Vasárnapi Ujság – 1855
1855-07-22 / 29. szám - Rajzolatok a magyar nemzet mivelődésének történetéből. Kerékjártó Árpád 227. oldal / Tudományos rovat
227 — Még volt valami, amit magammal hoztam, s magammal viszek, monda, sötét, fenyegető tekintetet vetve Csarekoffra. A gróf felkaczagott. — Pártádat ugyebár? — Azt nem vihetem el. De hoztam magammal egy kést. Azt elviszem. Emlékezzetek reá ti mind, hogy egy kést elvittem magammal. És azzal egy hegyes kést keblébe rejtett. Jötte. A vendég urak Csarekoffal együtt hahotával kaczagtak föl Hahaha. Kozima meg akar mindnyájunkat gyilkolni. Jó éjszakát Kozima! Jó éjszakát szép kis leány! A szilaj némber még egy sötét tekintetet vetett az egész dévaj társaságra, sötét szemeit végigjártatva a hahotázó tömegen, egyik kezében a kés, másikban a fáklya. Mindenki ö reá figyelt e pillanatban, és a midőn mindenki ő vele volt elfoglalva, akkor a menyasszonyok legszebbike, Malika, felszakítá hirtelen az ablakot s egy Jézus Mária kiáltással kiugrott rajta. Mire oda tekintettek, már kivül volt. Kozima lassan aláforditá a fáklyát és kioltotta azt s midőn a vendégek szájában egyszerre szörnyűködésre vált a kaczaj; akkor ő kezdte rá a nevetést, hogy örült hahotája a velőket fagylalá meg. És azután becsapta maga után az ajtót. (Vége következik.) Rajzolatok a magyar nemzet mi vetődésének történetéből. (Vége.) Közgazdászatunk akadályai. 1. Földünknek természeti minősége. Hazánk nagyobb része e korszakban rengeteg erdők, mocsárak és haszontalan sikságból állott. Ide járultak, hogy a be-berohanó besenyők, úzok , kunok és tatárok mindent tűzzel vassal pusztítottak, hogy a nemzet az utolsó három század nagyobb részét szinte bel- vagy külháborukban töltötte el, hogy a vándor pásztori élethez, főkép a koronként megtelepített jászkun faj, nagyon szított, hogy a népesség még mindig igen csekély volt : mindezek a vidék vadságát nem szelídítették. Illy vadon nem nyújthatott a műiparnak elég és jó nyersanyagot, nem elég eleséget, főkép szük termés idején, a kevés népességnek. Hogy illy országban a kereskedési közlekedés nehéz, sőt néha lehetetlen, magában értődik. Illy elvadult vidék meghódítása szabad, szorgalmas, a földmivelést kedvelő és annak gyakorlatára hathatós ösztönnel biró számos népséget igényelt volna, de mindezen tényezők hiányzottak. 2 A magyarnak természeti hajlama, nemzeti erkölcsei. Mivel ezek nálunk nemcsak az Árpádok korszakában, hanem a legújabb időkig is roppant akadályai voltak az ipar felvirágzásának, szükséges azokat bővebben kifejtenünk. A magyart, míg Ázsiában lakott, szelíd pásztornépnek festik; később azonban a vándornépek által megrohantatván, kénytelen jön létekért harczolni, sőt utóbb tovavándorlásra tökélvén el magát, lassanként, de mindig küzdve, különféle országokon és népeken keresztül fegyverrel tört magának utat mostani hazájába. Illy körülmények közt e pásztornép hadakozó és szilaj természetet váltott. Továbbá népünk életének nyilatkozásából tudjuk, hogy természetéhez nem tartozott azon izgékonyság, mellynek a fáradhatatlan tevékenység, és az élet mindennapi apróságaival szorgalmas és kitartó vesződés a kifolyása; sőt ellenkezőleg a magyar komoly , hallgatékony, lassú, a költözködő pásztor foglalkozására, tehát a könnyű életre, volt hajlandóbb, mi az iparüzlettel annál nagyobb ellentétet képezett, minthogy nemzetünknek ezen uralkodó hajlamai idő folytán,mint alább látandjuk, még táplálékot is nyertek. Minden magyar egymástól független, szabad és egyenlő jogú ember volt. A tanyán csak a család- vagy a törzsfőtől, és a táborban a vezér- vagy hadnagytól fogadott parancsot. Csak egy szolgálatot vélt becsületesnek, midőn véres kard körülhordozásával feladatok, a közügyért csatasíkra szállni, de munkabérért , nyereségért szolgálatot tenni, azt becstelennek tartotta. E jellemvonások olly mélyen gyökereztek nemzetünkben, hogy azok még 600 év után is, mint törvényes szokás, ekkép fejeztettek ki nálunk : a magyar nemes senkinek, csak törvényes fejedelme hatalmának van alávetve; minden szolgálattól ment, csak a haza védelmére tartozik katonáskodni; egyik nemesnek sincs sem több, sem kevesebb szabadsága, mint a másiknak. Ezen uralkodó nézetek a szolgálat-tételről, nem kedveztek az iparnak. Őseink nemzeti erkölcsei nyíltság, őszinteség, nyers egyenesség és szószentség voltak. Ezek szinte akadályai valának az iparnak, mert a készítő és fogyasztó közt verseny szokott keletkezni, az emelni ez lenyomni törekszik az áru becsét, az nagyítani, ez kisebbíteni akarja a nyereséget; innen egy részről szinlés, nagyítás, más részről pedig becsmérlés és tettetett alacsonyitás származik, mi a magyar nyíltságával merően ellenkezett. Elődeinket a bátorság és vitézség a harczban erőködésre, veszélyre edzette, de megvetettek minden foglalkozást, melly kis körben, homályban folytattatik; ha tehát nem volt alkalmuk hadi tettekben ragyogni, természeti hajlamuknál fogva is, vesztegléssel tölték idejöket, és a kézi munkát rabszolgákra bízták. Önkényt következik tehát innen az is , hogy azon szűcsök , vargák, kovácsok stb., kiket eleink Ázsiából netán magukkal hoztak, nem lehettek szabad magyarok. Vitézség által lehet csak földtulajdont szerezni, a pénzkeresmény alantabb áll és paraszt vagyont képvisel. Illy balitéletek uralkodtak nemzetünk felett; földbirtokot csak nemes ember szerezhetett és az ipar által tett szerzemény alacsony keresménynek tartatott; Így tehát a vagyonosság egyik föltétele, hogy tulajdonunkkal szabadon rendelkezhessünk, tőkéinket, ha úgy tetszik, földbirtokban kamatoztassuk, hiányzott. A nemesi jószágnak a nemzetségre kell háramlani, s az elődök erényei a birtokkal együtt az utódokra átszállani gondoltatnak. Illy nézetek, törvényes intézetek és szokások a nemes ember gyermekeiben a keresetösztönt lankasztották és a nemesi gőgöt táplálták. 3. Vad pogány népeknek gyarmatosítása. Jászok és kunok 1089. 1122. 1239. és 1285-ben , sőt az utóbbi évben oláhok és tatárok is telepíttettek le hazánkban; innen Tatáros, Tatárfalva, Tatár, Szentmiklós, Tatár Szentgyörgy stb. községek elnevezése. Mondottuk , hogy a gyarmatosítás csekély népességű országra nézve is csak akkor üdvös , ha ezáltal az ország termékes ereje gyarapodik, azaz , ha a munkás kezek szaporodnak. Ellenben, ha a bevándorlók és jövevények maguk nemcsak nem termesztenek , hanem még a benszülötteket is különfélekép akadályozzák az ipar űzésében , akkor illy letelepítés következtében megfogyván a nemzet termékes ereje, megfogyott vagyonossága is, minek a közgazdászaira annál gyászosabb következései lesznek, ha az illy akadály több századon át fenáll, sőt időnként még növekedik is. Alkalmazzuk most ezeket a jászkunokra, oláhok és tatárokra. A jászkunoknak némelly letelepitő királyaink, főkép II. István, IV-dik Béla és Kun László módfelett kedvezvén, számokra hazánk legtermékenyebb vidékén roppant nagyságú területeket hasítottak ki, és ezen áldott földeket e szabad ég alatt élő pogány pásztornép nemcsak nem mivelte, hanem azzal még legelőnek sem elégedvén meg, be-becsapott a szomszéd tájakra, s ott kerteket, szőlőket, vetéseket és réteket föllegeltetett, egész nyájakat és méneseket elhajtott, s mindent tűzzel-vassal pusztított; innen kölcsönös villongások és mészárlások keletkeztek e pogányok és a magyarok közt, s mi több a viszályoknak a király általi elitélése is közönségesen a magyarok kárára ütött ki. II. István minden életerejét az általa letelepített kunok hölgyei körében merítvén ki, olly előszeretettel viselteték irántuk, hogy a halálos ágyánál panaszkodó kunokat azzal vigasztalta, miszerint minden kunért 10 magyart fog feláldozni. IV. Béla fegyveres erejét kívánván a bevándorlott kunok által gyarapítani a közelgő mongolok ellen, kihágásaikat nemcsak elnézte, hanem a királyi udvarnál panaszkodó magyarokat kellően még ki sem