Vasárnapi Ujság – 1854

5. Ipar-; müvészet-; gazdásztat-; természettudomány - A hulló csillagokról 102. oldal

pet mutatunk be jelenleg. Nem tartjuk czélszerűtlennek, hogy olvasóink, midőn az egész világot foglalkoztató háborúról beszél­nek, a legvalódibb fogalmakat nyerhessék azon elemekről, mik e harczot képezik. A franczia katonaság legfőbb ereje a gyalog­ságban áll,, épen ellenkezőleg az oroszszal, mellynek túlnyomó­sága a számos lovasság. Fegyver­nemeik között kitűnők a va­dászok, kik mind Minié találmánya szerinti vont csövekkel van­nak ellátva, mikkel négy ötszáz lépésnyire czélba lőhetni. Fran­czia országra nézve épen ollyan katonai iskola az africai birtok Algir, mint Oroszországra nézve a Kaukázus s igen jól jegyzi meg egy státusférfi, hogy semmit sem tehetne e két ország czélsze­rűbbet, mintha kicserélné katonáit, mert a franczia vadászok épen olly hasznosak volnának a cserkesz hegyek között, mint az orosz kozákok az afrikai homok­sikon. Azonban ezúttal messze va­gyunk i­lyenforma cserétől; e helyett a franczia vadász a kozákon fogja gyakorolni vitézségét és próbálgatni a minié puskákat. A meghódított afrikai törzsekből alakítottak a francziák bizonyos könnyű lovasságot, melly sok részben a beduin csapatok mintá­jára van felszerelve, ezeket nevezik zuávoknak. Illyen zuávo­kat visznek most az illető csatatérre, minthogy ezek is sokban hasonlítanak a török katonasághoz, így ez által mintegy rokon­ságot képeznek a két szövetséges nemzet katonái között. A Tö­rökországba küldött franczia katonák ott nagy előszeretetben részesülnek, minthogy ügyesek, fürgék társaság szeretők, és — minthogy bajuszt és szakált viselnek—míg az angolok, kik borot­válkozni szoktak, panaszkodnak, hogy őket lenézik, és kivált az asszonyok mindig csukják előttük a háremek ajtait, azt gondol­va , hogy ezek nem igazi férfiak, minthogy nincs semmi szőr az arczukon. Az eddigelé Törökország segélyére szállított franczia kato­naság száma 50 ezer ember, mellynek csupán tüzérei és lovassága hiányzanak, hogy tettleges részt vegyen a háborúban. Bölcső mellett. (FRANCZIÁBÓL.) Mint a halász, ki habbal álmodott, Fölkel korán vizsgálni a napot. Távol, fiam! sötét felhőkön át Szép végzeted, ugy nézi most anyád. Várjon mi sors vár, a földön mi lessz? Hires költő, borostyános vitéz? Addig, szép angyalom, Szendergj karjaimon. Azt mondja e­szem : hősnek született. Mi büszkén nézem koszorús fejed! Pályája a pirosló csata­tér. Tábornok lesz, utána hadvezér. Halld! szól a kürt : mienk a győzelem! A győztes ő, a győztes gyermekem! Addig, tábornokom, Szendergj itt karomon! De nem, fiam, csendes sors vár reád, Harcz közt érted remegne majd anyád. Hadd folyni élted szent hajlék alatt, A jó Isten viselvén gondodat. Légy oltár-szolga, lámpa, melly viraszt, Ki, mit mi vétkezünk, eltörli azt. Addig, szép lévitám, Szendergj anyád karán! Nem Istenem! bocsásd meg bűnömet, Hogy vakmerőn kérdem a végzetet. Nálad van a szerencse, hír, vagyon, Válaszsz sorsot, mig én őt ringatom! Anyának a bölcső mellett soha Nem kellene csak imádkoznia! Szendergj, szép angyalom, Szendergj lágy karomon. 102 Csobánca. A hulló csillagokról. Mint az egyes ember fejlődésére az öt környező viszonyok, ugy a táj, melly egy nemzet hazáját képezi, annak jellemére s világ nézetére tetemes befolyást szokott gyakorolni. — Ha a hegyes vidék lakóját szilárdság s egy bizonyos helyhezi vonza­lom, a tengerpartit ellenben a szabad látkörből eredt kaland vágy­, s elemétől, a szakadatlanul mozgó hullámoktól kölcsönzött ingatagság jellemzi, s a terjedelmes rónák fiában nyugodt, ko­moly, néha bús kedély szabad korlátlan nézletmóddal szokott egyesülve lenni. A környék egyformasága s változatlansága egy­részt, más­részt a látkör lehető tágassága, a sík­s tengerpart lakójának te­kintetét csakhamar a felette csendes fényben ragyogó csillagos égre irányzó, s azon törvények tanulására készteté, mellyek sze­rint ezek, az emberi élet nyugtalanságától olly igen különböző nyugalomban, folytatják éveken, századokon át egyenlő pályá­jukat. Mi­csoda, ha a csillagászat első nyomait pásztor s hajózó nemzeteknél találjuk. A történelem tanúsága szerint a középá­zsiai síkokon lakó, Asszyrok s Babyloniak s a tengerpartokat lakó Phöniciaiak voltak az elsők, kik a csillagászattal foglalkoztak, — s a csillagászi nevezések között maiglan számos arab kifejezé­sekre találunk. Hogy elődeink keletről, Ázsiából jövének, s hogy harczban katonák, békében pásztorok valának, mindenki előtt ismeretes dolog; — s hogy az égboltozat tüneményeivel ők is rég megba­rátkoztak, eléggé mutatja, többek mellőzésével, azon körülmény, hogy a csillagcsoportok legismertebbjét, az éjszaki sark felett mozdulatlanul álló csoportot, a szekérnek, gönczölszekerének nevezi népünk, ép úgy mint Homer azt három­ezer év előtt éne­kelt dalaiban nevezi.­­ Az elnevezés­ű kép ugyanazonsága bizo­nyára nem esetleges, hanem mélyebb alappal bir. Az égi tünemények egyik legérdekesbike azon kitünőleg szép tünemény, midőn felhőtlen őszi estékben, a felettünk szi­lárd nyugalomban fénylő csillagok közül, úgy tetszik, mintha egyik vagy másik, most egyenkint, majd csoportosan,rögtön he­lyét elhagyná az ég­boltozaton lefutna, mint ágról szakadt levél, a láthatár mögé villámsebességgel letűnvén. A megfutott pály­án pillanatig fényes csíkot hagy maga után, mint millyet evező csolnak után látunk alkonyatban a hullámokon rezgeni. Vannak némelly szakok az évben, midőn a csillagok olly sürün hullnak, hogy egész folyamot képeznek, melly időszakon­ként viszatérni is szokott, mint millyen Sz. Lörincz napja körül látható, mellyet az angol nép Sz. Lörincz tüzes könnyeinek nevez. Honunk népe hulló csillagoknak nevezi őket, s meghatva azon édes, bús benyomástól mit ezek látása benne előidéz, — megje­lenésüket az emberi élet kiszerű eseményeivel kapcsolatba hozni igyekszik, majd szelid szűz elhunytát, majd tisztító hely­ről menekült léleknek, menyekbe repültét vélvén bennük olvas­hatni. — Gyengéd szelídséggel van ez eszme a litvánt nép­mondában kifejtve. Werpega az égi fonóleány az ember szü­letésekor kezdi fonni élete fonalát s e fonál csillagba végződik, ha a halál az embert eléri, fonala megszakad s csillagja elhalvá­nyodva lehull. Míg a nép sejdítve inkább, mint megértve e tüneményt, — a magyarázat hiányát a fentebbi említett képzelet szüleményivel pótoló, a természeti tünemények okait kutató bölcsek, ennek helyes megfejtésén régóta kissebb nagyobb sikerrel törték fejüket. Mint olly gyakran úgy ez esetben is, e tünemény helyes megértésére is nem közvetlenül, hanem közvetve, más hasonló tünemény megfejtése közben jutottak. Alig múlik el év, hogy egy vagy más helyütt majd nappal kis, de felette sűrű fekete felhőkből, majd éjjel egyszerre feltűnő, egy ideig sebesen haladó tüzes golyóból, mennydörgéshez ha­sonló robajjal különféle nagyságú s alkatú de többnyire vastar­talmú testek ne hullanának földünkre, — illy kövek feséséről mind az a mind az uj korból birunk tudomással; — igy Sokrates görög bölcsnek korában, egy illy, állítólag két malomkő nagyságú, kő esett le Regos Potamosnál Göröghonban, é­s Braziliában nem rég egy 17,300 font nagyságúra akadtak. — Hasonlót

Next

/
Thumbnails
Contents