Vasárnapi Ujság – 1854
1854-08-20 / 25. szám - A vakokról. Dienes L. 213. oldal / Értekezések; elmélkedések
. . . . Karjaim közt fekszik az én kis szeretőm, S most már feleségem — A boldogság könye tündöklik , és reszket Szelíd kék szemében. Lecsókolnám e könyt — mert hisz a köny csak köny, De olly szép azt látnom : Olly szép, mintha látnék ragyogó harmatot A búzavirágon. Beszélgetünk arról, mint szeretjük egymást, Milly nagyon, végtelen! Hogy mikor meghalunk, uj szerelemcsillag kel majd az egeken. Szebb mint a mostani, sokkal tündöklőbb lesz Attól az égi bolt, A mi lelkünk lesz az uj szerelemcsillag, S örökön égni fog. . . . . Elmúlt már néhány év, és én atya vagyok, lm, itt van gyermekem, Miként lengő virág a gyümölcsöző fán Ugy játszik térdemen. S ártatlan ajakkal mond egy megtanult szót, Nem szülői nevét, Kit jobban szeressen, nemzete nevére Tanitám meg elébb. Most egy aranygyűrű ragyog lakásomban, A barátság köre, Szép gyönyörű gyűrü, hanem még ennek is Nem a legszebb köve. Szavai mindenkit a csodálkozásnak Csendébe ragadnak : Hogy is lehet olly sas, napba járó lelke A szelid galambnak. És ... de ez mind álom édes, meleg őszről Puszta, hideg télen, A világ vihara havat szór szemembe, S ébren vagyok, ébren. Nem látva körültem egyetlen egy lelket Senkit a világon Csak a véghetetlen havas sivatagot, Az én árvaságom. S az álmodott képek elérhetlen messze Ott lengnek előttem, Miként télen a nap gúnyolódó fénnyel, Homályos felhőkben. Oh olly szép álmokat a gúnyos sors csupán Azért adott nekem , Hogy aztán a való annál szomorúabb, Annál fájóbb legyen. Tóth Kálmán. 213 A vakokról. DIENES LAJOSTÓL. O milly felséges égi adomány A szem világa! — Minden a mi él Csak világosság közepett boldog. Még a növény is örül a napfénynek. Csak a vak hervad örök setétség Zord éjetében. Nem kecsegteti Sem a zöld pázsit s rétek bársonya, Sem virágaik gyönyörű zománcza. Nem nézheti a hajnal bíborát, Sem a csillagos eget ö soha .... Meghalni nem baj — de ha élsz s nem látsz, Ez a balsorsnak legnagyobb csapása! Schiller. i A koszorús német költő idézett néhány sorában sokkal értelmesebben ki van fejezve, mind azon megbecsülhetően drága kincs, mellyet a szemfényben birunk, mind azon kimondhatlan keserű csapás, mellyet ezen hárombetűs szó vak foglal magában; semhogy annak bővebb leirásába, fejtegetésébe bocsátkozni fölösleges munkának ne tartanám. Minden ember tudja mi a vak, minden ember elszörnyed annak elgondolására, milly véghetetlenül szerencsétlen volna, ha az a fényes két csillag, melly egy pillanat alatt annyi bájos képet tükröz lelkébe, ha az a két szövetnek, melly földi ösvényére olly vezérfényt áraszt, minőt áraszta Izrael népének negyven éves honkereső pályáján az Istentől eléje rendelt tűzoszlop, örökre kihamvadva elhomályosulna. — Nincs is ügyefogyott nyomorék, kinek szerencsétlensége általánosabb részvétre gerjesztene, mint a vak. Ennek láttára a legfukarabb fösvény is ösztönszerűleg zsebébe nyul, s alamizsnát nyújt a szegény koldusnak, kinek szerencsétlenségétől legnagyobban irtózik minden csapások között. Avagy eléggé megfelel-e felebaráti tartozásának az emberiség, ha a vaknak éhségét és szomját csillapitja, s meztelenségét felruházza? Óh nem, korántsem. Ha valakinek, ugy a vaknak kiváltképen nagy szüksége van illő neveltetésre, s teljes joggal is bir azt szerencsésebb felebarátai összes seregétől, az államtól elvárni, mellynek minden polgárok neveléséről tehát a vakokéról is gondoskodni legszentebb kötelességei közé tartozik, a minthogy azt minden mivelt nemzet teljesiti is, csakhogy fájdalom még nem vagyunk képesek olly boldog országot felmutatni, mellyben igen sok óhajtani való ne lenne a népnevelés érdekében. De hát mi dolga van a népnevelésnek a vakokkal ? gondolja egyik másik olvasó , kinek röviden azt felelem, hogy körülbelől annyi, mint a kéznek egyik vagy másik ujjával; mert a vaknevelés épen ollyan kiegészítő része az átalános népnevelésnek mint egy egy uj a kéznek, s hogy hosszadalmas ne legyek, iparkodni fogok előmutatni, milly haszon háramlik czélszerű vaknövelésből mind az államra, mind a vakokra, mind azok szüleire. Mielőtt azonban hozzáfognék, érdekesnek tartom rövid vázlatban a vaknövelés eredetét leírni. Nem nagy fejtörés kell hozzá, miszerint elgondoljuk, hogy vakok már a legrégibb időkben csakúgy voltak mint most, de a Szentirásban is Krisztus urunk nevezetes csodatétekét emlitetik fel, hogy a vaknak visszaadá szeme világát. Más részről, aióta csak emlékeznek legrégibb irók a vakokról, több nevezetes egyént ritka tüneményként említenek fel. Legrégibb és lgnevezetesebb szellemi tünemény a vakok között Homér a Világhirü görög költő. Ami a testi Ügyességet illeti, erre is voltak bizonyára nevezetes meglepő példák régibb időkben is ugy mint azokban, mellyekből már jegyzeteket, sőt vakok által készitett müveket is leirunk. — Többek közöl csak egy példát hozok fel. Én magam láttam 1841-ben, a bécsi vakok intézete igazgatójának bold. Klein Vilmos urnak birtokában, egy feszületet, mellynek szemei, fülei, szája, orra, kéz- és lábujjai, sebei, töviskoronája, szóval egy feszületnek minden legkisebb jellemző részei, meglepő arányban vannak kifaragva. Az egész feszület ha nem csal emlékezetem — alig másfél arasznyi. És e feszületet, egy kora gyermekségében 412 éves korában himlő által teljesen megvakult tiroli világtalan ember, Kleinhanns József készitette, ki a nélkül hogy valakitől e részben oktatást nyert olna, feszületekből, s egyéb szent faragványokból élt, mellyel en nemcsak a testrészek vannak illő arányban készítve, de sémi érzés, — például a feszületeken fájdalmas kifejezés — is észrevehető. A franczia háború alkalmával, midőn honfiai oltgátor lelkesedéssel védték magokat, egy tyrol honvédet (Landrehrmann) faragott fából 1 % láb nagyságban, mellyről az akkori közvélemény ugy nyilatkozott , hogy állása, s arczkifejezése épszemü művésznek is becsületére szolgálna. Az elvont száraz tudományokkal foglalkozó férfiak között is találkozunk kitűnő vakokkal. Szolgáljon például Saenderson 1 siklós. Szül. 1682-ben Angolországban, teljesen megvakult egy éves korában. Tökéletesen ismerte a görög és latin nyelvet, s jeles íróit, főkép költőit nagy részben könyv nélkül tudta. A fanczia nyelvben is otthonos volt. Mint serdült ifjú különös hajlammal a mathematicai tudományokhoz ragaszkodott, mellyhez, valamint a mértanhoz is maga gondolt ki különbféle segédeszközöket, és 1711-ben a cambridgei főoskolában rendes tanára jön a mathesisnek, mellyben felfedezéseket és javításokat tett. Munkáit halála után ada ki a cambridgei egyetem. Hogy a zenéhez sok hajlam- és tehetséggel bírnak a vakok, nemcsak a vásárokon és hidvégeken hegedülő vak koldusok