Vasárnapi Hírek, 2017. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

2017-06-17 / 24. szám

Több mint 320 intézmény, mintegy 2000 program, 15 éves évforduló, és egy arc, nevezetesen Für Anikóé, aki amolyan nagykövete lett az idei Múzeumok Éj­szakájának. Nem mintha szüksége volna a rendezvénynek külön népszerűsítés­re­­ a Szent Iván-éji (vagy ahhoz legkö­zelebb eső szombat) éjszakán az elmúlt másfél évtizedben az is múzeumba ment, aki amúgy messziről kerüli a kiállítóhe­lyeket. A tematika ezúttal az értékőrzés fogalomkörét meríti ki minden lehetsé­ges oldalról, gyűjtemények kiemelkedő darabjaira fókuszálva. Ilyen például Mó­ricz Zsigmond csizmája, melyet valószí­nűleg 1915-ben készíttetett, amikor az I. világháborúban a keleti frontra indult, s amely 1979-ben Móricz hagyatékával került a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Nem akármilyen csizma ez, azon túl, hogy a fotók alapján kissé nagynak látszik az író lábára, és egyszerre hasonlít motoros- és vadászcsizmára, szimbolikussá nőtt az évek folyamán. Mint Van Gogh bakancsa, Móricz új korában le is rajzolta magát benne, az évek során megtalpaltatta, és hu­szonhét éven át visel­te vidéki riportjaira utazva. Fehér László megfestette, majd kisfilmen beszélt róla, Tolnai Ottó pedig esszét írt a festmény és a lábbeli kapcsán. A Múzeumok Éjszakáján továbbszőhető a története, és még egy kicsit szidolozha­­tó a nimbusza. Múzeumok Éjszakája, június 24. Két Dargay-ünnep is jutott az évre: nemrégi­ben volt a Lúdas Matyi bemutatójának 40. év­fordulója, június 20-án, 90 éves lenne Dargay Attila. Ennek apropóján először most vasárnap az Urániában, utána pedig országszerte több moziban is újra műsorra tűzik a Vukot. Az Urá­nia egész napos Vuk-fesztiválján kiállítanak számtalan eredeti Dargay-rajzot, vázlatokat, storyboardokat, és olyan filmekhez készült fi­guraterveket is, amelyek végül nem valósultak meg. A Vuk-vetítésen kívül animációs rövid­­film-különlegességekből is csemegézhetünk - többek között A három nyúl, a Dióbél királyfi és a Variációk egy sárkányra című filmekből láthatunk rövid részleteket. Uránia Nemzeti Filmszínház, június 18. NK Szebedhíd. Hídfoglalásra invi­tálnak a Valyo, város és folyó Egyesület aktivistái a Szabadság hídra, ahol szombaton és vasár­nap (szinte) mindent lehet, kivé­ve autóval közlekedni rajta. Lesz cirkusz, LED-zsonglőrbemutató, éjszakai mozizás, eszem-iszom, azaz szabad hídfoglalás. Szabadság híd, június 17-18. Futás, titkok, nácik, és fergeteges színészek, többek között Dustin Hoffman, Sir Laurence Olivier és Roy Scheider együtt a vásznon. Biztos vagyok benne, hogy Babe, a marato­ni futás megszállottja legalább egyszer már mindenki nappalijába bekocogott, de John Schlesinger filmje épp olyan addiktív, mint a futás egy maratonista számára. Akármikor, akármeddig elfut vele a néző, akár a nácik elől, akár utánuk kell szaporázni. Maraton életre-halálra, amerikai thriller, 1976, 125 perc, m3, június 18., vasárnap 21.20 Ulysses nappalija. Utoljára lehet be­ülni az Artus-gyárépület hatalmas csarnokának dohányzóasztalokkal és ülőgarnitúrákkal berendezett al­kalmi nappalijába, hogy Goda Gábor társulatával az örök visszatérés ad hoc alakuló mítoszába bonyolód­junk. Szereplőként akár: Artus Stúdió, június 17-18. VÁROSBAN Elfeledett templom egy bérház udvarán Templomból rengeteg van Magyarországon, elhagyott, üres templomból is van jó pár. De olyan, több mint 50 éve nem működő templom aligha­nem csak egy van, amit körbeépítettek egy bérházzal. A Budapest belvá­rosában álló 19. századi, impozáns evangélikus templom ilyen. Ráadásul nem is akármilyen története van: itt kötött másodszor is házasságot egyetlen feleségével 1882-ben Mikszáth Kálmán, és itt keresztelték meg bő 70 évvel később Závada Pált. A Rákóczi útról nem is látszik a templom, de az 57-es számú ház kapuján belépve elénk tárul a lepusztult állapotában is gyönyörű, neoromán épület, melyet a 19. században egyre gyarapodó szlovák evangélikus gyülekezet építtetett magá­nak. 1867-re készült el az akkor még Kerepesi úton, szomszédságában a korábban épült paplakkal és iskolával. Az ezer ember befogadására alkalmas templom és az iskola a budapesti szlovák közösség egyik kulturális központja lett, akkoriban a József­városban élt a legtöbb szlovák ajkú lakos. Az egyházközség idővel elszegényedett, így előbb egy bazársort, majd később a mai Rákóczi út 57. szám alatt álló, Luther-házként ismert bérházat építették a templom köré, hogy a lakások kiadásá­ból fedezzék intézményeik fenntartását. Ezzel az épület eltűnt az utcaképről, de a megcsappant szá­mú budapesti szlovák kisebbség templomba járó tagjai egészen a 20. század második feléig használ­ták a templomot. Az épületet a gyülekezet 1965-ben eladta az államnak, és a templom előbb különböző állami szervezetek székhelyeként szolgált - itt működött a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet, majd a Kohó- és Gépipari Minisz­térium. A rendszerváltás után a „Tudomány és technika háza” volt, majd kaszinó, játszóház, sőt harcművészeti központ is üzemelt a műemlék falak között. A templomot később háromszintessé tagolták, és irodákat alakítottak ki benne, a szlovák evangélikus közösség pedig a szomszéd bérházban rendezte be kápolnáját, ahol minden istentisztelet előtt le­játsszák magnóról a régi templom harangjainak zúgását. L. T. MICSODA VILÁG Fenséges téboly I. Nortont császárnak kijáró tisz­telettel búcsúztatták San Fran­ciscóban a korabeli amerikai la­pok. Joshua A. Norton hatvanegy éves korában, 1880. január 8-án, az utcán lett rosszul, és sorsa nem fordult jobbra. Nem mintha azelőtt szépen bánt volna vele az élet, bár tény, egykor dúsgazdag emberként élt. Csak aztán - fur­mányos és rosszul időzített gaz­dasági ügyleteknek köszönhe­tően - elveszítette vagyonát, és vele együtt - minden bizonnyal -a józan eszét is. Történt ugyanis, hogy a csőd után az addig tehetős Norton, zsebében néhány dollárral, el­tűnt. Pár évvel később visszatért San Franciscóba, és az összes lapnak elküldte nyilatkozatát, amelyben jelezte: Amerika csá­szára visszatért népéhez. Azt nem nehéz elhinni, mit gondol­tak róla az emberek, ám cso­dák csodájára Amerika szent teheneként tekintettek a belső boldogsággal megáldott férfi­ra, vagyis hagyták, hogy kedve szerint uralkodjék időről időre kiadott rendeletei útján. Az ét­termekben fizetnie sem kellett, a színházban páholyból nézhette az előadásokat. Pénztelenségén úgy igyekezett enyhíteni, hogy bankókat nyomtatott, amit el­számoltak neki dolláralapon. Egyszer az is megtörtént vele, hogy a város rendőrkapitánya elmeorvosi vizsgálat alá akarta vetni, de a polgárok elérték, hogy szabadon távozhasson Norton - aki később, nagylelkűen, császári kegyelemben részesítette a kapi­tányt. Talán különös, de Norton szépséges tébolyában olyan öt­letek is megfogantak, hogy hidat kellene építeni az öböl fölé, és alagutat a víz alá­­ s lám, az ame­rikai nép, idővel, ezeket a „ren­deleteit” be is teljesítette. Igaz, Norton egyiket sem érte meg. Életének és sorsának tanulsága pedig annyi, hogy lám, még egy nem feltétlenül jól működő és megosztott társadalom is, ha a tagjai úgy akarják, képes felemel­ni és szeretetben megtartani szent őrültjeit. -EB 2017. június 17. VASÁRNAP /MOZAIK $ 31

Next