Vasárnapi Ujság – 1854

1854-06-18 / 16. szám - A svábok családi élete és szokásai. Lauka G. 135. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok

135 nevét egy egykorú görög történetíró Ildikónak, a régi magyar krónikák Mikoltnak irják, midőn halála véletlenül meglepte. Az ej a királyi palotában vigalmak közt folyt le, s a más­nap az egész kun birodalomra nézve gyász nap jön. Midőn ugyanis az udvari főemberek a lakodalmat követő nap reggelén Attilát nászterméből sokáig hiában várták, majd ajtaján zörgettek, de szavaikra mi feleletet sem kaptak, aggasztó nyugtalanságukban végre a zárt ajtót betörték s Attilát díszágyán vérébe förödve s a halott fölött gyönyörű fiatal nejét befátyolozva s zokogva találták. Leírhatatlan a dühös csaknem őrjöngő fájdalom kitö­rése, mellytöl e pillanatban a palota viszhangzott. Némellyek hajókat tépdelték, mások arczaikat tőrrel hasogatták; mert mint egy történetíró mondja „nem női könyeket, de férfiúi vérkö­nyeket kellett sirni egy illy halálért." Miként történt Attilának halála, bizonyossággal meghatá­rozni igen nehéz; ez iránt a csaknem egykorú történetírók sem egyeznek meg. Jornandes és utána hazai krónikáink azt állítják, hogy Attila a menyegzői lakoma alkalmával bortól nagyon föl­hevülvén, orra vére hanyatt fektében elindult s torkára tolulván megfojtotta. Sokkal hihetőbb ennél azon tudósitás, melly sze­rint ágyában egy tőrdöfés vetett végett az ellenségeitől rette­gett és gyűlölt király életének. Némellyek szerint maga Hilde­gund végezte ki őt a király egyik apródjától segittetve. Ezt tartja a német hagyomány is, melly szerént Attila, menyasszo­nya Hildegund boszujának áldozatja lett, kinek rokonait az előtt megölette. Nagyszerű pompával ment végbe a hatalmas király teme­tése. Gyász énekek, vitézi viadalok nem hiányzottak a nagy nemzeti tornát. A testet három koporsóba zárták, mellyek kö­­­zül az első arany, a második ezüst, a harmadik vas volt. A te­metés éjjel történt, a koporsó mellé helyték a király diszes fegyvereit, becses ékszereit, s hogy azok többé e kincsekre sóvár­gók kezeibe ne juthassanak, a kunok azon szolgákat, kik a sírá­sás és temetés körül foglalkoztak, legyilkolták. Hol fekszik At­tila sírja, nem tudhatni. XII. századi történetírónk Kézai azt mondja, hogy oda temették őt, hova Attila halála előtt mintegy 70 évvel a kunok a rómaiak ellen vívott tárnokvölgyi ütközet­ben elesett bajtársaik és vezérök Keve hamvait takarították. A halmok, mellyek alatt e hamvak nyugszanak, s mellyekről e temető környékét százhalomnak nevezték, Fejér megyében Érd és Bata helységek határaiban máig is láthatók. Attila halálával roppant birodalma, mellyet csak az ő láng­esze­s hatalma tarthatott össze, csakhamar fölbomlott. Fiai a gazdag örökségen nem egyezhetve, egymás ellen törtek, a hó­dolt nemzetek föllázadtak s egy vérengző csata, mellyben kun kun ellen, testvér testvér ellen vívott, mellyben a Duna habjai vértől piroslottak s Attila legidősb fia Ellák 30,000 kunnal halva maradt, a birodalom sorsát eldöntötte. Az egymást öl­döklő nemzet a rátoluló idegen népek erejének ellent nem áll­hatott, s vérrel szerzett földjén eddigi alattvalói osztoztak. Attila kisebb fiai közül Csaba, híveivel a régi hon felé a Fekete ten­ger mellékére s a Duna torkolatjához vonult, hol egy kisebb birodalmat alkotott, mellyet mint Jornandes ez után száz esz­tendővel irta, a kunok saját nyelvökön hunivárnak, azaz kán várnak neveztek. Egy más töredék, krónikáink szerint 3000 fegyveres, a mai székelyek ősei, Attila harmadik fiával Imákkal, Erdély keleti bérczei közé vonultak s ott öt század alatt füg­getlenségöket híven megőrizték, mignem nemzetünk ősapái, a dicső Árpád vezérlete alatt Attila örökségét vérökkel vissza­váltván, a magyar hazát megalapították. Rövid rajza a svábok családéletének, és szokásainak. LAUKA GUSZTÁVTÓL. A svábok a 17. század vége felé, a 18. század elején, és közepén jöttek, és hivattak Magyarországba. Elhagyott, de hasznavehető földekkel bíró pusztákat, vadirtásokat, és cserjés helyeket vállaltak fel, különnemű kötelezettségek, 03 lerovandó terhek mellett, mellyeket ide s­tova két század alatt, fáradhatlan szorgalmuk, iparuk, s tevékenységük által, mindenféle gazdálkodásra hasznavehetőkké, virágzókká, s termékenyekké alkotának. — A Magyarország különböző részeiben elszórt svábok nem­csak vallásukra, öltözetjükre, dialectusokra, hanem még szokásaikra is egyformák. A sopronmegyeit a szatmármegyeitől, a szatmármegyeit a bánátitól, legfeljebb szélesebb, vagy keskenyebb karimájú kalapja nyomán lehetne megkülönböztetni. Három évig közvetlen összeköttetésben állottam e népfajjal, s annak erényeit, gyengéit, hibáit egyaránt, s tökéletesen kiismertem. A sváb szorgalmatos, és dologszerető szinte a tulságig, de csak ma­gának, vagy legfeljebb fajtársának, de annak is csak azon kiszámítással, hogy munka- vagy segélyszivessége, adandó alkalommal vissza fog pótol­tatni. — Ha a sváb házat, vagy csűrt épit, kútágast, vagy sertésólat állit fel, közeleső szomszédjai segítik, sőt—e segélyezés szokás által félig meddig törvényesitve—tartoznak is segiteni, de ezen javadalmukra adandó alkalmakkor mindegyik egyformán számit, s az mindegyiknek egyformán megadatik.—Szerződés, vagy egyesség igényelte tartozásaikat, zúgolódás nélkül és pontosan teljesitik, de azontúl egy szeget sem vernek be örömest, s egy pohár vizet sem szolgáltatnak derült arczczal.— Az úrbér idejében csak ritkán voltak restantiáik, s akkor többnyire maguknak, vagy mar­hájuknak betegeskedése szülte azokat, de azon felül nehéz volt őket egyetlen napra is megnyerni, vagy ha igen, az ollyatén szívességeket busásan megfizettették. — Mostanában, munkáskezeket szerezni igen nehezen, vagy csak kétszerezett árért lehet sváb falukban. — Az üzérke­déshez sem kedvük, sem­ hajlamuk, sem ügyességük; dolgozni szeretnek; munkálkodásuk sikerét megtakarítják, szükséget ritkán szenvednek, s legyenek bárminő gazdagok, megmaradnak előbbeni életmódjuk, és szo­kásaik mellett. — A 40—50 ezer forinttal biró sváb épen ugy tejjel, kolompárral, és zuppával él, mint a­mellyik a legszükségesebb minden­napit képes csak beszerezni. — Vagyonuk és jóllétük minden értékét ingatlanokra alapitják, a miért, ha pár száz forintot meggazdálkodhatnak, azt ritkán teszik félre, még ritkábban kamatoztatják, hanem vagy örök­ároni földvásárlásokba, vagy haszonbérlésekbe bocsátkoznak. Minden vagyon köztök oszlik meg, nemzettársaik kezeik között marad, mert idegent, vagy más nemzetbelit, a lehető legnehezebben, és legritkábban fogadnak családjaikba, — s akkor is csak ugy, ha az idegen, szokásaikat, nyelvüket, vallásukat önkéntesen, s minden legkisebb erőtetés nélkül elsajátitá. — A gazdálkodásban atyáik rendszerét követik, e tekintetben sem az önérdek, sem a polgárosodás szavára nem hallgatnak; — aratnak midőn az egész világ kaszál, s a bort épen ollyan roszul, és piszkosan kezelik, mint őseik kezelték. A sváb vallásos, nemcsak a külső formák szigorú megtartásában, hanem belsőleg is. Alig van nemzet a világon, mellynek annyi ünnepe volna, mint a svábnak. Minden sváb falunak van három, négy ünnepe, mellyet csak azon falu lakói szoktak megtartani. Egy véletlenül előfordult nagyobb halálozás , p. o. epemirigy, pestis s. eff. földrengés, vizár stb. ünnepet decretál, mellyet azután évről évre megtartanak. A böjtöket, szentgyónást, és áldozatot szigorúan megtartja, az ünnepnapokat szigo­rúan megüli, a legcsekélyebb vallásos szertartásoknak igaz, és buzgó barátja. Papját mindenek felett tiszteli, de azért egy cseppet sem szereti jobban más embertársainál, magánál pedig épen nem. — Különös de igaz, hogy a sváb, még a vallásosságban sem ment az önzéstől, és érdekeltség­től. — A vallásos tartozásokat pontosan, és hiány nélkül lerója, saját maga, vagy rokona lelkéért miséket szolgáltat, mert szellemi hasznot lát belőle, de ingyen, minden kigondolható Haszon nélkül, még egyházának sem áldozik, s ha a tartozáson felül egy viaszgyertyát kellene adnia, még azt is megfizettetné. — Ingyen, papjának sem tesz többet, mint más em­bernek, s attól épen ugy megkéri nem tartozott munkája jutalmát, mint a rabbitól. A sváb csendes, és békeszerető nép, csekélyebb kivételekkel erényes is. Nemtelenebb szenvedélyek soha, vagy csak igen ritkán vesznek erőt, természettől gyengébb lelkületükön.­­ Belső életükben, és csendes tűz­helyeiknél találva fel minden érdeket és boldogságot, másokkal igen keveset gondolnak, a­miért minden külső súrlódásoktól és czivódásoktól mentek, mit némileg biztosít az is, hogy tartozásaikat és kötelezettsé­geiket pontosan teljesitik, jogaikat pedig egybevetett vállakkal, és kölcsö­nösen szokták megőrzeni. A véletlen, vagy kellemetlen perez ingerétől és rohamától elragadtatnak, de ha a hántásokat, vagy sértéseket rögtön meg nem torolhatják, feledik azokat, boszul későbben soha, vagy csak ritkán állanak. A másokkal, idegenekkel, más nemzetbeliekkeli egyenet­lenkedéseket a törvények utján egyenlítik ki, saját bajaikat, és zavaraikat azonban a helység vagy község belső administratioja dönti el, saját birá­ikban, s a tapasztaltabb öregekben, minden esetre, és mindenkor kom­promittálnak. Csak rendkívüli szakadás esetében történik, hogy sváb svábot a törvény előtt keres meg. Illyenkor azután a többiek vala­mennyien neheztelnek a komolyabban perlekedőkre. — Örökösödési, hagyományozási, kiházasitási, cserélési, átvallási stb. eljárásaikban saját szokásaik vannak, mellyek firól fira átszállítva, törvényes erőre emeltet­tek. Ezek a fennálló codexhez hasonlítva, számtalanszor nagyon is jog­talan alakban tűnnek fel, de azért minden legkisebb zúgolódás nélkül alávetik magukat még ollyanok is, kik ha nyíltan lépnének fel, s a tör­vényhez folyamodnának érdekeik­ tisztába hozatalában, jelentékeny össze­geket nyernének, és gazdálkodnának meg.— Ételben mértékletesek, inni

Next