Vasárnapi Ujság – 1855

1855-04-01 / 13. szám - Házassági népszokások a Dráva mellett. Molnár István 100. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások

100 mészetbúvárok magyarázni, de kevés sikerrel, — végre a sze­rény bányásznak sikerült, mint a természet más rejtélyeihez, ugy ennek megfejtéséhez az utat találni. Minél mély­ebre hatnak ugyan­is le a bányákban, annál na­gyobb lesz a meleg, ugy, hogy Angolhonnak bányáiban gyak­ran félmeztelenül kénytelenek a munkások dolgozni. — Huza­mosb kutatások s vizsgálások folytán sikerült kiszámitani azon arányt melly szerint a meleg a föld középpontja felé növekszik, s a tudósok kiszámították, miszerint ha az arány folyton az marad, a meleg 6000 ölnyi mélységre olly nagy, hogy még a legnehezebb folyatu ásványok p. o. az agyagfélék s a nemes ér­czek is olvadt anyagot képeznek, mint millyet a tűzhányó hegyek ismeretlen mélységből kitöréseik alkalmával a föld felszínére vetnek. Ha már 6000 ölnyire minden ásvány olvad, bizonyos, hogy csekélyebb mélység elég arra, miszerint a rétegeken s hasadé­kokon átszivárgó víz forralásig melegedvén, s az útjában levő ásványokból az olvaszthatókat kiolvasztván, mint meleg ásvány­víz tóduljon a föld felszínéig, a szenvedő emberiségnek enyhére és javára. Régen, igen régen, olly időben, midőn ember még nem járt e földön, midőn a most feketedő kőszéntelepek zöld erdők vol­tak, s árnyukban óriás gyíkok, kígyók s más hüllők surrogtak, s földünk felszíne a folytonos meleg-kisugárzás által még an­­nyira meg nem hűlt, mint napjainkban, midőn a föld belsejét borító kéreg csekélyebb s a szakadások gyakoriabbak valának, meleg források is nagyobb számban létezhettek, mellyeknek gőze téli időkben sűrű ködként ült az ég boltozatán. — Az ég­hajlatok nem voltak olly különfélék, mint jelen korunkban s ott, hol most a sarkok közelében a nyalka nyírek s a büszke fenyő maga bokorrá törpül, déli pálmákhoz hasonló növények levelei ingadoztak, s elefánt fajú állatok barangoltak. Valóban, ki a világ romlásáról akarna szónokolni, állítá­sainak igazolására még a természet könyvére is hivatkozhatnék, de állításai alig állnának meg, ha azokat közelebb szemügyre vennék. A régi világ forró tengerei nem nyújtanak enyhet, az ős­erdők egyformasága unalmasak lehettek, az ős­állatok, csontjaik után ítélve bár óriások, aligha feleltek meg annak, mit mi szép­nek tartunk. A nyalka zerge, a büszke oroszlán, a szellőlábu paripának s urának az embernek nyomait hiába keresnők a kövült agyag­ban s mészben. A lakhely még nem vala készen az uj vendég elfogadására, szolgái még nem léteztek. — Ez egy ujabb kor­nak volt fentartva, mellyben a természet nem olly óriásit, de szebbet alkotott, midőn a ködös ég derült, s a meleg forrásokat üde hűsítő csermelyk, nem gőzölgő, de csillogó vizzel váltot­ták fel. Azért, ha egy kialudt vulkán alján, egy gőzölgő meleg for­rás partján állunk, s gondolataink egy távol mult elviharzott évezredei felé szállanak, tanuljuk megismerni a teremtő atyai gondoskodását, melylyel mindent számunkra előre elrendező, — s ismerjük feladatul, e földet, mint nemünknek lakhelyévé ren­deltet , mindinkább szépíteni s kiesbbé tenni. — Minden leve­gőt rontó posvány, mellyet kiszárítanunk, minden folyó, mellyet szabályoznunk, minden sivatag föld, mellyet termékenyítenünk sikerült, minden ültetett fa, minden ápolt virág egy dicsének leend a világalkotó trónja előtt. Házassági népszokások a drávamelléki magyaroknál. I. Leánykérés. Páros életre való lépésnél a drávamelléki nép igen hallgat szive sugallatára. Susogó hetekben (sz. András hava) a vén as­­szony­ok legjobban gyakorolják az istenházát, de csak azért, hogy imaóra után összecsoportosulva nyelvekre szedhessék a falu if­jait, s házasodási terveket szőjenek. Ezek az úgynevezett szerző­asszonyok. — A józanabb gondolkozású szülök azonban mind e mellett is kérdőre szokták vonni gyermeköket, — ki is megne­vezvén választottját, vagy is legtöbb esetben a banyák által szá­mára kijelölt nőszemélyt, kérő után lát, melly tisztről ha az atya lemond — a legközelebbi rokonok egynémel­yikében bizonyosan vállalkozó szellemre talál. A leánykérés késő estvén, vagy kora reggel szokott történni. A drávamelléki földmivelő társa aj­taját egyébbkor soha, csak leánykérés alkalmával kopogtatja meg, az igy megkopogtatott ajtó tulajdonosa tehát rögtön tudja: hányadán a dolog, s ha a hajadon szinte a szobában van, rokka mellé ülve várja a belépőt. A kérő egyenesen küldetése tárgyán kezdi beszédét, némellyik hasonlatosságul Ábrahámot s ennek szolgáját hozza föl, — t. i. mint bizta meg amaz ez utóbbit s a hűséges szolga miként teljesité tisztét,— mig többen a szent há­zasság szerzését idézve előadják: mint vette ki Isten Ádám egyik oldalbordáját, hogy formálta azt asszonynyá s következik az alkalmazás. A leányt a női szemérem már ekkorra kiűzte egész a konyhaajtóig — hallgatózni. Megneveztetvén az ifjú, egyenes választ a kérő nemhogy első esetben kapna, sőt kitüzetik 4—5 határidő, a­minek nálunk igen természetes oka ez: —jöhet a hallgatás ideje alatt egy­más, kire a lány vagy ennek szülői szá­mítanak, de számíthat a leányra más is, ki ha a jelenleginél csi­nosabb, gazdagabb — a már hetek óta megvárakoztatottat két­ségkívül kiütné a nyeregből. Végre egyenes válasz adatik, mi ha jó — a kézfogás-ivást elhatározzák. II. Kézfogás-ivás. Kézfogás-ivásra megjelennek : a házasulandó legény, ennek szülői, a kérő s még két vagy három egyén a legközelebbi roko­nokból. A czifrára felpiperézett nő rokonai szinte jelen vannak. A Dologra nem tartozó rövidke beszélgetés után a násznagy szólal fel illyetén formán: „Édes atyámfiai! az idő eljár, beszél­jünk másról, adják elő kigyelmetek szívok szándékát," mire a lány részérőli atyafiak valamel­yike a következő jegy ajándéko­kat kér­, u. m. 1. Apa-anyacsizmát. 2. A leány számára lábbelit, kisbundát, egy pár takarítót (főtakaró), egy vagy két pár csillagos nyelű bicsakot, nyoszolyát, mind meg annyit a lány izlése szerint. 3. Egy darab marhatartást. Ez utóbbit kivéve mindent megigér, s ha nem természet­ben kívántatik, árukat is rögtön lefizeti a násznagy, azután pedig ő kér a legény szülei számára apa-anyavánkost, egy elökötöt, miket azonban alkalmasint szerénységből (csak hogy kimondják, miszerint nem szorultak rá), el szoktak engedni a jó szülök; — továbbá kér az apa s anya — ugy szinte maga számára egy-egy nagyobb, — az áldomás-iváson jelenleendő legközelebb atyafiak részére pedig egy-egy kisebb patyolatkendőt. A mint megtörté­nik az alku, az örömapák s anyák egymással kezet fognak s fel­hozatik a vacsora. Étkezés ideje alatt a násznagy kendőt kér a leánytól, mellyet mint jegyet a vőlegénynek átadhasson. Va­csora után ismét alku­ nők alkusznak a vőlegény számára sza­bandó fehérnemüeken. A nő maga szokta előhordani vásznát, még pedig a legszegényebb is annyit, hogy 12 —15 pár fehér­ruha fölszabása után, ha az unokáknak nem is, de a leendő magzatoknak bizonyosan marad fönn irgnek való. Két-három órai együttlét után rendesen feloszlani szokott a társaság, s a le­gény csakis ekkor nyújtja át mátkájának a czifra jegypogácsá­kat, mikhez hasonlót, ha­bár későbben, de a leány is szokott kül­deni jegyesének. — Feloszlás előtt a lány rendre csókolja a le­gény részéről valókat, s csók pénzt kap. A kézfogás és áldomásivás közti időt a kialkudott jegyaján­dékok bevásárlására szokás forditani, mellyben a két fél mellett legszerencsésebb egy harmadik. A mesterember ugyanis ki­is­mervén kikkel van dolga — a kívánt czikkeket, tudva, hogy a házasodó legény néhány forintért nem igen koszolódik márkája előtt — két árra szabja, de meg is veszik rajta. Zenészek fogadása, bor s pálinka beszerzés, ugyanez időre esik. III. Kéz­fogás. A kézfogás, vagy a drávamellékiek szerint — tán mert az „ivás" szó nekik jobban hangzik — áldomásivás, többnyire sz.

Next