Vasárnapi Újság, 1845 (12. évfolyam, 556-607. szám)
1845-05-04 / 573. szám
273 274 csak egy vagy két holdnap múlva jöhetett volna perünket elintézni, és valamint Palkó a favágó kamarát, úgy én ő lomhaságát tartani eluntam volna; jobbnak gondoltam tehát Palkónak még egy jó leckét adni, és elereszteni. De tegyük fel, hogy Palkótól elégtételt akarván nyerni, nem gondolván az ő unalmával, hiszen neki csak evésre, koránsem munkára van szüksége, tartottam volna csukva a* sz. biró megjelentéig; a* kéthavi áreslomot, mint jogomon túli tényt, tán csak ellehetett volna valamikép simítani. Imhol a' sz. biró itten van, az ebéd készül, lakoma után áll a* vizsgálat, közbejönek még más panaszkodók, reánk estéledik 's mint házigazda fukar nem lehetek, a* sz. biró hozván magával jó barátját, 's hogy az unalmas estéli órák kellemesen elmúljanak, még én is hivatok néhány kártyás embert, makaó- vagy halberhez, avvagy csak ferblihez ülnek, 's szerencsém lesz reggelig 50, vagy több fzokat is veszteni; reggelizés előtt kifizetem a' 4 statio előfogatot, ezenkívül a* sz. bírónak 3 napi diurnumát, 's hajdújának—intés következtében— egy pengőt, mik megesvén, reggeli után, Palkó dolga ismét előfordul, és a' sz. biró nálamnál practikusb ember lévén, így szól hazám: uram Palkót szoríthatom, hogy önnél töltse esztendejét, de fogadom, sem ön, sem marhája meg nem köszöni; jobb lesz őt elereszteni's megelégedhetik ön, ha a pálczaütleggel meglenyiltetem, azzal menjen a' hová tetszik. A' sz. biró hosszasan fejtegető azon bosszúságot 's kártételeket, melyeket Palkó által szenvedhetek, hahogy erőltetve megtartandom, tán tűzveszéllyel is megboszulhat monda, semmint észrevehetném. Ha már most fejemet tökkel nem ülök, réáhajlok a* sz biró tanácsára,'s Palkót csakugyan elereszteni határozom, semmitsem törődve azzal, hogy a* lovakat tan mindenszentek napjáig is magam vakarhatom; szalmával s szalmafedelekkel környezve, még könyörgöm a' sz. bírónak, méltóztatnék gyanús Palkómnak a* 6 pálczaütleget is elengedni. A' M. Gazdából, Naptárból, 'stb., sőt már a* gyakorlatból is volt alkalmam Zugmayerrel, irtóekével, szélrostával, takarmánynövényekkel stb. megismerkedni, miket árva csekély gazdaságom nélkülöző, *s már sikerült 100 pftokat számtól, kényelmesb élelmezésemtől elvonni, csakhogy azokból valamicskét szerezhessek, 's ím egy parányi perecske miatt, sokat ígérő szándékomtól elestem, 's csak ott leendenék a* sz. biró közbejöttével, hol nélküle voltam, azon különbséggel, hogy a* rész embertől rögtön úgy, mint a* költségektől mentesítve maradtam. Erkölcsi és jogi eszközök ezek szerint Palkó irányában hatalmamban nem voltak, 's a* mennyire voltak, egy részről érvénytelenek, más részről csak károsak leendhettek volna. Fő feltétel, országos cselédrendszert *s nevelést behozni 'a kivált falukon ajánlható, hogy a' cseléd változás bizonyos időre országszerte szabattassék meg. Helységünk a’ megye szélén van helyezve, nálunk a* cseléd mindenszentek napján, a* szomszédmegyében sz. György napján változik, mely ferde körülmény miatt, a' szomszédhelységekből sem fogadhatok cselédet, úgy viszont a’ mi cselédünk szomszédmegyei helységbe nem szegődhetik, mi sok tekintetben károsan hat gazdára, mint cselédre egyiránt.