Vasárnapi Ujság – 1854
1854-06-18 / 16. szám - A svábok családi élete és szokásai. Lauka G. 135. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
135 nevét egy egykorú görög történetíró Ildikónak, a régi magyar krónikák Mikoltnak irják, midőn halála véletlenül meglepte. Az ej a királyi palotában vigalmak közt folyt le, s a másnap az egész kun birodalomra nézve gyász nap jön. Midőn ugyanis az udvari főemberek a lakodalmat követő nap reggelén Attilát nászterméből sokáig hiában várták, majd ajtaján zörgettek, de szavaikra mi feleletet sem kaptak, aggasztó nyugtalanságukban végre a zárt ajtót betörték s Attilát díszágyán vérébe förödve s a halott fölött gyönyörű fiatal nejét befátyolozva s zokogva találták. Leírhatatlan a dühös csaknem őrjöngő fájdalom kitörése, mellytöl e pillanatban a palota viszhangzott. Némellyek hajókat tépdelték, mások arczaikat tőrrel hasogatták; mert mint egy történetíró mondja „nem női könyeket, de férfiúi vérkönyeket kellett sirni egy illy halálért." Miként történt Attilának halála, bizonyossággal meghatározni igen nehéz; ez iránt a csaknem egykorú történetírók sem egyeznek meg. Jornandes és utána hazai krónikáink azt állítják, hogy Attila a menyegzői lakoma alkalmával bortól nagyon fölhevülvén, orra vére hanyatt fektében elindult s torkára tolulván megfojtotta. Sokkal hihetőbb ennél azon tudósitás, melly szerint ágyában egy tőrdöfés vetett végett az ellenségeitől rettegett és gyűlölt király életének. Némellyek szerint maga Hildegund végezte ki őt a király egyik apródjától segittetve. Ezt tartja a német hagyomány is, melly szerént Attila, menyasszonya Hildegund boszujának áldozatja lett, kinek rokonait az előtt megölette. Nagyszerű pompával ment végbe a hatalmas király temetése. Gyász énekek, vitézi viadalok nem hiányzottak a nagy nemzeti tornát. A testet három koporsóba zárták, mellyek közül az első arany, a második ezüst, a harmadik vas volt. A temetés éjjel történt, a koporsó mellé helyték a király diszes fegyvereit, becses ékszereit, s hogy azok többé e kincsekre sóvárgók kezeibe ne juthassanak, a kunok azon szolgákat, kik a sírásás és temetés körül foglalkoztak, legyilkolták. Hol fekszik Attila sírja, nem tudhatni. XII. századi történetírónk Kézai azt mondja, hogy oda temették őt, hova Attila halála előtt mintegy 70 évvel a kunok a rómaiak ellen vívott tárnokvölgyi ütközetben elesett bajtársaik és vezérök Keve hamvait takarították. A halmok, mellyek alatt e hamvak nyugszanak, s mellyekről e temető környékét százhalomnak nevezték, Fejér megyében Érd és Bata helységek határaiban máig is láthatók. Attila halálával roppant birodalma, mellyet csak az ő lángeszes hatalma tarthatott össze, csakhamar fölbomlott. Fiai a gazdag örökségen nem egyezhetve, egymás ellen törtek, a hódolt nemzetek föllázadtak s egy vérengző csata, mellyben kun kun ellen, testvér testvér ellen vívott, mellyben a Duna habjai vértől piroslottak s Attila legidősb fia Ellák 30,000 kunnal halva maradt, a birodalom sorsát eldöntötte. Az egymást öldöklő nemzet a rátoluló idegen népek erejének ellent nem állhatott, s vérrel szerzett földjén eddigi alattvalói osztoztak. Attila kisebb fiai közül Csaba, híveivel a régi hon felé a Fekete tenger mellékére s a Duna torkolatjához vonult, hol egy kisebb birodalmat alkotott, mellyet mint Jornandes ez után száz esztendővel irta, a kunok saját nyelvökön hunivárnak, azaz kán várnak neveztek. Egy más töredék, krónikáink szerint 3000 fegyveres, a mai székelyek ősei, Attila harmadik fiával Imákkal, Erdély keleti bérczei közé vonultak s ott öt század alatt függetlenségöket híven megőrizték, mignem nemzetünk ősapái, a dicső Árpád vezérlete alatt Attila örökségét vérökkel visszaváltván, a magyar hazát megalapították. Rövid rajza a svábok családéletének, és szokásainak. LAUKA GUSZTÁVTÓL. A svábok a 17. század vége felé, a 18. század elején, és közepén jöttek, és hivattak Magyarországba. Elhagyott, de hasznavehető földekkel bíró pusztákat, vadirtásokat, és cserjés helyeket vállaltak fel, különnemű kötelezettségek, 03 lerovandó terhek mellett, mellyeket ide stova két század alatt, fáradhatlan szorgalmuk, iparuk, s tevékenységük által, mindenféle gazdálkodásra hasznavehetőkké, virágzókká, s termékenyekké alkotának. — A Magyarország különböző részeiben elszórt svábok nemcsak vallásukra, öltözetjükre, dialectusokra, hanem még szokásaikra is egyformák. A sopronmegyeit a szatmármegyeitől, a szatmármegyeit a bánátitól, legfeljebb szélesebb, vagy keskenyebb karimájú kalapja nyomán lehetne megkülönböztetni. Három évig közvetlen összeköttetésben állottam e népfajjal, s annak erényeit, gyengéit, hibáit egyaránt, s tökéletesen kiismertem. A sváb szorgalmatos, és dologszerető szinte a tulságig, de csak magának, vagy legfeljebb fajtársának, de annak is csak azon kiszámítással, hogy munka- vagy segélyszivessége, adandó alkalommal vissza fog pótoltatni. — Ha a sváb házat, vagy csűrt épit, kútágast, vagy sertésólat állit fel, közeleső szomszédjai segítik, sőt—e segélyezés szokás által félig meddig törvényesitve—tartoznak is segiteni, de ezen javadalmukra adandó alkalmakkor mindegyik egyformán számit, s az mindegyiknek egyformán megadatik.—Szerződés, vagy egyesség igényelte tartozásaikat, zúgolódás nélkül és pontosan teljesitik, de azontúl egy szeget sem vernek be örömest, s egy pohár vizet sem szolgáltatnak derült arczczal.— Az úrbér idejében csak ritkán voltak restantiáik, s akkor többnyire maguknak, vagy marhájuknak betegeskedése szülte azokat, de azon felül nehéz volt őket egyetlen napra is megnyerni, vagy ha igen, az ollyatén szívességeket busásan megfizettették. — Mostanában, munkáskezeket szerezni igen nehezen, vagy csak kétszerezett árért lehet sváb falukban. — Az üzérkedéshez sem kedvük, sem hajlamuk, sem ügyességük; dolgozni szeretnek; munkálkodásuk sikerét megtakarítják, szükséget ritkán szenvednek, s legyenek bárminő gazdagok, megmaradnak előbbeni életmódjuk, és szokásaik mellett. — A 40—50 ezer forinttal biró sváb épen ugy tejjel, kolompárral, és zuppával él, mint amellyik a legszükségesebb mindennapit képes csak beszerezni. — Vagyonuk és jóllétük minden értékét ingatlanokra alapitják, a miért, ha pár száz forintot meggazdálkodhatnak, azt ritkán teszik félre, még ritkábban kamatoztatják, hanem vagy örökároni földvásárlásokba, vagy haszonbérlésekbe bocsátkoznak. Minden vagyon köztök oszlik meg, nemzettársaik kezeik között marad, mert idegent, vagy más nemzetbelit, a lehető legnehezebben, és legritkábban fogadnak családjaikba, — s akkor is csak ugy, ha az idegen, szokásaikat, nyelvüket, vallásukat önkéntesen, s minden legkisebb erőtetés nélkül elsajátitá. — A gazdálkodásban atyáik rendszerét követik, e tekintetben sem az önérdek, sem a polgárosodás szavára nem hallgatnak; — aratnak midőn az egész világ kaszál, s a bort épen ollyan roszul, és piszkosan kezelik, mint őseik kezelték. A sváb vallásos, nemcsak a külső formák szigorú megtartásában, hanem belsőleg is. Alig van nemzet a világon, mellynek annyi ünnepe volna, mint a svábnak. Minden sváb falunak van három, négy ünnepe, mellyet csak azon falu lakói szoktak megtartani. Egy véletlenül előfordult nagyobb halálozás , p. o. epemirigy, pestis s. eff. földrengés, vizár stb. ünnepet decretál, mellyet azután évről évre megtartanak. A böjtöket, szentgyónást, és áldozatot szigorúan megtartja, az ünnepnapokat szigorúan megüli, a legcsekélyebb vallásos szertartásoknak igaz, és buzgó barátja. Papját mindenek felett tiszteli, de azért egy cseppet sem szereti jobban más embertársainál, magánál pedig épen nem. — Különös de igaz, hogy a sváb, még a vallásosságban sem ment az önzéstől, és érdekeltségtől. — A vallásos tartozásokat pontosan, és hiány nélkül lerója, saját maga, vagy rokona lelkéért miséket szolgáltat, mert szellemi hasznot lát belőle, de ingyen, minden kigondolható Haszon nélkül, még egyházának sem áldozik, s ha a tartozáson felül egy viaszgyertyát kellene adnia, még azt is megfizettetné. — Ingyen, papjának sem tesz többet, mint más embernek, s attól épen ugy megkéri nem tartozott munkája jutalmát, mint a rabbitól. A sváb csendes, és békeszerető nép, csekélyebb kivételekkel erényes is. Nemtelenebb szenvedélyek soha, vagy csak igen ritkán vesznek erőt, természettől gyengébb lelkületükön. Belső életükben, és csendes tűzhelyeiknél találva fel minden érdeket és boldogságot, másokkal igen keveset gondolnak, amiért minden külső súrlódásoktól és czivódásoktól mentek, mit némileg biztosít az is, hogy tartozásaikat és kötelezettségeiket pontosan teljesitik, jogaikat pedig egybevetett vállakkal, és kölcsönösen szokták megőrzeni. A véletlen, vagy kellemetlen perez ingerétől és rohamától elragadtatnak, de ha a hántásokat, vagy sértéseket rögtön meg nem torolhatják, feledik azokat, boszul későbben soha, vagy csak ritkán állanak. A másokkal, idegenekkel, más nemzetbeliekkeli egyenetlenkedéseket a törvények utján egyenlítik ki, saját bajaikat, és zavaraikat azonban a helység vagy község belső administratioja dönti el, saját biráikban, s a tapasztaltabb öregekben, minden esetre, és mindenkor kompromittálnak. Csak rendkívüli szakadás esetében történik, hogy sváb svábot a törvény előtt keres meg. Illyenkor azután a többiek valamennyien neheztelnek a komolyabban perlekedőkre. — Örökösödési, hagyományozási, kiházasitási, cserélési, átvallási stb. eljárásaikban saját szokásaik vannak, mellyek firól fira átszállítva, törvényes erőre emeltettek. Ezek a fennálló codexhez hasonlítva, számtalanszor nagyon is jogtalan alakban tűnnek fel, de azért minden legkisebb zúgolódás nélkül alávetik magukat még ollyanok is, kik ha nyíltan lépnének fel, s a törvényhez folyamodnának érdekeik tisztába hozatalában, jelentékeny összegeket nyernének, és gazdálkodnának meg.— Ételben mértékletesek, inni