Vasárnapi Ujság – 1855
1855-03-18 / 11. szám - Török épület maradványai hazánkban (3 kép) 84. oldal / Történeti emlékek
84 Ezt a lányok nem láthatták : mindketten az ágy előtt álltak, s a fal felé néztek, a mint azt az ifjú is, a lábak állásáról észrevehette. — Az öreg még sem feledett ide — gondolá magában, — s elhatározá, hogy még egy pár perczet várni fog. Azonban a körötte törejlő suhogásokból mindjárt hallá, hogy a leányok ruháikkal bíbelődnek : egy pár tompa pattogás .... uram ne vigy kísértetbe, a leányok ruhaderékjaikat kezdék kifüzögetni. Most már az ifjút mi sem tartóztathatta vissza; azt gondolta magában, felemeli öklét, s hirtelen megkopogtatja az ágy fenekét, ekkor a lányok megijednek , elszaladnak a merre szemök lái, s ő tán a zavarban még szerencsésen kimenekedhetnek; a többit igazítsa el az öreg, ki egész hosszú este alatt nem tudott, vagy nem akart alkalmat szerezni szabadulására. Azonban ugyanazon perczben, midőn a leányok az ágyra ülve czipőiket akarák kioldani, az öreg ismét kinyujtá kezét a paplan alól, s mintha a gyertyának hamvát akarná venni, színlett vigyázatlansággal a világot kioltá. — Itt van ni — szólt nevetve — szépen eloltottam a gyertyát, pedig ti még sehogy sem vagytok. A leányok a sötétben atyjok ágyáig tapogatóztak, hogy a gyújtószereket előkeressék. Hallani lehetett, mint tétováznak, mint lépnek félre, mint lökik meg térdeikkel a széket, a réz gyertyatartó ugrándozott a széken, a koppantó lezuhant, a lányok közül pedig az egyik fájdalmas szisszenést eresztett ki ajkain , mint a ki könyökén a zsibbadó ideget az asztal szegletébe vágja. — Én nem tudom — szólt türelmetlenül a kis szenvedő hova lehetett innen az aczél meg a kova; magam készitettem ide. — Nem láttam — füllente az öreg. — Nem te jártál vele édes atyám...? ugy hallottam, mintha az imént hozzá nyúltál volna. — Már hogy nyúltam volna, ha mondom, hogy nem. Most a lányok suttogó hangon kezdenek beszélni. — Ki mernél te menni a konyhára tüzért ? . . . — Én?? a világ minden kincséért sem .... ne emlékeztess kísértetes dolgokra, mert egész éjjel nem fogok aludni. — Úgy lesz a mint lesz, gyermekek — szólt ismét az öreg — én nem segíthetek rajtatok , máskülönben pedig nem tudnátok ti sötétben is levetkezni? — Oh igen ... sőt nagyon is könnyen . . . — Akkor hát semmi baj. Vetkezzetek, s aludjatok. — Nem szenvedhetem a hosszú szöszmötölést, reggel úgy is alig tudtok felkászálódni; ugy jár a vendég mint a sáska, különösen holnapra egy igen derék fiatal embert is várok, s nem szeretném, ha az itt reggel vetetlen ágyakat találna. — Még nem talált soha senki, kérlek édes atyám. — Ha ugy van, annál jobb : aludjatok. — Jó éjszakát édes atyám, nyugodjál csendesen . . . — Már mondtam hogy szervusz , ne halljam többet szavatokat. Csend jön. A lányok a sötétben leveték felső öltönyeiket, s előlegesen egymás mellé az ágyra ültek; még volt valami elbeszélni valójuk, vagy tán imádkoztak, czipőtlen lábaik pedig egész ártatlanságban ragadoztak le az ágy oldaldeszkája mellett. — Eh!! — gondolá most magában odalent az ifjú, ki minden neszre figyelt — ha most én lassan kinyújtanám a kezemet, s az egyik lánynak lába talpát hirtelen megcsiklandoznám, tudom Istenem, lenne egy kis sivitás . . . meg egy kis megiramodás. Végre lefeküdtek, elhelyheztették magokat, s a takarón rövid pöröcske után igazságosan megosztoztak ... Ifjú uram azt gondolta, hogy a következő percz már a szabadságé lesz; de bizony a lányoknak még jó ideig eszök ágában sem volt az alvás : folyvást suttogtak, előfordult még egyszer minden, ami csak egész napon történt. — Hallottad — kérdé a lehető leghalkabban az egyik — édesapánk azt mondta, holnapra vendéget vár. — Hallottam , azt mondta, valami fiatal ember . . . — Holnap a piros ruhámat veszem fel; a néni elhitette velem, hogy az nekem nagyon jól áll (Hitte ő azt a néni nélkül is). — Én meg a kéket: azt mondják, ezen szín az ember képét nyájasabbá teszi. (Ha tudniillik a kék ruhás maga is igyekszik nyájasabban mosolyogni). Az öreg dühösen fordult meg ágyában. — Mégsem volt elég . . . ? mi az Isten csudája beszélni valótok lehet, ha ugy is egész nap mást nem tesztek . . . A rendre utasítás nem maradt haszon nélkül, innentul a lányok olly halkan, s talán csak a paplan alatt suttogtak, hogy többé semmi szavukat sem lehete megkülönböztetni, csak ollykor szisszent meg beszédökben az sz betli. Ez alatt az ifjúnak, várakoztában egy kis aggodalma akadt. Tudniillik Isten őt jó természettel áldotta meg. Csendben, világ nélkül, s fekvő helyzetben, a jótékony álom azonnal körül szokta fogni szemeit : szép tréfa lenne elaludni a kedvező perczet; emellé még az ő álma nem volt olly csendes és nyugalmas, mint más keresztény léleké; hajói aludt, folyvást rugdalózott, fogait csikorgatta , fújta a kását , hortyogott , mondhatni kukukkolt. Ettől félve szinte kezeivel fogta meg pilláit, s ujjaival akart felpeczkelni, nehogy beragadjanak. Így közelgett el iszonyú lassúsággal az éjfél, a midőn elvégre hihette, hogy a füle körül rágicsáló egereken kivül az egész ház alszik. Ekkor aztán azt mondta magában : olvasok vagy százat, s akkor adjon az Isten azt a mit akar. Megtörtént az olvasás is : a kilenczvennyolcz, és kilenczven kilencz vontatva, és halk sóhajjal jön kimondva; a száz., határozottan. Megindult , vigyázva, halkan és csendesen; szive dobogása talán még a legnagyobb zaj volt, mit okozott (Folytatjuk.) Török épületmaradványok hazánkban. A török uralkodásnak, mai napig épen fenálló épületekben számos emléke van szétszórva édes hazánk különféle részein; de sehol sincs annyi mint Budán, a melly városunk legtöbbet is szenvedett s legtöbb változás alá került a török hatalom korszakában. Buda után Pécset és Egert lehet emliteni e tekintetben, hol szintén lehet még ép állapotban fenmaradt török épületeket látni. A budai török épületmaradványok a meleg fürdőknek egyes helyiségeiből, a császár-malomból és Gülbaba sirmecsetjéből állanak. Legnevezetesebb ezek kosz s a törökök előtt mai napig nagy tiszteletben tartott szent hely, Gülbaba sirmecsetje vagy Budán a József-Kálvária-hegyen a császárfürdő közelében szőllőtökékkel környezve áll magánosan egy csekélykerek épület, mellynek sárszinti falai, kúpos fedele s az alatta elszórt többi épületektől egészen kiváló alakja első pillanatra mutatják , hogy nem a mostani kor művei közé tartozik. Mindig zárva van ez épület, kulcsai, — ha jól tudjuk, — a budai városházban tartatnak , S csak Gülbaba sirmecsete Budán.