Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-01 / 26. szám - Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Kerékjártó Árpád 202. oldal / Tudományos rovat
gavallér, vagy még többször valami élemedett öreg ur a milliomosok sorából, belebolondult valamellyikbe e gyönyörű hajadonok közül. A szives delnő engedte az illyen szenvedélyeket kifejlődni, engedte az öreg urakat bolondulni, s mikor már egy némelly annyira ment indulatában, hogy tán képes lett volna feleségül venni szerelme tárgyát, akkor félrehívta az illetőt egy szóra, elmondá neki, hogy az a leány, akit ollyan nagyon szeret, koránsem valamelly tisztességes család ivadéka, hanem egy mágik leánya, testével lelkével neki adatott rab, akivel úrnője azt teheti, amit akar, férhez adhatja az inasához, megkorbácsoltathatja s gázló-malomba küldheti s eladhatja, akinek tetszik. Ha tehát valaki bírni akarja a leányt, tegyen le érte tíz vagy tizenkét , vagy tizenöt ezer rubelt, amennyit szépsége szerint megér, akkor elviheti a leányt, az ő jószága lesz az, — testestül, lelkestül. Illyen módon évenkint vevőhöz juttatott a derék unnö kettőt hármat örökbe fogadott leánykái közül, a mit némellyek tán nem megvetendő jövedelemforrásnak fognak nevezni, s azt mondhatják , hogy ez az eljárás nagyon különbözik attól a fentebb leirottól, mellyben jámbor asszonyságok fogadott leányaik neveltetése és rendeltetése felöl van szó, hanem hiszen épen azért kezdtem beszédemet azon, hogy „valahány ház, annyi szokás" ottan ez a szokás; hátha ott épen ezt tartják a legillendőbbnek. =_Mi fehérnek képzeljük az angyalt a szerecsen feketének. Volt egyszer a többször tisztelt úrnőnek egy különösen szép lyánkája, akit Feodorának hívtak. Soha olly hosszú, szőke, selyempuha hajat emberi képzelet nem alkotott,mint az övé, kék szemekben is ritkaság látni annyi tüzet, termetének egyéb részeiről nem is szólok, mert nem illik feleséges embernek ollyan nagy elragadtatással beszélni idegen női kellemekről. Egy jeles fiatal orosz gróf beleszeretett a gyönyörű lyánkába; az urnő engedte szenvedélyét egész az örülésig fejlődni, s mikor már annyira ment, hogy egészen eszét veszte a lyánka miatt, akkor megismertette őt a valóval, tudniillik, hogy megnyerheti a lyánkát, ha tetszik húszezer rubelért; azon alul nem használ semmi sóhajtás. Gróf Csarekoff azonban bebizonyítá, hogy mégsem vesztette el az eszét olly mértékben, mint mások képzelék, mert ahelyett, hogy a húszezer rubelt leszámlálta volna a delnő asztalára, egy dáridó alkalmával, mig az urnő maga a cotillont járta , a szép Feodorát leszökteté a lépcsőkön, felülteté ötlovas szánkójába s elvitte valamelyik ukrajnai kastélyába ingyen. (Folytatjuk.) Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Midőn őseink e hazában letelepedtek, szilajak és pogányok valának; harczi kalandjaikkal majd egész nyugoti és déli Európát elárasztották, s mig ekkép sátorok alatt vándor életet folytattak , a mivelődés szebb termékeit nem ismerték. Azóta majd ezer év tűnt el, és az ősök a vérrel szerzett hazát annyi ellenség, a tatár és török pusztításai ellen megtartották; a magyar ma a mivelődés áldásaiban részesül. Mikép haladtunk lassanként ennyire, és mégis miért nem értük utól a nyugoti miveltebb népeket? ezek okait figyelemmel kisérni nemcsak érdekes , hanem igen tanulságos is. Ekkop nemzetünk egész életét, árny- és fényoldalaival együtt kell rajzolgatnunk, össze kell foglalnunk mind azon eseményeket, mellyekből egy nép története áll, mint: közgazdaságát, vallását, erkölcseit, szokásait, személy- és vagyonbátorságát, irodalmát, pénz- és haderejét, törvényeit, szóval kormányának minden intézkedéseit, mert ezek többnyire egymástól függnek és mindannyian befolynak a nemzet mivelődésére. Csak ez után fedezhetjük fel bizton őseink hibáit, mit kerülnünk, és jó példáit, mit követnünk és utánoznunk kell. A mivelődés állapota az Árpádok alatt. I. Közgazdászat. Midőn valamelly nemzet történetéből azt vizsgáljuk : mikép keletkezett a népnek vagyona, mikép szaporította azt, milly úton módon kaptak belőle részt a polgárok, és mikép ment végbe a vagyonnak fogyasztása, akkor a nemzet közgazdaságáról van szó. Mielőtt a magyar nemzet közgazdasági állapotát az Árpádok időszakából fejtegetnék, czélravezető lesz, némelly idetartozó dolgokat emlékezetünkben fölfrisiteni, hogy a történteket és azoknak befolyását, és fontosságát a nemzet csinosbulására, méltóan megítélhessük. Áll a nemzet vagyona: földből, a föld termékeiből, a műipar készitményeiből, és a termesztésre kívántató különbféle eszközökből. Illyen p. o. a termesztő elesége , vetőmag, igásmarha, gazdasági épületek, mindenféle műszerek, és pedig, mások a földmivesnél, mások a mesterembereknél, végre a pénz. A tapasztalásból tudjuk, minél vagyonosabbak vagyunk, minél nagyobb kiterjedésben űzzük a termesztést, annál több értékünk fekszik, pénzen kívül, az előszámlált termesztési eszközökben. Ez áll egész nemzetekről is; a pénz a nemzet vagyonosságának mindig kisebb részét alkotja. Az ország közbirtokából és az egyes polgárok vagyonából áll az egész nemzet vagyona, tehát minél gazdagabbak az egyes polgárok , annál vagyonosabb a nemzet. Továbbá, hogy valamit termeszthessünk, ide szinte kívántatik : 1) föld, mert ennek része van minden termesztésben pl. a posztógyártásban; a juh, melly a gyapjút adta, a földből nyerte élelmét, s igy tovább; 2) emberi munka, mert ha terem is a föld némelly dolgokat önmagától, azokkal mégis csak úgy élhetünk, ha azokat a föld gyomrából napfényre hozzuk, pl. az érczeket (fémeket), vagy ha összegyűjtjük, vagy mint igen sok esetben, ha átalakítjuk, pl. a répából czukrot, a kenderből vásznat készítünk, 3) tőkék, vagyis a fent elősorolt termesztési eszközök, mert illyenek nélkül sikerrel nem termeszthetünk. A termesztésnek ezen okait, u. m. a földet, az emberi munkát és a tőkéket termékes erőknek nevezzük. Mindaz, mi ezen erőket gyarapítja, az a nemzet vagyonát szaporítja; és mindaz, mi ezen erőket csökkenti, a nemzetnek vagyonát kisebbíti. Lássuk példakép: Olly országban, hol a népesség csekélysége miatt, nincs elegendő kéz, melly a földet mivelje, az mint vadon, mocsár, parlagon fekszik, vagy iszonyú térségeken át csak legelőül szolgál , ha illy országba ügyes és szorgalmas földmivesek letelepittetnek, kiknek mindenkép elég tehetségök van, a parlagon heverő földeket mivelni, ezen intézkedésünk által szaporítottuk az ország termékes erejét és pedig mennyiségre nézve. Továbbá, ha gyermekeinket arra taníttatjuk, hogy a földmivelést, a mesterségeket észszerűbben, nagyobb ügyességgel és előnnyel (fortélylyal) űzhessük, ez esetben a termékes erőt t. i. az emberi munkát minőségére nézve szaporítottuk. Mivel pedig ezen esetekben a termesztésnek nagyobbnak vagy tökélyesebbnek kell lenni, mint az előtt volt, világos , hogy illy intézkedéseink által a nemzet vagyonát gyarapítottuk. Vagyonosnak mondjuk a nemzetet, ha polgárai annyi jószággal bírnak, hogy nemcsak minden szükségeiket könnyen fedezhetik, hanem azon fölül még némi kényelmeket is szerezhetnek maguknak. Itt lehez azután nemzeti jólét, mellynek alapját teszi a földmivelés, műipar és kereskedés együttvéve; de az iparágak csak úgy virágoznak, ha egymásra akadálytalanul hatnak, és rájuk visszahat a nemzet szellemi miveltsége; azaz: ha a földmives elég és jó nyersanyagot szolgáltat a műiparosnak, de azt csak úgy teheti, ha az országban elég számos és tehetős a mesteremberek és kereskedők osztálya, és ha a földmives értelme eléggé kiképzett ipara üzletére; de a mesterségek is csak ugy virágozhatnak, ha a földmives elég és jó nyers termesztményeket szolgáltat és ha a mesteremberek elég képzettséggel birnak, igy van ez a kereskedéssel is. Megvannak azonban a nemzeti vagyonossság keletkezésének is a maga szükséges föltételei, mellyek nélkül az létre nem jöhet. Illyenek : 1. A tulajdon bátorsága. Ha tudjuk, hogy a föld, mellyel mivelünk, nem a mienk s tőlünk minduntalan elvétethetik, nincs kedvünk azt javítani; ha tudjuk, hogy fáradságunk gyümölcsét más foga aratni, vagy ez legalább is folyvást koczkáztatva van, nem lesz ingerünk szorgalmat kifejteni, vagyont gyűjteni. 2. A munka felosztása. Ez abból áll, hogy mindenikünk csak