Vasárnapi Ujság – 1855
1855-04-08 / 14. szám - András polgár. Tompa 108. oldal / Balladák és genreképek
segélyére jöjön, de ez nem történvén meg, végre sikerült neki Forgács Simon és Dobóval egyesülni, a törököket megrohanni, s őket annyira megzúzni, hogy a megszalasztottak szinte örvendenek, hogy számok jól leolvadván, az ugy is már csekély készletből az éh- és szomj vágyait kielégitheték; a szétvert törökök száma a 20,000 meghaladta. 1563. Pozsonba hivatott, hogy a magyar trónra lépett uj király koronáztatásában részt vegyen; ez ünnepélyre 100 lovagot vive magával, kik nem csekély tárgya levének a közkiváncsiságnak; a megkoronázandó főherczeg és trónörökös előtt ez ünnepélyen a kivont kardot Tahy Ferencz vivé; ő a gazdag és fényes ruhába öltöztetett huszáraival a nap hőse körül lovagla. 1565. Balassa Menyhért, és Svendi Lázárral, az elég ismeretes nevü vitézzel, ismét Szathmár alá nyomult. Bátori meghallván a három hatalmas hős közeledtét, s a védelem lehetlenségét belátván, a várat odahagyta, s a Szamoson átkelt, és Váradra sietett vissza. Szathmár tehát minden munka, és fáradság nélkül foglaltatott el. Innen, hogy a kedvező időt felhasználják , Erdőd, Cseh, és Kővár alá nyomultak, és ezek is könnyű móddal kézre kerítetvén , diadalmenetöket Nagy-Bánya felé folytaták. A nagybányaiak meghallván a győzelmes sereg közeledtét, azokat be sem várták, hanem eléjök sietvén önként meghódoltak, s önként ajánlkoztak fel minden kivánalmak teljesítésére. Ezek 1566. történtek , s igy egy jó közt királyi kézre juttatván, Szathmár és Erdőd közt ütöttek tábort, miután minden elfoglalt várat kellő őrcsapatokkal elláttak vala. Hősünk halálát Istvánffy az emlitett évre teszi; Budai pedig még egy utóbbi évben kelt leveléről is tesz említést, mellyet hozzá Miksa király intézett volna, a munkácsi ó hitű papság ügyében. Meghalt 1569. Halála napját határozottan nem tudhatni, neje kettő volt, első Garay Borbála, Garay Lőrincz leánya, a második Mindszenti Katalin, a hős Bátori Bonaventura özvegye; gyermekei csak az elsőtől valának, u. i. Endre,Lörincz, fiai, s egy lánya; második neje utána is özvegyen maradván, Bánffy Lászlóhoz ment nőül. András polgár. Pajkos fiuk valának azok a Bocskay hajdúi! Nem igen szoktak, ha csak lehetett Éhezni, szomjazni! Nem vizsgálták , hogy a tulokra ki bélyegét sütték ? Hátat vetvén eme mondásban : Törvényt ront a szükség! És összesúgnak egy este : Ijesszünk rá Eperjesre ! Sóvár felé van ménes, csorda, Szakadjunk titkon két csoportra , Szeben felől mig egyik támad : A másik elhajt ménest, nyájat. Tetszett a terv, tetszett a préda, S még legjobban a vaskos tréfa. Mi pedig, mig lesz valami : Forduljunk egyet a városban, Amig Lipót, András és Márton*) — Érdemes polgár mind a három — Hajdúk zajára szét nem robban. Mert egy csapszékben mulat mindenik, Együtt az idő jobban eltelik. Márton polgár kevés beszédű, Ne is busulj, hogy megszalasszon ! Semmiben sincsen rövidsége, Van sok pénze s jó egészsége, S még ifjú szép menyecske mellé ! De az asszony Úgy tetszik, mintha nem szeretné! *) Schmuck András, Smeitzel Márton. ^ Vályi. 108 András szerszavas, felesége sincs, Összekap veled, csak ránézz, vagy ints ! Egy tücske van : — de több nem is kell — Hogy tudnillik ő bátor ember! Voltak s minő kalandjai! Beleuntak már hallani; És senki sincs Eperjesen Ki e részben Tamás legyen, Csak egy ember! Ki most is ott ül, Ki minden szóra, neszre szemfül; S mig András szaval , hogy a havason Kilencz farkast vert egy bottal agyon ! S hogy fogott dezentort mint vándorló legény. . Hát mikor átment a zajló Duna jegén . . ! Fogadásból mint hált egy régi várban, Száz kisértettel szembe nézve bátran : — Ott ül . . . ! s elébb csak mosolyog, Mondván : „ez még nem nagy dolog!" Később rútul kaczagni kezd : „Sógor! ugye álmodta ezt . . . ?" És aki ekkép lábatlankodik : Ki volna más ? Lipót a harmadik ; Nagy tánczingerlő, bár máskép kicsiny; Minden lépése, szava : tréfa, csiny; Áprilist járat, pénzt ásat veled, A lutrinternót, quinternót nyeret; Talál mindenkit gyenge oldalán, Meg nem sebez, csak csip mint a csalán. Sokon átment, mégis mint a gyerek, Az élettel csak játszik, enyeleg! Ajkán tréfa, élet, aranyfüst, — s ha szólt Bezománczozza a kemény valót. Szereti őt egész világ, Csak András nem ! oh mert hiszen Szirén sebet gyakorta vág E szörnyű szóval : „nem hiszem!" Ugy volt most is . . ! de hah, mi zúg . . ? A harangot félre verik! Lótás-futás, rekedt zsivaj . . . Mi baj ? mi baj . . . ? A hajdú tört ránk, itt a had . . . ! A polgárság fegyvert ragad , Mind az utolsó emberig. S Lipót, András fülébe súg Az udvaron : No most itt a jó alkalom ! Elmúlt éjfél, mikor eldőlt A csata a kapuk előtt. Gyalog voltak a jó polgárok : S lófélében van legtöbb károk ! Csikó, tinó elballagott . . . S ez nem elég! A veszteség : Hét sebesült, három halott ! De ki az a bősz óriás Kiontva vért Boszút állt a bajtársakért, Két lábúért, négy lábúért? Ki egy véres hajdufejet Lándsán lóbál a nép felett, (Mert hozzák a harcz hősét vállon, Hogy jobban lássák s jobban lásson) — Ez a félelmes óriás András polgár ! Ki lenne más ! ? A fáklya-füstben , fáklya-fényben , Néz jobbra balra nagy kevélyen! Dicsősége célpontra hágott, Zavarba hozta a világot! De oh ... ! A földön minden olly mulandó ! Az éljenek közül kirí Egy gúnyos, mély hang : le vele! Ki az ? mi az ? Hah, milly botrány . . . ! S Lipót így szól, mosolyogván : Ez a Márton polgár feje . . . ! Lát . . . feldühűl a nép s gyilkost rival Hősünk fehér lesz, ollyan mint a fal . . .