Vasárnapi Ujság – 1854
1854-07-16 / 20. szám - Egy bál Tahiti szigeten 168. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok - Garam-vezekényi puszta templom 168. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
108 keresésére használták, kiknek nyomát e kutyák állítólag megérték. Az amerikai szabadságháború után Európába is áthozták s vad indulatuknál fogva csupán a még akkor szokásban volt, állatviadaloknál használták uszításokra, különösen bikák ellen. (A bika neve angol nyelven buli, a kutyáé dog, s bulldog tulajdonképen annyit jelent, mint bika-kutya, bika maró eb.) A bulldog, testalkatánál és értelmiségénél fogva, még a legalsóbb fokon álló állati fejlődések közé tartozik. Mert az állattanban is meg lehet különböztetni a teremtmények fokozatos emelkedését, fejlődését, s a bulldog azon nyers természeti alakulatok közt foglal helyet, minő p. o. a krokodil, bival, béka stb; mellyeknek a szépség, jóság és értelmiségből minél kevesebb jutott. E különböztetéseket s az illyszerü felfogásokat feltaláljuk már a legegyszerűbb emberek s népek öntudatlan ösztönében is, s az érzékeknek némi eltompulása s bizonyos rábeszélés, vagy hosszas megszokás kell hozzá, hogy az ezen állatok ellen önként fölmerülő undor vagy ellenszenv bennünk elnémuljon. Széptani tekintetben a bulldog csak torzképe minden nemesebb állati képletnek s a régi görögök még csak a pokol tornáczán őrálló ebet, a Cerberust, sem festették illy csúfnak. De talán hasznosságáért békülhetünk ki vele? Talán ügyessége, tanulékonysága mulattat? hűsége megvéd? — Legkevésbé sem. Tanulékonyságra nézve a legbutább állatok közé tartozik a bulldog; hasznosságát és hűségét megczáfolja gonosz indulata, melly által felette veszélyessé válhatik, ha egyszer felgyuladt benne a szenvedély. Tudjuk, hogy illyenkor ezen eb tökéletesen elveszti maga feletti hatalmát s ha egyszer valami tárgyba, emberbe vagy állatba belemarta magát, vak és siket lesz saját gazdája irányában is, izmait görcs merevíti meg s keresztcsontját kell megsértened, hogy görcse múljék s dühe alább hagyjon. Legalsó foka a vadságnak. Tanítani semmire sem lehet s hasznát csak szenvedélyes dühének lehet venni. Meglehet azért, hogy igen jó kutya, mészárosok, marhahajcsárok birtokában, de ha látjuk (s napról napra gyakrabban látjuk,) hogy illatos fürtű arszlánok kedvencz kisérőjökül választják s itt ott hölgyek is találkoznak, kik csaknem öleböknek szemelik ki — akkor gondolkozóba kell esnünk az izlés és illem felöli fogalmak elferdülése felett. Végre van e dolognak ollyan oldala is, melly a társadalmat közösen érdekli. Nem tekintvén ugyanis, hogy már az is elég veszedelem, ha olly vadállatokkal kell együtt laknunk, mellyeket az emberi erő nem képes minden esetben elég biztossággal féken tartani s a férfi, ha talán magáért nem is, de neje, gyermekei miatt, különösen nagyobb városokban, s az állattal ugyanazon egy házban lakva, folytonos aggodalomban érezheti magát, — még figyelembe veendő, hogy az ezen állatokkal a vegyület által nemesebb kutyafajaink, ezen tapasztalt hasznos és szükséges, vagy legalább becses házi barátok elbutulnak, elbutulnak, szóval elkorcsulnak. S valamint a nemes ló, úgy a nemesebb kutyafaj is érdemelne egy kis figyelmet. S hogy még többet is mondjunk, nem lehet-e e csúnya faj látása befolyással az emberi faj fejlődésére is? Tudva van, hogy a régi görögök nejeiket bizonyos gyöngéd állapotaikban csupán szép és nemes tárgyak szemléletére szorították, szigorúan óva őket az ellenkezőtől. S a mélyebben búvárkodó természettudósok már régen kimondták azon nézetet, hogy egész fajok elkorcsulhatnak, ha örökké a természettől eltérő torz alakokat, borzadályt okozó képeket látnak magok előtt. Igy p. o. egy német orvos irja a jelen század elejéről, hogy bizonyos déli németországi uraság egyszer egy szerecsent hozott jószágára, hol évekig lakott azután. Ez olly bámész borzongást okozott a falusi népségben, hogy következései csakhamar meglátszottak a következő nemzedéken. Az asszonyok nem szültek ugyan fekete gyermekeket — s ez minden mélyebb gyanút elhárít róluk —de valamennyi utonszülött koponyáján, feje formáján meglátszott, hogy az anyák gyakran s talán hosszasan nézegették a szerecsennek idegen idomú fejét. Már pedig a koponya alakulásától függ nagy részben az értelmi tehetségek fejlődése. Ne szaporítsuk tehát a bulldogokat ! K. Egy bál Tahiti szigetén. E sziget a déli tengeren jelenleg Francziaország birtokában van, azelőtt Angliához tartozott. A francziák iparkodnak a vad indus lakóknál európai miveltséget otthonossá tenni, amiből azután sajátságos vegyülete támad a vad és szelíd tarkaságoknak, minő leir az elmés Pfeiffer Ida, utazónő, egy ottan tartatott tánczvigalomról. E vigalmat a franczia kormányzó adta s hivatalosak voltak rá a szigetlakók förendei is; a vad urak és asszonyságok mind családjaikkal együtt. Némelly vad gavallérok már vitték annyira a dolgot, hogy fehér nadrágot vettek magukra, de egyebet semmit, mások ellenben csak frakkot húztak és aztán egyebet semmit, de volt annyi becsületérzés bennük, hogy a frakk hátulját vették előre, ahogy ez sokkal is czélszerübb. Sokakon azonban a parconak nevezett tollkötényen kivül, semmi más öltözet nem alkalmatlankodott. Jelen volt maga Pomáre királyné is, nagy, csontos, izmos asszonyság, mintegy harminczhat éves, arcza szelid és ajkai körül kellemetes, világos kék atlasz ruha volt rajta, drága fekete csipkékkel két sorban, füleiben nagy jázmin virágokat viselt; hajában koszorút, kezében hímzett zsebkendőt tartott, s erre az ünnepélyre harisnyát és czipőt húzott; ezeket mind a franczia uralkodótól kapta ajándékba. Férje legszebb férfi a Tahiti vadmágnások között; franczia tábornoki egyenruhát viselt s elég jól tudott benne mozogni. A királynő tisztelethölgyei, az ország legelőkelőbb kisasszonyai fehér muszlin rokolyákat viseltek s igen illendően tartották magukat. Tánczoltak is franczia négyest az ottani katonatisztekkel, még pedig hiba nélkül; csak egyedül a lábaik iránt lehetett némi aggodalom, mert ők nem viseltek sem czipőt, sem harisnyát. Az öreg asszonyságok fején európai hölgykalapok voltak, ami nekik igen furcsán illett. Asztal előtt a királynő szivarozáshoz fogott , ebédnél pedig mindannyian igen illedelmesen viselték magukat, a vadfejedelmek szépen töltöttek az európai asszonyságok poharaiba, s iparkodtak igen udvariasak lenni, s az egész vigalom közmegelégedéssel és barátságos érzelemcserével végződött. Garam-vezekényi puszta templom. Barsmegye lévai járásában a Garam folyó partján, Zseliz és Damásd helységek közt, előbbitől 3 negyednyi távolságra, utóbbival csaknem egygyé olvadva, szép rónatérségen, gyönyörű halmoktól övezve, termékeny határral, mintegy 800—900 magyar ajkú lakossal, kiknek nagyobb része helvét hitvallású, néhány római katholikust kivéve, van Garam-Vezekény helysége. A helység észak-keleti részén, a Sárpatak partján áll magánosan, elhagyottan, kormos falaival, jégbe merészkedő tornyával egy puszta templom. Ki építette e templomot, magános ember-e vagy község? arról nincsenek biztos adatok, csak annyi bizonyos, hogy a 17-dik század közepe táján épült, s akkortájban a damásdi és garam-vezekényi reformált lakosok tartottak benne isteni tiszteletet, mignem végre a két község egymás közt meghasonlván a miatt, hogy a damásdiak az esztergomi káptalannak, mint földesuroknak, részint ígérete, részint fenyegetése által a római katholikus hitvallás követésére kényszeríttettek. Most egyszerre kitört a legszomorúbb szakadás, vége hossza nem volt az egyik vallásról a másik vallásral át- és visszatérésnek, hol egyik, hol másik felekezetnek sikerült tulnyomóságra vergődni, s a mint egyik vagy másik felekezet erősebb volt, az kerítette birtokába a templomot. Az illy örökös villongások a reformált híveket, egy uj templom építésére kényszerítette, beleunva a már különben is régóta tartott czivódásba; igy történt, hogy 1780-dik évben maguknak templomot építettek, önként lemondva előbbeni templomuk birtoklásáról, és az 1791. országgyűlés a római katholikusoknak, mint kik ez időszerint a templomot birták, azoknak birtokába meghagyta. Az ujonan alakult római katholikus egyház az illy viszályok között , soha meg nem öröködhetett, bár egy ideig annyira mennyire fentar-