hiányos vakolatú falakon, a villanyvilágítás elégtelen volta az állványokra, ablakmélyedésekbe elhelyezett gyertyák hangulatot varázsolnak a lepusztult épületbe, s a szükség szerinti mennyiségben behordott és megterített asztalok mellett szívesen mulat a házat bérbe vevő vendégsereg. Tanulságos látni, hogy a még egy évtizede sem birtokba vett együttes már pénzt keres a gazdáinak, miközben a rendbe tétel még éppen hogy csak elkezdődött. A Zabolára látogató hazánkfiai (s lányai) kedvéért azért megemlítem, hogy híres a község 15. században épült későgótikus temploma, melybe egykor csak felvonóhídon át lehetett bejutni, s nyolc méter magaserődfal vette körül. 1838-ban csökkentették a fal magasságát, s visszabontottak egy szintet a templomból is. Azt a szintet, amely az erdélyi szász erődtemplomokhoz hasonló módon, körben lőrésekkel és szuroköntő nyílásokkal volt tele. Ez utóbbiak ugyan megmaradtak, de az 1977-es földrengés után megépített betonkoszorú ezek elé került. Az eredetileg (katolikus templom korában) gazdagon kifestett falak képeiből csak egy egészen kicsi részlet maradt ránk. Viszont az, hogy milyen lehetett eredetileg, az megtekinthető néhány kilométerrel odébb Gelence (már „világörökség”) templomában. Itt, Zabolán megvan a szentélyben az egykori bordás boltozat íveinek remek gyámkövei. Kettő közülük férfifejet formáz. A szentélyben, s a hajó dongaboltozatának helyén is festett kazettákból álló famennyezetet látunk, melyek készítési ideje a 18. század második fele. A templom erődfala előtt áll Mikó Imre bronz mellszobra, s egy emlékmű 1848-49 hőseinek és a világháborúk csataterein elhunyt zabolaiak névsorával. Zabola nevezetessége még a Csángó Néprajzi Múzeum és Székely Tájház gazdag gyűjteménye. Imecsfalva, Kovászna, Zágon, Gelence, s persze Kézdivásárhely, Szentlélek, Esztelnek, az Ojtozi szoros, a Gábor Áron emlékhelyek, s a környék más nevezetességeit ajánlva a nyájas olvasó figyelmébe, így téli estéken tervezgetve, merre is utazzon, kiránduljon, induljon el a következő évben, arról is beszélhetnék egy keveset, milyen pompás a szilvórium, amit azon a vidéken párolnak a helybeliek... Ráday Mihály Erdély legjobban őrzött titka ----------- Régi Nemzet ■■ Vasárnap, 2007. december 23. Keresztkérdés Az elmúlt évekhez hasonlóan az ország számos pontján állít fel hatalmas keresztet a Jobbik és több civil szervezet, hogy a karácsonyt megelőző bevásárlási lázban az embereket úgymond az ünnep igazi értelmére figyelmeztesse. Korábban több önkormányzat is engedélyezte, ám vagy egy tucat képviselő-testület elvetette a kezdeményezést, amit a szervezők rendre súlyos diszkrimincióként értékeltek. A jobboldali sajtó - tisztelet a kivételnek - nem is igen állta meg, hogy ne tegyen csípős megjegyzéseket, felemlegetve: egy zsidó alapítvány többször is engedélyt kapott arra, hogy hatalmas menórát helyezzen el a főváros több forgalmas pontján. A híradások szerint a keresztállítást megtagadó önkormányzatok többségében baloldali túlsúly volt, de korábban Kecskeméten a jobboldal is ellenezte az ötletet, mondván, az sokak érzékenységét sértheti. Egy közterületi hirdetés akkor hatásos, ha figyelemfelkeltő. Egy vallási jelkép esetében azonban a provokatív jellegű felhasználás épp a szimbólum lényegét sérti meg. A keresztállítás ötletével házalókat, azt hiszem, valami olyasféle szent háborús cél vezeti, mint hajdan a keresztes lovagokat, • akik úgy hitték, nekik egy földrajzi hely visszafoglalásával kell elégtételt venniük a hitetleneken. A „melyikből lesz több, menórából vagy keresztből” kérdésre leszűkített „szent háborúnak” épp annyi köze van az ünnep igazi értelméhez, amennyi a kereskedők karácsonyra időzített kedvezményes akcióinak. Semmi. Máriaremetén jártam. A kegytemplom bejárata melletti hirdetőtáblán - az egyházi tárgyú hirdetményeket letakarva - két hatalmas plakát éktelenkedett, amelyen több, a keresztállításban résztvevő mozgalom kormányellenes demonstrációra invitált. Ilyenkor, azt hiszem, óhatatlanul is megfogalmazódik az emberben: vajon mennyire hiteles egy olyan szervezet mások lelki üdvéért való aggodalma, amelynek aktivistái politikai célok elérése érdekében feljogosítva érzik magukat arra, hogy felülírják egy vallási közösség saját tagjainak szánt közlendőit? Aligha vagyok egyedül, amikor azt gondolom, lenne itt néhány, elsőként talán házon belül tisztázandó kérdés, elsőként is az: missziós eszköz vagy csak ürügy a kereszt? Dobszay János