Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)
1847-05-16 / 678. szám
315 az eladás után esendő kárt volt ökrei után? Igen, azon esetben, ha nem jelentette a’ társulatnak hogy eladó, é s ő mint a’ kinek nincsenek biztositandó marhái az ez utáni károkba nem fizethet. Vagy megfordítva: volt négy ökre, vészén melléjök még négyet, de nem jelenti a’ társulatnak vett ökreit, ’s ezek közül vagy egy véletlenül elkárosodik, ily esetben a’ társulat ezen kárt nem fizetheti meg. ’S így mind az eladónak, mind a’ vásárlónak érdekében lesz jelentést tenni az említett esetekben. Az elsőben: hogy ok nélkül ne fizessen; a’ másodikban: hogy ha hirtelen kára lesz, azt követelhesse. Midőn pediglen valaki marhái számát híven nem jelentené, ’s megtudódnék, büntetésül kára alkalmával azt nem fordítja meg egészen a’ társaság; ’s ezen kívül az elmaradott illetőséget, vagy tartozást hatalmában lesz felvehetni. A’ társaságba béállónak, el nem maradható feltételkép kell teljesitni marhái számának hív feljelentését, különben nem létesülhet a’ társulat, vagy ha igen is, csak rövid időre. Mert például, van húsz ökröm, ’s én a’ társulatnak csak négyet jelenték a’ végett, hogy a’ ravatalok alkalmával ne kellessék sokat fizetnem; könynyen megkárosíthatom a’ társulatot, ha nem a’ négy biztosított közül károsodik el valamelyik, ’s én ennek ellenére azt állítnám, hogy azok közül károsodott el. Nem elég e’ szerint a’ társulatba bélépnünk, de rovatalok alkalmával, a’ mint többet vagy kevesebbet kíván a’ társulat, marháink számához képest, egész szívességgel áldoznunk is.— A’mily mértékkel kívánjátok hogy mérjenek néktek, ti is olyannal mérjetek viszont nekik. ’S ez igazság! Az évenkénti öszszegek fizetése nem 316 fogja-e váljon terhelni a’ népet? Nem, minden bizonynyal, hiszen hiában valóságokra menynyit költ naponta, minteszem pálinkára. Nincs ember (a’ népből) falunkban, ki legkevesebbre számítva négy — öt kupa pálinkát ne innék évenként; ’s ha pálinkára ’s egyebekre jut, akkor kérdezem: miért ne juttattatna néhány garast e’ szent czélra is, melyben elébb hátrébb ő is részesülhet, és így tulajdon hasznára. Tudva a’ falukban ezeret feljül haladó marha számot, lássuk a’ múlt étt elkárosodott marhákat, ’s számítsuk mi esett volna rovatai útján egy-egy marhánk után fizetni való réánk. Az elkárosodott marhák száma, tudtomra, két ökör és egy tehén volt, ’s becsű szerinti áruk 183 ft. 20 krra váltóban ment.— Ebből 75 ftot egy kútba esett ökör becsű szerinti árát,— melyet méltán cseléd gondatlanságának lehete tulajdonitni, mivel hoszszas ideig nem itatta meg—levonva: egy-egy marha után 1112 kr. esett volna; ’s még ha a’ lovakra mint feljebb emlitém kettős árt vetnénk, aligha 31/2 kr. váltóban jut vala egy-egy szarvasmarha után fizetni való, melylyel minden erőlködés nélkül segíthettünk volna az elkárosodottakon. Ez oly csekély, hogy vonakodnunk tőle valóban nevetségessé válik, tudva hogy egy darab marhánk rátán nyári őrzésiért a’ pásztornak egy forintot is fizetünk, ’s sajnosan érezzük olykor, hogy csak bőrével jön haza.— De tegyük fel, hogy évenként minden marhánk után egy— két forintot kellessék is fizetnünk—mely esetektől a’ jó Isten őrizzen—ezt sem éreznék úgy,— évenként kellettén fizetnünk—, mintha egyszerre kellene 100— 200 forintot letennünk egy elkárosodott, marhánk viszszaszerzéséért.