Vasárnapi Nógrád Megyei Hírlap, 2009. július-december (12. évfolyam, 26-50. szám)

2009-11-29 / 46. szám

14 HÍRSÁV Fényjátékkal köszönti Balatonfüred az adventet EGÉSZ DECEMBERBEN adven­ti rendezvénysorozatnak ad otthont Balatonfüred, és a hagyományos fénykiállítás is megnyitotta kapuit. A vasútállomáson látható fényparádé december 20-ig várja a látogatókat. Ezen a hétvégén rendezik meg az Advent fényei elnevezésű táncművészeti gálát is a Ba­laton Szabadidő és Konfe­rencia Központban. A H1N1 miatt kevesebb a mekkai zarándok NEm A MERÉNYLETEKTŐL, ha­nem az új influenzától tar­tottak a legjobban a hét kö­zepén kezdődött mekkai za­rándoklaton a hatóságok. A hívek ezért fertőtlenített kö­vekkel dobálták a sátán szimbólumának számító kőoszlopokat. A H1­NI mel­lett több tucat halálos áldo­zatot követelő esőzés is súj­totta az idei zarándoklatot. Fizetés nélkül dolgoznak egy japán légitársaságnál LEMONDOTT DECEMBERI fize­téséről a legnagyobb ázsiai légitársaság, a Japan Air­lines Corp. (JAL) elnöke és 70 vezető beosztású dolgo­zója. A súlyos gazdasági helyzetben lévő társaságnál azt tervezik, hogy elhalaszt­ják 17 ezer alkalmazottjuk téli prémiumának kifizeté­sét is. A JAL a kormánytól vár segítséget. A háromcsillagosokat sújtja jobban a válság egyértelműen jelzi a Ma­gyar Szállodai Teljesítmény Index 2009. január-októbe­ri elemzése, hogy legin­kább a 3 csillagos és a bu­dapesti hoteleket érinti a visszaesés, amely október­ben érte el a mélypontját. Az adatok szerint 32 száza­lékkal volt alacsonyabb a 3 csillagos budapesti szállo­dák kihasználtsága, mint egy évvel korábban. Járványveszély a sátán kövénél UTAZÁS Ausztriában fejlesztések­kel próbálják visszacsábí­tani a válság miatt óvatos sízőket a síterepekre. A magyarok által kedvelt Salzburg tartomány a fia­tal sízőknek, snowboardo­­soknak kínál új élmény­parki kikapcsolódásokat. VR-összeállítás Új folyamat figyelhető meg az osztrák sípályák kínálatában. Ausztriában a sízéssel kapcso­latban vált világossá, ami más országokban a focival és általá­ban a testmozgással: a fiatal ge­nerációból mind kevesebben sportolnak. A síszünetekben in­kább számítógépeznek az iskolá­sok. Ezért Ausztriában élmé­nyeket igyekeznek árulni a síte­repeken: hóparkokat, hócsöve­ket, DJ-ket, sőt egész techno­fesztiválokat telepítenek a sípályákra e célból. Salzburg tartomány, ahol a magyarok által kedvelt Kaprun síterep is található, élenjár eb­ben, de a tartományi szervezők mindig hozzáteszik: továbbra is fejlesztik a hagyományos, csalá­di síterepeket. A Zell am See-Kaprun sítere­pen, Schmittenhöhén, a Hahn­­kopfnál például megnyílt a pro­fi és kezdő szabad stílusú sízők és snowboardosok érdeklődésé­re számot tartó Rome Schmit­tenpark. A park teljes hossza kb. 600 méter, a 100 méteres szint­­különbségű terepen bőven for­dulnak elő boxok, railek, cor­­nerek és más, a hagyományos sí­elők számára egyelőre ismeret­len akadályok. Az ilyen pályák, csövek és egyéb alkalmatossá­gok még akkor is megérnek egy kirándulást, ha az ember nem megy rá a buckákra, nem ugrik szaltót, csak megnézi, mint tud­nak a profik és követőik. ■ Internetes lavina­veszély-jelzőket szereltek fel. Langwied térségében két új freeride-útvonalat is nyitottak, az alpesi központban pedig új „freeride info base” nyílt, ahol a freeride-útvonalak panoráma­térképével, internetes lavina-, az időjárási és a hóadatok kijelzésé­vel, színskálás lavinaveszély-jel­­zővel, 4-es és 5-ös fokozat esetén figyelmeztető lámpákkal, csipő- Salzburg üzem­: gyere ki a hóra! szezonnyitó Ausztria fejlesztésekkel csábítja vissza a fiatalokat a síterepekre gókat ellenőrző berendezéssel, tanácsadással segítik a szabad stílus és a veszélyek szerelmese­it. Ráadásul ugyanitt megnyitot­tak egy gyakorlópályát is lavina utáni mentőosztagok számára. De hogy Kaprun a klasszikus sízés szerelmeseinek is kínál új­donságokat, bizonyítja, hogy mostantól Zell am See-Kaprun sívidéke is hógaranciát biztosít. A 77 kilométernyi sípályának immár 100 százaléka mestersé­gesen havaztatható. Az új felvo­nók új csúcsokra juttatják fel a síelőket. Az új Kettingbahn, a vé­dőtetővel ellátott, fűtött ülésű fel­vonó a csúcsra közlekedő régi lift helyett épült. Zell am See és Kaprun azon­ban csak egy a Salzburg tarto­mányban található hat síterep közül. A többi helyen is nyílnak új felvonók és pályák, sőt, sok olyan szolgáltatás, amely még él­vezetesebbé teszi a sítúrát. Ilyen például a Saalbach Hinterg­­lemm Leogang sícirkuszban mű­ködő skimovie-pályaszakasz. Itt a síző síbérlete számának beadá­sával most már nemcsak a saját lesiklása magassági profilábrá­ját hívhatja le, hanem letöltheti a saját sívideóját is. 2004/ 2005/ 2006/ 2007/ 2008/ 2005 2006 2007 2008 2009 A magyar vendégek által Salzburg tartományban töltött éjszakák száma és sok attrakcióval csábítják a fiatalokat Ellenőrzött,de jelöletlen útvonalon lehet kipróbálni a szűz havat. Salzburg, a tartományi székhely minden sítúrán megér egy napot. Mozart városa télen mesés látványt nyújt. Az Erzsébet híd új díszkivilágítást kapott A Lánchíd, illetve a Szabadság híd díszfényei után újabb buda­pesti átkelő úszik ünnepi fény­ben. Novembertől az Erzsébet hí­don gyúlnak reflektorok naple­mente után. Az éjszakai fényeket csaknem 400 halogénlámpa, illetve fénycső szol­gáltatja, összesen 35 kilowatt teljesít­ménnyel. A pillé­rekhez kapcsolódó főkábeleket pedig LED-sor világítja meg. Az Erzsébet híd némi meglepetést is tartogat, hiszen a nemzeti ün­nepek alkalmával a pillérek pi­­ros-fehér-zöld színűre változnak a külön erre a célra telepített fényvetőknek köszönhetően. Az új világítást Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 136. évfor­dulóján, november 17-én kap­csolták be. A 250 millió forintos beruházás egy részét (100 millió forintot) a japán ál­lam finanszírozta, és a világhírű épí­tész, Isii Motoko ter­vezte. A távol-keleti országgal ugyanis 140 éve ezen a napon vette fel a kapcsolatot az Osztrák-Magyar Monarchia, s a magyar-japán diplomáciai kap­csolatok újrafelvétele 50. éve szintén erre a napra esett. ■ ■ Ünnepeken piros-fehér-zöld fény lesz. Csak gyerekeknek és nem minden tartományban kötelező a bukósisak Vorarlberg, Tirol és Salzburg tartományok az idén még nem, a többiek azonban beve­zetik Ausztriában a bukósi­­sak-rendeletet. Konkrét döntés még nem minden tartomány­ban született, így a bevezetés időpontja sem egységes. Alsó Ausztriában már a szezon el­ső napjától, Kanadában de­cember elsejétől, Stájerország­ban pedig valószínűleg janu­ártól lép életbe az új rendelke­zés. A kötelező sisakviselés ál­talában a 15 év alatti gyerme­kekre igaz, Salzburg tarto­mány turisztikai képviselője, Gerhard Leskovar egy buda­pesti tájékoztatón úgy nyilat­kozott, hogy náluk valószínű­leg 16 év alatt lesz előírás a védősisak. A KÉT MAGYARORSZÁGTÓL távo­li tartomány, Tirol és Vorarl­berg nem kívánja kötelezően előírni a sisak viseletét ebben a szezonban, és a jövőben sem szándékoznak dönteni a szü­lők helyett, hiszen felmérések szerint ezekben a tartomá­nyokban a gyermekek közel 85 százaléka egyébként is vi­sel bukósisakot. Statisztikák szerint tavaly 68 OOO baleset történt az osztrák pályákon, ezekben mintegy 8000 gyer­mek szenvedett kisebb-na­­gyobb sérülést. Első helyen a biztonság < 2009. NOVEMBER 29., VASÁRNAP Last minute már a sípályán is A SÍSZÁLLÁSOK IS RÁJÖTTEK, hogy a rugalmas utazóknak érdemes olcsóbban felajánla­ni üresen maradt szobáikat. Ezek az ajánlatok általában rövid, 3-4 napra szóló lehető­ségek, olcsóbb szállással és kedvezményes síbérlettel, vi­szont csak az utazást megelő­ző héten foglalhatók le. A MAGYAROK ÁLTAL KEDVELT, hóbiztos kapruni régióban például egy 3 napos last minute út három éjszakai szállást tartalmaz, 3 napos sí­bérlettel Zell am See-Kaprun 54 felvonójára, négynapos uszodabelépővel, valamint há­romnapos belépővel a fedett korcsolyapályájára. Egy ilyen csomag reggelivel már 180­­­eurótól, azaz 48 ezer forintól elérhető ráadásul 10 százalék engedmény is jár hozzá a síkölcsönzőben. természetesen a kiemelt idő­szakokra, elsősorban kará­csonyra és szilveszterre ilyen lehetőséget nem tartanak fenn a síterepek. Népmesei témaparkot tervez Hollókő beruházás Palóc olimpia és mesebeli hétpróba várná a vendégeket Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztést terveznek Hollókőn, hogy növeljék a látogatók szá­mát, és legalább évi 300 napra hosszabbítsák meg az idegen­­forgalmi szezont - jelentette be Szabó Csaba, a település polgár­­mestere. A kiemelt turisztikai attrakció támogatására közösen ad be pá­lyázatot Hollókő és a Nógrád me­gyei önkormányzat. A beruhá­zás a következő két évben, 2012 nyaráig valósulhat meg, ha sike­res lesz az Észak-magyarországi regionális operatív programra (ÉMOP) decemberben benyúj­tott pályázat. A hollókői témapark vezérmo­tívuma a népmesék világának turisztikai termékként történő megjelenítése lenne. A látogatók a mesebeli hétpróbát teljesítve ismernék meg a palóc népi kul­túrát, a zenét, a táncokat, a mes­terségeket, a parasztgazdaságot és a gasztronómiát. A népi erő­játékokat és sportokat palóc olimpián mutatnák be. A programok egész évben zaj­­lanának, ezért a meglévő ingat­lanok mellett rendezvényház is épülne, megoldanák az akadály­­mentesítést, új parkolókat alakí­tanának ki, és bővítenék a ki­szolgáló egységeket. ■ A falu a világörökség része, most még több népi program helyszíne lehet

Next