Vasárnapi Ujság – 1854
1854-05-14 / 11. szám - A tudomány haszna (ind rege) 84. oldal / Elbeszélesek - Két boszorkányos. Helfy Ignácz 84. oldal / Elbeszélesek
vérzettek, gyermekeivel együtt egy kocsiba teszik, melly a kapu alatt várta. Moszkvába vitték egy klastromba; később az orosz kormány visszaadta szabadságát s megengedé, hogy Tifliszben tartózkodhassék, hol még néhány évvel ezelőtt is élt. Lazareff tábornok nem élte túl a királyné elutazását. Maga Zizianoff sem múlt ki természetes halállal. Három évvel később egy kaukázi faj klánjának parancsára Baku mellett megöletett. Ez az értelme a tifliszi főtemplomban olvasható sir-iratnak. (Az ,,Ausland'' után,J 84 Rét boszorkányos. ELBESZÉLÉS. Zselfy Ignácztól. Tudjuk, miként Könyves Kálmán idjében széles Magyarországon nagy hitelt adtak a boszorkányozás és kuruzsolás mesterségének. Ez ugyan nagy bolondság volt bölcs őseinktől, de hasonlatos előítéletekben nem csak a mi őseink szenvedtek. Az ország el volt árasztva varázslókkal és boszorkányosokkal, mert mindig akadtak istentelen emberek, kik fölhasználva a nép könnyenhivőségét, illy gyalázatos módon csalták ki pénzét. Történt egykoron B* falvában, hogy megjelent két olly boszorkányos, kik hirdették, hogy ők nem csak az ellenségeket kibékíteni, a szerelmeseket összeveszíteni, a szegényeket meggazdagítani, és a betegeket fölgyógyítani, de még a holtakat is tudják föltámasztani; akinek tehát tetszik, jöjjön hozzájuk, mutassa meg nekik halottja sírját, és ők csekély fizetésért rögtön föl fogják azt eleveníteni. Némelyek boszankodtak e szemtelenségen, a könyönhivők is kétségeskedtek; de a két varázsló keményen megmaradt a kimondott igéret mellett, sőt miután látták, hogy senki sem jelenkezik, ökmagok határoztak meg egy napot, mellyen majd kimennek a helység temetőjébe és föltámasztják a holtakat a magok jószántából minden jutalom nélkül. A határozottság, a biztosság, mellyel beszéltek, a legokosabbakat is megdöbbentő, és a nevezetes nap előtti estén az egész lakosság azon reménnyel feküdt le, hogy reggel majd csak a holtakkal együtt kel föl. Sokan örültek, de Mikhál gazdának, a falu leggazdagabb emberének, ez nagy szeget ütött a fejébe. Ő egész vagyonát nagybátyjától öröklötte, azelőtt kenyérrel is alig hogy jóllakhatott. A manóba, gondolá, ha ez holnap föltámad, én rögtön visszaesem ismét régi koldusságomba. Hánykolódott rettenetes képen, végre fölkelt ágyából, kinyitotta a ládafiókját, kivett belőle kétszáz kurta forintot s azzal elment széptitkon a boszorkányosokhoz és kérte őket alázatosan, hogy az isten nevében csak az ő nagybátyja sirját ne bántsák, inkább ad nekik kétszáz forintot. A boszorkányosok kissé kérették magukat, de aztán mégis csak beleegyeztek. Zsebre rakták a kétszáz forintot és M. gazda megkönnyebbült szívvel ment haza, de azért mégsem tudott jól aludni, mindig gondolta , hátha ezen emberek mégis föltámasztják nagybátyámat. Alig ment el M. gazda, jött egy másik ember, ki illyetén szavakkal járult a halott feltámasztókhoz : „Nagyhatalmú és nagytudományú boszorkányos uraim! Amint kegyelmetek engem itt látnak, én a legszerencsétlenebb ember vagyok e világon; egész életemben egyetlenegy jó napom volt, amikor én tudniillik az én hitvestársamat szerencsésen eltemettem, mert az a leggonoszabb teremtés volt a föld kerekségén, vagy vert, vagy szidott. Ha tehátlan ő holnap kiszáll sírjából, én legottan abba belemegyek, mert vele egy világon én élni nem tudok. íme fogjátok inkább vagyonom felét, csak feleségemet ne bántástok." A boszorkányosok alkudtak, míg végre itt is beleegyeztek. A jó ember megvigasztaltan ment haza, de azért mégis egész éjjel gonosz feleségével álmodott. Alig távozott volt el ez , jött egy másik , egy gyászruhában öltözött özvegy asszony, ki imigyen kezdé : „Nagytudományu és nagyhatalmú boszorkányos uraim! Az én szegény férjem, ah hogy az úristen nyugosztalja meg, igen boldogtalan ember volt. Nem tudom mi bántotta, de valami különös nyavalyája lehetett, mert éjjel-nappal fohászkodott és jajgatott és mindig azt mondá : „oh bárcsak a jó isten már magához venne! Oh, a szegény beh boldogtalan lenne, ha holnap már ismét föltámadna. Iránta való szerelemből kérem kegyelmeteket, hagynák őt csendben nyugodni. íme e kis ajándék. Igy jöttek még többen. Végre eljött a falu birája és megkéré a varázslókat, várnának még egy kicsit, mert neki elébb tanácsot kell tartania e dolog fölött. Összehivatá a falu véneit és mondá : „Fontos szám van kegyelmetekhez, kedves urambátyáim! Az aratás ez idén igen roszul esett ki, jó szüretre sincs valami különös kilátás, barmaink között nagy betegség jár, a drágaság már itt áll a küszöbünk előtt, lakosaink napról-napra szegényednek; ha tehátlán most még halottaink is föltámadnak, nekünk mindnyájunknak éhen kell vesznünk. Intézkedjünk tehát, hogy ez meg ne történjék, egyébiránt is nem találom én igen helyesnek, hogy mi gyarló emberek az Isten akaratja ellen cselekedjünk, ha ő akarná, hogy a halottak föltámadjanak, azok maguktól is feltámadnának." Az öregek mind igen helyeslék a biró szavait és ünnepélyesen elhatározák, hogy a két boszorkányost valami kis ajándékkal elküldik, de a holtakat sehogy sem engedik föltámasztani. A boszorkányosok csak azon kikötés mellett engedtek a helység kivonatának, ha nekik pecsétes bizonyítványt adnak arról , hogy ők itt megmutatták, miszerint ők igazán tudják a holtakat föleleveníteni. Nehogy próbát tegyenek, a falu sietett nekik e bizonyítványt kiszolgáltatni, és a boszorkányosok most még könnyebb szerrel folytathatták csalásaikat. Egyszer azonban meghalja bölcs Kálmán király, hogy két ember jár az országban,kik fennen hirdetik, hogy ők a holtakat tudják föleleveníteni, még pecsétes bizonyítványuk is van már róla. Maga elé hivatja őket Székesfejérvárra, és az egész népség hallatára imigyen szól hozzájok: Ti tudjátok a holtakat föltámasztani? — „Igen!" — felelének a boszorkányosok, épen nem a legnagyobb bátorsággal. „Igen?" — szól most fölboszankodva a király — no mindjárt meglátjuk. Két katona ide! most álljatok egyenesen ti halott feltámasztók, egyiteket én itt rögtön agyonlövetem*), a másik aztán fölelevenítheti. A boszorkányosok sápadozni kezdenek, nem tudták mikép szabaduljanak ki e kelepczéből. De a furfangosabb mindjárt föltalálta magát és illy szót intézett a királyhoz : Uram királyom ! bocsánatot kérünk, mi nem vagyunk csalók, hanem mi világbölcsek vagyunk; akartuk látni,hogy e sokat siratott halottért váljon foly e egyetlen őszinte köny is? és sajnálattal tapasztaltuk , hogy bizony nem, mert ha föl akarnák a holtakat támasztani, épen azok, kik sirjaik mellett jajgattak és zokogtak, épen azok fizetnének,hogy föl ne támasszák. A király mosolygott ez ügyes kifogáson, de azért rá nem szedeté magát, hanem mondá : hát a pénzt is a bölcsesség kedvéért vettétek el jó népemtől? Ti alávaló csalók! és azzal elveteté tőlük a pénzt, visszaadatá a megcsalt községeknek és kikergette őket az országból. Másnap a bölcs király azt a törvényt bocsátá ki , hogy boszorkányokról szólni sem szabad, mert nincsenek. És ez napságtól fogva semmiféle boszorkányok nem bántották többé Magyarországon sem az élőket, sem a holtakat. A tudomány haszna. IND REGE. Bizonyos ember mindennapi élelmét kizárólag vadászat és halászattal keresé. Egy napon hálóját kiterítvén, három madár akadt abba, és ezek után több is indulandott, ha őket két zajongó férfiú, kik szivódni látszanak, el nem riasztja; ez két vitatkozó tudós volt. Emberünk megszólitja őket és esengve kéri, hagyják el szóvitájukat, mivel általa a szárnyasok elriadnak. A tudósok az * Csak nem puskával ? Szerk.