Vasárnapi Ujság – 1855
1855-01-21 / 3. szám - Az örökmozdony kivihető-e? (kép) 20. oldal / Közhasznu ismeretek - Fegyelem 20. oldal / Nevelésügy
20 indultak, azonban harminczhat hét mult már el, és senki sem tudta, várjon a virgoncz és erős hetvenöt éves férfi , él-e még vagy sem ? midőn egyszer egy kis dombon csontvázára akadtak, mellette fegyvere, vadásztáskája és zsebórája feküdt, fejét kezére támasztva alvóhoz hasonlított. Zsebkendője egyik lába körül volt tekerve , csontja törve nem lévén, hihetőleg kificzamult, s minthogy igy nem menekedhetett, a zivataro s éhségnek áldozatja lön.—Szerencsésebb volt ama berni vadász, ki a Grindelwald örök jégsikain egy hóval takart jégrepedésbe esett. — Minden sérülés nélkül a sok ölnyi mély hasadás fenekére ért, melly szerencséjére száraz volt. De mi tevő legyen borzasztó börtönében, mérföldnyire távol minden emberi lénytől? Habár késő volt volna is, ezzel, mint egy angol hasonló esetben tett, bajosan vághatott volna lépcsőt a jégbe, a mélység pedig sokkal tetemesb volt, hogysem sikerről csak álmodni is lehetett volna. Míg magában tűnődött, mi tevő legyen, feltűnt előtte, hogy a hasadék fenekén nincs víz, s börtönét közelebb vizsgálva azt látta, hogy fenekén a jég a föld természetes melege által megolvadott, s hogy a viz magának csatornákat vájt, mellyben elfolyhatott. Elszántan a setét csatornák egyikébe feküdt s mondhatlan fáradsággal az egész jéghegyen keresztül mászva, végre annak széléhez, hol a patak zuhagot képezve egy sziklafalon lecsurgott, kiért. Innen is tovább s egyéb baj nélkül hazatérnie sikerült, de a vizes utazást nem felejté soha. (Folytatjuk.) Neveléstani jegyzetek.*) Egy természetrajz-tanár irományaiból közli LÖTHE JÓZSEF. I. Fegyelem. (Disciplina•) Mint mindenben, ugy ezen kényes dologban is a természet vezetheti egyedül a nevelőt, ha belegyakorolta magát a természet megértésébe, s minden kétes esetekben tanácsot tud attól kérdeni. — Én a következő vezérelveket tekintem a természetből folyóknak, s a nevelő figyelmét a legnagyobb mértékben igénylőknek : 1. Jól megválasztani, hogy mit tilt és mit enged meg az ember a gyermeknek. Általánosan szólva, mentül kevesebbet kell, — nézetem szerint, megtiltani, t.i. csak azt, miből helyrehozhatlan veszély háramolnék a növendékre; továbbá csak olly dolgokat, mellyekre nézve a tilalom megtartására leskedés és investigatio nélkül ügyelhet a nevelő. Legjobb dolog mindig, ha a rostra csábító alkalmat, a kisértetet lehet teljesen elhárítni, mert ezen esetben aztán nincs szükség a tilalomra. Kisebb fontosságú dolgokban szükségesnek tartom tilalom helyett csak figyelmeztetni a növendéket : „teheted, ha tetszik, de tartok tőle, hogy e vagy ama rész keletkezendik belőle sat." Ezt fontosnak tartom, részint azért, hogy legyen a növendéknek része ( szabadsága) önlépéseinek intézésében,—részint mivel ezen az uton lehet a növendékkel rendre észrevétetni, hogy mekkora jótétemény rá, tapasztalatlanra nézve, hogy van egy jó lelkű, tapasztalt vezetője. 2. Ami egyszer meg van tiltva, arra nézve legyen szent a tilalom, mint a természet törvénye. Szeretettel, de rövid, elhatározott hangon kell a törvényt mindig eléje szabni s nem tenni alóla gyengítő kivételeket, nem is tágitni azt a körülmények változtáig. Ezen értelemben legyen a fegyelem szigorú. 3. Mikor csak lehet, nem kell a növendéket semminek tételére kényszeríteni , mert a kényszeritett munka robot, — a robotban dolgozónak lelke pedig szenved, — s egyébiránt is a robotban semmi ép dolgot nem lehet létre hozni. 4. A kiszabott tiltó vagy másnemű rendszabályoknak megtartása fölött őrködni, a nevelőnek fontos, de egyszersmind nagyon kényes feladata, mellynek elvetése, az egyébiránt legczélszerűbb elveknek is megzavarja óhajtott eredményét. — E részben főbb elvek kell hogy legyenek a következendők: Kövesse a növelő mindig nyílt figyelemmel növendékeinek lépéseit s gyakorolja magát bele, hogy a legkisebb jelből is tudja észrevenni a dolgok állását, — de ne lesködjék növendékei után s ne investigálja a homályban levő törvénysértéseket. Kisebb rész, hallgatással mellőzni némelly törvényszegéseket, mint gyanakvó szellemmel elegyedni a dologba. — A gyanú mindig bezárja a lelket, s ugyan miként gyakoroljon a nevelő növendékeire hatást, ha azok előtte titkolóznak ?! 5. Fel kell használni az alkalmat, mikép csak lehet, s egy vagy más dologban meg kell a növendéket teljesen bizni. — Arra hogy a jellem (character) megszilárdulhasson,mulhatlanul szükség van azon lelkületre, mellyet csupán bizalom által lehet eléállitni. Szép dolog a bizalom!! . . . Csak vigyázni kell, nehogy a feladat igen nagy legyen, s olly dologban bizassék meg a növendék, mellyet lelke még nem bir meg, mert a tulerőltetés sértést okoz, a megsérült pedig azután félakkora teher alatt is szenved. 6. Legkényesebb ága a fenyítéknek a büntetések dolga. Nézeteim e részben, mellyeket a természetből igyekeztem meríteni — a divatozó nézetekkel merőben ellenkeznek. — Én ugy tapasztaltam, hogy minden hibának van természetes büntetése, mellyet a természet maga alkalmaz kivétel nélkül mindig, — s én meg vagyok győződve, hogy egyedül ezen büntetés az, melly a lelket javitni képes. Az emberi büntetések mindig káros hatást gyakorolnak, részint mivel az embertől jövő roszat az ember injuriának szokta nézni, — a midőn a természettől jövő ellen senki sem rugódozik; részint mivel az emberi büntetés mindig megsemmiti a természet büntetése által keletkezett javitó hatást. A növendék p. o. a természettől ösztönszerűleg levén subordinatiora utasitva, midőn ezen természeti törvényt megsérti, érzi ő azt, hogy hibázott, ha illy pillanatban nem zavartatik meg feddés vagy más külső büntetés által, — s ezen érzés a természet javitó büntetése. Ha a növelő, a hiba esetét követő magába szállásnak szent pillanatait, feddőzés s más külső büntetések által megzavarja, — háttérbe van szoritva a természet szava, s egy olly dolog van annak helyébe téve, a melly tapasztalásom szerint, soha sem képes a lelket javitni. Ha a bűnnek természetes büntetése (a hibázás tiszta önérzete) nem javit meg valakit, — emberi büntetés soha sem. Még az érettkoru, — s tehát már bajosabban hajló, — s legmegátalkodottabb bűnösökre nézve már valahára megjött a világ s látja, hogy verés, sanyargatás, koplaltatás nem javít meg senkit, hanem egyedül a természetnek büntetése az, ami a beteg lelket gyógyithatja, ha csakugyan gyógyítható az. Ezért már sok helyt behozatott a magányrendszer a börtönöknél, — nem büntetik, csak egyedül zárják, hogy legyen alkalma magával tisztába jőni, s hallgatni a természet szavára. Ez épen ellenkezője a feddés-, dorgálás- és verésnek sat, s néha a legmegátalkodottabb bűnöst is megjavítja. Sok szép példákat látunk erre Amerikában. A magányrendszerbe is csúszott be sok tulság, értetlen utánzók által, de jól kivive, a lélektanon (psychologia) alapul. Az emberek által feltalált nagy sergéből a mesterséges büntetéseknek, én csak egy nemét tartom alkalmazhatónak czélszerűleg t. i. visszavételét annak, mit a növendék roszra használt, legyen az bizalom, szabadság, anyagi dolog vagy akármi, részint, hogy így klözvetőleg legyen a gyermek büntetve, részint, hogy a roszra utat nyitó alkalom a növendéknek további erősödéséig, el legyen hárítva. Ha a növendék hibázik, és nem láttatik hibáját észrevenni, figyelmeztetni kell arra, — de szeretettel és úgy vezetve a dolgot, hogy ő maga vegye észre, hogy hibázott, s azon pillanatban, mihelyt magába szállott, magára hagyni, hogy zavartalanul érezhesse — egyedül a belső szózatot. Ha a gyermek hibáját látva (akár önmaga vette észre, akár figyelmeztetve van rá), igen megszégyenülne, — ne mulassa el a nevelő , barátságos, biztató szavai által megszégyenült állapotából növendékét kiemelni, mert még a természetes megszégyenülés sem jó, ha igen hosszasan nyomja a lelket, s vajmi szép érzést ébreszt a növendékben, ha épen növelője emeli ki, biztató, utasító szavaival nyomasztó helyzetéből!! 7. A természet rendre szabadítja föl a növendéket. Kövesse a növelő is a fegyelemben a természetnek törvényét, s mindig jól megtapogatva az állapotot, emancipálja rendre növendékeit. *) A nevelés ügye nem csupán a hivatal szerinti nevelét, hanem általában minden atyát és anyát közelről érdekelvén, helyén látjuk e szakbeli józan nézetek közlését. A korán hunyt Zeyk Miklós, köztiszteletben állott nagyenyedi tanár nevét említnünk elég, hogy a jelen czikk iránt figyelmet ébresszünk. Szerk. Vajjon a Vasárnapi Újságban közétett örökmozgony kivihető-e? *) (Lásd V. U. mult évi 41. szám). Életemben nagyobb kíváncsisággal, uj találmányról írott hírlapi czikket nem olvastam, mint az örökmozgonyról szólót. Eleinte mindjárt a tisztelt szerző nevét keresvén, örültem, hogy a leghasznosabb találmány, melly vizgőz és lóerőt több tekintetben nélkülözhetővé tehet, magyar agyból származott. De a milly nagy volt eleinte örömöm , olly hamar meg is szűnt; kezdem igazán sajnálni a tisztelt közlő honfit azért, hogy annak is találmánya szülte gyönyöre tartós nem leend, mert ezen, talán a felül-csapós vizi malom kerék hasonlatosságától, (mellyet mikor egy oldalon a viz lefelé nyom, ugyan akkor más oldalon viztől megüresedvén, felfelé siet), kölcsönzött képlet, ugy miként a Vasárnapi Újságban leiratik, épen nem kivihető. Nagyobb világosságért a leirás szerinti találmány rajzolatát ide iktatom. *) A jelen czikket következő levél kiséretében vettük : „Tisztelt szerkesztő ur ! Nehogy valaki sanyarúbb helyezetü hazámfiai közül, kik pedig egy mechanikai örökmozgánynak használatára legelőbb ébredhetnének, haszontalan költségeskedésbe keveredjék, sietek czáfolatommal annál inkább, mert már a német hírlapok is a ki nem vihető találmányt hirdetik, kérvén tisztelt szerkesztő urat nyilatkozatomat nagybecsű lapjában közzé tenni. Fogadja tiszteletemet Pataky Pál.