Vasárnapi Ujság – 1855
1855-02-25 / 8. szám - Ifjabb Ritka Péter uram életéből. Pálfy Albert 57. oldal / Elbeszélések és életképek
5- vel tartozunk, s aztán menjünk , mert estig váltott lovakkal is lesz mit haladni, pedig éjjelre nem szeretnék idegen helyen maradni. — Még nem késtünk el kegyelmes uram; valahogy csak haza vergődünk naplementre, ha Isten is ugy rendelte. Az udvarbiró földesura jellenlétében zavarodottan, s meglehetősen ügyetlenül viselte magát : minden mozdulata képes lett volna nevetést idézni elő, ha egy harmadik öt figyelemmel kisérte volna. Aztán meg is volt lepetve, alig hitt szemeinek, látván maga előtt e barátságos arczvonalakat, s hallván füleivel e bizalmas s leereszkedő hangon folytatott beszédet, mellyhez szeretetreméltóságban mi sem vala hasonlítható. Egy kicsit nagyon eltöltötték fejét az iménti beszédek; lelki szemeiben egészen másként látta ő maga előtt a büszke, tudatlan, gyanakodó s alattomos suhanczot, kit félévnél senki sem tud tovább kiállani. Mentek, Ö kegyelme egyenesen a kocsis ülésébe ugrott fel, s Posztóczki uramnak mellette kellett helyet foglalnia; akik nézték az elindulást, nem győztek eleget bámulni e szokatlan jeleneten.— Hát még mikor látták, hogy a nemes úr kezébe kapja a gyeplőket, s vakmerően közé cserdit a csiklandós vérű lovaknak, ugy hogy a kocsi e perczben, mint dörgés és villámlás rohant ki az állás alól, a kocsma udvarából. A csendes vérű öreg megcsóválta fejét, de örült, hogy földesurát illyennek, s nem másnak kezdte megismerni; átlátta, hogy az ördögnek sincs olly hosszú szarva, mint ahogy az oláh templomok képein láthatni. A kocsi kerekei vigan peregtek; az udvarbiró hosszan, szélesen elkezdett a verebesi gazdaságról beszélni; előhozta a tavaszi nagy szárazságot, s a nyári folytonos esőzéseket, a földesúr pedig mindent a legnagyobb figyelemmel végig hallgatott, s a tett rendelkezéseket egyenként helyben hagyta, megdicsérte, és megerősitette. Posztoczki uramnál boldogabb ember nem volt a vidéken. III. Nyájas olvasó .... a mennyiben e dolog minket is illetne, mi csak minél gyérebben osztozzunk a jó udvarbiró örömében, mert a történetnek egy kis bökkenője is van. Tudniillik a szőke szakálas ifjú, ki magát ifjabb Verebes Lázár uramnak adta ki, senki más nem vala, mint épen Ritka Péter uram, kinek veszedelmes állapotjáról már tudósitva vagyunk. Posztoczkinak a gyanú eszébe se jut, annál gonosszabb természetű lesz ébredése. Hajtottak gyorsan. Képzelhető , milly kellemesen esett az üldözött ifjúnak a csinos kocsiban ülni, s haladni vágtatva előre nagy csörgésen, és csengettyűsen. Ha tán maga Kászonyi Elek direktorfiskalis uram jött volna szembe, ő is kitévendett e fényes uraságnak, távolról sem sejtve, ki lappangott a fejedelmi külső alatt. Igy haladtak ők egy pár mérföldet, midőn Kapuson tul az országút lejtőin némi távolságra egy kocsit pillantottak meg, melly körülbelül hasonló gyorsasággal haladt előre, mint ahogy ők is hajtottak. — Kik ezek? — kérdé a földesúr. — Még nem ismerhetem, nagyon messze vannak. Azonban az előttök haladó kocsi lószerszámaiban valami rendetlenség esvén, mig azt ott megigazitották, addig a mieink őket utolérték. De milly nagy volt ö kegyelmének csodálkozása, midőn látná, hogy azon kocsiban, minden kiséret s cselédség nélkül, egy szép s meglehetősen fiatal úrhölgy ült, ki, baj történvén, egész megszokottsággal ugrott le helyéről, bátran közzé ment a lovaknak , s a homok között állván, szorosabbra húzott néhány csatot, aztán ismét kocsira pattant, megragadá a gyeplőket s tovább iramtatott a szürkékkel. — Patvarba Posztoczki .... ugyancsak hatalmas példányai teremnek itt falun az asszonyi állatoknak .... ez aztán katonás viselet .... az illyen menyecskének, azt hiszem egyéb dicséretes dolgokra is szép hajlandóságai lehetnek . . . Mégsem ismeri? — Aligha el nem találom .... Ez bizonyosan a szentlörinczi papné, az szokott illyen komédiákat csinálni .... — Szent Lörincz? Merre van az? — Arra van valahol Bánfi-Hunyadtól balra .... mi azonban, nem telik bele egy félóra, jobbra csapunk, a Meszes hegyek közé . . . A földesúr mosolygott magában , s a szép menyecske iránt egyszerre annyira érdekeltnek mutatá magát, hogy Posztoczki nem tudta mire vélni a dolgot. Ugyanő percztől fogva az ifjú nem kérdezte tovább, merre visz az út Verebesre. Hajtott a csapáson végig, merre a másik kocsi ment, még a kerékvágást sem cserélé fel. Az udvarbíró látva e félrekanyarodást, bátorkodott megjegyezni, hogy igy nagyon eltérnek az egyenes útról; a két első völgy a patak mellett a legjobb út lett volna, a Szilágyság felé; most már csak egy van még hátra, s az a leghosszabb, s a legroszabb, azonban a könnyelmű uracs csak tréfára vette a tapasztalt ember intéseit. Félóra múlva az udvarbíró tökéletesen lemondott arról, hogy ma estére Verebest megláthassa. — Ugyancsak pogány gyerek lehet — gondolá magában— millyen szemfül lett egyszerre, a mint mellette egy tarka viganó elsuhant. Szerencséjére az öregnek, hogy földesura illyetén hajlamai miatt nem kellett félnie, hogy otthon tulajdon családja nyugalmában eshetnék valami kár, mert leánykái még aprók valának, Pocztoczkiné asszonyom szépségeiről pedig mentül kevesebbet szólunk, annál jobb. Isten kelmetekkel verebesi birák uraimék, s a falu bölcs elöljárói, kik ékes beszédre nyiló ajkaitokkal egyetemben lóvá vagytok téve. — Menjetek haza ti is jó leányok, tartsátok meg tiszta fehér ruháitokat jövő vasárnapra, mert hiába szedtétek tele kötényeiteket sok gyönyörű virággal, illatos fodormentával, boldogasszony levelekkel, s ezerszinü őszi rózsákkal. Vége van a szép estének, mielőtt alkonyodni kezdett. — A kegyelmes urat a szentlörinczi papné, mint valami emberevő sárkány, magával ragadta. Mintha csak záporeső omlott volna tánczte remetekre , a templom előtti gyepre; mintha ollóval vagdalták volna szét a hegedűk húrjait, mintha viasszal tömték volna be a klarinét rikoltó torkát. A kocsik vígan peregtek az uton. — Tudja-e udvarbíró uram, min töröm fejemet? — Mondja meg kegyelmes uram. — Mit kellene kitalálni, hogy annak módja szerint bejuthatnánk a szentlőrinczi tiszteletes házába? — Ennél nem lehet könnyebb dolog a világon. Elesteledünk, és szállást kérünk éjjelre. — Avval még nem messze megyünk. A szállást megadják, reggelre pedig bucsut kell vennünk , én pedig attól félek , úgy beletalálok ezen menyecskébe szerelmesedni, hogy három napig sem unnám meg folyvást gyönyörködni szép szemeiben. — Ha így van a dolog, akkor csak kegyelmes uram gondoljon ki valami ügyes praktikát. — Egynémi mesterség már jut is eszembe . . . Mit mondana rá Posztoczki uram, ha a pap háza közelében egy árok szélén olly ügyesen tudnánk felfordulni, hogy a kocsinak se törnék el több két kerekénél, magunknak is legfeljebb egyik vagy másik karunk ficamodnék ki helyéből. urára. Posztoczki uram felelet helyett bámulva nézett kegyelmes — Nincs igazam talán ? Milly szép volna, ha ez a kellemes menyecske, minket betegségünkben ápolna . . . terringettét, hiszen az illyen történetekből a régi világban még verseket is csináltak . . . talán van még most is olly szerencsétlen a ki csinál. IV. Azonban széles e világon senkinek sem volt olly változékony kegyelmes ura mint a verebesi udvarbirónak. Az ifjú, a szalmatüz elhamvadásával, szemlátomást alább