Vasárnapi Ujság – 1855
1855-12-23 / 51. szám - Az ekéről. Dienes Lajos (2 kép) 410. oldal / Ipar és gazdászat
410 csapás elfordítására. Biztosító intézeteknek török földön híre sincs, ák az illy intézményt vétkes nyerekedésnek tartanák. A veszteglő házak újabbkori eszméjét sem szeretik. Az orvos náluk nem olly hatalmas egyén, mint nálunk. Tisztelik őt, mint a fájdalom és baj enyhítőjét, de hitük szerint a betegen, ha ennek halála meg van irva, nem segíthet. Ezen okból a török nem örömest avatkozik a végzet működésébe, ha például ennek egy házat lángba borítani tetszett. A török szívélyesen rázna kezet (ha t. i. kezet fogni és rázni szokása volna) a nagy himlőben fekvő beteggel s aggodalom nélkül viselné a pestisben kimult embernek ruháit. Hite e tekintetben csodás bölcsességü. Azt hiszi, hogy a pestis szellem, melly a levegőben jár, két lándzsát, egy fejéret és egy feketét, tart kezében s ezekkel érinti az embereket. Kiket a fejér lándzsával érint, azok nem halnak meg, de a feketével érintettek számára nincs segítség. Egy hasonló bölcsességű más tan szerint a pestist nem egy, de sok szellem képviseli. E fölött közöttük már sok heves vita folyt, a kelet bölcsei azonban mai napig sem döntötték még el e kérdést. (Kóbor angolunk feledé megjegyezni, hogy e hit a végzetben teszi a törököt jó katonává; mi egyébiránt megfordítva is áll, amennyiben minden jó katona többé kevésbé fatalista a csata napján.) Az európaitól eltérő tömérdek török szokás közt igen feltűnő az, hogy míg nálunk a jobb oldalra, Törökországban a bal oldalra ültetik a megtisztelni kívánt személyt; továbbá, hogy a kézzel intés , mi nálunk hívást jelent, náluk távozásra jell megfordítva, kinek távozását óhajtják vagy parancsolják, azt mi barátságos hívásnak vennék a közeledésre. Ez nem egy félreértésre adott már alkalmat. A törököknek, vagy is inkább Törökország lakosainak, legyen az bár ozmanli, örmény, bolgár, oláh, moldva, görög — kivétel nélkül egy nevezetes szenvedélye van s ez a bolhafogás. Örömükben felkiáltva s nagy ügyességet tanúsítva csípik el a kis állatot, mellyet azután csendes mosolyú élvezettel morzsolnak hüvelyk és mutató ujjaik között. Mosheában és kávéházban, társas körben és az utczán, a török mindenütt bolhát fog s illy czélból megállna útközben, akár menyegzőjére menne, akár akasztani vinnék. A török hölgy a leggyöngédebb társalgást is megszakítja, a kereskedő nyereséges alkuját félbe hagyja, hogy egy bolhát üldözhessen és elfoghasson. A konstantinápolyi házak nagyobb része fából épült lévén, ezeknek kényelmes zugaiban a bolhák igen elszaporodnak — a házigazda pedig pusztításukra mit sem követel. Azt tartja,hogy a bolha barátja az embernek, mert a csípései okozta bőringerültség meggátolja a rost nedvek összetorlódását, azután a vakarózás igen kellemes érzés; a bolha, úgymond, soha nem csíp veszélyes helyen, nem bántja a szemet, fület, nem nyitja meg az eret; a dologtalanoknak foglalkozást szerez; más emberen való megfogása gyakran kedvező alkalmat nyújt társalgás vagy ismeretség kezdésére; illy ismeretségekből már több baráti viszony, sőt házasság is lett stb. stb. Az európait, ki a bolhákat csömörletes vagy alkalmatlan lakóknak találná, a török nem értené s ép ugy bámulná, mint a khinaiak bámulnának, ha valaki azt merné előttük állítani, hogy a páczolt kutyahus nem jó eledel. (Folytatás.) Az ekéről: DIENES LAJOS. (Vége.) 1846-ban Pesten iparmükiállitás volt, melly annyiban is országos figyelmet érdemlett, minthogy a hazai szorgalom minden iparága bemutatta annak oltárán nemzeti szorgalmunk zsengéit. in*«!««?^ Volt ott egyebek között egy kaczkiás juhászbunda is, mellyet 1000 pengő fíra tartott készítője, s bele is kerülhetett annyiba, mert a sok ezüst, arany- és selyemszálon kivül szinte egy egész év drága perczeit férczelé reá a szorgalmas szűcsmester. — E czifra bunda bámulói közül sokan orrfintorgatva emlegették, hogy valami nagy urnak szánta volt a szegény iparos czafrangos remekét, de a nagy ur igen megsokallotta érte azt a potom 1000 pengőt, s lehet, hogy olly heves szűcslegények is akadtak, kik nemzeti szégyennek tekinték azt a szörnyűséges eseményt, miszerint a tengerbámuló közül egy vevője sem akadt a nemzeti múzeum egyik teremében kiterített birkabőr palástnak. Én ellenben részemről azt tartom, hogy az akkori értelmes közönségnek nagy tisztességére válik a czifra bunda megbukása ugyanazon évi iparműtárlatban, mellynek birálóválasztmánya Vidacs István vasekéjét egyszerű erényei miatt arany érdempénzzel jutalmazá meg, mellyről következőkép nyilatkoznak az illető bírálók : — — — „Valamint az ekét általában a világ minden gépei legfontosbbikának hisszük , ugy erre nézve büszkék lehetünk , hogy mi alól irttak, kik a miveltebb külföldnek nagy részét gazdasági tekintetben beutazni szerencsések valánk, jobb és tökéletesebb ekéket, mint minőket Vidacs pesti gépészünk készit, sehol eddig nem láttunk. Mindazon ekék, mellyeket Vidacs a külföldiek után állit elő, nem csak az eredeti tulajdonokat teljesen visszaadják, hanem fölül is múlják azokat, a legczélszerübb javítások által. S habár ezt már magában is nagy érdemnek tartjuk olly országban, hol a mezőgazdasági termények olcsósága s a pénznek csekély volta olly kevés ösztönt nyújt drágább eszközök megszerzésére, s habár továbbá Vidacsnak minden egyes ekéje és szecskavágója, mind jeles szerkezeténél mind lehető jutányos áránál fogva legfőbb megelégedésünket nyeré, mégis a legnagyobb mértékben érdeklett bennünket öntött ekéje, mellyet érdemesnek tartunk, hogy Vidacsnak saját nevét viselje, s mellynek megkülönböztető tulajdonsága abban áll, hogy az egész eke, kivévén a szántóvasat, egy darabból áll, szilárd, kényelmes, szabályszerű, s mint a mult nyári próbaszántás mutatta, tökéletesen fordít, tetszés szerint mély és sekély, széles vagy keskeny szántásra egyaránt alkalmatos; egy darabból állván az egész, nem kíván munka közben semmi igazítást, mi más ekéknél gyakran előfordul, s nem ritkán egy szegnek helytelen beütése által az eke hatását módosítja, megváltoztatja; ezen ekének szántóvasa egy darabka lapos vasból készül, minőt minden falusi kovács megcsinálhat, minőt más ekéhez három annyi költséggel kell megszerezni. Miután továbbá az összes ekevas kormányával egyetemben egy forma után öntetik, ha belőle többet egyszerre szántanak, a barázda egyenlősége a szántást is könnyíti, de egyszersmind a szemet is kellemesíti, s a hibát is észrevehetővé teszi. Ezen eke továbbá tartósságra is kitűnő, s hihető, hogy 15—20 évi használhatóságra számithatni. E szép tulajdonokhoz járul végre az olcsóság, melly lehetővé teszi, hogy ez eszköz érdeme szerint országszerte terjesztessék. Ezen ekének kiemelésével legkevésbé sem akarjuk Vidacs egyéb eszközeinek jelességét csonkítani, s nagyra becsüljük benne, hogy a törekvő gazdák számára még olly drágább eszközöket is készít, mikből számos példányú eladásokra nem számolhat. Kitünőleg jelesnek találtuk még Vidac3 eszközei között a turóekét (mineur) melly a földnek mélyítésénél nevezetes szolgálatot tesz, továbbá a csehországi szecskavágót, mellyet ő első készített a hazában, s mellynél még jobbat nem ismerünk. Végre az általa készített és javított svéd cséplőgépet, mellyből már több rendbeli állíttatott fel a hazában, közmegelégedésre használtatik, mellyet ö saját találmányú lóhermagcséplővel kötő össze. Óhajtanak, ha mindazon tisztelt gazdák, kik a jobb szerkezetű ekék becsét felfogni, s a jó szántás fontosságát átlátni képesek, derék Vidacsunk törekvéseit méltányolnák, s az által, hogy jobb eszközök megszerzésével saját üzleteket tökéletesítik, egyszersmind e derék, fáradhatlan, s áldozatokra kész gépészünk hasznos működésének teljes kifejtését is előmozdítanák." (Lásd ,,Magyar Gazda" 1846-iki 82-ik szám.) Mindjárt 10 éve lesz annak, hogy az iparműtákat bíráló választmánya Vidacs vas ekéjét arany érdempénzre méltatá, sok víz lefolyt az alatt a Dunán Tiszán, eseménydús nagy idők repültek el azóta felettünk, és sok izzadság csorgott végig páratlan szorgalmú derék iparos hazánkfia Vidacs István gondterhelt arczán , kinek minden gazdasági gépei között legelső kedvencze öntött vas ekéje, mellynek tökéletesítésén még ezen ékes