Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-15 / 33. szám - A két követ. K. G. 280. oldal / Elbeszélesek
280 kinek, még a koldusnak is van lova , — s alig hihetni, mennyire szaporodtak el a még csak 1535-ben behozott lovak. — Vad ménesekben számtalanok nyargalnak szabadon a környező pusztákon, áruk körül-belül tiz tallér lévén. Mint Montevideo ugy Buenos Ayres lakossága felette tarka, nagyrészt külföldiek, kik a benszülöttekkel csakhamar elegyülnek. — A belföldiek közül a férfiak szálas és erőteljes alakok, villogó szemekkel, — kikben tüzesség a legfesztelenebb társalgási modorral van egyesülve. A nők igen szépek s bájolók, miért is mondhatjan élvezet egy estélyt a város miveltebb társalgási körében tölteni. — Nyugati nyelvet, egy kevés franczián kivül nem beszélnek s olvasásról szó sem lehet, — de szeretetre méltó élénkségük bőven pótolja e hiányt. — Viseletök felette negédes és szép, sőt mondhatni fényes, — mi nem ritkán a házi jólét rovására is történik; kalapot nem viselnek, setét hajzatukat könnyű, lenge fátyol fedi, melly alól kandian ömlenek ki egyes illatos fürtök, — ében szinükkel emelve a hóhalmak hullámzó fehérét, a legyező soha nem hiányzik s felette nagy, a férfiakra veszélyes ügyességgel kezeltetik. A valódi nép Gamboszokból áll, kik az alföldi csikósokhoz sokban hasonlitanak. Viseletök tarka négyszögű posztó darab, mellynek közepén egy nyilás van a fej számára; az illy köpeny, melly elöl s hátul festői redőkben hullámzik le, a karokat egészen szabadon hagyja. Tarka és csillogó fegyverekkel s számos szegély- s csipkével czifrázott hófehér gyolcs gatya, egészíti ki festőileg szép öltözetöket; s ha néha kettesével egy paripán, repülő köpeny s lobogó gatyákban száguldnak a pampások hullámzó fatengerén végig, alig lehet sajátságosabb látványt képzelni. Rosas, Buenos Ayres akkori uralkodójának nyári lakát meglátogatván, elhagyák e várost, melly nevére — jó lég — valóban érdemes; levegője olly tiszta s átlátszó, hogy 1823-ban az esti csillagot fényes nappal lehete látni az égen. Növényzete nem olly délszakias mint Janeiróé, de tele olly szelid, hogy fagy ismeretlen s csak ritkán s keveset havaz. Magellán tengerszorosán keresztül hajózva, február 10-nek éjjelén értünk ki a Csendes tengerre. — Gyönyörteljes élvezet áthajózni ezen Délamerika csúcsán lévő tengerszorost, melly Froward fokától egész a Csendes tengerig szoros csatornát képez, melly sziklás és meredek partok között kígyózik. A hegycsúcsokról, mellyeket csillogó hó koronázott, sürü erdők viruló zöldje vonult le, közbe közbe ragyogó vízesések törtettek ki a sötét rengetegekből, kékes hullámai sietve sietvén a Csendestenger habjaival egyesülni. Pompázó növények, repülő madarak s fecskendő czethalakon kivül minden magányos volt , zordon és sivatag ; sem egyik, sem másik parton nem láttunk embereket, miért is sem a Tűzföld törpe vad és kegyetlen lakói, sem a hajdan óriásoknak tartott szálas patagoniaiakról saját tapasztalásból mit sem mondhatunk. Valparaiso, Chile fővárosából a Chinea szigetek felé tartottunk, hol ama világhírű trágya a guanó nyeretik. A munkások gyékényekből készült sátrakban laknak, mellyek csak ép akkorák , hogy lakója s kevés bútora s eszköze elférhessen. A munkások, a kik tengeri madarak trágyájából keletkezett s nagy halmakat képző ganéjt ássák, részint rabok, részint chinaiak, kik szinte majdnem raboskodó állapotban voltak; nemzeti hajékük, a tekintélyes czopf, hiányzott. Alig lehet szomorúbb látványt képzelni ezen szegény munkásoknál, egész testük s arczuk ezen büdös guanó porral lepve, rongyolt ruhában s olly arczokkal, mellyekhez a békák igen illettek; s mégis, ezen nyomorultak kedvtöltést találnak a boldogtalan ide vergődött chinaiak csufolásában; a munkások naponként hat ezüst garast, bizonyos mennyiségű vizet és rosz tartást kapnak, miért 90 targoncza guanót kell fejteniök. Rövid vándorlás után felértünk azon dombra, hol jelenleg a guanó nyeretik. Széles csatorna volt vágva, mellyen a lefejtett guanó darabok a domb alján levő szekerekbe hömpölygöttek, ezeken a hajókra szállíttatván. A sziget maga porphir sziklákból áll, mellyeken a guanó hatalmas rétegekben van elterülve, mellyek, ha évenként 50,000 tonna vagyis 1 millió mázsa nyeretnék is, 2000 év alatt sem volnának kimerithetők. A guanó nemcsak roppant mennyiségű tengeri madarak ganóját tartalmazza , de közbe közbe a madarak maradványai, szárnyak, dombok, fejek találtatnak, mi által ezen trágya olly nagy becset nyer, hogy egy tonna egy font sterlinggel, körülbelül 10 ezüst forinttal, fizettetik. Peru ezen szigeteket tetemes bérért bérelte ki egy angol társaságnak, s ha aranybányáiból a csillogó arany rég ki fog fogyni, elég aranyt fog ezen madártrágyából áshatni. Ha az ember kifáradott a sétálásban ezen sikon, mellyen sem növény, sem virág, de egy kis mohnak sem látni nyomát, s egy tekintetet vet a sziget partjai felé, nem kevésbé élénk látvány veszi igénybe figyelmét. Szédelgő magasságból függőlegesen nyúlnak le a sziklák a tengerbe, mellynek hullámai szüntelen ostromolják. A sziklafalban sok hasadék s mélyedés lévén, ezekben s az egyes a tengerbe hullott sziklatörzseken számos tarka tengeri madarak zsibongnak, majd a zajongó tenger felett repkedve majd fülrepesztő hangversenyt képezve. Számos tengeri növényzet között s ha fenn a halál s a halál maradványa setét nyomasztó egyformaságban méláznak , lenn a legváltozatosb s tarkább élet mozog. (Folytattatik.) A két követ. A XIV. század elején a kis olasz helység Casentino, az arezzói püspökhöz küldő két polgárát követül, hogy az akkori idő viharaiban magas állású eme főpappal, bizonyos ügyre nézve értekezzenek. Akkori szokás szerint e két követ lóra ült, s megindult. Estve későn kapták szóbeli megbízásukat, s csak akkor jutott eszükbe komolyan gondolni reá, mikor már néhány órai utat ellovagoltak. — Jut-e még eszedbe, mit mondjunk a püspöknek? mond az egyik társához. — Biz' én egy kukkot sem tudok belőle, mert reád bizakodtam. — Igy hát szépen leszünk — folytatá amaz —; de hát mit tegyünk ? — Hagyj csak most annak békét — vigasztalá a másik, im nem sokára csapszéket érünk, s ha ott egy jó pohár bort kapunk, mégis csak különös volna, ha eszünkbe nem jutna megint. (Hiszen az öreg Cato is borral élesítgette volt emlékező tehetségét). Ki tudott volna ennél mindkettőjökre nézve kellemesb rést találni? A csapszék és jó bor gondolata elűzte minden gondjukat, s olly tűzbe hozta lovaikat, mit a jó lovas illy esetekben rendesen közleni szokott paripájával. Nem sokára a csapszékhez értek, s hazájuk ügye iránti buzgalmukban nem volt szorgosb kérdésök, mint jó bor után. Olly kitűnőnek lelék azt, mint millyet helyzetökben kívántak, s olly gazdagon élvezék, hogy nem sokára minden más eszökbe jutott, csak saját dolguk nem. De fejők e hangulata is csak addig tartott, mig még nyelvök uj palaczk után birt tudakozódni, s bár ez t. i. a nyelv, mihamar olly engedetlen leve, mint emlékezetök , követi méltóságukat legalább annyiban megtarták, hogy még saját, bár nagyon ingadozó, lábaikon bírtak ágyba menni. Virradt, s a két követ üggyel-bajjal ébredezett föl nehéz álmából. — Nos, eszedbe jutott-e dolgunk? Kezdé tüstént az egyik. — Nem tudok én egyebet mint azt, hogy jobb bort nem ittam mint tegnap, volt a válasz. — Én sem tudok többet. Pedig kellene. De mit tegyünk? Mit mondunk a püspöknek ? — Kérdezz mástól. Én szomjazom. — Ollykép vagyok magam is. Hát ha ma e csapszékben maradnánk? Bora igen jó, s ki tudja, nem jut-e eszünkbe a dolog, ha emlékezetünket még egyszer amúgy istenigazába megélesítjük ? S akként jön. A követek a legjobb szándékkal kancsóhoz ültek, s olly hatalmasan hozzá láttak, hogy nem rajtok mult,