Vasárnapi Ujság – 1855
1855-06-03 / 22. szám - A hold (kép). Szeberényi 170. oldal / Természettudomány
170 Alfréd végre útnak indult, megszűnt érette aggódni annál inkább, mivel más felől elég történt, ami nyugtalanította s elszomorította őt. Tomkins úr tudni illik, a tavaszi melegebb idő következtében, végre fellábadozván, Duprat egy este azon örömhírrel tért haza leányához, hogy másnap látogatását teendi a gazdag kérő. Azon nap óta tehát kénytelen volt az estéket ez utált vén angol társaságában tölteni, s minden vonakodása s ellenmondása daczára, eljön a két öreg közt határozva, hogy május első napjaiban Adrienne Tomkins ur neje leend. Sokat sirt a szegény leány, vigaszt s egy-egy sugarát a reménynek, csak Vanderelsztné társaságában talált néha, mikor atyja távollétében pár órát töltött, a jó és eszes öreg asszonynál, ki Adriennet mint tulajdon leányát szerette s avval biztatá, hogy ha fia visszatér párisi útjából, megkéri kezét Duprattól, s talán F** bankár is, ki Alfrédot nagyon szereti, szószólója leend. Így beszélgetve s tervezgetve ültek Vanderelsztné szobájában egy estve, midőn Duprat és Tomkins, szokásuk szerint dominózni és serezni mentek együtt a legközelebbi kávéházba. Adrienne nem egy kényet ejtett beszélgetés közben, mert atyja épen aznap határozottabban mint valaha nyilatkozott a vén angol mellett. Egyszerre kocsi állott meg a ház előtt, s a csengetyűt hirtelen rántották meg. A két nő összerázkódott: — Istenem! tán csak nem történt valami baj ? — szólt Adrienne rebegő hangon, közelebb simulván Vander elszínéhoz. Most még egyszer megszólalt a csengetyü, míg Josephine, mormogva a késő látogató békétlensége ellen, kissé szaporázva lépteit, felnyitá az ajtót. Ön az, Alfréd úr! kiáltott fel, mig kedvencze látására mogorva vonásai kiderültek. Fizesse ki a kocsibért, s vitesse fel podgyászaimat; — szólt Alfréd hirtelen, de örömtől sugárzó arczczal; s egy aranyat nyomván a szolgáló kezébe, felsietett a hágcsón. Ez Alfréd hangja! — mond Adrienne, felugorva üléséről s az ajtó felé sietve; de Alfréd már a szobában volt s majd anyját, majd Adriennet megölelve, örömittasan kiáltott fel : — Nekem is tízezer frank jövedelmem van! Adrienne, anyám! nincs többé mit tartanunk a vén tánczmestertől; épen olly gazdag vagyok, mint ön enyim vagy kedves, kedves Adrienne ! S a bámuló leányt átkarolván, tánczolni kezdett vele a szobában, majd elejtvén lábáról Josephine leányasszonyt, ki az uti málhával lépett be, s ijedt képpel susogta Vanderelsztnének : szegény fiatal ember , megbolondult bujában! Igazat szólva, Vanderelsztné is ettől kezdett tartani; meg nem foghatván, hogy gazdagulhatott meg olly hirtelen az ő fia; de ez, észrevevén megütközését, erőt vett magán s végre olly nyugodtan, mint az tehetségében állott, elbeszélte a történteket s hogy még jobban győzze meg hallgatóit a dolog valóságáról, megmutatta nekik az Osborne-tól kapott váltót. * * Hogy ezen események következtében nem nagy bajba került a fiatal párnak Duprat beleegyezését megnyerni, gondolhatja mindenki, s Tomkins úr kénytelen volt szép álmaitól bucsut venni, s vigaszt keresni boros serlegei és tud májas pástétomainál. Négy hét múlva megtartatott a lakodalom s a boldog vőlegény egyik tanuja nem volt más mint Osborne, ki azon czélra átjött Londonból, gazdag ajándékokat hozva nejétől, a most ismét boldog Ellinortól, a szép menyasszony számára. Osborne nejével s leányával, ki nem sokára játszótársat nyert egy kis fiútestvérben, nagybátyja, Lord Osborne házánál lakott, kinek soha sem volt oka megbánni a Lionel iránt tanúsított kíméletet s engedékenységet; mert mintha Arthur szelleme most is őrködnék még szeretett barátja s rokona fölött , ez nem hagyta el soha többé a jó utat, melyre visszatért. A hold. i. A holdról akarok én e lapok olvasóinak beszélni, ezt akarom körülményesebben leírni. Csak valahogy azt az ellenvetést ne halljam, hogy mire való az, hiszen a holdat mindenki ismeri. De sok dolog van ám, amit az ember látásból ismer, aztán voltaképen még sem tudja, micsoda természetű, azért épen nem lesz fölösleges vele közelebbről megismerkedni. Emberhez illő és méltó dolog pedig nemcsak a földet és a rajta levő dolgokat vizsgálni és megismerni, hanem az Istennek ama teremtményeit is, mellyeket az égen látunk. Mert már a hajdankorban megírták a zsoltárban : „Az egek hirdetik az erős Istennek dicsőségét!" Hogy azonban jobban megértsenek, mielőtt magáról a holdról szólnék , szükséges előbb egy két szót a csillagokról általában elmondanom. Ha csak puszta szemmel nézzük is derült éjjel az eget, máris különbséget látunk a csillagok között. Ugye, némellyek ragyogó fényben tündöklenek, mig mások homályos lámpácskák gyanánt csillognak ? Sőt vannak olly csillagok is, mellyeknek testök hozzánk a nagy távolság miatt meg nem látszik, hanem csak kis fejéres fényfoltokként tűnnek fel. Mindazon kisebb, nagyobb fényeket, mellyeket fejünk felett az égen látunk, a csillagvizsgáló tudósok égi testeknek, vagy csillagoknak nevezik. Nem kell mondanom, mert hiszen ma már azt az abc-ét tanuló gyermek is tudja, miszerint az égi testek nem apró gyertyácskák , sem, hogy az ég boltja nincs kilyukgatva, és hogy azok a számtalan csillagok nem az égnek ablakai. De még azt sem kell mondanom, hogy azok a csillagok nem olly aprók, mint a millyeneknek látszanak, sőt némellyek közülök nagyon is nagyok, sokkal nagyobbak a földnél, de még a napnál is. De hát miért látszanak olly nagyon kicsinyeknek ? Nézzük csak a torony tetején a gombot, ugye csak akkorának látszik, mint az öklünk? pedig azért nagyobb ám a fejünknél. Vagy messziről nem látszik-e kicsinynek a legnagyobb templom is ? De millyen csekély annak a gombnak a torony tetején, vagy annak a templomnak távolsága a csillagokéhoz képest! Azért látszanak tehát olly parányiaknak, mivel tőlünk messze, nagyon messze vannak. Most már szükséges megtudnunk, hogy a csillagokat a csillagvizsgáló tudósok háromfélékre osztják, a mint hogy valósággal háromfélék is, u. m. napok, bolygók és holdak. Napoknak vagy álló csillagoknak azon égi testeket hivják, mellyek magokban fényesek , mellyek tehát világosságot nem kapnak más égi testektől. Azon kivül pedig a napok nem forognak más égi testek körül, legalább ezt eddig világosan kifürkészni nem sikerült, és épen azért neveztetnek álló csillagoknak. Illyen álló csillag már a mi napunk is, melly némelly reggel olly gyönyörű fényben jő fel, és melly miután egész napon át munkánknál világított, estve biborpirja annyira gyönyörködteti szemeinket- Mert ez is nemcsak hogy maga bir világossággal, hanem azt velünk is közli, ugy hogy ha földünk hátat fordít neki, akkor éj van, és mi sötétben botorkálunk. Másik rendbeli csillagok a bolygók, mellyek már a napoktól nyernek meleget és világosságot, midőn azok körül forognak. Illyen bolygót, melly a mi napunk körül forog, és melly tehát tőle kap meleget és világosságot, azelőtt csak tizenegyet ismertek, most már 31. ismernek, s azokat következőkép nevezték el : Merkur, Venus, Föld, Mars, Flora, Melpomene, Viktoria, Vesta, Iris, Metis, Hebe, Fortuna, Parthenope, Massilia, Lutetia, Thetis, Egeria, Attiaea, Irene, Eunomia, Thalia, Juno, Ceres, Pallas, Calliope, Psyche, Hygina, Jupiter, Saturn, Uran, Neptun. Ezek szüntelen keringenek a nap körül, s azon időt, mellyben a nap körül egyszer megfordulnak, évnek, vagy esztendőnek nevezik. A mi földünk éve 365 nap és mintegy 6 óra, mivel ennyi idő alatt végzi útját a nap körül. Némellyek hamarább végzik nap körüli utjokat, péld. Merkur 87 nap és 23 óra alatt, mások sokkal tovább; igy Uran 84 év és Neptun (mint a naptól legtávolabb eső) 164 év alatt kerüli meg egyszer a napot. E szerint az