Vasárnapi Újság, 1846 (13. évfolyam, 608-658. szám)
1846-06-14 / 631. szám
VASÁRNAPI ÚJSÁG KÖZHASZNÚ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. 631-dik Vasárnap. Kolozsvárit, Június 14-én, (Mi. TARTALOM. A’ jósló no. lap. 369. Utazási közlemények, lap. 377. Újságok, lap. 380. A’ jósló no. Hopp mester, kinek házas életéből épületet akarunk venni, oly ember volt, ki értette azon mesterséget, mely által a* jelentéstelen emberek* nek is tekintetet tudott szerezni ,—egy szóval, szabó volt. Neki, hogy egész ember legyen, nem volt szüksége semmi külső ékességre. A* természet őt fürge ficzkónak szabta, karcsú volt, mint egy sing, hajlékony, mint a* 3 * selyem szál és mindig oly sima, mint az ollója. Ezen tulajdonok voltak, melyekkel ifjúsága vidám napjaiban feljül múlt minden legényt a’ czékban. Csupa gyönyörűség volt nézni mikor tánczott. A* szerény láz, melyet tánczmestereinktől tanultunk , nem volt neki elég a* franczia négyesben. Szelték a’ levegőt Fürge kis karjai. Mint repülő kakas Csattogó szárnyai. Tűzről volt pattanva Két pereszlen lába, Földet sem érve járt Tizkerék módjára, S párja körül látván Sürge fordulását, Hivéd forgószélnek Pajkos tánczolását. A keringőben tökéletesen otthon találta magát, mint a’ fecske úgy kerülte a* termet. A3 Sz. Jakab udvarbeli legfürgébb lovag sem mérkőzhetett volna vele, könynyűségre pedig bizonyosan meszsze hátra maradt volna tőle minden. Így minden polgári vendégségben ő játszódta a* bálkirályt és természetesen a3 legszebb 3s legjobb tánczosnő mindig az övé volt. Lolli— egy gazdag özvegyaszszony leánya—volt ekkor mester és inas előtt a3 legszebb 3s legjobb tánczosnő. Hopp úr tehát rendesen vele állott síkra a’ táncában, é s hogy egy ugrással a3 végén legyünk az egész érzékeny szabórománnak , vele állott meg az oltár előtt is. Ezzel egy kevéssé hamarkodott, most oly leányhoz kapcsolta magát, kit csak könynyű lábairól ismert, egyéb erényeit és hibáit pedig még nem tudta. Ezen hamarkodása sok roszszat is okozott neki, mert Lotti az anyjának egyetlen leánya , kényesen és roszszul volt nevelve. Már minden jó leány rég fenn vala , Pergett az orsó, nyúlt a’ fonala , De Lottinak még nem költ hajnala , Szorosan zárva volt szemablaka Boszszantó fénysugárok ellen. Anyuska csak tipegve topogott, ’S ha zördült valami , vagy ropogott , A’ jó lélek elhűlt egészen , Ajkát alig emelve suttogott, Nehogy beczéje felébredjen.