Vasárnapi Ujság – 1855
1855-09-16 / 37. szám - A csóva története. Feleki Miklós 290. oldal / Balladák és genreképek
zásba, millyeket a régiek mesének is sokaltak volna. Hogy milly szegény volt akkor a tengeri hajóhadviselés a maihoz képest, abból is elgondolhatni, hogy akkor még a tökéletlen vitorlák, legnagyobb hajóikat is csak evezők segitsége mellett nagy fáradsággal mozditották tova; az iránytűt nem ismervén, csak a tengerpartok közelében tapogatódzhattak, az ágyúnak pedig híre sem volt akkor; csapiató gépekkel legfelebb egy-két követ hajíthattak az ellenség hajójába, de ezt sem valami nagy távolságról. Az egész tengeri ütközet akkor annyiból állott, hogy az ellenséges hajók megközeliték egymást, köveket, dárdákat hajigáltak egymásra, aztán csáklyákkal az ellen hajóját magukhoz rántották, átugráltak bele és úgy öldökölték egymást. Mind másképen van ez már ma. A hajókat emberi kezek helyett gőzgépek húzzák tova, a kövek és dárdák helyett ma nagyságos ágyuk okádnak magukból 80 fontos golyókat; ritkán kerül ma már nagyobb hajók közt kézi tusára a dolog, s ha igen, ez kisebb csónakokban történik, mellyek megközelitni igyekeznek az ellent, hogy neki cselt vessenek , kikémleljék és gyujtóanyagot lövellő sárkánycsöveik által, mint ezt a túlsó lapon képünk is mutatja, az ellenséges hajók vitorláit és kötélzetét lángba borithassák.— Illy nagy készülettel ellátott hajóhad úszkál most a Keleti tengeren , melly még ekkorát és illyet nem látott soha, nagy rettenetére a tengerparti városoknak, mert csak pár óra alatt képes az romhalommá lőni a legvirágzóbbat is. S a Keleti tenger hullámai, míg egyrészt büszkén iráitálják házaikon a világ legszebb és legnagyobb hajóhadát, másrészt veszett őrültséggel csapkodják és zúzzák szét magukat partjaik szikláin ama szép városok sirjai felett, mellyeket e dicső hajóhad tett rommá és mellyek nem fogják vizük tükörében szép arczaikat nézegetni többé. A csóva története. (Székely adoma után.) Erdélyország közepében. — A nagy Küküllő mentében. Volt egy falu, ma is fent áll — Abban született Csóva Pál. Nagy ember volt a faluban — Azaz, hogy a legmagasabb — Már az aztán más kérdés, hogy ő volt-e a legokosabb ? Gazdag is volt és ez elég, Hogy valaki hirbe jöjjön — •És a környék respectálja , Kivált itt a székely földön. E mellett még agg nőtelen, A ki mindig leste , várta , Hogy majd talán, akad egy lány, Kinek nehéz lesz a párta. Sokáig várt! végre akadt, Azt mondja egy ágról szakadt Kártya-vető mestersége : Lesz a télen felesége. Hire volt még, annak is nagy, Nagyobb a tatárjárásnál, Hogy nincs szebb lány a világon , A szép Tegze Juliskánál. Szép is volt ő, és ártatlan — Mint a májusi rózsaszál — Mig harmatos szirmaira, A mérges pók reá nem száll. Tán az Isten kárpótlásul — Kakuk mellé a csalogányt, Teremtette egy faluba , — Csóva mellé ezt a szép lányt. Ősz felé járt már az idő — A jó gazda behordatott. A csüröskert, szénás udor * Áldással tele rakatott. Beálltak a hosszú esték A leányok és menyecskék Összegyűltek a fonóba — S rendre jött a legény szóba. Meglátjátok a farsangon — Szól az egyik bolondjába, Eljárjuk a párnás tánczot, Csóva Pál lakodalmába. Nem hiába keri feni Patikából a bajuszát — Nem hiába szedeti ki Minden héten fehér haját. Dejszen láttam minapában, Mikor a zabot hordozta — Egy bizonyos ablak alatt Az ökreit, hogy csapkodta. Hej jól is jár a kit elvesz, Egyszerre gazdag asszony lesz — A templomba se megy gyalog — Össze néztek a leányok. Fort a beszéd, s nyálazónak **) Hadták fel az aszalt szilvát — A legények mesét mondtak, Szépet, hosszút, nagyon czifrát. Volt dolga tündérkirálynak, Tündérkirály szép lányának, A vas orrú vén bábának, És az Óperencziának. Közbe közbe a messzire Elperditett orsó ára — (A mi itten régi szokás) A csókolodás is járta. Mindenki vig, csak a szép lány, Olly bánatos olly halavány ! Nem volt ott szive kedvese, Hogy az orsóját ellesse. Kondor Elek karcsú legény , Nincsen párja hét országban — Csak egy a baj, nagyon szegény, Egy asztag sincs udvarában. Másfél éve keről belől, Hogy Juliska s Kondor A kert hátsó kapujánál Elek, Szerelemre esküdtenek. *) Szénatartó hely. **) Nyálazó nak nevezik mit a fonóban esznek : alma, körtve, szilva stb. 290 És az esküt szentül tartja, Mind a kettő, mint a pecsét — Melly megég, és ugy zárja be Tartalmának belső becsét. Azon közben szép Juliska, Két korsóval kezében — Földre szegezett szemekkel, Haladt végig a kerten, A mint a kert kaput nyitja, És Eleket megpillantja, Öröm-e vagy ijedség tán — Szeget ütött mindkét talpán. Mintha a világ fájdalma Hajlott volna vállukra, — S terhéről nem birnak szólni, Ugy néztek ők egymásra. A kis leány bánatában Nem jár más, mint gyászruhában— Úgy áll a gyászruha neki, Mintha belőle nőne ki. Nem szóltak hát, de minek is — Mit lehet szólani itt ? Egy fagyos kéz összetörte Boldogságuk képeit! Igen! mert szinte feledém Hogy szép Juliska férjhez men — Édes anyja addig szidta, Mig kezét Csóvának adta. Elek! azt esküdtem egykor, Szól végre a bus mátka, Hogy ha hozzád hűtlen leszek, Szálljon rám Isten átka. Ne búslakodj' bizzál bennem — Megőriz a hű szerelem. Legyen átkozott az a nap, Mellyen téged megcsaltalak. Pál uramnak is megmondtam Érthetőn és kereken, Hogy csak névvel leszek neje, Istenem ugy segéljen! Pál uram vállat vonított, Édes anyám összeszidott , S paphoz mentek mindketten, Hogy holnap kihirdessen. A ki mások boldogságát o Ennyire szétzilálta, o Nem lesz áldás semmi dolgán, Megfogja Isten átka. A mint ezt rebegte Elek, Jól összeölelkezzenek S elhitette velük egy csók, Végnélküli boldogságok. Ámde másként van megírva, Ugy beszélik a fonóban Szép Juliska még a télen Csóva Pálné asszony lészen. Kemény hideg tél volt abba az esztendőbe, Mikor Csóva készült a nagy menyegzőre. A süvöltő széllel, a szán versenyt futott . A gondolat szinte az emberbe fagyott, A nap a levegőt, ha szele megállott, Eltört gyöngyszemekké változtatta legott. A pusztitó farkas a hegyekből lejött, Sokszor állott őrt a falu háza előtt. Bottal se mert menni senki a mezőre, Ha csak nem volt nála tüzütő eszköze, A farsang bolondja, ha néha elindult — Főtől talpig hosszú szőrös ködmönbe bujt. Hej bezzeg nem fázott semmit Kondor Elek, Nem ijesztette őt se farkas, se hideg, Tűz volt a szivében, s merre járt, bánata körülte a fagyot mind felolvasztotta. Most is a kert hátsó kapujánál áll — ott! Hol annyiszor hallott vigasztaló hangot. Egy ingben, a zeke, csak úgy vállra vetve — kalapja kezében, fejét szellőztetve. Azt hinnéd, hogy töri valamin a fejét? Nem — e perezben talán nem is elmélkedik. Nagyobb a csendesség körülötte, mint a Falu végén álló bekulcsolt templomba. Jól tudja mindenki, hol fekszik Segesvár — Virágos ökrökön ment oda Csóva Pál. Tegzőné asszonyt is vitte útitársnak. Hogy a lány számára bevásárolnának. Ollyan czifra ágynak, millyet Pál vásárla, Erdély országában soha sem volt párja. Tulipános láda, szép tarka viganó, Piros, sárga kendő, ugyan mi kell még ne? Ezekért, azt hiszem, szeretni fog Julis. Hogy is ne szeretné, mondja az anyó is . Igaz ebugattát! az anyósnak is kell. Mert az esküvőre igy csak nem jöhet el. Magamnak is veszek négy singabaposztót. Belőle majd csinos harisnyát szabatok. Vett aztán kalapot, tarka zsebkeszkenőt, Szagos bajuszpödröt, pomádét, hajkenőt. Szegény jó Csóva Pál parókát is venne. Csak hogy a kislányon győzelmeskedhetne. Mindent összevissza vettek, vásároltak. Illyenkor sok szeme van a jó anyósnak. Tele volt a láda, tele volt a fia, Be volt már pakolva a sok vásárfia. Magasra volt rakva egész parafernom,*) Fent a tetején ült Tegzőné asszonyom. Csóva uram pedig jöttünk, mentünk, fizess, *) Vőlegényi vagy menyasszonyi hozomány.