Vasárnapi Ujság – 1854
1854-04-16 / 7. szám - Hinni és nem hinni. Jókai 50. oldal / Elbeszélesek
50 kivettessék, sőt mint a közös uton a közmiveltség felé haladó életre való faj, szorosabban csatoltassék hozzá ujabb miveltségi kapcsok által. Abdul Medzsid még egy nevet kapott mult ősszes eddigi neve mellé, mellyet a Sofia templomában a Seik ul Izlám (legfőbb pap) ruházott reá a nép és a próféta nevében, és e név : „Gházi." Annyit jelent mint „győző" (Géza?) Mennyiben érdemelte meg e nevet? azt majd az idők fogják megmondani. Hinni és nem hinni. ELBESZÉLÉS. Mit ér abban válogatni, hogy mit higyjünk és mit ne higyjünk? Mit ér az imádság jó tett nélkül. A puszta szótól senki sem üdvözül, és tudatlansága miatt senki el nem kárhozik. Ezt tartsátok meg,hogy a hit, szeretet nélkül, megholt állat, mielőtt e kis elbeszélés olvasásához fognátok,melly bár egy kissé nevettetésre van szánva, de tanúság vagyon annak mélyén. Élt, de még most is él a Tisza két partján egy hires nevezetes család, mellynek minthogy nem akarom valódi nevét kitenni, nevezzük azt Nemesházynak. Még a tizenhetedik század közepén szakadás történt ezen jeles nemzetségben, ollyan formán, hogy az akkori országos zavarok között egyike a Nemesházy ősöknek kivándorolván Erdélybe, ott felvette a reformata hitet, — a többiek katholikusok voltak, — s később helyreállván a békesség, ő is visszatért jószágára, de azután is református maradt. Ezentúl örökös volt a villongás a két külön templomba járó családág között, melly firól fira adatott át, és soha sem tudtak kibékülni egymással. A mellett mindenféle praktikát elkövettek, hogy egymást saját hitökre térítsék. A katholikus hitet követő családágból nagy hatalmas férfiak támadtak, zászlós urak, prépostok, czimzetes püspökök, kik nagyszerű kecsegtető ösztöndijakat alapitványoztak azon Nemesházyak részére, kik a katholika hiten vannak, vagy arra áttérnek; viszont a református család tekintélyes férfiai, kik közé nem egy alispánt, főkurátort, sőt még egy superintendenst is lehete számítani, hasonlóul mindent elkövetének, hogy a rokonág téveteg juhait magokhoz térítsék. A számos és elterjedt kettős családban akadt is egyszer másszor vagy egyik, vagy másik oldalon egy-egy kevésbé szilárd tag, ki elhagyta apai hitét, s nagybátyjaiéra tért átra min azután a millyen nagy volt az öröm és diadal az egyik részen, olly nagy volt a harag és elkeseredés a másikon. Ez a harcz pedig folyt ivadékról ivadékra. A két osztályos rokon család egyikének jószága a Tisza jobb partján, másiké a balparton volt, s minthogy időjártával a család nagyon elszaporodott, a jószág sok apró részre eloszlott, egyik vagy másik azután vagy eladósodott, vagy elprédálta vagyonát, s kénytelenné lett birtokát eladni. Illyenkor azután a két családág egész hadjáratokat folytatott egymással, nehogy vagy a református család vehessen meg egy talpalatnyit a katholikus ág jószágai közepében, vagy ez amazéban, s lettek belőle a sok ősiségi, zálogjogi, elsőbbségi, újra osztozási, cserélési, s más efféle pörök, amik időjártával markális, violentialis, repositionalis, kriminális s más efféleális pörökkel szaporodva egész asztagokká nőttek a családi levéltárakban, és egynek sem szakadt soha vége. Már ebben a században történt, hogy Nemesházy Kálmán ifjú juratus korában megismerkedék Pesten ugyancsak Nemesházy családból való Erzsébet nevű leánnyal, ki akkor itt nevelőben volt. Valami házi mulatság alkalmával látták meg egymást, s megtetszettek egymásnak. Ugy hiszem igazuk is volt. A ki azon időbeli arczképeiket látta a Nemesházy kastélyokban, Kálmánt asztrakán prémes fekete mentében, kondor fekete hajjal, pörge bajusszal, gömbölyű teli arczával, és Erzsébetet, pásztor leánynak öltözve, hóna alatt átkötött piros övvel, melly fiatal keble szelid domborulásait még jobban kitünteté, s a lefelé omló szép szőke hajfürtökkel, s szelid búzavirágszínű szemeivel, lehetetlen, hogy át ne lássa, miszerint ahoz bizony nem sok biztatás kellett, hogy két illyen fiatal ember egymásba beleszeressen, kivált, mikor azt előre tudták, hogy nekik némileg kötelességük is egymást szeretni, mert mindketten Nemesházyak, bárha távoli is a rokonság. Arra természetesen egyiknek sem volt gondja, hogy ki miféle hiten van? Az illyen fiatal emberek egészen más dolgokról katechizálják egymást, s hamar túlteszik magukat mindenféle dogmán. Mire Pestről haza kellett menniök, egyik is ollyan szerelmes volt, mint a másik, s odahaza, mihelyt alkalmuk nyílt, tudaták azt szüleikkel. No isten lett ebből szép történet. Kálmán szülői reformátusok voltak, Erzsébeté katholikusok. Mind a két család ellene szegült e szövetségnek, mellyhez hasonló hallatlan volt még a két rokonág krónikáiban, kik egymást ez ideig csak gyűlölni tudták, s fiaikat és leányaikat a gyűlöletben nevelték fel szépen. Előbb ki akarták őket tagadni mindkét félről, de hogy a fiatalok a Tiszába ugrást kezdték emlegetni, mégis meggondolta magát mind a két fél, s inkább hasznot akart húzni ez esetből, hogy sem kárt, s azt határozá el, hogy no hát, ha ollyan nagyon szereti gyermekét az a másik, hát bizonyítsa be, térjen át az ő hitére. Mindkét félnek érdekében állván, szerelemből missionariusokká lettek , s ki mi jót tudott saját hitéről, azt a másiknak szivébe oltogatá, ugy hogy mikor a két szerelmes egy-egy boldog órát tölthetett egymással, nem különben beszélőnek azalatt, mint ha a tridenti zsinatban értekeznének a hussziták paragraphusairól. Eldicsérték egymás papjait, megismerteték a szép imákat, szép ünnepi szónoklatokat, miket azok mindkét részről tartanak, és amiben mindkettőnek igazuk volt. Végre is a szerelem sokat tehet. Mikor az ember nagyon szerelmes, még a pokolban sem igen válogat, nem hogy még a mennyországban, s ha néha e tárgy felett kissé csipősebb szóváltások történtek is a szerető felek között, az „osculum pacis" (a béke csókja) ismét rendbe hozott mindent, melly mint tudjuk azon egy különös pont, mellynek érvényességét semmiféle schisma (hitszakadás) sem vetette el, s mellyben orthodoxusok és reformátorok egyaránt örömest találkoznak. Erzsike annyira haladt már, hogy egy vasárnapon a kálvinista tiszteletes prédikácziójára is elment, s megvallá, hogy az igen szép volna, csak ollyan hosszú ne volna. Kálmán viszont péntek napon ebédre maradt Erzsike szüleinél, s elismeré, hogy vannak ételek, mellyek vajjal is igen jók, s biz ö — Erzsikéje kedvéért — nem csak böjtölni, de még koplalni is kész volna; — a mi két különböző dolog. Illyenformán szépen közeledének az ifjak egymáshoz; kölcsönösen átjárták látogatni egymás szülőihez, rokonaihoz, kik nagy örömben kezdenek már lenni a felett, hogy családjaik illyen szépen közelednek egymáshoz, s mindegyik előre dicsekedett a hódítással, mellyel közel gondolt lenni. A midőn tehát egy napon Kálmán atyja Egerből kap egy levelet fiától, mellyben azt tudtára adja, miszerint ö részint az igaz hit tanai által meggyőzetve, részint szerelme által inditatva, az alólirt napon a római szentegyház hivei közé tére át. Ugyanazon a napon Erzsike apja Egerben kap levelet a leányától Debreczenből, mellyben az tudtára adja, miszerint ő egyfelől meggyőződését követve, másfelől Kálmán iránti szerelemből e mai napon, kitöltvén a hatheti vizsgálatot, a reformata hitre tére át. E szerint megint ott voltak, ahol az előtt, csakhogy megfordítva. A szülők végre is kénytelenek voltak beleegyezni a házasságba, ami nemsokára mégis történt, s mint tudjuk, nem volt Isten áldása nélkül. Tanúság pedig ebből az , hogy hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másé iránt. A teremtő egyik embernek is ollyan édes atyja, mint a másiknak, s nem elég, hogy valaki azt mondja : „uram, uram!" hanem szükséges, hogy szivében szeretet legyen, melly nélkül a hit megholt állat. Jókai Mór.