Vasárnapi Ujság – 1855
1855-10-21 / 42. szám - A pesti Lipót-egyház (kép) 337. oldal / Nép- és tájrajzok; ismertetések; utleirások
388 rek vagy öszvérek által hordott kólyákban folytatja. Az utakon folytonos tolongás uralkodik, minden rendű utasokon kivül, az országnagyok ezerekre menő kisérőikhez, koldusok, zarándokok, zenészek egész serege csatlakozik. — Vendéglők, kurta korcsmák, teaházak s fürdőkben ledér nőszemélyek nagy mennyiségben találhatók, — kik itt foglalkozásukat olly szemtelenséggel őrzik mint sehol e világon,s ez a dsapani élet egyik fő árnyoldala. Az első európai tengerészek, kik az indiai és csin tengerekbe hajóztak, Dsapánnal élénk kereskedést űztek, főleg a portugalliak, kik azonban roppant kincseket gyűjtvén s a keresztény hitet terjesztvén csakhamar olly fuvalkodottakká váltak, hogy a dsapani kormány őket s velük minden idegent 1637. évben Dsapanból kizárván, saját alattvalóinak is, szinte a külföldrei utazást megtiltá. — A hollandiak, csinek és koreanok kivételesen engedélyt nyertek s nekik ugy mint, legújabb időben az éjszakamerikaiaknak néhány kikötőben a kereskedés megengedtetett. A dsapaniak ősvallása, melly a később behozott buddavallással sok tekintetben összeforrt, a lelkek utjának kami-no-mig neveztetik. — A jó lélek - - Isten a nap és hold gyermeke s a dsapani birodalom alapitója s a mostani fejedelmi család ősapja, melly soha ki nem hal, mert ha az utolsó császár magtalan volna égből nyerne gyermeket. — A dsapani vallás a lélek halhatlanságát tanitja, — a jók, a föld gyökéhez a paradicsomba jönnek s minden boldogságban részesülnek, a gonoszok Ne no-kuni setét örvényébe taszitatnak örök időre. — A kámik tiszteletére paloták, még pedig a kicsinyek életfából, nagyok cziprusfából építtetnek, a palota vagy templom közepén az istenség jelképe gyanánt életfából készült s papirszeletekkel diszitett palcza van felállítva. Köröskörül cserepekben virágok illatoznak, tiszteletére két papir lámpa világit s egy csészében bea párolog. — Itt végzi a dsapani reggeli s esti imáját. —• Ebből láthatni, hogy bár pogányok, vallásuk szelid s távol van babonaság- és egyéb lelki résztól. — Az elhunyt jeles fejedelmek emléke megünnepeltetik, melly alkalommal virág, tea és rizsborral áldoznak az illető fejedelem védszentjének, kiknek kápolnáikban tükörnek, mint a tisztaság jelképének, nem szabad hiányoznia. A vallás főtemploma Uhi városa mellett van, a főtemplom szomszédságában két kisebb templom van épitve, mellyet ismét huszonnégy kápolna körit. — Egy más főtemplomban az uralkodó császár — dáczi felavatásakor egy bambusnáddal megméretik, melly náci halála után az uhi templomba vitetik. — E templomban egy szalmakalap, köpeny és ásó mint a földmivelés jelvénye őriztetik, — melly foglalkozás a katonáskodás után első helyen áll. A dsapani nép nyolcz rendre oszlik : damjos vagy uralkodó fejedelmek, nemesek, papok, kereskedők,közkatonák, parasztok, kézművesek és hajósok, végre rabok. A dsapani kormányalak hűbéri kényuraság.—A főhatalom a császárt illeti, ki magát az Istentől származtatván, ég fiának czimeztetik. — Nevét kiejteni tilos, a nép daczi sama — palota urának nevezi. A dajri lakhelye Mijako, hajdani hatalma azonban sokat vesztett,— ugy hogy ma már csak az egyházi ügyekre bir némi befolyással, a valódi fejedelem a katonaság fővezére, ki Jedóban lakik s magát kubó-samának vagy főtábornoknak czimezteti, — s kinek rajzát mai képünk ábrázolja. Hajdan ahány megye, annyi volt a fejedelem, de ezek most mind a főhatalomnak hódolnak s csak ennek nevében uralkodnak. A dáczi tartása a mijáko körüli jószágokból kerül, s a mennyiben pótlás szükségeltetik, ezt a katona-császár pénztárából fizeti. — Fél Csapan államjószág és a bányák jövedelme kizárólag a fejedelmeket illeti. — A herczegek és főurak tartják a katonaságot, melly 300,000 gyalog és 38,000 lovasból áll. — A kubó láma saját erszényéből 100,000 gyalog és 20,000 lovast tart; ez utolsók nehéz fegyverzetű vértesek. Csapán folytonos békességében élvén, katonaságának nagy hasznát nem veszi, s legfeljebb a belbátorság fentartására szolgál. A rendészet (policzia) minden irányban jótékonyan hat, — az adók házakra vetett telek- s a kéjhölgyekre vetett jövedelmi adózásból állanak. — A törvénykezés régi szokásos jogon s fejedelmi rendelvényeken alapul, s leginkább választott birák által gyakoroltatik. — Ha nincs törvény, akkor a józan észre hivatkoznak. — A halálbüntetés keresztrefeszités vagy nyakazás által hajtatik végre, csak katonák, nemesek és főurak birnak azon kiváltsággal, hogy hasukat felmetszvén, maguk hajtják végre magukon a halálos ítéletet. Dr. Hegedűs. A pesti Íifiai egyház. Pestváros, melly pedig minden tekintetben megérdemli, hogy Magyarország fővárosának tekintessék, miután nemcsak lakosainak számára, de miveltség-, szépségére és haladására nézve is előtte áll vidéki városainknak, mondjuk Pest egy tekintetben mégis hátramaradt, fölül engedé magát múlni Esztergom, Kassa, Eger, Szombathely stb , sőt még Fót által is. — Pestnek még eddig nem létezik fővárosi méltóságos tekintetének megfelelő egyháza. De már nem leend sokáig e disz nélkül. Scitovszky herczeg áldornagy ö eminentiája pártfogolása alatt szép összegek gyűltek be egy Pesten építendő nagyszerű egyházra , mellynek épitése a Lipótvárosban bár lassan halad, mindazáltal már alapjaiból magasan kiemelkedve, a meglepett szemlélővel előre sejteti nagyszerűségét és szépségét. Tervét Hild, pesti építész készité, s rajzát képünk mutatja, melly hathatósabban szól maga mellett minden leírásnál. E nagyszerű egyház az előbbi kis Lipótegyház helyén álland és annak nevét is megtartandja. Hogy mennyire fogja emelni a város díszét az onnét is megítélhető, hogy alig emelkedve ki alapjaiból környezetére máris diszitőleg hat. Az általa elfoglalandó téren az alacson házak helyén egymásután épülnek a nagy palotaszerű háromemeletes házak, méltó szomszédai leendők egykor e gyönyörű mestermünek. Ez év július 18 -án Pest város hatósága felszólítást intézett a város lakosaihoz a következő öt, éven át évenkinti egyenlő részletekben lefizetendő adakozás aláírására. E felszólitást minden házban kiakasztatá és felhivá benn a háztulajdonosokat, hogy buzdítanák adakozásra lakóikat. E felszólítás fővárosunk díszének emelése érdekében történt, melly mindnyájunkat érdekel, azért illő, hogy azt minden magyar magára vegye. (**) TÁR (•gazdászat, ipar í§ kereskedelem. § (Nyürky András hazánkfia, az általa feltalált hajóhajtó gépre a kereskedelmi minisztériumtól három évig tartó kizáró szabadalmat nyert. § Nem ártana gazdászainknak a fűmag-termelésre figyelmet fordítani; egy mérő 82 fontos búza jó árral kel, 6 —7 peton, míg 82 font fűmag az itteni kereskedésekben 33 — 41 pfton árultatik. nának . Vidéki levelezőink igen érdekes statisticai adatokat szolgáltatnekünk, ha tudósitanának bennünket a felől, környékükben mennyibe kerül egy cseléd, kocsis, béres, szolgáló stb. tartása, bére? mint szinte a különböző napszámbér, szakmánydíj, arató rész s több effélékről, amiknek egybevetése igen nagy használatára lenne a gazdálkodó közönségnek. Kérjük e jegyzetkék beküldését minél előbb. A 7. § Legközelebb a hazai czukorgyár-ipar ismertetéséről fogunk érdekes czikkeket közölni, amikből a közönség megtudandja azon nem is sejtett roppant előhaladást, mellyet hazai gyáriparunk e téren néhány év óta tett. 7.— Pesten Geibelnél következő czimü könyv jelent meg német nyelven : „Útmutatások, miként kelljen a vizből bort készíteni és minden borokat megnemesiteni." z.— Francziaországban 1854-ben nagy kiterjedést nyert a bizserkór, melly a rozsanya által történt megmérgezés következménye szokott lenni. P]z évben ugyanis szük termés levén, az eladók, hogy nagyobb mennyiséget vihessenek piaczra, nem tisztiták ki kellőleg a gabnát, s az igy közte maradt anyarozs a föllebb emlitett kór elterjedését okozá. Az anyarozs némelly években különösen díszlik. Ilyen év volt az 1770 és