Vasárnapi Ujság – 1855
1855-01-14 / 2. szám - Az akhtiári fogoly. Jókai Mór 10. oldal / Elbeszélések és életképek
10 S mi volt azon különös hatalom, melly által gr. Ráday illy hatást eszközölt? „Ügyszeretet, hozzáértés, és emberekkel bánni tudás." Még egy negyedik is járult hozzá, a mit jó szerencsének szokás nevezni. Ez a jó szerencse gr. Rádayt most sem hagyandja el, mert ez a jó szerencse az ön népszerűsége. Egy népszerű igazgatónak minden intézkedése biztosítva van a siker felől, mert annak sem pártoskodástól, sem ármánytól nem kell tartania; a közönség előszeretetében mindig szilárd alapot találhat. És ezért becses ajándék ránk nézve gr. Ráday kineveztetése. A magas kormány ez által legbiztosabb tanúságát adta annak, miszerint nemzeti mivelődésünk előmozdítását óhajtja. A hatás e pár hét alatt is észrevehető már; szinházunk látogatottsága, régi kedvencz művészek sokszor óhajtott visszatérése elég tanúbizonyságot tesznek e felől; hisszük, hogy még boldogabb idők is fognak következni az elmúltaknál. Csupán csodákat ne várjunk. Színházunknak sok fájdalmas sebeit kell most kiheverni, miket egy kíméletlen nagy úr ejtett rajta, akit halálnak neveznek. Sokan elhagyták legjobbjaink közül az élet színpadát, kiknek helyét betölteni nem egy nap, de nem is egy év munkája. Míg a köztiszteleti igazgató e nagy munkában fáradoz, mi tegyük fel magunkban azt a kegyeletes elhatározást, hogy legyünk iránta bizalommal, s minden apró alkalmat ne ragadjunk meg : tanácsadásainkkal, pártfogó, vagy rábeszélő szándékainkkal terhére, akadályára lenni ;s személyeket, nem magát a közügyet érdeklő kérdéseket a közönség előtt vitatni meg, mert azt már ismerjük, ami Ráday előtt volt, azt is tudjuk ami utána következett; ezentúl csupán önmagunk feladata odamunkálni, hogy igazgatása tartós és sikerteljes legyen. Az akis házi fogoly. Elbeszélés JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) Gróf Korzky nem volt rút ember, sőt mikor a haját felbodrozták s fényes feszes egyenruháját ráadták, még szembe is tűnhetett. Itt ugyan nem igen akadt egyéb hajfodrozója a hegyes zivatarnál, melly kivált ha nagyon ajándékozó kedvében volt, még jégcsapokat is akasztott az ember hajára és szakállára; egyenruhája sem volt valami bámulatra méltó; készülvén az durva barna posztóból, mellynek szabad volt a sarkáig érni; mind a mellett könnyű volt az ifjú urnak magát tetszetőssé tenni a száműzött herczegasszony előtt. A közös balsors igen gyorsan közel birja az embereket hozni egymáshoz; az ifjú gróf igen szépen tudott beszélni, az ifjú herczegasszony pedig igen szépen tudott hallgatni. Csak hallgatni. Ha az ifjú azt vállá neki, hogy mennyire boldogtalan, a herczegnő csak könyei által felelt, hogy ő is az; s ha az ifjú lovag azt mondá, hogy mind a mellett ő mégis millyen boldog, mert a világ legrútabb vidékében a világ legszebb asszonyát láthatja, akkor a delnő mosolyával felelt, hogy ő is ollyan boldog, s ha végre az ifjú azt mondá neki, hogy ezen boldogsága nagyobb lenne ennél a világnál, ha a szép asszony az ő epedő kérdéseire csak egy picziny-picziny kis „igen" szócskával válaszolna, akkor az lesüté szemeit, és megszokta az ifjú kezeit, amiből az érthetett eleget, ha esze volt; de ezt a piczinypicziny kis „igen" szócskát mégsem mondotta ki. Már pedig gróf Korzky feltette magában, hogy ennek az asszonynak meg kell szóllalni, akármibe kerüljön is, még ha nőül kell is őt vennie. A férje előtt lehetlen, hogy valaki némát tudjon játszani. Amit kigondolt, azt meg is tette. Megkérte a szép asszony kezét. Tudni kell pedig, hogy Szibéria vármegyében nem igen szokott valakinek apja anyja jelen lenni, akitől annak a kezét meg lehessen kérni, hanem e végett szokás egyenesen a korlift8ányzóhoz folyamodni, ez itt mindenkinek atyja és gondja.2. A kormányzó helybenhagyá az ifjú gróf szándékát s atyai határozata szerint tudata Palukhinnével hogy Korzkihoz fog feleségül menni. Az nem jön kérdésbe, hogy hát ő mit szól hozzá? a kormányzó igy akarta, igy kell történni, a státusnak érdekében áll, hogy Szibéria népessége szaporodjék, úgyis csak minden tíz férfira jut egy asszony, itt tehát asszony személyeknek a kegyetlent játszani nem szabad. Menniök kell, mihelyt kérőjök akad. Az esküvő keresztyéni szertartással ment végbe, a nő az oltár előtt is néma maradt, egy e végre meghitelt tanú mondta el helyette az esküvési igéket, az irta helyette alá a nevét, ő csak keze körösztvonásával erősítette azt meg, mert az is tudtára volt adva, hogy bizonyos esetekben a kéz is pótolhatja a nyelvet, s részesülhet annak bűnében és büntetésében, annál fogva jó lesz, ha azt is eltagadja, hogy inni tud. Gróf Korzky haza vitte herczegi nejét. Az ugyan nem volt grófi kastély , hanem inkább nádfedeles vályogház , de hiszen a boldog házasok örömének ez is csak ollyan tág, mint amaz, később pedig bánatának amaz is ollyan szült, mint ez. Új volt akkor ez a sárház, mikor ifjú nejét odavitte Korzky, fiatalok voltak mind a ketten, és megvénültek a házzal együtt ottan, esztendők hosszú sora után másfél lábbal lejebb szállt a ház fala s bedűlt a teteje, mégis ottan laktak, mert a nő soha ki nem ejtett egy szót is ajkán, a mint a vesztőhelyre, férjét pedig vissza vitte volna abba a fényes és vidám tánczmulatságba Szent-Pétervárott, a mellyet ollyan váratlanul el kellett hagynia, s mellyböl még tán most is adós egy pár szép demnönek egynehány tánczczal. Azok tán máig is várnak reá. Házas életben pedig mennyi alkalom van a beszédre : az örömteljes órák bizalmas suttogásain elkezdve a fájdalom, szomorúság panaszos nyögéséig. Mindezek nem oldották fel az elitélt nő nyelvét. Korzky szép szavai, ömledező epedései mind sikertelenek maradtak. Később szemrehányásokat tett, hogy még ő előtte is, férje előtt, midőn csak egyedül vannak, miért titkolózik ? Utoljára boszuságában meg is verte az asszonyt. És azután mindennap megverte. Az asszony tűrte a verést s annyit sem mondott rá, hogy „jaj". Végre anya lett a nő, fiat szült. Azt természetesen magának kellett ápolni, míg meg nem nőtt. Mellyik anya bírná megállani azt, hogy kedves gyermekét évekig elhordozza karján, anélkül, hogy egy szót szólna hozzá ? Mikor a gyermek nyughatatlan, ollyan önkényt jön az, hogy aki kezében ringatja, egy altató dalt dúdoljon fölötte. Az elitélt nő ezt sem tette soha. Mikor a gyermek beszélni tanul, ollyan jól esik az anyának, ha egy szót, csak annyit hogy „anyám" megtaníthat neki, ha még alig érthető rebegéseit kiigazíthatja. Az elitélt nő ezt sem tette soha. Még ölbeli gyermeke sem hallotta szavát. Mikor annyira felnőtt a gyermek, hogy már maga tudott enni és járni, akkor elvették tőle s beadták egy katonai növeldébe. A gyermek sírt, mikor anyját el kellett neki hagyni, és az egy búcsúzó szót nem szólhatott hozzá. Azontúl csak minden csütörtökön láthatta meg egyszer, akkor is mindig férje jelenlétében. A gyermeknek szabad volt kérdéseket intézni anyjához, és ő neki nem volt szabad azokra felelni. Néha iíg, többször szomorú volt a gyermek, édesanyja soha sem kérdezhette meg tőle, mi baja, mi öröme van ? Egyszer valamit vétett a gyermek s a fegyelem szabályai szerint arra ítéltetett, hogy megvesszőzzék. Az anyja megtudta ezt férje által s kétségbeesve jutott a kormányzóhoz, hogy kegyelmet kérjen számára. De hogyan kérjen? midőn neki szólni nem szabad. Oda veté magát lábaihoz, átölelte térdeit és könnyeivel áztatá durva kezeit. Az pedig nem tudta, hogy mit akar az asszony. A nő inte férjének, ki vele ment oda, hogy beszéljen helyette, de Korzky vállat vonított, mintha nem tudná, hogy felesége mit akar? A nő csak elbámult. Ekkor világosult fel előtte, hogy férje csak kémül van mellé rendelve, hogy minde keserves megpróbáltatás csak arra van szánva, hogy őt beszédre birják, millyen nehezen esett neki, hogy nem mondhatta szemébe : „nyomorult semmirekellő !" A kormányzó végre is emberi szivvel bírt, kegyeskedett megérteni az anya néma könyeit, elérte, hogy az fia büntetésé-