Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)

1847-05-16 / 678. szám

315 az eladás után esendő kárt volt ökrei után? Igen, azon esetben, ha nem je­lentette a’ társulatnak hogy eladó, é s ő mint a’ kinek nincsenek biztositandó marhái az ez utáni károkba nem fizet­het. Vagy megfordítva: volt négy ök­re, vészén melléjök még négyet, de nem jelenti a’ társulatnak vett ökreit, ’s ezek közül vagy egy véletlenül el­károsodik, ily esetben a’ társulat ezen kárt nem fizetheti meg. ’S így mind az eladónak, mind a’ vásárlónak érdekében lesz jelentést tenni az említett esetek­ben. Az elsőben: hogy ok nélkül ne fi­zessen; a’ másodikban: hogy ha hirtelen kára lesz, azt követelhesse. Midőn pe­diglen valaki marhái számát híven nem jelentené, ’s megtudódnék, büntetésül kára alkalmával azt nem fordítja meg egészen a’ társaság; ’s ezen kívül az elmaradott illetőséget, vagy tartozást hatalmában lesz felvehetni. A’ társaságba béállónak, el nem ma­radható feltételkép kell teljesitni mar­hái számának hív feljelentését, külön­ben nem létesülhet a’ társulat, vagy ha igen is, csak rövid időre. Mert például, van húsz ökröm, ’s én a’ társulatnak csak négyet jelenték a’ végett, hogy a’ ravatalok alkalmával ne kellessék sokat fizetnem; könynyen megkárosíthatom a’ társulatot, ha nem a’ négy biztosított közül károsodik el valamelyik, ’s én ennek ellenére azt állítnám, hogy azok közül károsodott el. Nem elég e’ sze­rint a’ társulatba bélépnünk, de rova­talok alkalmával, a’ mint többet vagy kevesebbet kíván a’ társulat, marháink számához képest, egész szívességgel ál­doznunk is.— A’mily mértékkel kíván­játok hogy mérjenek néktek, ti is olyan­nal mérjetek viszont nekik. ’S ez igazság! Az évenkénti öszszegek fizetése nem 316 fogja-e váljon terhelni a’ népet? Nem, minden bizonynyal, hiszen hiában való­ságokra menynyit költ naponta, mint­­eszem pálinkára. Nincs ember (a’ nép­ből) falunkban, ki legkevesebbre szá­mítva négy — öt kupa pálinkát ne innék évenként; ’s ha pálinkára ’s egyebekre jut, akkor kérdezem: miért ne juttat­­tatna néhány garast e’ szent czélra is, melyben elébb hátrébb ő is részesül­het, és így tulajdon hasznára. Tud­va a’ falukban ezeret feljül ha­ladó marha számot, lássuk a’ múlt étt elkárosodott marhákat, ’s számítsuk mi esett volna rovatai útján egy-egy mar­hánk után fizetni való réánk. Az elká­rosodott marhák száma, tudtomra, két ökör és egy tehén volt, ’s becsű­ sze­rinti áruk 183 ft. 20 krra váltóban ment.— Ebből 75 ftot egy kútba esett ökör be­csű szerinti árát,— melyet méltán cse­léd gondatlanságának lehete tulajdonit­­ni, mivel hoszszas ideig nem itatta meg—levonva: egy-egy marha után 1112 kr. esett volna; ’s még ha a’ lovakra mint feljebb emlitém kettős árt vetnénk, aligha 31/2 kr. váltóban jut vala egy-egy szarvasmarha után fizetni való, melylyel minden erőlködés nélkül segíthettünk volna az elkárosodottakon. Ez oly cse­kély, hogy vonakodnunk tőle valóban nevetségessé válik, tudva hogy egy da­rab marhánk rátán nyári őrzésiért a’ pásztornak egy forintot is fizetünk, ’s sajnosan érezzük olykor, hogy csak bő­rével jön haza.— De tegyük fel, hogy évenként minden marhánk után egy— két forintot kellessék is fizetnünk—mely esetektől a’ jó Isten őrizzen—ezt sem­ éreznék úgy,— évenként kellet­tén fizet­nünk—, mintha egyszerre kellene 100— 200 forintot letennünk egy elkárosodott, marhánk viszsza­szerzéséért.

Next