Vasárnapi Ujság – 1854

1854-07-02 / 18. szám - Népkönyvek. Csobáncz 150. oldal / Költemények - Az amerikaiak Japánban 150. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok

szág megtámadtatott; rögtön összegyüjté azon harczosokat, kik egykor atyjával s testvéreivel küzdöttek, s ő maga állt azoknak élére, s testvérei kardját felkötve, felvezeté őket Sztambulba, a megtámadott ozmán birodalom védelmére. Lovasai mind a leg­jobban vannak fegyverezve s pompás paripákkal ellátva, s mint mondják, rendkívül ragaszkodnak urnőjükhöz. A Kelet soha sem fogy ki regényeiből. Gépkönyvek. írtak sokat, több száz esztendeig, Balassától le Arany Jánosig. Ez bátor és győzelmes harczokat, Amaz tudós vagy vidám dolgokat. Jó volt a könyv, látszott rajt az ipar , Kandallónál olvasta sok magyar, De a könyvből hibázott valami: Irók voltak, nem a nép papjai ! O zöld mezők boldog családa, nép, Ki érzed azt mi jó, tudod mi szép, Nem volt íród, neked csak kántor irt, S ez volt búcsúztató, melly szerze hírt. Nem ismerék a hegyforrást azok. Arany kehelyből jobb volt inniok, Dicsőséget szomjazván, melly tű­nik. Vagy részeg, vagy szomjas volt mindenik. De jobb napok viradnak, hála, ránk; Munkás mező az, hol felvirradánk. A népért gondol most tisztult fejünk : Verítéket együtt kell ejtenünk; Melly fényes bölcsőt ringatott a dal, Ma játszik a mezők kalászival ; S festő ki­rajzolt nagy ősképeket, Szerény vásznon fest munkás népeket. Magasról h­ult rég a zöld koszorú, Kunyhókból most, hol oszlik a ború; S mik bor közt szóltak, honfi-énekek : Imába fűzik azt ma gyermekek. Mit ér a szép könyv fényes asztalon , Ha nem pihen szem a meleg lapon? Feküdjék ott az újság az ekén : Virág nő a barázdák­ tetején. Remélj remélj! a nép olvasni kezd, Jövőről szólva eztán őt nevezd. Övé a holnap, minden a mi zöld. Az ő verítékén virul a föld! S megmondjam-e, mit értünk nép alatt? Mit Krisztus érte: egy fát, melly fakad. Ertünk romlatlan vallásos kebelt, Egy tiszta szivet s áldozó kehelyt! — Ez ifju fáért, melly egy nap virul; S kelyhért, mellybe harmat cseppe hull; S testért, mellyet szent vér válta meg, Dolgozzunk! ó munkás h­ósereg. A könyv legyen olcsóbb mint a kenyér, Kenyér ez is, mit lelkünk éhe kér. Egy könyv ára legyen egy itcze bor : Az ember lelke szomjas annyiszor. Mi nem várunk fényes babérokat, Elég ha a nép olvas és arat; Vidáman hordozván a boronát, Szántunk vetünk s mit a»jó Isten ád! De még egy szót, hogy a mag mit vetünk, Jó mag legyen, és tisztább mint kezünk. Szent tiszta föld a népnek kebele : Konkolyt vagy mérget ó ne vess bele! Csobáncz. 150 Hogy áll a világ?­ ­ Az amerikaiak Japánban. Mig a megvénhedett Europa két felöl vérbe lángba borul, az alatt a béke és polgárisodás áldott hódítása távol kelet felöl kezd új térre jutni. Van ott, Ázsia legtulsó keleti szélén egy nagy birodalom : Japán, — mellyről eddigelé nagyon keveset tudtunk, mert azon ország ősi hagy­ománya szerint, nem volt szabad semmiféle ide­gennek a határon belépni, semminemű ürügy alatt, még csak hajótörést sem volt szabad szenvedni senkinek a japáni parto­kon, mert a­kit a tenger kivetett, azt ők irgalom nélkül megöl­ték. Csupán a hollandiaknak volt megengedve, hogy egy eszten­dőben egyszer, a japáni fővárostól távol eső kikötőben megje­lenhessenek, akkor sem több, mint egy hajóval; — ezek azután megrakodtak ott mind­azon ritkaságokkal, miket más ország­ban nem találni, s visszatérve ők ismerteték meg Európával azon kincseket, mikben Japán a legnagyobb mértékben gazdag. A hollandi hajó évenkint a leggyönyörűbb bútorokat szál­lítá Amsterdamba, mik sajátszerű fákból voltak készítve, a mi­nőket mi nem ismerünk, s festésekkel ellátva, miket lemosni nem lehet, mert a fán keresztül vannak itatva; — porczelán tá­nyérokat, mik olly erősek, hogy a kőre lehet hajítani, s kivül fehérek, mint az aludttej, keresztül nézve pedig tűzszint, mutat­nak; — sűrű selyem szöveteket, miken a napsugár keresztül nem hat, és olly finom sálokat, hogy egy egészet egy dióhéjba el lehet rejteni; s csodálatos állatokat kitömve, mik terhet visz­nek, mint a ló, gyapjat adnak, mint a juh, és tejelnek, mint a tehén. Beszéltek még rejtettebb dolgokról is, mint tudják a ja­pániak az aranyat kivül belül rózsaszinüvé tenni s égszint adni az ezüstnek. Mind ezek igen szép dolgok s már századok óta eléggé ébren tartják a kereskedővilág kíváncsiságát, melly minden módon szeretett volna atyafiságot kötni e, dúsgazdag országgal. De a­mi mind­ennél sokkal nevezetesebb, megtudták, hogy Japán partjain tömérdek és ritka jóságú kőszén találtatik, már pedig napjainkban a kőszén becsesebb dolog kezd lenni az aranynál, m­ert a­mióta gőzzel járják a tengert, a kőszén nélkü­lözhetetlen czikk. A múlt évben tehát, az amerikai egyesült státusok, Perry ha­jósvezér alatt elindítottak hat hajóból álló hadat a végett, hogy a kereskedővilág számára nyissa meg az addig zárva tartott országot, ha lehet szép szerével; ha nem engedik, ágyúval, erő­hatalommal, mert az meg nem engedhető, hogy egy ország ki­zárja magát a világból, s kikötőiben megtagadja az idegen hajó­soktól az ivóvizet, s zivatar idején a menekülést s mintegy ha­tárvonalt húzzon ismert és nem ismert világ között. Folyó évi február 18-án vetett horgonyt Japán partja mel­lett az amerikai hajóhad, alig négy mérföldnyi távolban a fő­várostól, Jeddótól, mellyet az árbocztetökröl jól ki lehetett venni. Onnan egy tizennyolcz ágyús dereglyén kikötött a partra Adams kapitány, ki értette a j­apáni nyelvet s a legközelebb eső városban levő hivatalnokokkal beszédbe eredt. Az amerikaiak el voltak készülve a megtámadtatáshoz, azonban kellemes meg­lepetéssel tapasztalák, hogy a japániak nem gátolják partraszál­lásukat, sőt az uragai kormányzó Jeszaimu, egész kíséretével együtt, visszaadta nekik a látogatást s együtt mulatott az ame­rikai hajó fedezetén, különösen megdicsérve az előttük addig ismeretlen sampányi pezsgőt, mellyből felváltva Japánért és Északamerikáért iszogattak nagy áldomásokat. Ez tudósitá őket, miszerint az öreg császár, ki ugy haragu­dott az idegenekre, meghalt, a fiatal császár pedig, ki most trónra lépett, igen szelid és hozzájárulható ember, a­mi nem sokára be is bizonyult abból, hogy már egy hét múlva megérkezett a császár tolmácsa s tudósító Perryt, miszerint a császár kész kereskedelmi szövetséget kötni Északamerikával, s szívesen meg­nyitja előttük kikötőit és kőszénbányáit. Egyúttal azt is tudatá vele, miszerint épen ez időben tagadta meg a császár ezt a ke­gyelmet az oroszoktól, kiknek kamcsatkai telepitvényük oda leg­közelebb van s kiknek szinte régóta kedvük volt már, belekötni a gazdag szomszédba. Erre következtek a látogatás-tevésben az ország főfő hiva-

Next