Vasárnapi Ujság – 1854
1854-04-16 / 7. szám - Régi s ujabb világ. K. 51. oldal / Értekezések; elmélkedések - Olasz sajátságok. Babinszky J. 51. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
51 Régi s ujabb világ. Változnak az idők! A régi világ dicsőségét kereste abban, hogy minél több holt vagyont halmozzon egymásra. Nem egy menyasszony volt, aki egész vászonraktárt kapott kiházasitásakor, s a körülötte elszaporodott gyermekek és unokák idővel örök nyughelyére is kisérték az öreg anyókát, a nélkül hogy ez, mig élt, gazdagságának csak felét is használhatta volna. Mert hát akkor különben is igen háziasan, takarékosan éltek s évenként csak kevés ünnepélyes alkalom adta magát elő, mellyben ki szoktak tenni magokért. Egyébiránt ezen fejérnemüféle fényűzés még az okosabb dolgok közé tartozott, s miután a szorgalmas háziasszony a készletet egész életén át folytonosan szaporította, a nagyanya által gyűjtött vászonneműeknek igen jó hasznát vehették még a későbbi unokák is. Ennél sokkal czélszerűtlenebb volt az ékszerek, arany és ezüst felhalmozása. Idővel ezeknek foglalási (faljon) értéke mindenesetre alászállott, s a találmányok és fölfedezések korszakának beálltával, valódi belértékekből is sokat vesztettek. Napjainkban nem találkoznék többé herczeg, ki mint az Eszterházyak egyik őse, drágakövekből álló családi alapítványt tegyen, arra kötelezvén minden utódját, hogy a kincstárt uj szerzeménynyel szaporítsa, mi által milliók vonattak el magától a családtól, az országtól és emberiségtől, mellyek nem gyümölcsözve, használatlanul hevertek. Azonban meg kell engedni, hogy a régi időkben, midőn a drágakövek árát nem, mint napjainkban, a vevőhöz alkalmazták, hanem mindig az eladó maga szabhatta meg, s midőn egy ékszerekkel teli szelenczével biztosabban lehetett utazni, s a legtávolabb országokban is könnyebben tehetett pénzre szert az ember, mint most a legjobb hitelpapirokkal — akkor a drágaságok ama gyűjtésének volt némi értelme, de nincs jelenleg, midőn a párisi utánzott gyémántokat, s a velenczei hamis gyöngyöket az igazi gyémántok és gyöngyöktől már alig lehet megkülönböztetni, ha csak egyenesen az ékszermüves által nem vizsgáltatjuk meg. Mind erre nézve nagyon megváltoztak az idők ! Még a régi világ fösvényei is kihaltak. Azok az egy kaptára vert, állandó zsugori alakok,mellyeket a korábbi idők vigjátékiróiból és satyrikusaiból ismerünk, azok a Harpaxok és Kapardiak, kik folyvást élreverik az aranyokat, s örökké tallérzsacskóikon ülve remegnek, mindezek eltűntek épen ugy, mint a mopszlik, mellyek hajdan nagy divatban voltak, de fajok ma már egészen kiveszett. Ama fösvények helyett ma más alakokkal találkozunk az életben s irodalomban. Most vannak helyettök börzespekulánsaink, uzsorásaink, s mindennemű üzéreink. Még a gyufás gyerek is, ki garast nyert, nem temeti azt használatlanul zsebébe, hanem legott új üzletbe fekteti, s örvend, ha ismét egy kis proczentecskét nyerhet vele a maga számára. Korunkban, midőn mindenből hasznot meriteni, s mindent értékesíteni iparkodik a világ, midőn az utczák porából szobrokat, a kiszolgált vén lovakból berlinikéket, a temetők csontjaiból csizmamázt, a legnyomorultabb rongydarabból papirost stb. készitnek, illy korban a legnagyobb dőreség volna, holt tőkéket szaporitani. De ez sok tekintetben lehetetlen is volna, mert tekintve a pénz bővebb kerengését, a hitelnek kifejlett nagyszerű rendszerét, s a nemzetgazdaság tudományának magas állását, melly dönthetlen okokkal mutatja meg, hogy ha örökké krajczárt krajczárra, forintot forintra halmozunk ahelyett, hogy minden krajczárnak minden forintnak saját rendeltetést szabnánk, épen olly bölcsen cselekednénk, mintha saját tagjainkat csonkítanók meg — mindez tekintetbe véve, át kell látnunk, hogy a kor szellemének nem állhatunk ellent, s a szerzés, takarítás és szaporítás régi rendszere a lehetetlenségek közé tartozik. Azonban itt is szükség, a kellő határokat megtartani. Nem szabad sem az egyik, sem a másik túlságba esni, s középett haladni legjobb. Az embernek azért adott az Isten öt érzéket, józan észt és szabad akaratot, hogy azt, ami jó, hasznos és szükséges, meg tudja ismerni és követni. Akik elfecsérlik, az ablakon dobják ki, haszontalanságokra költik vagyonukat, vagy pedig hiú fitogtatásra adják magukat, — kivül czifraság, belül nyomorúság, — vagy azok, a kik nagy sebbel lobbal iparkodnak levetkőztetni a régi embert, s nyakraföve új bőrbe öltöznek, — ezek, mondom épen ugy nem értik a mai kor intő szavát, mint azok, a kik megrögzött régi szokásaikból egyáltalában ki nem mozdulnak, s eredeti vastagnyakuságban tespednek el, míg körülöttük az egész világ sürög, mozog, változik. A mi korunk szép csendesen, de biztosan fejlődik, s hozza meg gyümölcseit mindenki számára, aki iparkodik, s nem várja a sült galambot. Az uj találmányok és fölfedezések mindig ujabb jótéteményekkel árasztják el az emberiséget, közelebb hozzák a különvált osztályokat, s gazdagnak és szegénynek egyaránt nyújtnak enyhülést és élvezetet. Akármit mondjanak is némelyek, de az emberiség többségének jobb dolga van most, mint volt a régi időkben. Nyolcz milliónyi népségből hat millió bizonyosan részesül a civilisatio, a polgárisodás áldásaiban, s az anyagi jótéteményeknek egyaránt veheti hasznát mindenki. A legszegényebb földmivelő most már nálunk is 40 mérföldet haladhat egy röptiben, s ezért nem fizeti tizedrészét annak, amire szüksége volt akkor, midőn 40 mérföldet még a gazdag is 15 — 20 nap végzett be nagy keservesen. A legrongyosabb kunyhóban, hol azelőtt aczél és kova segítségével nyertek nagy nehezen tüzet, most a gyufa egy pillanat alatt teremt tüzet és világot, pedig 60 évvel ezelőtt még a leggazdagabb mágnásnak is sokszor tiz perczig kellett várakoznia, mig a rost tapló tüzet fogott, s az inas a büdös kénfonállal végre meggyujtá a drága viaszgyertyát. Nem folytatjuk most e szemlélődést, de szükség, hogy komolyan és gyakrabban gondolkozzék mindenki illy dolgokról, különösen magyar hazánkban, mellyet olly rögtön ért a változás. Szükséges, hogy megismerje, s felhasználja minden ember a polgárisultság és miveltség áldásait. Különben a miveltség fog bennünket felhasználni és kizsákmányolni, a helyett, hogy mi szednék annak áldott gyümölcseit. K. Olasz sajátságok. Az utazók többnyire csak az országokat teszik figyelmök tárgyává, s azokat helyrajzi-, ipar-, kormányzati, s ollykor gazdászati tekintetben írják le; vasutak, és egyéb gyorsközlekedési eszközökkel utazva, s kényelmesebb kötelekbe szállva, a népet nem ismerik, s nem ismertetik meg. Pedig a mint hasznos ismerni az országot, ép ugy érdekes ismerni lakóit — a nemzetet, ugy a mint az szokásaiban, erkölcseiben és időktől megmaradt ; a mit leginkább a tűzhelyét soha el nem hagyott — azonkivül nem házastársult köznépnél találunk fel, mert a tanultabb, tehetősb résznél a jellemző nemzeti eredetiség idegenszerű miveltségekben többé kevésbé felolvad, átalakul. Így itt, midőn az olaszokról beszélek, a köznépet értem, mint amelly számú többségénél fogva is leginkább képviseli a nemzetet. Megjegyzendő itt az, hogy e jegyzetek saját tapasztalásomból levén merítve, csakis azon térre szorítkoznak, mellyen azon tapasztalást, két évig közöttök élve szereztem. Más valaki, más vidékeken, más körülmények közt, más talán némileg el is térő tapasztalatokat gyűjthetett, amint már maga Piemont, — adatokból itélve, — egy nagy kivétel, de elvégre is azok csak az árnyalatot teszik, a fő szinek ugyanazon élesen jelöltek maradnak. Sajátságai megvannak minden nemzetnek, némely szinte követeli, mert azokban nyomatékot, érdemet fektet, a mi mindenesetre méltányolni való, mert csak nemes vetélkedést idézhet elő; de azon sajátságok talán egyiknél sem annyira kizárólag azok, annyira élesen jelöltek mint az ohisznál. Az olaszban igen sok erdetiség van, mintha, nyelvén kivül, csakis annak kellene tenni magát az olasz létet, a nemzetiséget is. Ő nem keresi, hogy ugy tegyen, mint a másik olasz, mégis mindig ugy tesz mint az olasz, mert hajlamuk, szenvedélyük, erényük, s hibájuk mindenütt ugyanaz, egyaránt olasz, s az marad a világ bármelly zugában. Más nemzet fia többé kevésbé büszke, vagy legalább érzékeny nemzetiségére, az olasz nem; *